A’ Koporsó’ széléről, mellyből tudós és hív Orvosom szabadíta ki, és hogy belé vissza ne essem, most is jobb kezén tartogat, – onnan írom ezt a’ Levelemet. Ez az oka hogy személyes Udvarlásomat is a’ Tekintetes Úrnál nem tehettem, ’s a’ jó Isten tudja tsak, mikor tehetem? Mert az orvoslás’ módja lassú is, hosszas is; fő régulája pedig az, hogy a’ kűlső Áërre a’ szobából ki ne menjek.
Illy szomorú állapotom miatt Váradra sem mehettem, ahol pedig az
Ódáimat*
Ódáim: az Ódák kötete már nem jelent meg a költő életében.
kinyomtattatni, és a’ Kályha-Kandallót megválasztani, két múlhatatlan dolgom lett volna. Hogy mégis az Orvoslás alatt való idő tőlem hijába ne múljon: minden rendbéli Munkáimat Typographia alá tisztáztatom. De már ebből is kivert a’ kemény idő!
A’ kis Museum
*
Museum: ld. az 1804. szeptember 14-i levél vonatkozó sorának
* jegyzetét.
hangos, és benne a’ Purizálónak ujjai
*Purizálónak <ke> ujjai
meggémberednek. – De sokkal inkább hangos és alkalmatlan egy ollyan Curának folytatására, melly gyakori fomentumokkal, főzésekkel és fördésekkel van egybeköttetve, és a’ melly miatt 16dik Octobertől fogva még mindég más’ házánál kénteleníttettem patzienskedni.
Instálom tehát a’ Tekintetes Urat telyes bizodalommal, méltóztasson nékem illy ügyetlen szorúltságomban, azon öntött Kályhák közűl, a’ mellyeket olly igen javallani méltóztatott, egyet a’ maga’ árrán, vagy, ha az a’ jövendőben tejendő épűletek miá nem eshetne, tsak haszonvételre Kikeletig, általengedni, és engemet az utánna való járás’ terheitől ’s veszedelmeitől kegyelmesen megmenteni; annyival is inkább; hogy az utánna való járásra már sem időm, sem erőm, sem módom, sem bízott emberem, sem lovam és szekerem nintsen. Most is ezt az Ifjút
*
Ifjú: a leírás alapján leginkább Gál Lászlóra gondolhatunk, aki tanítványa volt Csurgón („a’ Gróf Festetits Gymnasiumában”), s aki 1804 augusztusában lett a költő anyjának kosztosdiákja, hetedikként.
alig nyerhettem meg a’ Professiók alól, ki is a’ Gróf Festetits Gymnasiumában tanítványom lévén, abbéli hűségéből vállalta fel, hogy a’ Tekintetes Úr előtt e’ dologban személyemet viselje. Méltóztassa a’ Tekintetes Úr olly megelégedéssel kűldeni haza őtet, mint a’ millyennel, reménylem, magamat botsátott volna.
Én hiszem az Egeket, hogy nem sokára olly állapotba helyheztetnek, a’ mellyben tiszteletemnek és háládatosságomnak ollyan emlékeztető jelét állíthatok, a’ mellyről kevélység nélkűl elmondhatom, hogy a’ késő Maradékra általmégyen. Addigis szerentsémnek ’s betsűletemnek tartom hogy lehetek
a’ Tekintetes Úrnak
Csokonai V. Mihály.
mk.