Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Köszönni jövék ama szép érzelmeket, mellyeket nekem Méltóságtok nagy kegyü Levelei s Hazánk szent javára tzélzó^* fönszellemü Munkáji adának; s köszönni ama szivemelő reményt, melly engem akkor lepemeg, midőn Méltóságtok kegyes gondjait Culturánk minden ágaira kiterjedni s azon örök okfőkbül eredni látám, mellyekbül a görög és ángol Népalkatók folytaták az emberképzés nagy munkáját.

Általlátta tudnillik Méltóságtok, hogy több szomoru századaink mély sebeiben mulhatatlan allyasodni s elenyészni kell Nemzetünknek, hatsak annak az idők szelleméhez illő Cultúrájarul nem gondolkodunk; s nem tsak általlátta pedig ezt Méltóságtok, de egyszersmind olly szent hűséggel gondolkodott, olly nagy erővel mozdított és alkatott, a millyenre nálunk még példa nints; s az a teremtő gondolat, melly szerínt a nagy ángol népnél szokásban lévő különfele Eggyesületek és Pályák systemáját hanyatló ügyünk védszerének válosztá s Hazankban honítani kezdé Méltóságtok, olly valami genialis sugalom, millyent Nemzetünknek a Geniusz még nem sugalltt!

Általlátta Méltóságtok, hogy a nagy és boldog ángol népnek ezen bölts szokásai, olly alkató létszerei, kifejtőji s föntartóji a legbelsőbb néperőknek, mellyek egyrészrül a luxus által megszaporított szükségeinkhez képest a nemzeti szorgalmat a lehetségig emelik; más részrül pedig az eggyesületi társalkodás által a lelket a lehetségig képzik, s igy ezen tetők eggyezetében az európai cultúra tetejét s leg főbb tzélját elérik. De általlátta Méltóságtok azt is, hogy azon eggyezet nélkül minden miveltségünk tsak valami alaptalan hiú máz; hogy a luxus szorgalom és pénz nélkül egyebet nem adhatnak mint valami nyomorult barbariest; hogy ezeket egyedül az ángol systémában a legfőbb gyakorlati okosságig s leg főbb gyakorlati erényig emelt lélek hozhatja azon harmoniába, melly a Reszpublikában Athenét, a Monarchiában pedig Britanniát szült, s melly a leg hiánosb formákban is valami szebb és boldogabb életet szülhet; s hogy végre valamint a mi rendeltetésünk, ugy a többi europai népeké is, nem a régi formák felforgatását, hanem egyedül tsak ezt a minden formákkal eggyeránt eggyező, s mindden[!] formákat eggyeránt boldogító Harmoniát kivánják; s ez tárgya Méltósagtok intézeteinek is. –

Az ut el van találva s a példány nagy böltseséggel válosztva. Nem lehet többé Ideálunk a régi Rákos, meliora sumus nacti oracula; de minden bizonnyal lehet Ideálunk valami szebb Patriarchális világ. Ez a szép világ pedig igen közel van hozzánk, mert a keresztény Fejedelmek már valójában Patriarchák, s nints egyéb hátra mint magunkat patriarchalizálnunk, az az, magunkat szelidebb, társalkodóbb nyájasabb, egymást szeretőbb emberekké formálnunk, s az által egymást boldogítanunk. Ennek az utja is pedig épen az, mellyet Méltóságtok előttünk nyita.

Az Akadémia is nagy ditsősége lett volna Hazánknak; de ha az oda szánt pénzt gyakorlatibb intézetekre fordítja Méltóságtok, veszteni nem fogunk. A Tudományok métsek az éjben, s gyakorlat nélkül tsak koporsói métsek. De a Tudományok lelkét játékos szokásokba öltöztetni, az által azokat megkedvesíteni s örök gyakorlatba hozni, annyi mint a világ leg nagyobb jóltévőjit, leg főbb Népalkatójit követni. A népek nem egyebek mint szokásaik teremtményei, s nagy nemzet szokásait követni, annyi mint nagy nemzetté lenni. A jó szokások formálják a jó erköltsöket, ezek pedig az egész polgári életet.

