Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

A’ Szécsényi és Festetits Név, Istenem, és Királyom után, legtiszteltebb én előttem. Tartozom ezzel, sokképpen^* tartozom: mint Magyar (hálá Szüléimnek,) mint Ember (hálá az Égnek) mint Én önnön magam (hálá Nagyságtoknak^*). – Közlött Jótéteményi Excellentziátoknak engemet, a’ Nemzetet, az Emberiséget, Excellentiátok eránt lekötelezték; és én örvendek annak az érzésemnek, hogy mind a’ háromból interesszálódhatom.^* Szégyenleném is elfogadni azt a’ Grátziát, mellynek nemesebb és közönségesebb részvétellel való öszveköttetését nem^* találnám. A’ Hazának, a’ Nemzetnek és minden emberséges embernek szava ez, Kegyelmes Uram! a’ mellyet most magamévá tenni merészlek. Engedjen meg Excellentiád, hogy fenntebb beszéddel^* kell élnem, mint a’ millyent a’ Levélírás’ törvényjei diktálnának: szívem elmémnek parantsol, és érzésim magosabbak a’ Rhétorica’ mesterséginél.^* Valamint hízelkedni az érdemetleneknek, irtódzom;^* úgy, bátor szeretek lenni a’ kedves Igazságoknak kimondására.^* Ditsősségemet is találom abban, hogy a’ legtisztelttebb Szécsényi és Festetits Familiában lévőket, a’ kiket még tisztelnem szerentsés valék, mind^* pirúlás nélkűl zenghetem által barátimnak ’s^* a’ Következőknek.

Azok között Excellentziád, és a’ Mélt. Grófné Ő Excellentziája, valának legelsők, kik kegyes tekintetekkel nékem erőt adni, ’s nagyobb igyekezetekre felbátorítani méltóztattak. Az én Lantom és jövendőbéli Epicus trombitám,^* légyenek még előre az Excellentziátok’ Pártfogásának felszenteltetve; mind ez az, a’ mivel én bírok, ’s a’ mivel Excellentziátok eránt való hálámat és tiszteletemet örökösíthetem. – Egy, a’ ki a’ világi rangoktól és jövedelmektől, mellyeket egyébaránt tisztel és betsűl, úgy elfogta magát mint én, nem lát ékesebbet^* mint a’ jámbor és pallérozott elme, nem talál nagyobb kintset tulajdon Szívénél: ez az, a’ mit én Excellentziádnak szentelek, és felőle tsak ennyit kérek, hogy szabad légyen azt a’ Mélt. Festetits névvel, egyedűl magával, megközösíteni.

Én még annyira nem mentem, mint a’ Genevai^* Jean Jacques, hogy a’ Plebeculát útáljam, a’ Nagyokra bosszankodjam; ezeket, vagy is ezeknek Válogatottjait tisztelem, amazt szeretem: de a’ tsendes Magánosságnak és az ártatlan homálynak barátja vagyok; és a’ fénylő érdemet^* magasztalni, a’ lappangó Virtust felkeresni emberi^* és polgári^* kötelességemnek tartom. – Vajha ez a’ Levelem, melly boldogabb Századunknak kezébe kerűlhet, elég bizonysága lehetne az én Excellád érdemei eránt való mázatlan tiszteletemnek, ’s annak^* maradandó jelűl szolgálhatna!

Már hozzá fogtam az Árpád megtelepedése felől való Heroicum Poémámhoz, mellyen holtig dolgozok. Tartoztam ezzel egy Nagy^* és fő kötelességemnek. Különben volna é jussom a’ Magyar névvel büszkélkedni? – Tsak az gátol és zavar, hogy még apróbb^* Munkáim nintsenek kinyomtatva, mellynek oka a’ Censúráknak és Typographiáknak késedelmességek; és az, hogy egy Tiburban vagy Tusculánumban^* meg nem vonhatom, vagyis, ki nem deríthetem magamat. Hoc erat in votis; modus agri non ita magnus, Hortus ubi et tecto vicinus jugis aquae fons, Et paulum silvae super his foret.^* A’ gazdagságot soha sem kívántam, nem is kívánom; de a’ tsendes^* főldi életre, úgy látszik, érezhetem jussomat.

Hogy nagyobb és nemesebb tzélomhoz közelebb eshessem, és apróbb Irásimat előre kibotsátván, a’ gondoktól tágúljak: bátorkodom Excelládnál^* alázatosan esedezni, hogy egy Munkámnak, melly Bétsben régolta a’ prés alatt hever etc. –