Kassa, 1795. március 3.
Tekintetes Asszony!
Elérkezett már a Felsőség parancsolatja, melly abból áll, hogy Kazinczy Ferencz Úr irásai ide Kassára hozattassanak, s általam, és Királyi Fiskális Vinkler úr által itten vizsgáltassanak meg. Ehez képest küldöm Tiszti hivatalom szerént Szolgabiró Bárczay Ferencz Urat Esküttjével edgyütt, olly véggel, hogy a mint a Katona tiszt által az ő idejében el pecsételtettek a Ládák, s egyéb csomó levelek, mind azokat ugyan azon pecsétek alatt hiba s fogyatkozás nélkűl említett Szolgabiró Urnak, s vele együtt által menő megnevezett Fiscalis Úrnak által adni, s adattatni ne terheltessék a Tekintetes Asszony, hogy azonnal hozzám ide Kassára által szállíttathassanak, a ki úgy is mostani sűrű és nehéz tekintetű hivatalbeli bajaimra nézve nagy darab ideig Regmeczre tellyességgel által nem mehetnék. Mivel pedig én terhes környülállásimban is azon lészek, és lenni kivánok, hogy ezen Irásoknak megvizsgálásán Ferencz Úr processusának korábbi végére nézve is mennél előbb által essünk, egyszersmind pedig a Familiabeli, vagy nem a czélhoz tartozandó Levelek nálam ne tartóztassanak, vagy ne heverjenek, hanem a megtekintés után az illyetének vissza adattassanak, ezen okra való nézve ne terheltessék a Tekintetes Asszony az Ifju urat Józsefet egy úttal beküldeni, hogy a visszaadandókat mindjárt, és minden fogyatkozás nélkül kezéhez szolgáltatnunk s által adnunk lehessen. Ezeknek hivatalbeli jelentésem mellett illendő tisztelettel maradok A Tekintetes Asszonynak Igaz tökélletes szolgája Fáy Ágoston msk.
Kassán 3ik Mart[ii] 1795.