Magyar írók levelezése
Elektronikus kritikai kiadás

Vettem nagybecsű ajándékodat és tudományal tellyes leveledet. Te engem kegyessegeiddel elborítasz és atyai szívességgel oktatsz. Taníts meg, kérlek, mint legyek ezekért eléggé haladatos!! Te az én csekély temjénemet már százszor lefizetted, Te nekem sok tudatlanságomat vígyázatlanságomat szelíden^* eltürted, te nékem barátokat ’s becsűletet szerzettél! Mint háláljam én meg mindezeket Néked? – Vedd nemes ferjfiú, mind ezekert az én leg szívesebb s leg mellyebb tiszteletemet ’s leg forrobb szeretetemet, ’s hitesd el azt magaddal, hogy a’ te jósagodat rosz emberre nem vesztegetted; ’s ha en azokat meg nem tudom erdemelni, nem akaratom hibája.

Én^* Teged minden nagyban és Szépben csudallak ’s melly igen boszonkodom hogy illy csekelyben mint a’ M. orthogra[phia] és prosodia, veled meg nem tudok eggyezni.

Két principiumon epethetunk orthographiát: a’ helyesség és rovidseg principiumán. Kisunk orthographiaja a rövidségen epűlt azért jól ír: csábítson eggy asszony tevedt mihelyt s. Ez ugyan nem igaz de^* a’ rovidség excusalja a’ hibát Az igaz orthografia ez csábíts Aszszony^* egygy egygy mihelytt tevedtt. igazsag žak A’ C. minden tekíntetben kár volt elvetnünk. A Romaiak, nyelv természete meg engedven, ezen betűt kétféle keppen is hasznaltak, mi eggynek is keveseljük?

Ortographiankat igen bolcsen fejtegeted ’s némelly kétségeimet egészen megvilágosítod: a Cs valóban egészen más mint a Ts. De ugy vélem hogy nem értetted kérdesimnek egész kerűletét. Engedd meg tehat hogy magamat még eggyszer bővebben kimagyarazzam. Én ugy látom, hogy a’ M. orthogr[aphia] két különös principiumokon oscíllál: a’ helyesség és rövidseg principiumain. A’ helyesseg principiumán épűlő orthographia ez: CsábíTs Czudar egygy makacscsal lanczczal monynyal kevelylyel aszszony mihelyTT tevedTT anynyi olyly. (De^* ez tán nem szükség mert a’ selypes oly még csak a’ vegső betűinkbe csúszott be.) A’ tudgya mondgya rudgya máktya[!], én ugy hiszem nem idevalók, mert akik igy irnak a’ dunai dialectus hibajihoz ragaszkodnak és az Etymologia ellen véttenek. A megrovidített vagy Rövídseg principiumán épűlt ortographia ez: Tsábits Tzudar eggy asszony makattsal lanttzal mihelyt tevedtt annyi olly ’s t. Ez hibas, de a’ rovidség menti; amaz igaz és kifogást nem szenved, s hogyha az oknélkűl számkivetett C a’ Z segedelme[!] felvennénk benne tokelletes és örökös lenne. A’ hibashoz ragaszkodni hiba ugyan de nem olly nagy mind a’ kettő között lebegni. a többi kérdések vagy Iroinknak különözések vagy igen szembe tűnő hibakból szarmaznak vagy az Etymologia vagy prosodia bizonytalanságabol p. o. melly mej melj mell belleb bellyebb beljebb s. t.

Község gazság igazság. Ezen két principium szerint kell a M ortographiat^* kidolgozni mert mig ezeket bizonyos lábra nem allítjuk magunkkal sem tudunk megeggyezni masokkal pedig örökös zurzavarban lesz.

erttem loco érettem értted loco eretted akadtt tévedtt

Comb vagy Czomb CSábiTS egygy aszszony mihelyTT tévedTT makacscsal lánćzćzal monynyal, kevélylyel ravaszszal ügygyel rozśzsal gúśśal źupp vagy upp mert a zs confus[us] köz-seg igaz-ság gaz-ság

Ritka eset pedig hogy a’ két kulonboző utak egy resultatumhoz vezessenek

Župp Berženyi Šigrai ’Sigrai Šad Žadany Žada

Magyarságunkrol eggykor Kissel beszélgetvén, különösen pedig a’ hangmérésről, az én okaimra Kis igy felelt nékem: Igaz, de kétség kívűl a’ Tiszaiak fognak győzni ’s következésképpen azokhoz szabjuk magunkat. Én nem igy gondolkodom. Mert meggyőzödésunket megtagadni bűn és nem a’ Tiszaiak fognak győzni hanem, – akár előbb akár utóbb az Igazság.

A M[agyar] Schriftsprache nem Tiszai nem Dunai. Tehát^* mi? kétség kívül nem egyéb az mint: a romlotságból, hibás dialectusokból, az ész és Izles serpenyőjében felolvasztott és destillált M nyelv. Az ő hazája^* tehát a’ tanúló szoba pr[ov]inciaji pedig a’ Duna Tisza Erdely s. t. Ezek közűl^* akármellyikhez ragaszkodni az okosság és Izlés parancsolatja nélkűl – provincialismusz. Az ész kivi’sgalja a’ nyelv természetét és törvényeket szab az Izlés pedig kifogásokat^* formál néha alája veti magát a’ nyelv törvényenek néha pedig azt veti maga alá, és ahol a’ nyelv természetéből az okosság bizonyos törvényt nem szabhat, ott egyedűl az Izlés parancsol. p. o. tanéttó tanétó tanító, ezekben a’ nyelv termeszete bizonytalan és az esz bizonyos torvényt nem adhat, de adhat az Izlés melly kétség kívül az utolsót választja a’ hol pedig az okosság és Izlés parancsolnak ott a nyelv természétet is lenyomják p. o. Nem Könyű nem könyv, hanem könny. Ezek a’ gramaticai igazságok.

