Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

A Te Lelked úgy fellyebb emelte az enyimet, hogy én véled-is meg elégedve laknám a’ földet, ha szintén ott több lélek nem találkozna-is. De’ hát – ha a’ tulsó Szigetbe B… lakna és N… S… ugy a’ Gessner első hajósának csodáját^* meg haladnánk, előttünk evezne Amor – de nem rózsa koszorúval, hanem Pálma és Laurus koronával, – ’s hát körülöttünk? – az emberiség – az értelem, ’s a’ magános öröm^* uszkálna! Bóldog ősz Vitéz-Uram! Te a’ Vér piatzon a’ haldoklók jajgatási között eggy kis Cartussággal nyerted meg azt^* – a’ mit a’ te ember szereteted és filozófusságod érdemelt.^* – Az a’, B – ur Dragonyos Kapitány, nagy prédáló volt, sok özvegyet, árvát, rabot, ’s koldust tett, halál barátja volt Ő, ’s a’ pusztitásnak nyele, de áldassék azért az ő emlékezete, mert annak a B... filozófusnak és poétának vénségében nyugodalmat, és csendességet szerzett. – Metzenas már Ő^* és oltalma alatt, a’ mi most ritka példa, egy nagy geniet takargat. –

Én pedig számkivettetve az én hazámban, unalommal huzom komor napjaimat, ’s csak úgy vagyok boldog, ha eggy Újj világot találok számomra, ott Respublicát és Filadelfiát^* építek magamnak, – és mint Franklin legalább itten – eripio fulmen coelo sceptrumque tyrannis^* – itten à la Robinzon^* élek – nincsen senki vélem és mellettem csak a’ bóldog magánosság. Vagy néma Barátim társalkodnak vélem, vagy magam – én pedig magamban mindent fel találok. – Nem kevély szó ez! Mert magamban fel találom az én barátaimat-is, fel találom az én jól tévőimet-is, fel találom Uram az Urat-is. – – A’ könyvek többnyire idő töltő barátim, ezek kézen fogva vezetnek a’ Természetnek – Szentek Szentébe. Nem gonoszok ezek, mint az emberek, a’ kiket a’ haszon vezet orroknál és lelkeknél fogva. Nem gonoszok. Én ezek közül a’ Pappal-is, a’ Szegénnyel-is, a’ Gróffal, a’ Királlyal-is egyaránt társalkodom, és a’ mi az emberek között a’ természeti originális egyenlőséget hellyre állitja, csak a könyv és koporsó. De ha ezek nem volnának-is, a’ Természet és az ész olly ki merithetetlen könyv, a’ mellyből az ember hóltig tanulhat. – Én ugyan, ha soha annyi tehetségem nem lész-is, hogy könyvházam lehessen, tudom, hogy tőkélletesíthetem^* lelkemet, megütöm homlokomat ’s eggy Minerva pattan ki belőle, eggy szüz, eggy nyájas s még eggy fegyveres Minerva. – De reménylem, annyi pénzem csak lesz, hogy filozofusnak eggy Helvetiust,^* poétának eggy Pópet^* vehetek. Akkor csak az ég három ollyan szivet teremtsen az én számomra, mint az Uré, nem fogom sem a’ lármás bálokat^* ’s passzomantos Dictatori barátokat, sem az arannyal és mollyal bé vont gazdag Bibliothékákat óhajtani. Addig pedig öleljük meg eggymást, Uram, a’ Világon kivűl ’s képzeljük azt a’ boldog idő szakaszt, a’ mellyben a’ természet fel fogja emelni az ő mindenható szavát és az emberek el hányván azt a’ kevély és fanatikus lélekkel fel szedett Mennyei páva tollakat, magok-is mind emberek lésznek, érezni, gondolkozni és szeretni fognak. –^*

A’ mi eggyütt létünk ugyan már kevés, mert az Ur idős, én^* pedig – meg lehet, hogy az Urat meg előzöm; ’s akkor vagy örülni fogunk ujjonnan lett társalkodásunknak, vagy a’ mi belőlünk lett semmi el vádolándja^* semmiségünket, minekutánna a’ mi testünkből – melly az Isten fiának testével atyafi, a’ Temető-kertben bogáts-kórók és földi-bodzák fognak erőt adni a’ ki fáradt igás lónak.^* – – Élj vígann és szeress – –