Buda, november 21d. 1828.
A Szépnek Hasznossal egyé foglalásában kezet fogok veled. Érzésemet mindig sértette midőn Kazinczy azt kezdé prédikálani közöttünk, hogy a csak szépért minden egyéb feláldoztassék. Félre a pillangó porral, zugta kebelem. Szépség és Erő vagy Erkölcsiség, Illendő (talán Illem) együtt, teszi az emberi lény legfőbbjét, melly az emberiséget nemesíti, s igy rá Hasznot áraszt. A Szép, szemet, képzelmet ragad figyelemre, az Erkölcsiség mint belső velő, szívet magasít; az Illem meszíti embertől a szilajt az ocsmányt, s így alakul a műsiker, a haszon, lelket szívet kényességet kielégítő. Ezek szólnak hozzánk a görögöktől 2000-ren elébbröl, szólani fognak tőlünk 4000ren túlra. Rajta – és nem: fel, fel – barátom, fejtsd ki a mit hatalmasan érzesz, add ki osztán minél elébb magad, ne bizd azon keserü időre, mikor már Te nem lennél, hogy én adjam ki.
De, örömödben azon, hogy Pesten okosító magvak vétetnek vetőre, sokkal tetézel, a mit nem fogadhatok el, kedves barátom. A Casino s lóverseny jegyzőkönyve, felszólításai szerkesztésével én vagyok ugyan megtisztelve, de azt más is tehetné, s majd fogja, velem 1829b. Kisfaludy Károly vagy Vörösmarty. Csupán enszerencsémnek nézem én ezt, mert sokat tanulhatok, az eszmék helyesebbülhetnek. Gróf Széchenyi Istvánt, minden mívelt honba ragadá tűzesze s mindenünnen magába kapta százévek anyagi sikereit.
Tudom, mikor a nőtelen báró Brudern Jósef háza nyitva volt a lelkesebbek, a gazdábbak számára Pesten; jártam a nőtelen báró Podmaniczky Jósef kellemes eszes társaságaiba mindennap; kedden főuri ebéd volt, szombaton tudósak művészek nála; de minden csak csendben folyt és lassan simuló tervekben, osztán, – németül minden. Most gróf Széchenyiek, Andrássyak, Esterháziak, Károlyiak, Telekiek, Keglevíchek, Batthyániak, Festetichek, Orczyak, kik közül több, más felé tartott eddig, Pestre térve állnak elé, s cse1ekesznek itthon. B. Wesselényi Miklós, fáradhatatlan, és mennyi más jeles név jelen meg nagy részvéttel. Uj világ, azért is, mert az iratok magyarul kelnek. Ugy kezdém meg a Casino jegyzőkönyvét még félig meddig német tanácskozás után, s gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós, a kérdést a mellett dönték el, mert az addigi megrögzött szokás, eleinte még azt, kérdőre vevé. – Étlapot, vagy eddigi magyarsággal Spaiszczédlit is magyart irtam a Casino vendéglőjének, de Tarault nem akarta elfogadni. Que voulez-vous donc, mondá, mes gens ne parlent pas votre langue, de én gróf Károlyi Györgyöt kértem pártomra s nyomtatva lön a legelső magyar étlap, noha német hasábban is. Majd utánazzák. Látod hol üti ki magát a hiszak. Nincs fejedelem herczeg főur számára magyar tanult szakács, ki a torkos XVd. Lajos franczia szakácsai utódaival versenyt főzne, pedig, tréfán kivül, mindennek a nemzetből kellene kikerülni, nőni. Bolond mondás, „hadd szolgáljon nekem a német”, s ezzel is mindenütt a honi nyelv tolatott félre. Száz évek óta nem taníták a magyart semmiféle ipar-ágra s osztán Minerva legyen, Jupiter agyvelejéböl! Ha meg nem szakad a rend, mellyel a magyar királyok udvarába egész falukbol szakadtak bé az étszaggató szakácsok, illyen vala Szakácsi a Te Somogyodban – azt gondolnám, azokbol szakadozott volna el mindenfelé a magyar fogadós. Most keresd, s ha találsz, nyomorogj vele. – Szerettem volna valamellyik hajdani magyar szakácsi észlang főztéböl ötkörmölni, vagy IId. Lajosnál már kanalozni, de ugy, hogy ma megint élnék, mert most minden legalsóbb ágazatra is ki kell terjedni a magyar ügyesedésének. –
Ha mindig bölcsebbülő rendezetek fejlendenek ki, a mit hiszek, itt is fognak majd honolni a miveltség és ipar istenei, hisz ezek olly égi vendégek, kik mindjárt jőnek, mihelyt okos a Nemzet magához inteni őket. Tehát mikor majd 2000ret irandanak, Magyarország egészen nemzeti miveltség hona már; a keleti nép ujjá szüli magát mint az arab ménvér Európában. S nem csufolják ugy mint eddig a német tulabbról, ki mintha azért fitymálná, mert most sem tudja feledni mit tettek ösein még az árpádi magyarok; a bécsi meg amugy irígy szomszédságbol nézi le, pedig hiszen ha ennek több az esze miveltsége, a magyarra is ráragaszthatta volna már vagy 3 százév óta, és kötelességeként.
