Ragyogó bérczére az Olympnak
Szállj-fel, koronás Asszony, a’ nagy Dörgő zsámolyához,
’S nyujtsd által neki az áldomást;
Téreid’ nehézfejü aranykalászit,
Hízott gőbölyid’ faggyas marjaikat,
*faggyas <?maj> marjaikat
Tokajod’ és Ménesed’ mézitalát.
Ambrozias üstöke
Ezután borodtól fog majd illatozni.
Mert ő, még mikoron haragszani látszik is,
Kedvelli a’ jámbort, ’s derűlt örömmé
Valtoztatja gyászos éjeit.
Tél van, Hunnia, ’s hármas halmaidnak
Oldalain zöldell a’ tavasz,
’S kékellenek ivolyáid.
Köszönjed e’ csudát Felkented’ hűségének.
A’ Dörgő helyett feletted ő uralkodik;
Köszönjed azt nyoszolyája’
’S bársonyszéke’ részesének.
Még áll a’ Csarnok, az erősen-alkotott,
Mellyet jövevény gyermekid,
Asiának izmos karu hősei,
Arpád vezéröknek rakának,
Még áll, ’s tiszteletes ép öregségében.
Itt lakjék a’ hív atya
Férfikorra nőtt
*nott Tollhiba, em.
gyermekivel;
Megosztva légyen a’ tanács közöttök,
A’ végre hajtás anyjoké.