Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Két óra múlva indúl a’ hajó, ’s én azon Győr alá, honnan Pannonhalmára mégyek, meglátni Guzmicsot és társait; ’s áldásodat jövök kérni, éltem’ édes barátnéja – a’ tiédet, és eggy Angyalét, ki úgy leve szép ideáljává öreg napjaimnak mint első ifjuságomnak a’ félszázad után is Szentűl-tisztelt. – Melly örömek várnak engem! De én örömeim közt sem fogom azt felejteni, kihez óránként vágyok vissza, és még mindég ifju szívvel. Addig óvjanak az egek minden kedvetlenségtől, ’s enyhítsék terheidet, mellyeket örömmel viselnék eggyütt veled, ha távolylétemet nagy okok nem kívánnák.

Még csillagos vala az ég, ’s az úczák’ lámpáji nem aludtak el egészen, midőn kimenék a’ hajóra, hogy el ne essem a’ vízi-útazás’ örömeitől, ha késni találok. – Lábaim alatt, midőn a’ hajó’ teknőjére felléptem, már pözsge a’ kisded Vulkán, ’s a’ füst feketén tekerge ki kéményéből. Végig menék a’ hajón, ’s megállék a’ nyílások mellett, látni mint égnek a’ kemenczék, ’s a’ gépely’ csudás alakú rúdjai ’s kerekei mint mozganak lassú nehéz lökődésben. A’ féléjszaka’ és félreggel’ kétes fényében még ki nem lehete ismerni a’ körűltem ingók’ arczaikat. De végre virrada, ’s a’ csillagok tűnni kezdének. Kapitányunk indúlót lövete. Az útasok, eggyenként vagy barátjaiktól kísérve, futának, ’s sírva ’s ölelgetések közt váltak el. A’ hajóról a’ vízszélre ’s a’ vízszélről a’ hajóra repűltek a’ néma köszöngetések, kalapokkal és kezekkel, ’s észre sem vevénk, midőn hajónk a’ kedvünkért elbontott híd’ nyílásán áltfutott.

Hogy a’ mozgóknak akadályúl ne légyek, végig-nyúltam eggy hosszú karszéken, ’s lestem, az ismeretlen sokaság közt kivel fog^* legelőbb szőni össze a’ történet. Alig kérdém ezt magamtól, midőn meginte valaki, hogy olly közel a’ kéményhez főfájást kaphatok, ’s a’ gőz megáztathat. Azon széken nyúltam el^* most, mellyen ő foga helyt; ’s ő beszélé, hogy míg nálunk ezen eggynél nincs több gőzhajó, Petersburgban számtalan vagyon már, ’s ő illyenen jött onnan Lübeckig. – Eggy más valaki, hihetőleg, hallván mit beszél múlattatóm, és magyarúl, közel hozzánk telepödött^* le. Éneklősen ejtett szólása Erdélyinek gyanítatá velem, ’s az volt. Kitaláltatám vele nevemet, de ő a’ magáét meg nem mondotta; igen, hogy ő Kapitány és hogy Bécsbe megyen. – De íme megálla hajónk, mert eggyszerre olly köd ereszkedék, hogy sem eget, sem földet nem láthatánk többé. Három óráig kelle az helyt veszteglenünk.

A’ gőzhajó nálunk egészen új jelenés lévén; első útját tavaly tette, Septemberben, Bécsből Pestig; festeni fogom azt. – Míg a’ Duna’ egyéb hajójinak teknője üreg, ’s a’ vendégszoba rajtok kiáll a’ teknőből, a’ gőzhajón a’ vendégszoba eggy felfordított teknő’ üregében látszik lenni, ’s a’ vendégszoba rejtve van. Oda, és a’ kemenczéhez grádicsokon esik a’ lemenés. A’ régibb alakú hajókat evező-legények hajtják: ezt a’ gőz’ segédje által olly kerekek, mint a’ vízi-malmokéi. A’ vendégszoba a’ hajó’ farában van, a’ közembereké a’ közepében, ’s a’ kettő közt emelkedik a’ füst’ vastagabb, ’s a’ gőz’ véknyabb kéménye, a’ füsté öt hat öl magasságra, fejérre mázolt^* vas pléhekből; ollyan a’ gőzé is, de az sokkal kurtább. Hogy ezeket a’ szél’ le ne törhesse, a’ füst’ kéménye vitorla-kötelekkel van a’ hajó’ széleihez és eggy magasan kinyúló árboczhoz csatolva. A’ kémény’^* és árbocz’ sorában nehány négyszögü nyílások vannak, ’s a’ fűtők és a’ gépely’ intézője ezen vesznek világot.

A’ vendégszoba gyönyörű. Meredek grádicsának deszkalépcsőji sárgaréz pléhbe vannak szögve; ’s innen jobbra és balra két kisded rekesz nyílik, a’ terítő’ számára, ki ide zárja tányérait, üvegeit. Asztalok ’s karatlan székek kőrösfa szeletekkel vannak borítva, ’s a’ talpazat parkételt. A’ falak’ deszkája^* világossárga színnel van^* befestve, erekkel, hogy az asztal’ és szék’ fájához hasonlítson, ’s a’ vesszőzet és egyéb czifra rajta^* zöld; így a’ négy vékony oszlop is, melly a’ padlást, a’ szoba’ közepén, a’ betörhetés^* ellen védi. Ablaka eggyik és másik oldalán három, ’s hosszaskerek metszésű, ’s üvegtáblás és zsalús. Az ajtó mellett jobbra és balra két tűkör, épen olly metszésű mint a’ hat ablak, ’s így a’ szobát nyolcz ablak látszik világítani. A’ hajó’ farában még eggy szoba, hova^* innen esik a’ bémenés, hálásúl az asszonyságoknak. – Az útasok eggyenként ebédelnek, vagy^* ha úgy tetszik, kisebb társaságokban, ’s^* a’ konyhaczédula el van vetve a’ terített asztalokon, hogy kiki tudhassa, mit kívánhat, és mennyiért. – A’ falak mellett párnázott pad fut el, ’s az éjjel ágyúl szolgál az útasoknak.

