Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Már sok Barátimat kértem a’ végett, hogy munkáim eránt tett észre vételeiket közöljék velem, de annyira kívánságom szerént még egy sem tellyesítette kérésemet, mint te. Köszönöm szívességedet! – Igaz ugyan édes Barátom, hogy ujjoncz Poétának ismerhettél küldött darabjaimból, noha én már régtől fogva, ’s úgy szólván gyermek koromtól űzöm természeti ösztönömtől késztetve, ezen szép mesterséget, de én sem annyira a’ Theoria szabásaitól mint a’ természettől vezéreltettem mind ekkoráig. Azon darabok, mellyeket veled közlék, még csak első ki-dolgozásaim voltak. Mert ha valami tárgyat lantomra akarok venni, szokásom, addig, míg tüzem tart, gondolataimat rendbe szedni, ’s versekbe önteni, félre teszem, ’s egy idő múlva elő vévén, törűlök, hozzá adok, csínosgatok. A’ Magyarokhoz írtt ódám meg van változtatva régen, az Erdélyi Muzéumban látni fogod hogyan? Ez: kis ded ebét nyalogatja, nekem magamnak sem tetszett, de már akkor el-küldém. Az ágyékiból jött borostyán-t el változtatám, ’s többeket. Gróf Sigray Hanni-hoz. Ezen Odámra tett észrevételedet valóban igen hálás köszönettel veszem. De kérlek az itt foglalt értelem nem eggyezhet-e meg azzal az érzéssel, melly azon alkalmatossággal ömledezett szívemen? Én ezt akarám mondani: noha én a’ köz nép szokásával szerencsét, hoszszú éltet kívánni, egy szóval gratulálni nem szeretek, a’ mái nap mind azon által érzékenységemet annyira el ragadta, hogy szokásom ellen oda fel haték, hol néked egy Mindenható életet adott, minthogy ez a’ nap azzal-is jelesebb, hogy jó Fejedelmünk nemes lelkű Atyádat éppen ezen nap ajándékozza meg az érdem keresztel, mellyből eredett érzékeny örömöm könybe borítja szememet, ’s magamon kívűl borúlok le az előtt ki neked életet, annak illy jutalmat adott ezen nap. Azonban illy koszorús Poétának mint te vagy édes Barátom engedni kész örömest akarok, mert tudom, hogy jobban be látsz a’ dologba, azért a’ te gondolatod szerént íme így változtattam ezen ódámat:

Íme ez-is még csak az első munka, el-hiszem, hogy fogsz ebben-is akadni ollyanra, a’ mi változást kíván.

A’ Természethez, mindenben el-fogadom itt észre vételedet. Valamint Lantomhoz irtt Odámra nézve-is, csak a’ mi ennek végezetét illeti, vedd ellenkező vélekedésemet. Én Lantomat szóllíttom-meg, melly még kedvesemet-is a’ haza kedvéért zengi, midőn azt mondom, hogy noha oda már az a’ kegyes, kit olly örömmel énekeltem, van még a’ miben őt fel-lelem, jer tehát édes Lant, a’ haza oltáránál énekeljünk továbbá-is, ’s kedvesem húnytával ne hunnyon-el hazai buzgóságunk. Ez az én értelmem, ’ s ha ezt világossabban fejezem-ki, talán te-is édes Barátom meg-elégszel vele. Az Alvó kedvesemhez intézett Odám végén a’ morál néked édes Barátom nem tetszik, fő-képp, mivel azt mondom, hogy csak addig vagyunk boldogok míg aluszunk. Én azért végeztem így ezen Odámat, mivel a’ vers ezen nemének tulajdona, hogy valami ujjal, ’s váratlannal végződjön, mint Horácznak csak nem minden Odáiban tapasztaljuk. ’S vallyon édes barátom, ha jól meg-fontoljuk (félre tévén, ’s nem ide értvén mit a’ philosophia a’ valódi boldogságról tart, hanem pure poetice vévén) nem akkor vagyunk-e mentek minden gondtól, aggságtól, fájdalomtól, midőn egy édes álomba merűlve, mint egy a’ boldogság ölében nyúgszunk? – Azonban én mindenben a’ leg-szívesebb köszönettel fogadom el tanácsodat, ’s ennek utánna, ha ez által terhedre nem leszek, mihelyest le-másoltathatom, minden munkáimat közölni fogom véled. Én azt tartom igaz barátomnak, ki hibáimat egyenes szívvel fel-födi, nem a’ ki hízelkedésből a’ béka krákogását-is filemile csattogásának mondja. Barátom! én örökös hál adód leszek szívességedért, ’s rajta leszek hogy várakozásodnak mindenben meg-feleljek.

