HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
Horváth József Elek – Berzsenyi Dánielnek
Bogát, 1814. június 12.

BERZSENYI DÁNIELNEK
Boldogságot
Horváth Elek.

Elgondolhatod Tisztelt Hazafi melly érzékeny örömmel vettem munkádat, ki téged nevedről már régen ismérvén, a’ nélkűl, hogy tudtad volna, néma, de buzgó tisztelőd voltam. – Hány kellemes órákat nem szerzett nékem Takács Juditunknál emlékezeted! – hány kedves szóváltásra nem adott az nekem okot Tataynknál! – Óhajtva vártam azt a’ boldog alkalmatosságot, mellyel szíves baráti kezemet oda nyújthassam, ’s arról nem-is kételkedtem, hogy azt a’ te magyar egyenes szívűséged viszonos hajlandósággal elfogadja. – Elértem czélomat – itt állok a’ barátság oltárának zsámolyánál; – hintem a’ szent tömjényt, – fogaddel áldozatomat; hívre, egyenes szívűre, állandóra találsz bennem, ki mint szerencsés dolgaidban örömidnek éltetője, mint a’ mostoha esetek’ csapásiban részvevő vígasztalód leszek. –
Én is gyermekkoromtól fogva tisztelője vagyok a’ mennyei Poézisnak, ’s első ifjúságom óta legkellemesbb óráimat abban töltöttem. – Természeti hajlandóságomat éleszték okos Tanítóim, de leginkább, kinek örökös hálával tartozom, kedves Mæcénásom Gróf Sigray József, ’s annak gyönyörű lakóhelye Iváncz, melly a’ természet ezer kellemeinek játékiban Petrarca Vauclesenek semmit nem enged. – Ott vala, (baráti öledbe öntömki panaszimat!) ott vala a’ legközelebb szomszédságban Tölcsányi Csáni Zsófi, egy az alkotó remekje, ’s minden virtusokkal felékesített szűz, kinek első látása felgyújtá bennem azt a’ hatalmas gerjedelmet, melly szerelemnek mondatik. – Az ő lakó helye hasonló képpen a’ természetnek legkellemetesebb mive. – Nyolcz esztendőkig szerettük egymást azzal az állandósággal, melly csak egy nemessen érző szívnek lehet tulajdona. – Egybe kelésünket fiatalságunk-is, de részszerént öt esztendőkig viselt papi ruhám, mellyet természeti hajlandóságom ellen fiatal meggondolatlanságom őltetett velem fel, rész szerént az utolsó felkelt seregben töltött katonáskodásom, ’s onnan megtérvén a’ törvények tanúlása végett Pozsonyba lett menetelem, késleltette. – Most végre elértem az üdőt. Űgyész, ’s a’ Bogáti Uradalomnak Fiscalissává lévén, kinek tántoríthatatlan szívét már nyolczad esztendeig bírtam, megkértem annak kezét-is. Óh mint örűltünk már előre szép boldogságunknak! – Azonban egy vadhoz inkább, mint emberhez hasonló Testvér báttya, ’s két Nénnye pártot ütöttek ellenünk, árkokat ástak, gyenge lelkű édes annyát ellenünk gerjesztették, minden képpen megvettettek a’ gátok, ’s elérték czéljokat, csak hamar igen érzékeny szívére vette a’ dolgot, tizenkét nap múlva az álhatatos Zsófi dühösségjöknek áldozatja lett, hív ölemben sohajtott utóllyán, ’s hívségét halálával pecsételte. Melly orvosolhatatlan sebet fakasztott légyen ez az én érzékeny szívemen, képzelheted jobban, mint én kimagyarázhatnám, melly egyébb aránt-is csak a’ fájdalmakat ujjíttaná. – Ez a’ kegyes vala többnyire tárgya poétai foglalatosságimnak, – ennek halála adott most-is egy újabb munkámra alkalmatosságot.
Szüleménnyeim már készen állanak öt kötetekben. Az 1őben foglaltatnak külömbféle poétai munkáim, a’ 2ban: Elek keservei Megász sírhalmánál, ’s ennek 2ik darabjában ismét külömbféle tárgyú poétai szerzeményeim, a’ 3ban Elek Amalia Ligetében (ezen liget Ivánczon van, Gróf Sigraÿnénak, született Jeszenszky Amáliának nevéről neveztetve) a’ 4ben Amorok, Hymenek. Az 5ben Zsófi, a’ hívség áldozatja, (tulajdon szerelmes történetem), ’s ennek 2ik darabjában: Kedvese sírhalmánál a’ hűséges Elek, ’s Érzékenységim kedvesem sírjánál. – Munkában van ez-is: Elek a’ Magányban, – ’s a’ Hegyháti Pásztorok.
Íme Tisztelt Barátom! – láthatod ezekből foglalatosságomat, láthatod mostoha esetemet, legyen a’ te barátságod ebben enyhíttőm, amabban ösztönöm, mentorom, útmutatom. – Ha a’ mit kívánok barátságoddal szerencséltetsz, boldog vagyok, ’s azt megérdemleni legfőbb kötelességemnek fogom tartani. – Szombathelyhez közel, t. i. csak fél órányira lévén lakásom, Tatayt gyakorta meglátogatom, ’s felőled mindenkor gyönyörködve emlékezünk, ketten olvassuk lelkes ódáidat, ’s Helmeczit szidjuk, hogy nevét nevedhez merte férczelni. – Még arra az egyre kérlek, vedd viszsza kellemes lantodat, ’s a’ mit munkádban fogadtál czáfold meg azt új gyönyörű szüleményeiddel. Ide zárom a’ mit hízelkedés nélkűl írtam a’ napokban hozzád, vedd szívessen! – vajha a’ helyett személyessen ölelhetnélek. – Élly frissen, ’s rólam megemlékezve! – Irám Bogáton Junius 12kén 1814. ben.