Az egesz gramaticanak Oeconomiajat az ész es izles viszi veghez. Az ész felfedezi a’ nyelv termeszetét melly^* szerint torvenyeket szab, az^* okosság és Izlés pedig azokban kifogasokat formálnak. Ezek néha a^* Gramaticai Igazsagoknak alája vetik magokat, néha pedig azt vetik magok ala. – Alája vetik magokat a’ grammaticai^* igazságnak, midőn az illy szavakat a’ szokás ertelme szerínt megengedik: Legyező vastag keszkenő édes. neha alájok vetik pedig a’ gramaticai igazat p. o.^* Nem könyű nem könyv, hanem könny. a’ hol a’^* nyelv termeszete bizonyos törvényt nem szab ott egyedűl az Izlés parancsol: nem tanétó, nem tanéttó, hanem tanító; ahol pedig sem a’ nyelv természete sem az izlés törvényt nem szabhat, mint a bizonytalan mennyiségű hangokban, ott egyedűl az okosság parancsol melly egyebet nem parancsolhat hanem hogy a’mi bizonytalan az anceps. Ezen^* szavakat: íg fíl szík s. t. mind az okossag mind az izlés javalja a nyelv természete pedig nem tiltja; az okosság azert hogy a’ két ertelmet kerűlje; az Izles azért, hogy a’ sok É-ket tavoztassa: Ezen szavakat pedig Vítek czíl, mind az okosság mind az Izles és gramaticai igazság parancsoljak.

A Nemetek hogy a’ két ertelmeket tavaztassak minden substantívumokat nagy betűvel irni[!] és és[!] egygy féle hangot két s három féleképpen eu ei ey Eu Ei Ey s. t.

A’ M[agyar] Schriftsprache nem dunai nem tiszai. Tehát mi az? Kétség kívűl nem mas, mint a’ Grammatica serpenyőjében felolvasztott elválasztott és^* az okosság ’s Izlés lombikján destillált Magy. Nyelv.

A’ Gramatica oeconomiajanak nagy részét az okosság és Izlés viszi. A Gramatica felfedi a’ nyelv természetéből szármozó igazságokat és gram. törvényeket szab. Az okosság és Izlés pedig kifogásokat formalnak

A M[agyar] Schriftsprache nem dunai nem tiszai. – Mi az tehát? – Kétség kívűl nem más, mint a’ grammaticai Igazságnak, Okosságnak, Izlésnek serpenyőjében felolvasztott elvalasztott és destillált m nyelv. Ennek hazaja tehát a’ tanúlószoba, provinciáji pedig a’ Duna Tisza Erdély s. t. Ezek közűl akármellyikhez ragaszkodni, az Igazság, Okosság és Izlés parancsolatja nélkűl – Provincialismus. A’ Grammaticanak egész oeconomiájat tehát az Igazság okosság és Izlés vezetik. Az igazság szabja a’ törvényeket, az okosság és Izlés ellenben kifogasokat formalnak. Néha eggyütt, néha felváltva munkálnak, néha az Igazságnak alája vetik magokat, néha pedig azt vetik magok alá. ahol az igazsag bizonyos törvényt nem szabhat ott azt az izlés es^* Okosság parancsol; ahol pedig sem az Igazság sem az Izlés bizonyost nem talál ott egyedűl az okosság hataroz.

Még csak a’ szokás által igazlott gramaticai Igazságnak is alája veti magát az Izlés és Okosság midőn az illy szokat elfogadja: Legyező, Keszkenő, vastag s. t. Magok alá vetik azonban az leg vilagosabb igazsagot így: Nem könyv nem könyű, hanem könny.

A’ hol sem az Igazsag sem az Okossag törvényt nem szab, ott egyedűl az Izlés parancsol: nem tanéttó sem tanétó, hanem tanító. Ahol pedig sem az igazság sem az Izlés törvényt szabhat[!] mint^* a’ bizonytalan mennyisegű hangokban, ott egyedűl az okosság hataroz, az pedig egyebet nem hatarozhat mint^* azt, hogy a’ mi bizonytalan, az anceps.

A’ Dunai szavaknak szamkivétéset a’ Gram. Igazság nem parancsolja, az okosság elenbe sőt néha az Izlés is minden kifogás nélkűl tiltják

Minden^* kétertelmű szavaknak elhárításat,^* az Igazságnak világos és igen nagy megsertése nélkűl az okosság parancsolja. Azon szavaknak változtatását^* mellyet én javallék mind az okosság mind az Izles kivánja^*

Ez^* azert hogy az^* egyhangzást, amaz hogy a’ két ertelmet kerűlje, sőt ezen szónak: Vétek, mind az okosság^* mind az ízles^* mind az Igazság ellene kiált. A M Schriftsprache tehát korantsem jobbithatatlan; és én azt nem ledönteni, hanem jobbítani kívánnám. Ez[!] akartam^* veled értekezni. De Te az én Somogyi somfurkóm ellen a te Damascusi pallosodat s Romai Sambucadat koptatni nem akarod.