HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
WESSELÉNYI MIKLÓSHOZ
(1809)

KAZINCZY FERENC
MÉLTÓSÁGOS
BÁRÓ WESSELÉNYI
MIKLÓS ÚRHOZ,
MIKLÓSNAK FIJÁHOZ,
MIDŐN,
TIZENHARMADIK ESZTENDEJÉBE BELÉPVÉN,
A’ KÖZÉP-SZOLNOK VÁRM. FELKÖLTEK KÖZÖTT, MINT KAPITÁNY
SEGÉDTISZTJE AZ ATYJÁNAK, SZOLGÁLNI KEZDETT,
’S SZÁZADJÁT MART. 23d. 1809. NAGY-KÁROLYBAN
NÁDOR-ISPÁN Ő CS. KIR. FENNSÉGE ELŐTT
A’ FEGYVERBEN GYAKORLATTA.
––––––––––––
LÁSSD A’ HAZAI TUDÓSITÁSOK I. FÉLESZT. XXXII. DARABJÁT.
–––––––––––

B U D Á N,
NYOMTATTATOTT A’ KIR. MAGYAR UNIVER. BETŰIVEL.

–––––––––––––––––––––––––––––
Még a’ praetexta repdes válladon,
Ambróziát lehell szép üstököd,
’S gyengéd orczádon ’s e’ kis száj körűl
Rózsák virítnak, mint az Ámorén –
Legszebb, legbájosbb Ámor önmagad:
’S ím a’ gynaeceum’ csendes rejtekéből
Kiszökve, már a’ vérmezőre futsz,
Hogy ott azok köztt léphess-fel, kik az
Ádáz halálnak mennek ellenébe.
Gyermek, mi ez? ’S te azt hiszed talán,
Hogy itt az a’ harcz vészi kezdetét,
A’ mellyet eggykorúid, a’ tavasz’
Virággal elhintett pázsitjain,
Örömre gyúladozva indítanak?
Te azt hiszed talán, hogy itt elég lesz
Szeg csődörödnek hátán a’ szerént
Rengetni a’ földet, mint midőn az ifjabb
Caesárt és Armidórt, nemeknek díszeit,
’S a’ hattyunyakkal, melly veszélyt hozott volt
Laedára, most is büszke Júpitert, Lédára*
Tollal átjavítva.
’S a’ nagyserényű vén Bucephalust,
Ki még ifjú a’ kedves kis tehernek,
’S Brútust, a’ talpverőt, és Pittet ’s Foxot,
Egymásnak itt is ellenségeit,
A’ stádiumban addig fékezed,
Míg a’ kelő port a’ tajték eloltja,
Melly a’ kifáradt ló’ inán lefoly?
Oh élj korodhoz illő kényeidnek!
A’ melly dologra társaid felálltak,
Az férjfilelket kíván, ’s férjfikart.

