HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
ZRÍNYI MIKLÓS
(1819)
GRÓF ZRÍNYI MIKLÓS.

Györgynek fija, ’s eggy másik Györgynek, a’ Szigeten elesett halhatatlan Miklós’ fijának, unokája, ’s a’ szerencsétlen végű Péternek, az Ilona’ atyjának, testvér bátyja, nagy volt közöttünk mint Polgár, nagy mint Katona, nagy mint Poeta és mint Prosaista. Pázmánnyal és Káldival eggyütt minden régibb Iróink köztt ő volt a’ leglelkesebb; nem olly könnyű és sima mint a’ később élt Gyöngyösi: de ennél sokkal tanultabb ’s poetai teremtő erőben sokkal gazdagabb, ’s nyelvére nézve is sokkal tiszteletesebb. A’ Bucolicumokban is ő volt, és az őtet követő Faludi, közöttünk legnagyobb, ’s a’ Mezei Muza épen úgy lelkesítette, mint a’ Hadi. – Azt a’ szerencsét, hogy Verseit és Ne bántsd czímű könyvét ismét birjuk, a’ Haza Trattner Nyomtatónk’ hűségének köszönheti, mert az 1651 esztendei kiadásnak minden nyomtatványai régen elfogytak, ’s kótyavetyéinken eggy exemplár, már 1790 előtt, tizen eggy pengő forinton költ-el. Minthogy az újabb nyomtatás mellől, a’ Kiadónak Erdélyi útja miatt, elmaradott a’ Zrínyi’ Élete, és az a’ Parallela, a’ mellyben ez Zrínyit, a’ Virgíl’ és az Olasz Epicus Tasso’ tanítványát, és Gyöngyösit, az Ovídét, öszvehasonlítja: közöljük itt poetai képét, mellyet Zrínyinek tulajdon festékeivel festettük.


ugrás a szövegforráshoz
Mársnak sisakjában giliczék keoltenek,
’S ez jele, hogy ő ’s Vénus nem ellenkeznek.
Életemet én is Mársnak dedicáltam,
De, nem tagadhatom, Vénust is szolgáltam;

A’ hazámért,
’S Juliámért,
Sok nagy bajt próbáltam,
Vitézűl kiálltam.

Heában! kiálték, úgy akarta Isten!
Ne fuss, én Violám! juttassad eszedben:
Péneus’ leánya eoltözött törsökben;
Mert kegyetlenségért Isten is kegyetlen.

Jaj, szerelmes Violám, ójad magadat!
Hangya meg ne chípje szép fejér lábadat,
Ne szakasza szederj ín arany hajadat;
Álichd-meg, álichd-meg,*
álich-meg Sajtóhiba, em.
kérlek, futásodat.

A’ Dráva’ partyai meg hallák keservem’,
’S eggyütt siránkoztak kinyaimon velem.
Meddig futz, kiáltám, te én Szerelmesem!
Meg álasz e, térded’ hogy eolelhessem? (ECHO.) Nem.

Mint ama’ könnyü köd a’ forgó szél elöt,
Violám úgy futott én szemeim előt;
Mint hideg hó-harmat nap’ melege előt,
Mint für (fürj) karvaly előt, mint árniék nap előt:

Szerelmem eránt így sülyedvén kétségben,
Mit ér rugódozni, mondám, öztön elen?
Röttenetes szablyámat vövém kezemben,
’S fölléptem vitéz Mársnak hős seregében.

Igazabb Isten ez, meg atta a’ szép bért,
Mivel nem kéméltem a’ mit tőlem ő kért,
’S csatában magamat kitettem ötvenért;
Ez szörze nekem fényt, ’s el nem halható hírt.

Péch ’s az Eszéki híd, ha szólhatna, szolna,
’S ha idegen társam1
Montecuculi
meg nem gátolt volna,
Rosszabbúl lett volna a’ pogány eb’ dolga,
’S mondaná irigység: Ez nem volt rosz szolga.

A’ Lengyel koronát ámbár felvöhettem,
Mivel hazámat ’s nemzetemet szerettem,
Félelem ’s kevélység nélkül megh vetettem.
Elég vala nekem hogy meg érdemeltem.

Még egy Isten nyujtá nekem adomániát,
Ki mint Király bírja Helicon’ országát.
Fölebb böchűlöm én az ő szép charnokját,
Mint, mellyet hord nyakam, Spanyol arany gyapját.

Aeneidost Máró írta tíz tél alat,
Szép-atyám’ nagy tettét én chak egy tél alat.
Nem hasomlítom én Máróhoz magamat,
De én professióm versnél vár nagyobbat.

Az kit írtam, írtam czupa múlatságért;
Jutalmat nem vártam, sem nem várok azért.
Irtam a’ mint tuttam. Ha gúnyolsz munkámért,
Tökéletességre, gondold, hány dolog ért?

Én soha munkámat meg nem corrigáltam,
Hattam, a’ mint elsőben írni találtam.
Néhol fabulákkal azt fel is czifráltam;
Követni Homérust ebben is próbáltam.

Idegen szók vannak keverve versemben,
Mert tenni nekem vagyon azt ió kedvemben;
Szegéni a’ magyar nielv, ezt vettem eszemben;2
Zrínyi’ szavai az Előbeszédben.
Írj, és velem lészesz eggyes értelemben.

Magyar, még eggy munka marad reád tőlünk;
Ezt tanítja neked: Van erőnk, ninch lölkünk,
Ki holt a’ iámborságh és az hűségh bennünk.
Szeresd hazád, ’s föl kél is mégh. Isten velünk.



Bár a’ mi Trattnerünk, kit a’ Zrínyi Verseinek kiadására nem a’ nyereség’ reménylése indított, (mert előre lehetett látni hogy Zrínyit sok Olvasó még rosz Verselőnek is fogja tekinteni a’ nem tiszta rímek és a’ nem mindenütt követett vágvány miatt) úgy segéltetett volna, hogy a’ két Kötetnek mellé adhatta volna Zrínyinek gyönyörű magyarsággal írt Chroniconját is. (azt Zrínyi Pethő Gergely neve alatt adta-ki) – Horvát-országi Bán volt, Magyar-országi Fő-Lovászmester, Szala és Somogy Várm. Fő-Ispán, Legrádi és Muraköz-Szigeti Kapitány, Slavoniai Generális; III. Ferdinandot a’ Svédektől, Egernél Cseh-országban, ő szabadította-meg; V. Filep Spanyol Király az Arany-Gyapj Rendével, a’ Franczia Király Franczia Pairi méltósággal tisztelte-meg, ’s halálát pompás halotti-innepléssel; a’ Pápa és Barberini Cardinális esztendőnként fizetett zsolddal. Megholt vadászatjában, a’ mint mondják, eggy vad kan által 1664. Nov. 18-dikán Krusanecz falu mellett Csáktornyai birtokának Otok nevü erdejében, hol a’ gyászos helyet eggy kő emlék ékesíti.


Sz– Mártz. 11-dikén 1819.


– G. H. I. –