HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Görög Demeter – Széchényi Ferencnek
Bécs, 1795. november 3.
Kegyelmes Gróf!

Szégyellem, meg vallom, Excellentiádnak Könyvet pénzért adni, kinek úgy is sokkal tartozom hozzám annyi ízben mutatott kegyességeiért: de mivel Excellentiád, jól tudom, ingyen semmit el nem vesz tőlem, ’s Maga már másszor is azt kivánta, hogy azoknak árrát venném számba, íme tellyesitem Excellentiádnak meg újjitott parantsolatját:
Schwandtnert hollandus papiroson, mint a’ millyen az enyém vólt, harmintz egy nehány forinton vettük eddig a’ Könyvárosnál, de, mint hallom, nints már több nálla ollyan papirosra nyomtatott Exemplár. A’ Kötése 18 for. került. Én Excellentiádnak azon 6 Tomust nem 48 vagy még több forintért, hanem, a’ mennyiben magamnak kerűlt, 39 forintért adom.
A’ Hadi Történetekböl író papirosra nyomtatott Exemplár többé nintsen, azért én a’ magam Exemplárjával szolgálok Excellentiádnak, mellyben a’ Képek is nagy részént hollandus papirosra vagynak nyomtatva. Egy Szakasznak az árra 5 forint volt közönséges papirosra; az író papirosra nyomtatott Szakaszoknak az árra pedig majd még annyira ment; de én ezen eggyetlen egy iró papirosra nyomtatott Complet-Exemplárt is ugyan azon az árron adom, az az 25 for. A’ Huszárok Oszlopa szépen ki van az 1ö Szakaszban rajzolva, mellyért mindenkor különösen járt 2 for. Mind össze tehát 66 forintra megy a’ Könyvek árra. A’ Magyar Hirmondónak Szakasszait is, az originalis mappákkal eggyütt nem sokára meg küldöm, ki egyéb eránt vagyok, míg élek
Excellentiádnak
Kész háládatos szolgája
Bétsben Nov. 3dikn.
1795
Görög mk.