Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Szepesi Oskoláim miatt én egy darab időre Kassát el-hagytam, és ott nem hamarább leszek ismét, hanem a’ jövő hónapnak 3dikán. E’ szerint nem tudom Társaim mit tsinálnak a’ Nagysádnak meg-küldendő darabjainkkal. Reménylem mindazáltal, hogy azt Prof. d’Este által le-küldötték, minthogy a’ mennyire tudom a’ Manuscriptum mind hármunk részéről készen vagyon. Nagyon meg-tsendesedne nyughatatlanságom, ha Nagyságod Földi Uramat, (kit külömben a’ Gradiskai Regementben szólgáló Hadnagy Testvér Ötsém által némely verseiből esmerek) nevemben arra kérni méltóztatna, hogy a’ Museum Præfatióját már le-nyomtatva nékem által-küldeni ne sajnálja; melly könnyen meg-eshetne akkor midőn kívánságom szerint a’ Nyomtató Bácsmegyeimnek első Proba árkusát a’ jövő honap elején hozzám kűldi. Nékem ennek meg-tekintésére okom vagyon, mert akkor se lévén Kassán mikor az a’ Nyomtatás-végett le-küldődött, meg-történhetik, hogy előttem esméretlen változtatások is mehettek belé.

Ohajtanám tudni mit ítél Nagyságod az én Recensiom felől, melly talám utolsó darab az első fogásbann? Nékem úgy látszik hogy Gelej Uram meg fog nyughatni rajta; Leg-alább nem panaszolkodhatik, hogy személyét leg-kissebbenn is illettem.

Ezen útamra a’ Dugonits Etelkáját hoztam-el magammal; a’ kotsiba azzal töltöm időmet.^* Én ennek a’ könyvnek látásán elejéntén nagyon meg-örűltem, hazafiúi el-ragadtatást ’s tsak Őseink előtt esmeretes felséges eggyűgyűséget ’s Magyar tűzet reménylvén: ah, de mint szomorodtam-el midőn a’ leg-ízetlenebb galanteriát a’ leg-alatsonyabb popularitást ’s gyermeki affectatiót hogy Magyar vagyok találtam benne. Én is tsak-nem a’ szenyvedhetetlenségig, tsak-nem a’ más Nemzetek meg-bántásáig kevélykedem abbann hogy Magyar vagyok: de még is Etelkát olvasván sok hellyekenn mint eggy el-szégyenlettem magamat látván azt hogy Pajtás Uram magát miként teszi nevettségessé a’ Magyar névnek illetlen ’s ok nélkül való emlegetéseivel.^* – El-hallgatom azt hogy a’ könyv, ha úgy tekintjük tsak mint Románt, tsak-nem az Argirus és Stilfrid Classisába való. – Nevettséges a’ szók’ derivatióibann és faragásibann is. Én Augustusba okvetetlen Nagyságodhoz mengyek, még pedig hogy leg-alább egy hetet Nagyságodnál töltsek. Engedje meg ezt Nagyságod nékem; tégye drágábbá életemet ezzel.

Mólnár Szepesi Kánonok a’ Gesznerem felől sokat tart. Hízelkedés nélkül szóllok itt, mert szóllhatnék é Nagyságod előtt az igazság’ meg-sértésével? – Ez a’ munkám, a’ hellyett hogy ezt az Urat nékem szorossabb Barátommá tette vólna, meg-hidegítette erántam. Ez tökélletes igazság. Nem győzte eléggé ditsérni, ’s hangja azt mutatta hogy szája szívével meg-eggyez; de azt vetette utánna, hogy fél töllem. – Miért? – Mert mindnyájunkat meg-szégyenítesz, felele.

Nagyságos Uram, én jól érzem mennyi fogyatkozása van ennek a’ fordításomnak. Ennek érzése tselekedte hogy újabb ki-adás felöl gondoskodjam. De gyönyörűség még is azt hallani, hogy tetszünk. Nagyságod vólt első a’ ki engemet írva bíztatott jó véggel. Gróff Teleky szemben ditsérte meg munkámat. Most Molnár is adja javallását; a’ Testvér Ötsém pedig a’ Nagy Váradi Commissio Secretariussa azt irja hogy Várad közönségesen gyönyörködve olvas. Ezenn felül, én is így kiáltok-fel mikor Dugonitsot, Révait ’s másokat látok: Anch’ io sono Pittore: – de előre kell néznünk, előre hogy mennyire van még a’ tárgy. A’ mit a’ leg-munkásabb szorgalom tehet, azt én meg-teszem; és bíztat is a’ reménység, hogy valaha nevemet nem fogja szégyenleni a’ Haza. Ó segítsen Nagyságod igyekezetimben, mutassa ki hibáimat, fogyatkozásaimat, igazítson helyre, ’s neveljen bennem eggy kedves hazafit. Nagyságod elébb száll nállamnál^* a’ sírba, de hágy maga után valakit, a’ ki kövére könnyekkel áztatott koszorúkat függesszen. Késmárk 21^a Jun. 788.