Dicső atyádnak gondos bölcsesége
’S példája benned mit tehettek ’s tettek,
Azt én igen jól értem. Nem tanúltad
Te őkörűltte, mint kell Halberzwölfét
’S pácsit csinálni, ’s a’ bohó pagátot –
Oh melly öröm! ’s melly ész! – elfogni, hogy
Fogát-csikarva kél-fel titkolója,
’S átkozza az őtet-üldöző szerencsét
És a’ napot melly szűlte, míg a’ kettő
A’ győzedelmesnek paeánt kiált.
Sem a’ mit a’ nagy házak’ magzati,
Atlási eggykor honnunknak, legelső
Gonddal tanúlnak, hogy gillétjeken
Két sorban álljon é, vagy eggyben, a’ gomb,
’S nankín legyen, vagy bársony, a’ nadrágok,
’S cravátjokat bodorral kell e még is,
Vagy már bodor nélkűl, megkötniek.
Te nem tanúltad ezt, és nem tudod:
Ez a’ komornyik gondja, ’s a’ szabódé.
Ezek helyett én téged a’ Zsibó’
Laráriumában, a’ szent tűzhely mellett,
Atyád’ beszédit és vendégiét,
Már messze túl az éjfél’ nyúgalomra-
Szóllító órájin, el nem telhető
Gyönyörködéssel, láttalak, fülelni.
Hijába hinté Morpheus altató
Mákját szemedre: nem zsibbadt-meg az
’S mint hültem-el, midőn a’ kis fiú,
Ki, atyja’ térdén nyájasan fetrengvén,
Egyedűl lovában látszott élni, mellyet
Tanúlt kezekkel a’ gyertyák’ viasz
Olvadványaiból képze, lángra gyúladt
A’ Consul ellen, a’ ki, megfeledvén
Hogy ő elébb volt atyja gyermekeinek
Mint Consul, őket bárd alá vetette,
’S társára nem tolta a’ bírói tisztet!
Vagy akkor, a’ midőn még csak kilencz
Esztendős Átilánk, – az áltatásnak
Úgy kára nélkűl, mint az Aeschylus’
Színjén a’ férjfimaszk az asszonyrollát –
Csudálkozásra méltó tűzzel játszád
Most a’ nagy bajnokot, majd a’ nagy embert!
’S ím teljesedni látom a’ mit akkor,
Előadásod’ ígéző hatalma
’S szemérmes bátorságod által el-
Bájolva, tőled örvendéssel vártam.
Te, a’ ki még öt év előtt remegve
Kéréd Zilajnak felgyűlt Rendeit,
Hogy ők a’ kisded új Papíriust
Benn a’ Tanácsban lenni szenvedjék-meg,
Mint Róma szenvedé-meg a’ magáét, –
Most, még öt év után legény, vezérled,
Lélekben bátor férjfi már, eggy százát;
’S alattvalóid a’ pelyhetlen-állú
Kis Tiszttől vesznek bátor férjfilelket.
De bátor férjfilelked, szóllj, talál-é*
talál-e’ Sajtóhiba, em.
Kész teljesítőt a’ még gyermekkarban?
Elég a’ Tisztnek csak gyúlasztani
A’ tőle függő serget? vagy példával
Kell inkább éreztetnie, hogy ő
Azért legelső mert legérdemesbb.

Nagy őseidnek szent árnyékaik,
Kiket hazánk védistenségei közzé
Tisztelve vitt, mert készek voltak értte
Letenni lelkeiket, gerjeszthetik
Mellyednek szép tüzét, hogy a’ Dicsőség’
Sziklás ösvényén nyomdokaikba hágj.
De a’ hazáért nem csak veszni szép:
Szép élni is őértte; ’s a’ melly ágat
Minerva tört a’ néki-szentelt fáról
Atyád’ nagylelkű anyja’ homlokára,
Az nem kevésbbé méltó leghevesbb
Kívánatidra, mint a’ melly Ferencznek
Készűlt zászlóit ékesíteni.

A’ koczka meg van vetve. Menj tehát,
’S vezératyádnak bajnokjobbja mellett
Küszdj a’ Dicsőség’ fényes nimbusáért.
’S ha Márs haragra gyúlad ellened,
Hogy véle szembe kelni mérészlettél,
’S fejedre rántja villámpallosát,
Oh, fogjon Aphrodíte védködjébe!
’S ő, a’ ki Párist a’ harcz’ vészeiből
Kikapta, kapjon most ki téged is!


–––––––––––––––––––––––––––––

J E G Y Z É S E K.

