HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Horváth József Elek – Berzsenyi Dánielnek
1815 körül.

Europához
1813.

Europa három nagy Fejedelmei
Kezet fogának, ’s Márs mezejére ki-
Szálván boszút, – méltó boszút vesz
Fegyverök a’ tüzesűlt csatákban.

Éjszak hatalmas Sándora hozza a’
Rettenthetetlen durva kozákokat,
Moskának árát kétszerezve
Viszszafizetteti Galliával.

Mint kölke vesztett bús oroszlány be vág
Elszányva,[!] népét megszabadíttani
Vágyván, az elbúsúlt Boruszszus
Győzni, de halni-is eltekélve.

Szelíd Ferenczünk, mint Atya, gyermeki
Köz’tt megjelenvén, kedves övéinek
Boldog jövendőt, jó üdőket,
’S enyhet igér diadalmi által.

Mind öszve hárman fegyveröket csak a’
Rég nyomva lévő emberi szent jusok’
Új viszszaállíttása végett,
És Europa javára fenyték.

Réműlly gonoszság! mert megaláztatik
Vétkes dagályod: milliom elnyomott
Árvák, szegények, puszta várok
Ellened íme boszút kiáltnak.

[A’] vér-özön, melly általad ontatott
[Bo]szút sohajtoz puszta kietlenin
A’ harcznak, ott, hol vad dagályod
Milliomokra halált okádott.

[A’] szent igazság lelke vezéreli
[A’] frigyre lépett nagy fejedelmeket,
Europa bízzál bús igádtól
Megszabadítt az igaz keresmény! –


Édesgetés.

[...], hol ezen jegenyék magasan felnyúllnak az égbe
Meg meghajólván szárnyain
[...] lebegő szélnek, ’s hives árnyékkal mosolyognak
A’ nyár’ hevében én reám.
[ho]l mély csendesség ringatja az alkonyodó szép
Természet’ édes bájait;
[...] a’ gondolatot hevesebb lángon szanaszét el-
Repítti egy szent ihletés:
[...] hol az árnyéknak csendes szomorú közepében
Áll egy magányos sírhalom,
Melly egy hív hölgynek, ’s egy példás édes Anyának
Emlékkövével kérkedik.
[O]tt dagad óh Zsófim! gyakran kebelem, mikor a’ nap
Ott a’ hegyek köz’tt elbukik;
Ott, mikor a’ bús hold halavány súgári az égen
Remegve széllyel fénylenek,
[...] mennyi sohajtás nem reppen szomorú ajakimról
Éretted óh szép Kedvesem!
Gyászba borúl szívem, szomorú helyeket keres akkor
Midőn te tőled messzire van
Puszta kietlenség a’ legszebb táj, ha szerelmem
Sohajtva téged nem talál.
Jersze ölembe tehát e’ szép jegenyék hivesében
Boldog magányunk’ rejteke
Tiszta szerelmünknek szabad ingert enged irígyink’
Trucczára csendes karjain.
Jersze ölembe Kegyes! nem rejt itt semmi gonoszt e’
Kisded szigetnek kelleme:
Bátran ölelhetlek, ’s ölelésim köz’tt be örömmel
Érzem szerelmes létemet!
Hogyha birom szíved’, mindent birok édesem! – Ekkor
Császár, Király, sőt több vagyok. –


A’ Pénz.
Ki volt, ki a’ föld’ mély üregébe le-
Szálván, veszélyes fényre talál vala?
Ki volt, ki első pénzt veretni
Kezde az emberiség’ bajára?

Boldogtalan fény! – Móta[!] az üst arany
Díszben van, a’ szent rény letapodva nyög
Ínség, csalárdság, vér szopás már
Semmi az emberi társaságban.

Fegyvert ragadtat számtalanokkal ez
Pusztít, tapod, dönt, gyújtogat, és emészt,
Országokat dúl, megvetéssel
Templomaink’ küszöbét lerontja

Sok érdemetlent polczra emel, ledob
Ollyant, kinek szép virtusi fénylenek
A’ vért tulajdon vére ellen
Gyújtja, ’s az édes Atyát fiára.

Letépi vérrel nyert koszorúit a’
Dicső Vezérnek, földre terítti a’
Királyi széket, hitszegőt tesz
Pártot üt, és gonoszat segítt fel.

A’ szent igazság számkivetésben él,
A’ szűz szemérem’ leple lerántatik,
A’ hív Jegyest, hű kedvesével
Préda gyanánt teszi áldozattá.

Pénzért eladják tiszta szemérmöket
Önnön leányok gyilkosi a’ szülők;
Pénzért eladják a’ hazát-is,
’S mostoha szolga igára kísztik. –

Kemény bilíncset zörget az elhagyott
Ártatlan, és a’ dúzs gonosz élete
Legjobb napokban foly. – Borostyánt
’S tiszteletet nyer ama’ tudatlan:

’S a’ bölcs szegényebb sorsa alatt fanyalg,
A’ nagyra kelt ész sírba temettetik;
’S óh megvakúlt polgárok! – a’ rényt
Sárga agyag szüli nálatok csak? –

Hát a’ mi nagy, jó, szép, helyes, és dicső,
Csak a’ veszélyes pénz szüleménye az?
Csak ebben áll a’ virtus, és nem
Ön maga bére-e ön magának?

Szent rény! ne haggyel! – Bár ha szegény vagyok,
Gazdagnak érzem pártod alatt magam’:
Csak azt ne hadd, hogy jussait le-
Nyomja az emberiségnek a’ pénz! –

Elvárom ezen darabjaimról édes Barátom ítéletedet, ’s ha talán valami szépet, jót, vagy nagyot szülök Te néked fogom köszönni. Magunk nem veszszük észre gyakorta hibáinkat, ’s azok észre vételét, annyival szívesebben köszönnyük egyenes szívű Barátinknak! Élly frissen! –