Mikla, Aug. 15. 1830.
Méltóságos Gróf!
A nagy névnek nints szüksége a Poéta koszorujára; hanem a Poezisznak igenis gyakran van szüksége a nagy névre. Igy vala szükségem nékem is ezen Ódában Méltóságod nagy nevére, s ne méltóztasson üres hizelkedésnek tekínteni ha mondom, hogy szüksége vala arra szivemnek is. Kérem tehát Méltóságodat vegye szemügyre az Ódát s ne tagadja meg tőlem bölts észrevételeit. Én már sok szépet tanultam Méltóságod könyveibül, s vágyódom e részben is tapasztalt kegyeitül valamit kitsalhatni.
A Hitel nálunk egész Kurutzvilágot támoszta a lelki világban, s furtsa volt hallani a tarka debattokat! Eggyik ideák tengerének látta azt, másik lepdező ángol Parknak, mellyben a repdező Genius némellyeket rózsák és templomok közt repdeztete, másokat pedig tüskés bokron hurtzola! Mert fajdalam![!] az Igazság mennyei sugarai tsakugyan még sok szemnek tüskék.
Azonban ne szünjön Méltóságod Montesquieu kedvelt népét tovább is szeretni! Én örültem a zajnak, mert az még életet mutat. De örvendjen Méltóságod is, mert olly anyagra tette müvész kezeit, mellybül még minden bizonnyal formálhat daedalusi járó szobrokat. – Vajha még egy nemzeti Banknak s az ángol Alkatnak alapvonatival lepné meg Méltóságod Nemzetünket! Kevés Magyar lát e részben még ugy mint kellene, s egyéberánt is a legnyilvánabb alapigazság is nagy erőt nyerne Méltóságod mosolygó etsete és nagy neve által.
De van még egy két literátori szavam is Méltóságodhoz. Nagy jót tett Méltóságod nyelvünkkel az által is hogy egészen a dunai dialectus mellé állott, a minek én tsak azért is igen örvendek, mivel engem leginkább a dunai dialectus miatt vett üldözőbe Kazinczy pártja. Ezek az Urak olly kirekesztőleg uralkodóvá akarák tenni a tiszai dialectust, hogy legjobb dunai szavainkat is kizárák az irói nyelvbül s majd minden magánhangzoinkat megnyujták; pedig épen a sok tiszai Spondeusok fogyasztása által kell nyelvünket mind szebbíteni mind a verselésre alkalmasabbá tenni, a dunai szavak fölvétele által pedig gazdagítani. Tsókolom tehát e részben is Méltóságod genialis szellemét s kérem legyen ezután is ezen jobb ügynek pai’sa.
Mély tisztelettel vagyok
Méltóságodnak
alázatos szolgája
Bersenyi Dániel mp
Gróf Mailáth Jánoshoz.
1830.
Mailáth! Poétád éneke leng feléd,
Nem mint a rohanó Vág, mikor árjait
A Karpatok közt zugva szórja
Tört jeget és köveket sodorva:
Tsak mint az alkony enyhületén kalász-
Párnáján pihenő lyányka szelíd dala
Üdvezli a várt est nyugalmát
S a hegyek ormai közt mosolygó
Holdat, midőn már tsend födi a mezőt
S a pásztorkalibák gőze a völgybe száll,
Mailáth! Poétád napja húnyik
S nem ragadoz dala árja többé
Sem gyenge Lolli égnyilatú ölén,
Sem bájolva tsudalt Nemzete hajdanán,
Nem Hősatyáink büszke rogytán
S dülve megállni feszült erényin.
Tündér tükörben nyilt nekem a világ:
Mint eggy Pygmalion szobra karom hevén
Életre gyulni látsza Honnom,
S annak örök szavait rebegtem;
Annak szerelme lángjai zengeték
Lelkem zengedező memnoni oszlopát,
S azok lobognak húraimrul
Honszerető kebeleddel öszve.
Mast már telemnek bús szele fujdogál,
S Tőled nyert koszorum bimbajit elszedi;
Eltünt világom omladékin
A hideg ész mutatá ki pályám’.
Földhez gyalúdva szántogatok vetek,
S kunyhóm szük teremit télre tatargatom,
Hogy a hülékeny nedvü Dallost
Vad Boreas dere födve lelje.
Vagy néha, hogyha gondaim engedik,
Mi szép, mi jó azt fejtve tanulgatom,
Lekötve nyomván játszi Proteust,
Emberi szint mutat és jövendöl.
Te zengj, mosolygó Grátzia Kedvese!
Nagyfényű Eleid nagy neve nagyra int,
Int Pindarus szép régi tárgya:
Im lovak és lovagok robognak
Istenfiakkínt nyitva Olympiát
Rákos szent mezején! Hallom a pályazajt,
S a pályazajban Széchenyink dús
Áldozatit s lova könnyü győztét!
Oh énekeld őt a diadal fiját!
Eurus szülte lován mint viva, nyerve díjt,
Sándorral a hirhedt Lovaggal
Kezdve teremtve ditső utat s tzélt,
Hogy újra szülje a Magyar izmait
S Pannon férfidiszét. Engem a Villitántz
Int már, de Honnom új virultán
Vert dalodat porom érzi majdan.
Bersenyi Dániel mp