Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Hogy az Urnak Sept. 8^dikán hozzám utasitott levelére íly későn válaszolok, rész szerént ide ’s tova való járkálásom, rész szerént Aug. 19^dik napjától fogva tartó egésségtelenkedésem okozta; és így ezenn tartozásom teljesitésének mostanig lett haladását reménylem nem fogja az Ur rosz neven venni.

Múlt Aprilis 14^dik napján éppen a’ leg szomorúbb környül-állások közőtt lévén, leg elsőben szerentsém az Urral meg esmerkedni, mint oly Férfit, a’ kit a’ Jól-tévő Természet külőnös elmebéli tehettséggel ruházott fel, egész betsűllettel fogadni igyekeztem; azonn szép Versekért, sőt tudós Munkáért pedig, meljel Néhai Kedves Feleségem hamvait meg tisztelni tetszett, tartozó háládatosságomnak némi némű jelét adni el nem mulasztottam vólna (valamint ezt mind azok eránt, a’ kik ezenn alkalmatossággal tsak leg kíssebb fáradtságot tettek, Nemesi gondolkodásom módgyához képpest meg is bízonyitottam) de minekutánna az Urnak innen lett el menetele előtt, – ámbár mind magam kértem, mind mások által kérettem, – magát hozzám meg alázni nem tetszett; kedvetlen környűlállásom ’s egyéb foglalatosságimnál fogva pedig szűntelen való utazásokkal tőltvén el az időt, ezenn a’ Vidékenn igen keveset vóltam, sőt meg vallom egyűgyűségemet, az Ur hol létét egy átaljába nem is tudtam, – személjes fel keresése egyedül ezenn okból maradt el; mert ámbár az Ur hamarább találhatta vólna módgyát a’ velem való lételnek, betsűlletemre mondom hogy ha tudtam vólna az Urnak Debretzenbe való lakását,^* el mentem vólna látogatására, ’s magam adtam vólna által azonn tsekély Summát, meljet hir nélkül történt el távozása míatt itt kezéhez nem szólgáltathattam, és a’ melynek az Ur előtt semmi betse nem lévén, tsak úgy fogadott el mint versifikator és mint a’ halotti pompára dólgozott kézműves.^* – Tanúbizonyságúl hívom a’ többek közt Tettes. Bek Pál, Fráter István, és Sándorffi Urakat, a’ kik előtt sok ízben mondottam, hogy az Urat látni kívánnám, sőt kértem hogy nevemmel kérjék a’ hozzám való jővetelre; de mível ez meg nem tőrtént, hogy ne láttassam mint egy szánt szándékkal halasztani tartozásom teljesítését, múlt Augustusba Bárándon Tíszt. Bod Uramnál beszéd közt elő hozódván hogy rövid nap Debretzenbe fog menni, és az Urral mint jó esmerőssével tanálkozik, kértem a’ 100 ftnak által adására ezenn ízenetet tévén hozzá.

„Hogy addig is míg személjesen tanálkozhatom az Urral tessék azt a’ tsekélységet el fogadni:

Hogy az Urnak töllem való maga el rejtését sajnállom, és szeretném az okát tudni miért nem tetszik felém is jöni

Hogy akarmíkor hozzám jöni ’s nállam mulatni tetszik kedvesen fogom venni, és ha valamíbe szólgálattyára lehetek nyereségemnek tartom”

Tudom annyival haszontalanabbúl beszéllek mível az Ur hozzám írt levelébe ki tette hogy a’ maga vélekedése mellett marad, ’s egyéb eránt is az erköltsi tanításoknak kevés sikere szokott lenni a’ meg rögzött szokás ki írtására: de az Ur eránt való szives vonszásom, szép Talentumainak betsűllése, és azoknak a’ Köz haszonra ’s Hazánk díszére nagyobb mértékbe lehetö fordithatásán való hazafijúi törekedésem ösztönöz, hogy az Ur elött ellenkező gondolkodásom módgyát fel fedezzem, mely egész életemnek sinor mértéke, és a’ melynek édes gyümőltsét naponként tapasztalom. – Tudniillik. – Vakmerőségnek tartván azt kívánni hogy mások magokat egy személyhez alkalmaztassák, ígyekezem magamat annak a’ Társaságnak, vagy Kőrnyéknek okosabb részéhez alkalmaztatni, és azonn környűl-állásokhoz szábni a’ hova és a’ meljek kőzzé a’ sors helyheztet: és a’ régi történetek, valamint a’ mindennapi tapasztalás is bizonyíttyák hogy a’ Dárius Kíntsével biró dús gazdag is,

ha Diógenes^* példáját követvén a’ hordóba való kutzorgás által akarja mások figyelmetességét magára vonni ki nevetés, sőt meg vetés tárgyává teszi magát; ellenben a’ tísztességes maga alkalmaztatás, és szelid erkölts által sok szegény legény betsülletre kapott és fényes szerentsét tett.

Ezt tehát a’ mint mondám az Ur ritka tulajdonságainak nagyra való betsűllése és hazánk díszére való fordíthatásának ohajtása jegyeztette ide fel velem, és minthogy ez a’ közmondás az Ur előtt tudva vagyon

reménylem mint szíves jó akarójától jó névenn fogja venni gondolatim elö adását: De mondhatom az egész okos Közönség sajnálja hogy az Ur magát a’ Társaságos élet fenn tartására szükséges és szokásba lévő^* rendhez szabni nem kivánnya; és egy oly érzékeny szívű, éles elméjű, ’s kűlőnős tulajdonságú ember által látása bizonyosan meszszebb hat mint sem azt jóvá hagyhatná, a’ minek helytelen vóltát a’ következések mutattyák; Gyakran meg tsaljuk magunkat azzal hogy természeti tulajdonságnak tartyuk azt, a’ mi tsak szokásból ragadt reánk: de ha józan élménket használni kivánnyuk, és a’ dólgokat úgy vesszük a’ mint vannak nem pedig a’ mint a’ mi hibás képzelödésünk szerént lenni kellene, szinte meg szégyenülve rázzuk le hibás szokásainkat nyakunkról, a’ meljek úgy is inkább magunknak mínt másoknak vóltak terhére.

Az Urnak azonn kívánságát hogy a’ Feleségem kedves jószágai közzűl emlékezetűl egyet küldgyek nagy örömmel teljesítem; és imé egy oljan portékáját a’ mit maga varrott ki, kűldöm: rövid nap ha tudnám hogy kedvet nyerek vele a’ magam tulajdon mettszett képével is szólgálhatnék. Egyeb eránt erántam való szívességét ki kérem, ’s örülnék rajta ha meg látogatni tetszene: A’ ki szíves indúlatiban ajánlott állandóul vagyok

Az Urnak