Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Megszomorodtann és szinte tsüggedezve, bizonytalankodtam mind ez ideig, vagy a’ Tekintetes Úrnak erántam meg változott kegyes Reflexiója felől, vagy azon Levelemről; mellyet még 25 Májusb. a’ Tekintetes Úrnak igen betses Ajánlására ’s parantsolatjára írni bátorkodtam, és a’ mellyet Cselédem, a’ mint mondja, magának a’ Téglási Bírónak^* adott által; de reá sem szóval sem írással eddig semmi választ ki nem nyerhettem. Abban a’ Levelemben tsak az az alázatos Jelentésem volt a’ Tekintetes Úr’ parantsolatja szerént, hogy, ha a’ Tekintetes Úrnak vagy útja, vagy szorgos foglalatossági meg nem tiltják, most én is magamat olly szabadnak és kívánósnak érzem, hogy 2-3 napra a’ Tekintetes Úrnak mind udvarlására lehetek, mind magamat ott a’ Természetnek anyai ölébe megujjíthatom. Májusból még néhány nap volt hátra; és én a’ Váradon kapott Tüdőgyúladásból akkor kezdvén felerőssödni, szűkölködtem a’ Tekintetes Úrnak, és a’ Tekintetes Úr körűl mosolygó Természetnek és szabad Életnek Újjá-teremtő erejére.

Én, a’ ki szűkölködni inkább, mint kérni, szeretek; én, a’ ki az embereket közönségesen, kerűlni, a’ Nemes lelkűeket külön-külön, temjénezni, kívánom is szoktam is: repesve nyúltam tollamhoz, mihelyt elgyengűltt inaim engedték, és az édes reménység bennem még előre örömmé változott! A’ Tekintetes Úrnak személyesen erántam kitett nemes Nyilatkoztatása, a’ Téglási egyűgyű áer, a’ boldog erdő, az ujjító víz, a’ kert melly a’ Halandók’ Paraditsoma, a’ ritka Plánták, a’ Természet’ érzékeny Fiainak Kintse és Pompája, a’ szabad és mesterkézetlen falusi Gyönyörködés, a’ Nyúgodalom, a’ Tsendesség, a’ … de minek többet? maga legfőképpen ezeknek a’ Birtokossa – már előre végig öntötték érzéseim’ rontsoltt alkotmányát^* az éledezésnek meg nem vehető balzsamával. – –^*

Méltóztasson megengedni a’ Tekintetes Úr, hogy a’ Levélírás’ Stylusának hideg törvényeiről elfelejtkezvén, érzeményimmel kitsapongani merészlettem: ez a’ hangja van a’ Természet mindenható szavának; így ír egy ember, a’ kinek Bibliája Linné,^* így ír egy természet’ tisztelőjéhez; így szóll^* és így beszéll a’ Horátzius’ és Pope’ lelkéből, egy Ánglus egy Római, a’ maga Agrippájához a’ maga Bolingbrockéjához^* magánosan, a’ ki külömben a’ Nagyvilágnak üres lármái között szegeletet keres, és megszóllíttatván^* is pirúlva selypeskedik monosyllabus^{* *} feleletjeivel.

A’ Magyar nem tolja magát, nem is színeskedik, korts az, a’ ki ezt tsinálja; de ha a’ Candornak és Egyenesszívűségnek szennyetlen vagy mázatlan ujjai intenek felé, kész azt elfogadni^*; elfogadása után pedig hűsége tiszta, állandó, és fejér; mint maga a’ Nap. Az enyím, ha nem ajánló is, ha nem kiragyogó^* is; azt a’ ködök tselekszik, mellyek szintúgy karakterére tartoznak, mint a’ Britannia’ Climájának. – Ne vesse meg azt^* mégis a’ Tekintetes Úrnak szintúgy a’ fontoshoz mint a’ Széphez szokott Lelke: a’ Ködök szint olly szűlők és termékenyek, mint a’ fény és Világosság. –

Így érzek én, Tekintetes Úr, az én elszántt Magánosságomban: és boldog vagyok mellette, mint minden, a’ ki önnön kénnyét követi; sokkal boldogabb pedig, ha ezen egyűgyű és igazságos Érzésemnek a’ Tekintetes Úrban is egy nemes Pártfogóját találni szerentsésedem. Kevesek azok a’ Pártfogók: de Nemesek, de Nagyok, de ollyak a’ kiknek Nevére sem Irígyeim előtt Ortzáim, sem a’ Színmutatás nélkűl való Maradék előtt versezetim avagy hamvaim el nem pirúlhatnak.

Verseimet^* Leveleim, Leveleimet Érzeményim szokták meg-előzni: két lépést már megtettem, és a’ harmadik sem fog abban a’ mélly tiszteletben tsökkenni, a’ mellyel vagyok

a’ Tekintetes Úrnak