Talán sikeresebb leszen gondolám, s épen most a hogy beteges vagyok, erre adni hivatalomtol fenn maradó óráimat nekem igen parányinak ugyan, mintsem munkát irni 300–400 vevőnek. Mi ez? Elébb nemzet kell, s azon főosztály legyen megint azé, mellynek díszasztalán, ott a mindenféle mivelt nyelvü európai uj könyv, szinhír-es divat lap, csak magyar nincs. S ha dicstelenül mulok is ki mint Iró! No s – hát úgy. Vívásban estem el egy még koronás királyu szabad nemzet miveltségeért, melly milliókat emel, hiretlenül porlódom el én egy mákszem, de győzött az Egész. Ha pedig ezt leverék, hagyd fenn osztán kevély művedet, iró! amannyi olvasód helyett minden lapján 3000 moly evődik.
De most hát, két látvány van. Egyik az utóbbi országgyülés tüzeiben megujítja hajdani büszke nemzetiségünk épületének elkormosult előbástyáit, homlokzatát és első emeletét, fenn; másik alant völgyben egy kis nyulászati cser között vagy pagony körül a szólam feletti vitákat folytatja. Ez mint egy aprilisi fergeteg. Süt közibe nap is, de az ösvényt még fagy göböríti, szél szeli az arczot, hóval mosdat. Egyszer a Bakonyban láttam illyent Városlődnél; köröskörül, csendes idő volt.
Emlékezzél csak a sopronyi lyceum hátulsó udvarán állott gyümölcsfára. Bizonyosan láttad. Öt félét oltottak ágai közé, osztán mindenik sinlé nem igazi tövén álltát, mert itt hólyagos cseresznye, jó leves körte, szétolvadó boroczk stb. lett volna, igy meg levele koppasztott ágakon félig fonnyadt mi volt. Illyennek akarják néhányan a
*a a [sh. emend.]
magyar nyelvet. Én pedig emlékszem épen íme most, báró Hormayrnak egy észrevétére. „Hallom – mondá nekem Bécsben – Kazinczy kész akarva szedi a germanismusokat beszédetekbe, igaz?” Ugy van, felelém. „Nem helyeslem,
szóla hamar. A magyart, Európa, irodalmai sorában igen kicsi serkenetnek nézi, s ha majd unttában a maga halmai közül kegyetekre tekintendene, de ott is csak megszokott övéinek lehabzását leli, rátok se néz többé. Őrizzétek keleti sajátságtokat, figyelmünket annak ujsága fogja ingerleni.”
Olvasd csak Szontagh Gusztávnak Nagyszebenben mult october 26-dikán hozzám költ leveléböl e sorokat: „Kegyed a mint hallom Yorick leveleit Elizához, sajtó alá fogja küldeni? E szerint Kazinczyval állandó békeséget nem kötött, sőt a moderatus Anti-Kazinczyak szószólója lön, s ez, elkerülhetetlen. Kazinczy és a Mondolatisták, két ellenkező pólusok, mihelyt pörök eligazitatik a középpontra jutunk, kegyed s az én vélekedésemre. Most ugyan Kazinczy és követői, Toldy magyar literatura historiájában hírek s nevek culminatióját ünneplik; de prophetai előrelátás nélkül is kiki láthatja, hogy ezentúl mindig lejebb fognak szállani, és ha nem csalódom, épen Toldy lesz az indító oka”.
Bowring számára gyüjtött népdalaid közül ezeket bocsátám Angliába. 1. Szürke csikóm, nyereg rajta… 2. Bort iszik a szegény legény… 3. Bizony azt csudálom... 4. Szeretőmet most kötözik. A szépérzetü angol, maga kivánta levelében, kiirván nevedet, hogy kezed irását neki megküldjem.