Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Régóltai adósságomnak eggy kevés részét valahára le kívántam e néhány sorokban fizetni, méltóztasson az Ur kegyes szívvel elfogadni ezt a’ csekély adományt, bár melly kevés részetskéje légyen is ez, az én tartozott háladatosságomnak. Hadd légyen az én széllyel szórott szerencsémnek az az eggy és egyedül való támasztékja, hogy néhány nagyobb lelkeknek szeretetekkel dicsekedhessem, a’ kik a’ Hazánkban az ő idejeket meg előzték, és ha tsak ő reájok tekintünk, bennek a’ magyar világ boldogabb 20-dik Századját szemléljük előre.^* Ugy vagyon Nagy érdemű Úr, egy meg ért filosofus, és eggy tisztább izű poëta be szigetelvén magát a’ Világtól, előbbre állítja magát saját ideje koránál^* két három századokkal. – És ezért szokott lenni, hogy többnyire nem lehet az illyen jobban termett Genie a’ körülte háborgató Plebeculának^* tetszésében. ^*Magában keresi fel tehát a’ Világot, vagy azokban, a’ kik az ő figyelmetességét meg érdemlik, minden egyébben szabad, csak ez a’ leg jobb lelkeken uralkodó Sympathia vónja édes kénszerítéssel. – Eggy Poëta szabadon él a’ maga képzeltvilágába,^* a’ mellyet saját fantaziája teremtett, eggy Filosofus nyugodalommal^* lakik abba a’ Respublicaba, a’ mellyet Platoként^* tulajdon kénje szerént fundalt az ő Gondolatinak hatalmával, ott ő sibi consul et senatus.^* Eggyik sem örömmel száll le a’ reális világba, hol a’ Menyországba bámult emberkék előtt sordet gustus et ratio vapulat,^* hanem ha vagy a’ szeretet, vagy a’ tisztelet szentebb kötelei vonják azokhoz a’ boldogabb halandokhoz, a’ kik emberek, és a’ Természetnek igaz imádóji – mert a’ szív csak ezekbe érez, csak ezekbe egésséges az értelem.

Iggy szállék le én-is Thaliam édesgető kebeléből,* és az én aprod gondolataim bátorságos Világábúl, – a’ hová az Úr szobájába – minteggy az itt alatt levő menedék helybe, kötelességemnek eszembe juttatásával, vezet le az érzékeny tisztelet. – Itten találhatja fel pihenését eggy olly Lélek, melly az emberek híjjába valóságokról ’s gonoszságokról panaszolkodik, itt tészi le örömest azt a’ boldog adót, a’ mellyel a’ jó szívnek és valódi érdemnek tartozik. Jövendőbe a’ praejudiciumatlanabb emberi nyom érzékenyen fogja emlegetni az Urat, ’s talám ha a’ Múzsák nem ámitanának, ezt-is hozzá fogja tenni, szerette ő a szegény Cs – – –^* is. – Addig pedig az én szíves tiszteletem, a’ mellyet az Urnak és Asszonynak ajánlok, nyerje meg azt, hogy érettem az értelem s a’ Gusztus templomába eggyet sóhajtani méltóztassanak, és eggymást meg ölelvén meg ujjitsanak emlékezetekbe, a melybe magamat ajánlom – – –