HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Kazinczy Ferenc - Kazinczy Józsefné Bossányi Zsuzsannához


Buda, 1795. február 25.

Budán, febr[uár] 25-dikén, 1795.

Édes Asszonyám!

Méltóságos Consil[iarius] Director Urnak kegyességéből mind az Asszonyám levelét, mind az András Bátyám Uramét vala szerencsém venni, s most engedelmet nyervén a válaszlásra, minekutánna rövid és igen szelid betegeskedésemből csaknem egészen felgyógyúltam, sietek Asszonyámnak s Uram Bátyámnak kegyességeket megköszönni. – Az a bajom, a mellyet említék, szokott aranyér vólt; de mivel jókor vettem elejét, s az az orvos, a ki fogházunkba rendeltetett, mind igen értelmes, mind igen hív és szorgalmatos Gyógyító, ez idén nem kínzott-meg ugy, mint tavaly éppen illyenkor. Nem is feküdtem belé; de erőm nagyon elfogyott, mert 14 nap alatt alig ettem valamit. Már alkalmasint térek magamhoz, és úgy hiszem, kevés napok alatt egészen helyre fogok állani.
Egyéberánt nem azért mivel levelemet le nem pecsételve adom tovább, hanem a legszívesebb háladatosság érzéseivel, kénytelen vagyok azt mondani, hogy az a Kegyesség, a mellyel velem bánnak, minden reménységemet felyül haladta. Valóban ez dicsőségére vagyon Fejedelmünk uralkodásának, és mind azoknak, a kikre sorsunk bízva vagyon. Asszonyám anyai szívének elcsendesítésére ímé lerajzolom azt. – Az a szoba, a melly nékem rendeltetett, az alsó soron vagyon. Valaha két Franciskánus szerzetesnek szolgált lakásúl, mert két szoba volt; de a köz fal által vagyon törve, úgy hogy most már egy, és olly nagy, mint az én Regmeczi háló szobám kétszer. Két nagy és világos ablaka vagyon, s az elégségig fűjtetik mindennap két ízben. Tulajdon ágyamon hálok, és olly ebédet s vacsorát ehetem, a millyet főzetek, s valami enni valóra szükségem vagy kedvem van, hozathatok. Agens Nizsnyánszky tokaji borral tart. Író szerszámaim ugyan nincsenek: és ezt nagyon érzem, de ő Excellencziája Almásy Pál Úr bennünket könyvekkel tart, és egyébünnen is a szabados könyveket megkaphatjuk, melly magánosságunknak millyen enyhítésére van, könnyű elképzelni. Az Almásy Pál Excell[enciája] könyvei, mind német nyelven írt utazások; a’ Kapitány Kook Otahítai utjait végig olvastam, bejártam Ázsiának és Afrikának minden tartományait, s Spanyol-, Olasz- és Törökországot: de mivel már ezeket olvastam, Római Klassikusokért esedeztem, és így Horáczot, Virgilt, Youngnak az éjjeleit és egy deák Telemakhust kaptam. Ma Méltóságos Consiliarius Director Ur megengedé hogy újabbakat hozathassak, és így Szallusztot, Svetónt és Liviust fogok kerestetni. Nagyon bánom, hogy Homért és Plutarchust el nem hozám.
Csak ugyan Méltóságos Consiliarius Director Úrtól tudtam-meg azt is, még pedig csak ma, hogy Miklós Öcsém is szerencsétlen itt lenni. Sok esztendeje van, hogy úgy nem sírtam, mint ennek a hírnek hallására, noha úgy veszem mint igen nagy kegyességet méltóságos Consiliarius Director úrtól hogy ezt tudnom engedte. A Természet kötelei a legszentebb kötelek, ezt éreztette velem ez a sírás, és ezt minden Regmeczre és Semjénre való emlékezés. Higgye-el, édes Asszonyám, hogy Fejedelmünknek ennyi kegyességét tapasztalván, és érezvén hogy szerencsétlen bukásom a Királyi neheztelést érdemli, mindent, a mi mostani állapotomban nem kedves, elkészülve tudok szenvedni, mert a becsületes ember lelke nem fél jobban a büntetéstől, mint a mint a rosszat útálja: de mikor Regmecz és Semjén, Berető és Ruszka, az az, Asszonyám, Nagyasszonyám, András Bátyám uram, és egyéb testvéreimmel Klári Hugom, és a kis Csercsi jut eszembe, ollyankor egy csendes Könny csordúl ki szememből, s csak az vígasztal, hogy a Királyi Kegyelem azoknak a karoknak, a kik kiterjesztve várnak, nem sokára vissza ád; hogy azokat a könnyeket, a mellyek most érettem sírnak, felszáradva fogom láthatni. Minden mozdúlásom azon lessz akkor, hogy azt a bánatot, mellyet most okozok, a legháládatosbb örvendeztetéssel válthassam fel.
Egyéb enyhítések említése alatt elfelejtém mondani, hogy mindennap három ízben látok embert. Reggel az a Tiszt ur, a ki alatt vagyok, és a mosdani való vizet hozó katona cseléd jön hozzám, megtekinti ha nincs-e bajom, nincs-e valamire szükségem; – délben ugyan csak az a Tiszt úr, vagy a vele együtt szolgáló városi Kommissarius hozatja-be az ebédet, és estve levetkeztetéskor a vacsorát. Embert látni, velek beszéllni, illyen állapotban nem csak enyhűlés, hanem szerencse. Ez, és a könyv, s az álom, melly gyakorta Regmeczre viszen vissza, életemnek igen nagy gyönyörűsége.
Az a kis szerencsém hogy festeni tudok, s verseket írok, nagy gyönyörűségemre van most. Klopstocknak egy énekét, mellyet könyv nélkűl tudtam, lefordítám, úgy holmit Wielandból, s a szobám falán egy szép Pallás fej, egy Medúza és holmi egyéb van már. Szenvedésemet én tűröm, és nehezebb fájdalmat nem ismerek, mint annak elképzelése, hogy az enyémek szenvednek. Ajánlom magamat Asszonyámnak meg nem érdemlett kegyességeibe, Nagy Asszonyámat s András Bátyám uramat híven tisztelem, Klárit és Józsit csókolom s magamat emlékezetekbe ajánlom,
leghivebb legháladatosabb gyermeke
Ferencz.