Az ángol szokások Philosophia müvei, a görögök pedig Poéziszé; s ugyanazért gyakran öszve folyók, s azokat a lehetségig öszvefolyókká formálni, reánk nézve leg főbb feladás. Az ángolok egyoldalubbak, mivel a Philosophia nem tesz föl ugy Poeziszt, mint a Poezisz Philosophiát; s innét örök Ideál a Görög. Mindenik játszva teremt mint a Természet: az ángol mindig jót, a görög mindíg jót és szépet. – Mindenik nyájos eggyesületekre inti az elszórt vadakat, s az által képzi és boldogítja. A Görögöknél minden játék volt, s az esztendőnek két harmada, vidám társalkodásnak, mulatságnak s örömnek ünnepe vala, s ezen játékokbul folyt a’ leg főbb realitas – a szép görög lélek!

Ezért kell ohajtanunk, hogy a Pályanapok egyszersmind vidám mulátságnak[!] s nyájos örömnek ünnepei legyennek.[!] Az öröm tsalta^* öszve az embereket s az nyitja szeretetre a szivet. A Muzsika és Tántz nagy jutalom s nagy ösztön lenne az Intézetet gyámoló szép lelkü Dámáknak és ifjaknak; s mi lehetne szebb és jobb, mint ha ezen ünnepek egyszersmind a magyar Muzsikának és Tántznak éltetőji s ditsőitőji fognának lenni? S ha már egyszer valahára Nemzetünk valódi culturájárul gondolkodni kezdénk; ha már ma nemtsak Platótul, de minden Barbélytul tudhatjuk, hogy a Múzák Gymnásztika nélkül^* a lelket és testet dissonantiába hozzák s egyebet nem adhatnak mint nyomorék phantastákat, hypochondristákat s nyelvzavaró bábelismust; ha már ma tudjuk, hogy a görög ditsőségnek alapja nem egyéb volt a[!] Muzikának és Gymnasztikának nagy Harmoniája; valljon nem kell é gondolkodnunk a Gymnasztikárul? s ha kell, gondolhatunk é jobbat s minden oldalubbat mint^* a lovaglás és magyar Tántz?

Én a magyar Muzsikában és Tántzban Ideált látok, s azt hiszem innét hogy Nemzetünknek valaha aesthetiás Culturájának kellett lenni, s hogy Eleinknél a magyar Tántz nem tsak mulatság,^* hanem legvalódibb aesthetiás Gymnasztika volt, a mit nyilván mutat annak egész természete, s nyilván bizonyít Kinizsink Hős tántza. Ez a Tántz olly gazdag különféleséggel bir, hogy az valamint minden kigondolható szép mozdulatokat és erőfejleteket, ugy minden szép érzelmeket eggyeránt magában foglal. A mi pompás hadi Tántzainkat még az ősz férfi is nagy disszel eljárhatja, s jaj annak akki Bihari Hatvágásában a Hősdalt nem érti! A mi Tántzaink nem két három gyermekes lépdelésbül állanak, mint a mastani módi Tántzok, mellyeket egy két napon megtanulunk, a harmadikon pedig egyforma, gyermekes, lelketlen voltok miatt meg is ununk;^* hanem olly tzélerányosok, hogy azoknak tanulása egész ifjuságunkban dolgot adott, s aesthetiás természeteik szerínt olly kedvesek, hogy azok benünk[!] passióvá válnak s az által a barátságnak, nyájosságnak ösztönei lesznek. S tapasztaljuk hogy azokkal fogy a magyar barátság; mert saját tántzainkat elfeledtük, az idegent pedig nem szeretjük s megszünt Muzsikánk. Ez pedig a Görögöknél nagy szó vala, s annyit tett mint a leg főbb Oskolának – a Társalkodásnak romlása!

De már sokat is görögözék Méltóságtoknak! – Azonban minden bizonnyal szivem bősége szóll, s érzem hogy Geniusz – Világképző Geniusz jelent meg közöttünk. – Ragadja meg azt Méltóságtok, mint Jákób az Istent a Pusztában, s meg áldja Hazánkat. Az olympiai Játékok jelképe volt a leszálló Delphin és fölemelkedő Sas; legyen a mi pályáink jelképe a fölemelkedő galamb – a Szeretet Galambja! Ez terjeszti ki szárnyait Oltárainkon, ez lebegjen Eggyesületeinken, s ez törje el fejünk fölött a szeretetlenség damokleszi tőrét!

Én Méltóságtok sorait Nemeslevelem mellé tettem mint lelki nemességem tzimereit, s a Pályaintézet Egészének föntartásara rendelt segédpénzt megadom míg adhatom, s ugy adom mint a haldokló Szokratesz a maga kakasát az Orvosistennek. – A legbelsőbb hódolattal vagyok

Méltóságtok

Mikla, Febr. 25.

1830.