Mikla, december 3d. 1815.
Kedves barátom!
Minthogy én már az óda reptéhez naponként nehezebb s restebb kezdek lenni, legujabban arra határoztam magamat, hogy a theatrumon probáljak szerencsét. Hogy tahát itt is mind Tőletek; mind a Bohógyiaktol ismét méltó koszorút nyerhessek, tanits meg, kérlek, mellyek azok a hibák mellyekért Kotzebue mind Tőled mind egyebektöl olly igen gáncsoltatik s mutasd meg hol s mint vét az izlésnek és mesterségnek törvényei ellen, mert én ezt az embert annyira szeretem, hogy az ő hibájinak megismérésére elégtelen vagyok. Hogy tahát azokba ne essem, írj kérlek, valamit csak tudsz róla. Az Antimondolatot eddig láttad. Mit itélsz róla? Én ugy gondolom a kámpoló gyermeket nem kellett volna vissza kámpolni, hanem oktatni s dorgálni, a publicumnak pedig nem nevetséget kellett volna szerezni, hanem meg kellett volna mutatni, hogy Bohógyi a sok igaz közé sok hamisat is kevert, s következésképen vagy bolond, hogy azokat meg nem tudta választani, vagy gaz ember hogy azokat öszvekeverte; meg kellett volna azt mutatni, hogy az ő satyrája csak ollyan mint midőn a miatyánkhoz a bolondozók a czigány imádságot keverik; és hogyha mind helyeset mondott volna is, mivel azt gorombán, személy sértve mondta, és a minden esetben kémélést érdemlő irókat és az által a literaturát is mocskolta, tahát vétett a literatura ellen s következésképen hazája ellen és maga ellen is. Mind ezeket igen könnyen meglehetett volna s meg is kellett volna mutatni.
Élj szerencsésen, édes barátom, s öleld meg helyettem Wesselényit.