Nagy fényű Gróf!
Kegyelmes Uram!
Excellentiad engem már régen azon irkálók közé számlált a’ kik ugyan tudnak írni, de élni nem. Valóban én már sokat vétettem Excellentiád előtt az udvariság ellen s megvallom hogy ez az érzés sokszor meg keseríti számban a’ csirák tejét. De kérem Excellentiádat ne tartson gorombának, tartson inkább szemérmesnek.
Ezen két exemplárt csak mast kapván sietve küldöm eggyiket a’ Herczegnének, mert kevélykedve hallom beszélni sok hazafiaktól hogy Ő Herczegsége magyarul tanul, a’ másikat pedig a’ kis Tasilónak, mert reménylem hogy az is magyar Tasiló fog lenni.
Rumi megajándékoza engem a’ Georgiconnak legujabb nyomtatványival. Elhültem – elhaltam látván hogy azok mind németek! – Én Keszthelyben eggy magyar Veimárt ohajtok látni! A’ Nemzetiség minden ’s nincs e’ nélkül semmi boldogság. Minek töltjük csűreinket, ha azokat oltalmazni nem tudjuk, nem tudjuk pedig ha nemzetiségünket elvesztjük. – De engedjen meg Excellentiád ezen hazafiúi gyengeségemnek! Mert valóban gyengeség illy semminek mint én a’ Nemzetről aggódni; Excellentiád gondja az, mert olly dicső épűletnek rakta le talpköveit, mellyet csak a’ Haza omladéka temethet el.
A’ legmélyebb tisztelettel vagyok és maradok Excellentiadnak
Mikla, Nov. 15dik.
1816.
leg kissebb szolgája
Bersenyi Daniel mp