Erdő-Tartsán Sept. 9. 1814.
Tekintetes Táblabíró Úr,
Nagy tiszteletű Barátom!
Már elvégzém tanúlói pályámat, ’s most az Atyám’ mezei jószágán, eggy igen kies romános vidéken, holott ezen levelemet írom, vagyon tartózkodásom, ’s itt fogok nehány havakat eltölteni. A’ nyugalom’ enyhe igen édesen esik az oskolai nyüg’ lerázása után, ’s a’ természet’ sokféle kecsei kimondhatatlan gyönyörrel töltik-el mellyemet. Legforróbb kívánatom most az, hogy Pestre juthassak. Képzelheti a’ Tekintetes Úr, melly szerencse várakozik ott reám. A’ szép Lelkek’ körében mindég új kénnyel fogom ott eltelve érzeni magamat, tüzem’ nevelni fogja minden, ’s lelkem mindenkor ingereltetni fog a’ merészebb repűletre. Ez leend éltemnek leggyönyörűbb epochája. De előbb még a’ praxis’ évén kelletik ált’esnem, mellyet örömmel törűlnék-ki az idő’ lajstromából, csak hogy kívánságom előbb megkoronáztatnék.
Miolta megszűntem Themis’ fija lenni (hogy Virág’ kifejezésével éljek) gyakrabban szokta Camoenám a’ Musagetes’ szent hegyeinek virúlatit meglátogatni. Azonban most még csak a’ könnyebben szedhető virágokat kötözgeti bokrétába, mert gyengébbek újjai, mintsem velek azon rózsákat, mellyeket sűrűbb tövisek őriznek leszakasztania lehetne. Közlök ismég nehány Helikoni Zsengéket a’ Tekintetes Úrral. Méltóztassék a’ leghidegebb Criticával megvizsgálni azokat, ’s tudatni velem egyenes ítéletét. A’ derűlni kívánó fiatal elmét csak a’ Critica’ szövétneke világosíthatja fel, ’s ezt meggyújtani csak a’ Nagyoknak lehet.
Reménylem a’ Tekintetes Úr nem fogja teljesítés nélkűl hagyni alázatos kérelmemet, ’s hízelkedem azzal magamnak, hogy Levele rövid üdő alatt meg fog örvendeztetni.
Ajánlom magamat nagybecsű kegyeibe, ’s maradok határatlan tisztelettel
A’ Tekintetes Úrnak
alázatos szolgája
Szentmiklóssy Aloyz mk
Ha írni méltóztatik a’ levelet Pesten, ’s Hatvanon által kelletik Erdő-Tartsára utasítani
Idyllium.
Myrtill. Chloe.
Myrtill:
A’ hajnal még csak most hint rózsákat az égre
A’ mélyebb-öblű völgyekben hallgat az éj még.
És te kies Chloe már itten vagy.
Chloe:
Nemde csodálod?
Nem fejté-ki magát még Éósz Tithon’ öléből
Még minden nyugvék, mikor én e’ helyre siettem
Hogy szamodra kies koszorút készítsek akarván
E’ kis ajándékkal téged meglepni.
Myrtill:
Miolta
A’ boldog szerelem hozzád fűzött Chloe, éltem
A’ legszebb koszorú! az öröm’ rózsáji virítnak
Benne, ’s virágzani is fognak míg szíved enyém lesz.
Chloe:
Így nem hervadnak soha el. De ha jól jut eszembe
A’ mint estve felé tegnap megöleltel utólszor,
Ígéréd, hogy fogsz eggy új dalt szerzeni.
Myrtill:
Úgy van.
A’ mint az esthajnal tegnap mellőlem elinte,
Mindaddig híven kísírének szemeim, míg
A’ kékellő távolság elrejte előlem.
Már nem látának többé szemeim, de csalódott
Lelkem még mindíg az[!] hitte jelen vagy. Azon szép
Érzelmek, mellyektől el volt fogva egészen
Hő szívem történetből ajakimhoz emelvén
Sípomat, ellágyúlt hangokra fakadtak azonnal.
Így készűlt az igért dal, mellyet hogyha ohajtasz
Hallani, elzengem.
Chloe:
Szívem már olvad előre.
Szűnjetek a’ hűs árnyékok köztt zengni madarkák!
