Sibon Jan 2kán 1815
Szeretett Barátom!
Ki mondhatatlan örömmel vettem ’s olvastam igen kedves Leveledet, mind azon boldog oráknak szelid örömei, melyeket Lelkes társaságodba töltöttem, fel ujjultak elmémbe; ’s kettöztetve erzettem barátságod nagy betsét. – Szép, felséges dolog, midön, két Lelkek a’ jónak, nagynak, és szépnek, érzésében, az éggyet érzés Utján egybe találkoznak, ’s égymást Isteni rokonsággal éggyesitvén, a’ szép ’s szelid erzések ki merithetetlen Edenét szülik. El vagyok telve azon boldogság, ’s örömök elö érzésével, melyek a’ mi Barátságunkbol szármozni fognak. –
Azt irod Leveledben hogy, a’ „baratságnak eggyik leg szebb actusa az, midön barátinkat hibájira figyelmetessé tesszük.” Ez nagy igazság, botsazsd meg azért nyiltszivüségemet. Te az én meg itélésembe, el ragadtatásbol szollossz, ez pedig indulatinknak lévén fel lobbantságával éggybe köttetve, az helyes nem lehet. – Képem olvasásában, a’ vers ’s a’ gondolatok szépsége el ragad; de meg gondolván, hogy az rollam van irva el pirulok; ’s ámbár annak meg érdemlésére ösztönöz, de annak mostan valo meg nem erdemlését meg fontolván, el érhetéséröl is el tsüggedek.
Hogy én verseidet jobbitsam, Barátom az nem lehet; én azokat tsak tsudálhatom. Hogy ha ujra ki fogna[k] jönni Odájid azoknak nagyobb tsinnal, ’s több pompaval valo meg jelenését ohajtanám.
A’ bé állott ujj Esztendöt, mivel a’ mi baratságunk se helynek se Idönek nints alája vettetve, egyébbel nem idvezlem hanem a’ mit néked örökké kivanok ’s a’ mely érzéssel most is ölellek
igaz barátod
Wesselenyi mp