BERZSENYI DÁNIELNEK.

Olvastam szeretett Honnyosom érdemes
Munkádat, ’s szemeim könyre fakadtanak
Egy érzékeny öröm szenderedésiben. –
Lám nem csak somokat szül Somogy erdeje,
Mint mondják, – te Hazánk Flaccusa hirdeted
Harsány tárogatod kellemetes szaván:
Mint jádzik Balaton szírtja viszont, miképp
Zengnek szét dalaid már Somogy erdejin!
Jámborrá teszed ott a’ vadakat Dani
Mint Thébában ama’ lantosok attya tett:
Sőt nem nyelhetikel sok vadon erdei
Lantod kellemetes hangjait, a’ Duna
Felkapván sebesen gömbölyödő vizén
Gellérd bérczeiről viszszafelelteti,
’S ismét szint’ az oláh szélekig elvivén
Testvér honnyosaink hét hegyein tüzes
Villám képp riadoz viszsza hazánkba, és
A’ Kárpát hegyein rendre enyelgenek
A’ sziklák vele. – Óh! – mint dicsekedhetik
Honnyunk, a’ mikor illy Lantosa’ érdeme
Megczáfolja kaján elleni’ vádjait,
Kik vaddá akarák tenni velünk hozott
Nyelvünket! – De tehát hidjem-e, mit dalod
Mond? – hogy Lantodat a’ szegre akasztod. – Áh!
„Már már félre teszem Lesboszi lantomat
„Nem pendíttimeg azt már soha semmi tárgy
„Hervad már tavaszom, ’s bimbai hullanak.”
Ezt mondád szeretett Honnyosom! ezt! – ’s miért? –
Hát még csak fiatal bimbai nyillanak
Éltünknek Dani, míg a’ szerelem tüze
Érzésünket ezer tárgyra ragadja, csak
Addig tart-e ama’ szent kötelék, mivel
Honnyunkhoz kötözött honnyosi lételünk?
Lám melly szép dalokat zengedezett vidám
Vénségében-is a’ Téjoszi Lantoló!
Mért tennédle tehát férjfi korodban azt
Melly olly dűcsre vezet Lesboszi lantodat?
Kérlek vedd szavadat viszsza Barátom! – és
Folytasd! – Lantosaink köz’tt te leszel kinek
Ércz oszlopra nevét írja Hazánk, ’s kit a’
Legkésőbb onokák, a’ kik az érdemet
Mint azt esmerik, egy szent felemelkedés
Köz’tt áldnak, ’s örökös hálaadás gyanánt
Csendes halmodon ők maid[!] nefeleicseket
Ültetnek. – ’S Dani ím a’ jutalom minél
Nem kívánsz egyebet. – Rajta tehát megínt
Zengj, kér a’ Haza, kér a’ Magyar, és Elek. –