Csörgedezés nélkűl űzzék kis habjaid egymást
Égszínű csermely! Minden mély csendbe merűljön.
Enyhe Zephyr tartóztassd gyenge lehelleted! a’ míg
Kedves Myrtillnek fog hangzani éneke.
Myrtill:
Halljad!
„A’ lemenő Nap nem búsít engem’, ha jelen vagy
Szép Chloe! tündöklő szemeidnek fénye mosolygván
A’ legsűrűbb éji homály is eloszlik előttem.
Vajha jelen volnál mindég a’ legkiesebb táj’
Ingerlő szépsége csak akkor tölt-el örömmel
A’ mikor azt kék, nagy szemeid’ tűkrébe’ mosolygni
Láthatom; a’ kristály patak úgy kedves csak előttem
Hogyha gyönyör[!] képed’ látom kiragyogni belőlle;
A’ bagyadt szellő’ langyos fúvalma csak akkor
Enyhít-meg mi üdőn azzal lehed olvada-öszve;
A’ berek’ ernyei köztt zengő Philomélakar’ édes
Éneklése csak úgy bájol-meg hogyha szelíden
Azt igen érzékeny füleidben csengeni hallom.
Oh, higyd-el Chloe úgy nem örűl a’ fecske tavasznak,
Sem rétnek méh, mint én látásodnak örűlök;
Olly igen a’ vídám őz nem kedvelli ligetjét,
A’ mint én téged’ gyönyörű szép lyányka! szeretlek;
Sűrű csókok köztt forró szerelemre hevűlvén
A’ hű gerliczepár, olly édes kényre nem olvad,
Mint én hogyha fejem havazó kebledre lehajtom.
Oh Chloe! hű szívem kedvell csak téged
*Az eredeti szórend (csak téged kedvell) a szavak feletti autográf számozással (2–3–1) javítva.
örökké!”
Így végezte dalát Myrtill, ’s Chloe nyájos örömmel
Eggy édes csokot vete hő ajakára jutalmúl.
––––––
Eggy elhervadott Cognettehez.
Míg ragyogó kecseid’ gyönyörű koszorúja virágzott
A’ sok imádoknak’ rajja zsibongva körűl,
Mint Istennének tömjént kiki gyújta buzogva,
’S térdein esdeklett hogy kegyeidbe fogadd,
Sors-osztó pillantatod ezt a’ mennybe ragadta,
Azt a’ gyötrelmek’, ’s búk’ özönébe veté.
Feldúlván az idő szépséged’ gyenge virágit,
Ím, megszűne legott isteni bájos erőd
Amor, mellyet adott ismég elvette hatalmát,
Értted arany tegze már nem ürűl ezután.
A’ sűrű epedők’ bús nyögdellési helyett most
A’ gúnyconcertek’ zengzete hatja füled.
––––––
Az igazságtalan Bosszúállás.
Eltikkasztván a’ nyárnak forró heve eggykor
A’ széljelrepeső mennyei kisded Erószt,
A’ mint enyhely után eped eggy nyílt rózsa-ligetben
Látván ülni Chloét illatos ernyek alatt,
Nyilként száll-le legott havazó állára, ’s azonnak
Szép kis gödrébe lopja mosolygva magát,
’S itt kényére pihentetvén-meg gyenge parányi
Tagjait, elvégre szenderedésbe merűl.
Ah, de midőn kies álmában Psychéje’ ölében
Képzi magát, ’s édes kényre ragadtatik-el,
Eggy vért szomjúzó szúnyog megcsípi. Azonnal
Felriad álmából, ’s szép szeme könybe borúl,
Majd a’ bosszúnak tüze gyúl-fel benne, ’s könyöntő
Szép szemeit, ’s arczát lángba borítja dühe
Felszáll, ’s a’ gyűlölt szúnyognak vétke miatt ím’
A’ Chloe’ tárt mellyét vérzi repesztve nyila.
––––––
A’ Két Barát.
Mondj-le tüzem’ tárgyáról, kit te is égve imádasz,
Hogyha szerencsésnek látni akarsz, ’s ha szeretsz.
„Áh képes mért nem vagyok én ezt tenni? Erősebb
Vagy te talán? tedd-meg értem ez áldozatot.”
––––––
Sz. Miklosy Aloiz