Mikla, october 18d. 1828.
Becses ajándékodat kedves leveleiddel együtt örömmel vettem és köszönöm. Hogy ezen kötelességemet előbb nem tehettem, tulajdonitsd hangyagondaimnak s nekem engedj meg, Én már régóta egyebet nem kérek Isteneimtöl mint nyugodalmat, de ugy látszik ez sem adatik meg nekem. A lópálya eránt való irás gyülésünkön felolvastatott s biráink kivagynak küldve, hogy segedelmet gyüjtsenek. Tapsol minden a nagy tüneményeknek s a Széchenyi Pista név olly büszkén zeng mast nálunk, mint egykor a nagy Fritz az északon. Én pedig különösen örvendek azon hogy téged, édes barátom, az alkotók között munkálkodni látlak, nem csak azért, hogy én barátom’ szerencséjéböl és dicsőségéböl részt veszek, hanem leginkább azért mivel én a te energiás lelkedtöl igen sok jót várok. Te igen tudsz a nagyokkal társalkodni, s kérlek is hogy mast ez legyen a te legfőbb studiumod. Légy cselekedettel poétánk, tégy a mit tehetsz, add által magadat egészen a mi jót akaró nagyainknak, mert a szalma tüzet Vesta’ tüzévé igyekszenek tenni. A magyar nagy lelkü volt mindig, de a régiek gyakrabban csak kardoskodának, innét a szalmatüz; kelnek most, látom, többen, nagy áldozók, kik meg mutatni indulnak neki az igaz nagyságot és nagy fog lenni. Terjesztetnék bár a görög cultura’ esmérete, ott az ideal s csak annyiban emelkedünk, a mennyiben oda közeledünk stb.
Mind ezen beszédeim csak arra valók, édes barátom, ha netalán egyebekben volnál elmerülve, megintselek, s egész figyelmedet mostani fontos helyzetedre fordítsam.
Hogy stylistikereinket nem szeretheted, azt a te ferfiúi józanságodbol régen elgondoltam. De ki is tudna ollyan iskolát szeretni, mellynek jelszavai: sujtsd le, üzd ki, korbács, os foetidum, furcifer, coujon, tartuffe stb., egy olly iskolát, mellynek principiumai szerint a poézisban az értelmen a képzelet, a fencomicumon az alcomicum felül van emelve, s mellyben a müvészetnek az erkölcsiséggel semmi köze nincs, a józanság annyi mint monsieur Jacques Roc, a verseket pedig …… sem érti, s mellynek törvényei szerint az embernek barátságos szavait, a betegnek letiltott irásait kinyomatni, elcsavarni szabad és illendő? Illyen pedig a mi ugy nevezett uj iskolánk! Illy alávalóságokrol az uj fényesebben cselekvőkre fordul a figyelem. – Azok az emberek nem egyebek mint tudatlan pusztitók, még azt sem tudják, hogy minden emberi tudománynak legfőbb szempontjai az erkölcsi és politikai szempontok, s nem tudják, hogy a hellenek nem csak a poézist, de még a hurhangokat is politikai szempont aláveték,[!] s midőn én a szépet a hasznossal akarom összekötni, dühösködnek ellenem. De én soha sem láttam magamat nagyobbnak, mint az ő tompa fegyvereik között s igen örültem midőn téged olly szempontokbol láttalak philologizálni, a millyenekböl én mindent nézni szoktam. Innét harmoniánk; s ez a harmonia köztünk még tökéletesebb lesz, ha meggondolod azt, hogy én minden aeszthetikázásommal csak azt mondtam a mit már Sokratesz kimondott: „Vesszen el a ki a szépet a hasznostol megkülönböztetni legelőszer mereszelte[”]; s meggondolod, hogy a középszer principiuma nem egyéb mint a mi már Apolló’ templomára fel volt irva: semmit ne felettébb. – Tudtam hogy a fülmuzsikások fogják füleiket billegetni; de én ugy gondolom az illy magvakat hinteni kötelesség. Látni fogod munkáimat mihelyt tiszták lesznek s ha előbb meghalnék, vedd által gyermekeimtöl. A miket te irtál már elig az okosoknak; de mivel a nagyobb rész csak azt szokta hinni, a mit utólszor olvas, nem árt a pert néha megujítanod. – Igenis, nekem már minden csak tréfa s örülök hogy az. Bona rerum adversarum mirabilia.