T[ekintetes] Úr!
Nem tagadhatánk meg magunktól, tanúji lévén ezen hosszas Országgyűlés’ folyamatjának, hogy, ha bár csekély részben is, tiszteletünket ki ne jelentsük, azon férjfiú eránt, kiben Nemzetünk méltán kevélykedhetik, ki a’ köz tiszteletet köz hálát legméltóbb jussal érdemli, ki sokszori szívet ’s lelket rázó beszédei által, lelkeinket az igaznak a’ szentnek ösvényére ragadozván, megtaníta, miként kelljen egy szabad polgárnak a’ maga Fejedelmét szeretni, mivel tartozik Hazájának. A’ régi világ’ két nagy nemzete, a’ maga polgárait úgy szokta volt megtisztelni, hogy őket holtok után istenei közé számlálta; az újabb mivelt nemzetek, egymással vetélkednek, jeles férjfiaik’ megtiszteltetésén; mi ifjú polgárai ezen lángolva szeretett Hazának, neque ingenio neque auctoritate cum iis, qui sedent comparandi, nem levén képesek illy nagy példákkal mérkezni, az által kivántunk magunknak örömet tenni, ’s óhajtásinkat némelly részben kielégíteni, hogy mély tiszteletünk’ emlékezetére, ezen jeles Férjfiúnak képét, egy ügyes mesternek kezei által a’ lehetőségig jól találva adjuk, mellynek egy példányával kívánván a’ T. Urnak is, mint Hazánk egyik nagy érdemű Irójának, tiszteletünk’ jeléűl szolgálni; azt ide mellékelve ezennel megküldjük. Méltóztassék örömeinkben osztozni, ’s azt tőlünk szívesen fogadni. Kik egyébiránt magunkat becses emlékezetébe ajánlván, vagyunk a’ T. Úrnak, Pozsony Augustus’ 17-dikén 1827. alázatos szolgáji az Országgyűlésen lévő Ifjúság’ megbizottjai.