Melpomene, álmában lát egy nagy epűletet mellynek sok támaszszai vagynak, de kivált az epűletnek a’ kőzepébe vagyon egy arany oszlop, a’ melly az egész epűletet tartja sok ideig, végtére pedig meg erőtlenedik, ’s le omlott.
Calliope magyarázza annakutánna a Melpoméne álmát, t: i: hogy az epűllet jelenti az egész Reform. Statust, de főképp a’ S. Pataki oskolát, az arany oszlop, a’ melly majd nem az egész épűletnek terhét emelte és sokára le dűl Szathmary György Urat, és szánakozásra méltó szomorú halálát.
Melpomene.
Egy álom el végye hogy egész kedvemet
Nem gondolám. A’ bú elfogta szivemet
Alig birja lábam erőtlen Testemet.
Calliope.
Tudosics éjjeli álmodról engemet.
Melpomene.
Hogy Phoebus el végzé szokott ragyogását,
Forditá estvére rendes lovaglását,
Hesperus el kezdé éjjeli jarásat
A hóld fel fűggeszté az égre lámpását.
Tiz oraig tettem rendes munkáimat,
Akkor kőrűl nézem háló szobaimat,
Mondám: majd le tészem badjatt tagaimat,
De elébb meg mosom gyenge lábaimat
Meg mosván lábamat testem ágyra terűl,
El-fáradott elmém mélly alvásba merűl,
Végre mikor a’ hóld ejfelkorra derűl,
Szemem eleibe ez a’ látás kerűl.
Szemlélék egy hoszszan ki nyúlt épűletet,
Melly az épitőktől frisen épitetett,
A kűlső pompára ez nem készitetett
Hanem Pallás keze alá engedtetett.
Vólt ez épűletnek szamos oszlopai,
Kő, márvány, vas, és réz erős tamaszszai,
Negy szegletű kőből alló kőfalai,
Hogy le ne huljanak sok bóltozatjai.
Ennek kőzepébe egy oszlop tétetett,
A’ melly tiszta finum aranyból őntetett,
Ezzel az epűlet ugy erősitetett,
Arany oszlopával hogy méltán kérkedett.
De valamint minden siet estvéjére,
Ugy ez is siete utolsó végére:
Sok idő jártával dűl a’ főld szinére,
Majd nem mindeneknek keserűségére.
Hogy ez oszlop el dűlt a’ ház meg rendűle,
Mihellyt zuhanással a’ főldre le dűle,
Minden ki hallotta nagy búba merűle,
Nekem is másnak is fűle meg csendűle.
Ekképpen álmombol mindjárt fel ébrettem,
Ki ugrám agyamból, ’s a főldre tétettem,
Ez oka, hogy elébb szemem’ kőnyveztettem
’S gyenge orczaimat meg nedvesitettem.
Tudom hogy nem tiszted az álmot fejteni,
De ha talám tudnád álmom meg érteni,
Kérlek ne mulasd el azt velem kőzleni.
Calliope.
Őrőmest meg fogom mindjárt jelenteni.
Ez oszlop jelenti egy jeles Urunkat
Szathmary Győrgy Urat, a’ ki banatunkat
Vállára vállalá és minden gondunkat.
De jaj! jaj! el veszténk arany oszlopunkat.
Melpomene.
Meg inkább fogom hat rontani szememet,
Orczaimtól inkább nem szánom kőnyvemet,
Mert nagy keserűség fogta el szivemet,
Mivel halva látom fő segedelmemet.
Le omlott az oszlop, gyász bórúltt fejűnkre,
Serényen ki vigyazz már békességűnkre
Kitől várjunk szokat magunk mentsegűnkre
Nem tudom ki vigyáz tselekedetűnkre.
Midőn eszembe jut ez Ur szelidsége,
Maga viselése s példás kegyessége.
El bádjad a szivem bumnak nincsen Vége,
Nem tudom ha derűl napom fényessége.
Calliope.
Ne sirj Melpomene! sirással szemedet,
Ne roncsd, orczaidról tőrűld el kőnyvedet,
Vegyed elő kérlek előbbi kedvedet,
Szokott vigassággal enyhicsd meg szivedet
Ne sirj kerlék, mert ő már van hazájában,
Mellyet szivből kivánt e’ főldőn jártában,
Ámbár már tetetett e főldnek gyomrában,
De vigad a szentek szep társasságában.
A’ főld sem érdemli az illyen hiveket,
Ő nem szenyvedheti a’ kegyes szenteket,
Az egek ohajtyák csak az illyeneket,
A’ kik illy kegyesen folytatják élteket.
Tudom hogy a’ nagy Ur fel veszi gondunkat,
El kezdi ’s el vegzi boldogulasunkat,
Fel tamasztya el dűlt Arany Oszlopunkat,
Meg látjuk valaha Fő Curatorunkat.