A’ mi Orthographiámat illeti, hidd-el már szinte confusus lettem némellyekben. A’ magyar Literaturában, a’ mennyire csak időm engedte már 13. esztendeje, hogy nagyobb szorgalommal, és vígyázással forgolódom. Majd eggyik, majd másik Írónk’ írása módja tetszett inkább, ’s soha meg nem állapodhattam. Már most tehát azt a’ közép utat vettem-fel, hogy Pápai^* Sámuel szerént a’ beszéd béli ki-ejtésre, más részről pedig jelesebb Íróink élésével élek. Gyengíttem igen-is, a’ mennyire lehet a’ szavakat, de még eddig reá nem vehettem magamat, hogy ezt generális regulának tartsam. p. o. a’ mint írod: érzékennyen frissen, ha szóval így ejtjük érzékenyen, frisen, csúfosan ejtjük, már ellenben nyájosan, kedvesen s t[öbb] e[f]f[éle] szebben esik; – nem volna-e jó illyeseket a’ poezisban communisnak vennünk, a’ mint t. i. szükségünk kívánnya? – Én sem jottista, sem y ista nem vagyok, hanem a’ mint a’ szó a’ beszéd béli ki-ejtéshez jobban hangzik úgy írom, p. o. élj ezen szóban j val azért nem élek; mert a’ beszédben lágyan ejtjük ugyan, de a’ j át nehezen tudnánk az l. után ki-mondani, szépen ejthetjük pedig ki így élly. – Ezen szóban[!] mell, csak nem régen kezdtem így élni melly, erre-is önnön meggyőződésem ellen csak a’ baráti engedelem vitt, mivel Horvát András, a’ Zircz’ énekese, mindég pirongatott miatta. E’ miatt nem merem felvenni Kazinczy-nak-is ezen szavát árny, a’ mi gyakorta a’ versben igen helyesen esnék, és rény. Én Sándor Istvánba a’ virtus-t erénynek-is olvastam, és ezt Horvát Barátom-is készebb el-fogadni, mivel úgy mond ő látszatik ezen két szóból öszve alkotva lenni erő, és fény. – A’ mi az idegen szavakat illeti, igen-is, úgy élek velök, mint eredeti képpen íratnak, de ollyasokban, a’ mellyek mint egy meg-magyarosodtak magyar Orthographiával éltem még eddig. A’ zs. helyett ’s-el élni valóban igen helyes gondolat, hogy külömbséget tegyünk, más szavainkban, de én úgy gondolnám jobb lenne a’ dolgot meg-fordíttanunk, p. o. így írni igasság, gasság, rózsa, zsupp, ha csak a’ mint mondod rövídsége miatt el nem fogadjuk, de ekkor ismét a’ nyomtatást rútítjuk az úgy-is sok accentusokkal. – Még egyszer igen igen köszönöm Tisztelt Barátom észre vételeidet, ’s bővebb meg-fontolásom után iparkodom, magamat azok szerént alkalmaztatni; vajha csak távúlrúl jelenhessek-is meg azon pállyán, mellyen te már fénylesz!

Dudinktól a’ napokban vettem levelet, egészséges, de nagyon beteg volt. 23d. Septemberre írja, hogy meg látogat Ivánczon. A’ Sz. Mihályi vásár mindenkor Sz. Mihály napján szokott meg-esni, de mivel az idén pénteken esik, a’ zsidók miatt alig ha vagy utánna való Hetfőn, vagy előtte Szeredán, avagy Csötörtökön nem fog esni, eleget tudakoztam, de senkitől bizonyosan (itt is roszszúl esik egy s el) nem érthettem. Leg-jobb lesz, vedd utadat előtte való héten Körmendnek, ’s míg a’ Vásár lesz múlass Ivánczon, boldogítsd a’ te tisztelő barátodat, ’s tellyesítsd a’ Gróf’ kívánságát, ki ha ideje engedte volna régen meg-tisztelt volna maga-is. – Tataynak írtt leveled most-is még nálom van, mert ő nincs Szombathelyen, de a’ napokban el fogom neki küldeni. – Mí édes Barátom repræsentálunk a’ Consiliumnak, hogy a’ Királyi Commissiónak végét szakaszthassuk, következendő képpen lakásomat Szombathelyre fogom venni November kezdetével, October’ 4^kén pedig meg-esküszöm Ujváry Bábival, ki egy valóban tökéletes Kis-Aszszony, Győri Szemerében. Holnap Szombathelyre megyek, egy alkalmatos quártélyt keresni, városban hivatalomra nézve hasznosb lesz élnem, Szala patakai csekély jószágocskám, azt tartom úgy sem érdemli meg, hogy ezen előttem olly kedves Megyéből, mellyhez hivatalom-is kötelez, ki-költözzem. – Hamarjában íme ismét egy Ódám: kérlek rostáld meg jól:

Élly frissen Tisztelt édes Barátom! ’s szerencséltesd mentűl többször igen kedves írásoddal a’ te