Az ifjabb Caesár és Armidórt…) Klopstock, Ódájinak II. Köt. a’ pompás négyrétű*
nágyrétű Sajtóhiba, em.
kiadás’ 259-dik lapján, gyönyörködve dicsekszik, hogy az ő Idúnája arabsz atyától ’s dán anyától vette eredetét. Felbátorítva a’ Klopstock’ példája által, hadd említse tehát ezen poétai epistola’ írója, hogy ez a’ két legszebbike minden lovaknak a’ mellyeket valaha látott, Erdélyi anyáktól, de arabsz és spanyol eredetű atyától, az 1804-ben élni megszűnt idősbb Caesártól, Zsibón születtek. Az ifjabb Caesár aranyszínű szög (az az sárga), mint az atyja volt; Armidór pedig csukaszínű-ezüstszürke;’s mind ketten 1805-ben, a’ midőn őket az író látta, hat esztendősök voltak.
Júpiter…) A’ nevet szerencsés ómennel kapta kisded korában, mert hattyúibb nyakat lehetetlen látni; színe cseresznyepelly.
Bucephalus…) Midőn az idegen a’ Zsibói istálóba belép, meg nem foghatja, hogy ezt a’ lovak Thers<y>ítesét*
Thersytesét Az y utóbb tollal kihúzva, s a lapszélen í toldva be helyette.
miért állítják a’ Neptúnus’ legszebb alakú teremtései közzé; mert otromba húsos feje nem sokkal szebb a’ Silénus’ paripájáénal; fejér serénye perpendiculáris parallela líneákban ér szinte térdéig és még alább, ’s dereka horpadt. De mikor a’ kis Alexander reá ül, akkor a’ vén ló megifjodva érzi magát; szarvasi vékonyságú lábait nagy erővel veri földhöz ’s kettőztetett dobogással szedi-fel igen magasan; rettentőleg tüszköl, túrja a’ tajtékot, ’s a’ kis lovaglót repdeső serényével gyakorta egészen eltakarja. Akkor az idegennek nem kell magyarázat, hogy a’ szép lovakat nagy számban nevelő Erdély’ legelső istálójában ez a’ csúnya vén fakó nem folieképen áll.
Brútust, a’ talpverőt…) Ez is Caesárnak fija. Színe fekete. Ez a’ succussor (kengyelvasverő) méltán viseli a’ percussor’ (gyilkoló’) nevét. Gyönyörűen szedi lábait, ’s csupa tűz; mint minden ló melly Zsibón neveltetett.
Mint az Aeschylus’ színjén…) Valamint a’ görögök’ theátrumi játékaikban nem ártott az az illusiónak, hogy az asszonyok’ rolljait asszonyi ruhákba ’s lárva alá rejtezett férjfiak játszodták: úgy nem az itt, midőn a’ bajnok Átilát eggy kilencz esztendős gyermek játszodta.
Zilajnak felgyűlt Rendeit…) A’ hat esztendős W. (született Decemb. utolsóján 179<2>6.*
1792 Tollal utóbb 1796-ra jav.
) az atyját a’ Vármegye’ Marcális Gyűlésére bekísérte, ’s a’ Gyűlést még akkor el nem kezdett Rendekhez eggy rövid megszóllítást tartott, hogy mint Papírust a’ Római Atyák. … – Ifjaink, kik nem tudják a’ történetet, de tudják mi a’ Pagát és a’ Pácsi ’s a’ Halberzwölfe, megkérdhetik azoktól, a’ kik ezeket nem ismerik.
Atyád’ nagylelkű anyja’ testvérének…) Vargyasi Báró Dániel Polyxéna, kinek emlékezetét literatúránk tiszteletben tartja.
Ferencznek készűlt zászlójit ékesíteni…) A’ Palatínus W. el kezdette tenni a’ katonai tetteket: de az a’ pálya nem vala nyitva előtte; ’s már Murányt matre dea monstrante viam vette-meg, nem a’ Márs’ segedelmével.
A’ ki Párist…) Nem a francziák’ városokat, a’ mit a’ Halberzwölfe’ űzőji talán gyanítanak, hanem a’ Menelaus’ szép asszonya’ ellopóját, Homérusnál az Iliás III-dik könyvében.