Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Két ízben valék már Vasvármegyében ’s mind a’ két izben el mulasztám köteles tiszteletemet meg tenni. De engedelmet kérek és reménylek. Igy kerültem valaha szeretömet, midön nem valék latására eléggé el készült. Ellenségeimnek ezerféle embertelen gonoszságát, minden philosophiám mellett is komorra^* s ember gyulölőve tettek. S nem akartam megzavarni^* az én Timoni homlokommal azt a szent helyet hol^* csak az artatlanság vidámság és nyájas musák mulatnak.

Verseit és Levelét kedves Kisasszonyhugomnak nagy gyönyörüséggel olvastam. Az[!] könnyüség és gratia mellyel hugom^* gondolatjait előadja, minden jót igér. De valamint már szoval is meg mondtam ugy mast is kötelességemnek ismérem ujra bizadalmasan arra kérni kedves Kisasszony hugomat, hogy magasabb tárgyokat válosszon maganak. A szép és nagy tárgy önként emeli az elmét ’s legszebb leg felségesebb ideákat^* mint egy eszrevehetlenűl segíti kifejtődni s elől hozni. Az olly kicsinségek, mint a Csarmasz Vára, Névnapi versek, Lakodalmi Versek csak kicsinségek maradnak ha a poetáknak az attya maga Homer énekeljen is azokról. Mi szépet, mi nagyot mondjon ezekről az ember? A poetának pedig szépnél ’s nagynál egyebet mondani nem szabad. A poesis nem egyéb mint lelki musika ’S valamint a’ szép musikát szeretjük,^* a’ rosz elott pedig fuleinket be dugjuk; igy a’^* vers is ha szép gyönyörködtet ha nem szép boszont bennünket.

S valamint a’ musikának a’ dorombtól és oláh dudától fogva Heyden Concertjeig szamtalan nemei vagynak így a’ poesisnak a’ konyhadaloktol fogva Pindarus Lantjáig. Az a’ kérdés tehát hogy dorombolni akarunk-e vagy lantolni? Ha lantolni akarunk olly tárgyokat kell keresnünk mellyek a’ lantot meg érdemlik Nem kivánok kedves K[is]A[sszony]hugomtól ifjusagatol^* Schilleri mélységet sem Flaccusi magas omledezést es harsogást de meltán kívánhatok Geszneri festegetest es enyelgest Mathissohni[!] phantasiát és andalgast. A’^* poesisnak ezen alsóbb nemeire igen szép példákat láthat azon könyvekben, mellyeket azzal a’ barátságos kéréssel küldtem K[is]A[sszony] hugomnak hogy izléset ’s poesisat azokhoz szabja. ’S ezen kérésemet ismét és ismét meg ujítom. Kisfaludit és Csokonait soha sem ajanlottam ’s nem is ajánlom, mert ambár ezek nagy poeták, de mint hogy az ő virágaik közé az ö szemetjeiket is fel szedték, őket^* csak az olvashatja a’ ki a virágtól a’ gazt tökélletesen el tudja választani, a ki ezt nem tudja annak izlését hamar meg zavarják. Kivált Csokonay midon[?] originalis^* Inkább merném Peteri Takács Josefet ajanlani ’s kérem is K[is]A[asszony] hugomat, hogy ennek ártatlan érzéseit ’s tiszta együgyű izlését igyekezzen magáévá tenni. Mindenek felett pedig arra kérem K[is Asszony] hugomat, hogy Himfi követését haggya el mert az^* szoszaporítóva^* teszi Kis Asz[szony] Hugomat, melly leg szenvedhetetlenebb hiba a’^* poetaban. Ki tudna minden csekélységről annyi Enekeket és dalokat csinálni mint Himfi. A’ versben egy szükségtelen szónak sem szabad lenni, annyival inkább szükségtelen daloknak ’s énekeknek. A’ poetának a^* maga gondolatjait minden lehetséges rövídséggel kerekséggel ’s tömörseggel kell adni, mint a’ trombitának a’ hangot, mert csak igy hat a szívre.

Borulj Jászba borulj bus homályba mosolygó lakhelye kedves Barátnémnak; oh nem fogod latni a’ szép szüznek nyilo^* kellemeit, nem vetélkednek többé az ő orczáji rósái a^* te viragaid szinevel, nem rendíti meg többé a’ te ligeteidet és hegyeidet az ő artotlan érzeseinek érdeklő szózatja.^* Eltünt ’s éltének virágzó tavaszán bé hunyta szívszakadva^* kegyes szemeit, Meg harczolta a’ kötelességnek ’s szerelemnek harczait ’s elvégzé azt életével eggyütt Kedvese karjain ’s elenyeszett mint egy virág aldozat a’ szerelem oltáran. Igy tepi le gyakran^* a’ szélvész a rosa gyenge leveleit midőn kezünket leszakasztasára nyujtjuk