Első tanúja volt az isten fiának
Az a szent, a kinek nevét te viseled,
Atyád azt választá élted példájának
S kérte, hogy malaszttal töltse be kebeled.
Betölté. Mint István hív volt istenéhez,
Bizonyítván hitét cselekedetekkel:
Úgy vagy te, jó férfi, lelked intéséhez,
S ezért ragyogsz köztünk szennyetlen tüzekkel.
István vallást teve kedves mesteréről,
S hirdeté attól vett szent tanításait,
De a pogány s zsidó borzadt leckéjétől,
S isten-szidalmának mondotta szavait.
Ő mégis predikált s azok követ kaptak,
S a szentet iszonyú halálig verték el.
Eldőlt az ütés[t]ől,
*ütésről Így szerepel az Abafi-kiadásban is, de ez bizonyosan olvasati vagy sajtóhiba, em.
melyet reá szabtak,
De lelke égbe ment dicső fényességgel.
Nagy bér! Te ki nevét viseled Istvánnak,
Légy kész, úgy halni meg, mint ő halt, hitedért.
Vessz! az orgonások effélét kívánnak,
S vedd érte oda fenn a nemhervadó bért.
Sok zsidót tart Ujhely, nyírtat, kereszteltet,
Készek azok kővel elborítni téged.
Az István szép nevét te méltán viselted,
Tedd meg, a mit kíván a név s dicsőséged.
De ha talán inkább élni vágysz, mint halni,
Küldd ezt a sok zsidót vesztökre magadért,
S élj nekünk és szeress. Téged magasztalni
Öröm annak, a ki neked ma áldást kért.