HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Széchenyi István – Berzsenyi Dánielnek
Pozsony, 1830. november 7.

Édes Berzsenyim!
Nagyra tisztelt Hazámfia és Honunk valódi Disze!

Nem mondhatom ismeretlen váloszolok Aug. 15kén irt becses soraira, mellyeket nehány nap előtt találtam csak Czenki jószágomon. Ismerem, és mondhatom, ugyan jól Nemzetem azon dicső Lantosát, kivel más nemzet kérkedne; ha nem is látám soha, is, – annál többet érzettem, vágytam, és nem ritkán felemelkedtem Véle dicsőbb hazákba, a’ hol gúny, irigység, ellenségeskedés Idegen! Ön-érzéssel, mondhatom, „Rokonok vagyunk.” –
Gróf Mailáth Jánoshoz szólló Ódáját nagyra becsülöm, és ugyan jól tetszik; de béfejezését minden esetre változtatni kell, ha sajtó alá bocsátatna, vagy mint itt rebesgetik, az 1831ki Aurorába felvétetne. –
És itt engedjen nyilt szívvel beszélnem, és mint practicus ember practicus Férfihoz szóllnom. – Gróf Sándorral való összehasonlitás legártalmasabb; a’ rám ruházott név pedig T. I: a’ diadal fia legnevetségesebb következéseket fog szülni. Sándor előre tudta, nyerni nem fog; – mert lova nem olly sebes vala, mint az enyím, és csak nagy nehezen birtuk rá, hogy lovagoljon, és szinte meg is bánta, mert az otromba ’s tudatlan Pesti nép azt jó lovagnak tartja ect. ect. a’ ki nyér, azt pedig bolondnak, ki hátramarad, – noha nem ritkán a’ sebesebb lovon ül a’ tudatlan és győz, – az igen ügyes ’s eszes pedig hátramarad. – És igy, ha nem akarjuk, kisded ültetéseim hervadását kevés évek után tapasztalni, Istenért ne sértsük az ember természetébe belenőtt kis hiuságokat, mellyek a’ szebb-lelküekben sokszor csudát művelnek, – közönségesen pedig elkeserítik s. a. t.
Már a’ Manuscriptum is sokat ártott nekem utóbbi czéljaim elérése végett; – ’s hát ha még kinyomtattnák? – Berzsenyi pedig ártani, – előretörekedésimben gátot vonni bizony nem akart, ’s nem kiván. Eztet tehát kérem édes Hazámfia, – egészen hadjuk el. –
A’ mi pedig szegény elsovánodott*
szegény <már> elsovánodott
sárga személlyemet illeti, – ifju abban a’ Lélek és erős, de tokja annál hitványabb. És egy olly országban, mellyben csak kevés évek előtt – és sok helyen még most is – a’ testnek és nem ritkán a’ hasnak köszönte némelly Vice-Ispány ’s a’ t. választatását ’s tekintetét, és szinte csak az izmos, erős ’s jól hizlaltra illett „A’ derék ember” nevezet,[!] éppen olly nevetségesé és gúny tárgyává lehet ollyan valaki, mint én ’a’ diadal fi’ titulussal, mint Leiptzigi ütközet után inkább kaczajra, mint szánakozásra gerjesztett egy sinlődő Franczia katona, kiben alig vala élet, ’s reszketve ’s bágyadtan azt felelé kérdezőinek, kik tudakolák, milly Ezred tagja legyen, „Én, Urak, a’ halhatatlanok Legiójához tartozom” (: tudva van, hogy Napoleon állitott La Légion des Immortelles :)
És ha látna édes Berzsenyim, milly gyengén lakik, – kivált most Török-országi utam után – lelkem lankadó testemben, maga is boszonkodna, ha némelly ellenségim, kik azt mindjárt felfognák nevetségesé tételem végett, mindenütt a’ hol látnak, azt hallatnák „Ime nézd itt mozog a’ diadal fia
És ha csak egy kevessé szeret, ’s ártani nem akar „[!] nyomja el, ha lehet, még emlékezetét is a’ diadal fiának.
Ezeken kivül még azon négy verset sem kedvellem, ha igazán szóllni szabad, mellyek így kezdődnek.

„Istenfiakként nyitva Olympiát[”] etc. etc.

Én ezeket t. i. lovak tenyésztését, versenfutást ’s. a. t. minden erővel le akarom vonni az egekből – mert nem az, igazi hazájok, igen kellemetlen istálló szagok végett. – Gazdaságbeli Tárgyak; óhajtásom pedig az „Földieimet jobb Calculistákká nevelnem[”], mert ennek hija és hogy mindegyben vagy a’ levegőben nyargalunk, ’s képzeletekkel jól lakunk, vagy tehetségünkön túl költünk – azon következéseket szülte, hogy egészen elszegényedtünk, – se ut, se hid etc. hazánkban nincs. – A’ szegénység pedig, mint a’ tapasztalás mutatja elaljadás, tudatlanság ’s szolgaság rokona!
Legyen arrul meggyőződve, édes Berzsenyim, nálomnál nagyobb tisztelője nincs. – és éljen addig is, míg meglátjuk egymást, – a’ mit már igen igen régen óhajtok – békében ’s boldogul
Pozsonban November 7kén 1830.
Széchenyi.