Két új ismerőseim, az Erdélyi Audítor-Kapitány, és a’ Petersburgot látott magyar, és én eggyütt beszélgeténk a’ hajó’ eggyik végében, ’s váránk hogy a’ köd szálljon el valaha, midőn most eggy harmadik csatlá hozzánk magát, ’s magasztalá Gróf Széchenyit és Hitel czímű munkáját, míg az Audítor-Kapitány a’ Gróf Dessewffy’ felén álla ’s a’ Taglalatnak adá az elsőséget. Hallgaték, nem tartalékból, mert a’ nemes-lelkű két férfi külömböző gondolkozásom által megsértve magát bizonyosan nem érzené;^* hanem azért, mert azok közt, kiket lelkem szeret, csudál, áld, Bíró lenni nagy szükség nélkül nem akarok. Tudnám én szeretni, csudálni, áldani eggyikét is, másikát is, bár világos tévedésben, bár világos vétekben látnám.

De végre feltisztúlt az ég, ’s hajónk megindúla, ’s a’ nap legelső súgárit a’ Margit-szigete’ nyárjaira lőtte ki. Lestem, ’s kiösmerém a’ helyt, hol én és az idegen Óbester 1800. Júl. 30d. a’ Dunában megferdénk, míg atyját váró társam a’ víz’ szélén járkála; kiösmerém a’ helyt, hol az, és gyönyörű leánya, mint eggy újabb Venus-Anadyomene, kilépének csolnakjokból, ’s a’ szép leány édes könnyek közt ölelé meg öt év olta nem látott testvérét, és mingyárt testvére után engemet. ’S ez a’ barátság, ’s talán szeretet, haláláig^* tarta a’ Szentnek, ’s addig fog eránta ’s gyermekei után tartani, míg a’ sors engem is oda ránt.

Kapitányunk Sir John Andrews, eggyütt viseli módjaiban az ángoly nyugalmat és a’ franczia hideg melegséget, ’s a’ helyre, hol ő áll, épen ez kívántatik, mert magokat csak így érzik kényökre, a’ kiket^* viszen. Tisztelem az illy kipontozgatott charactert, de én csak azokhoz érzem vonszatni magamat, a’ kiknek keblek lángolni, a’ kik vétkeket^* ejteni is tudnak. – Fő személy az útazók’ társaságában eggy középkoru deli Asszonyság^* vala, ki eránt a’ Kapitány szinte vazalli tisztelést mutatott, nyilván, hogy másoknak adjon példát. – A’ csak olaszúl és francziáúl szóló asszony az únalom’ órájiban elővevé német Grammaticáját, ’s édesb zengésekhez szokott ajkain csikorogtatá a’ zordon nyelv’ hangjait. Láttatni akará velem mennyire ment ennek tanúlásában, ezt nyögte kínosan: Ik bin vitve, – und ábe – eine zón, – und szváj enkel. – Nem hallhatám mosoly nélkül, ’s kimutatám megbotlását, mellyet minekelőtte a’ szót kimondhatám, magától talála fel; ’s elbeszélém, mit felele Maria-Theresiának eggy Bécsben negyven eszt. olta lakott ’s németűl még is meg nem tanúlt olasz Consiliárius. Élő nyelvet élő Grammaticákból kell tanúlni. – Az olasz Asszonyság külömben igen jó vélekedéssel hágy el bennünket, de eggy panasza van ’s az egész nem’ nevében: Férfiaink nincsenek elég tisztelettel asszonyaink eránt. Még viseljük orientális eredetünk’ fanyarságát, mondám; mert pirúlék vallást tenni, hogy ez módivá vált pimaszság. Ifjaink az elvadúlásban találják örömeiket; hanyadik tudja, menynyivel édesb félénk meleg tisztelettel állani eggy szép, lelkes és jó Psychárion’ csudáltában, mint érzés nelkül ürítgetni az öröm’ kelyhét. Én, ősz fejjel, ifju vagyok elöregedett ifjaink közt.

Asztalnál űlénk, midőn a’ Kapitány felkele hitvese mellől, ’s jelentést teve az egyedül evő olasz Asszonyságnál,^* hogy Visegrádnak romjai látszani kezdenek. Az ott hagyá csemegéjit ’s narancsait, ’s kitekinte eggyik ablakon, a’ legközelebbikén ahhoz melly előtt én ebédeltem, hogy láthassa hajdani Királyinknak^* ezt a’ lakát. Elmondám neki a’ mit kelle, de nem a’ Felícián’ történetét is; féltem a’ fanyarság’ újabb vádjától. – Eggy Asszonyság^* férjétől a’ Salamon’ tornya eránt teve kérdéseket, melylyet a’ Gróf Majláth’ szép regéjéből ismere.

Kiérvén végre a’ regényes völgy közzül, ’s azon kietlen tájba jutván, melly a’ Duna’ jobb felén rútalakú homokdombokat és hegyecskéket, bal felén puszta lapályt mutat, el fogtam vala zárkozni, ha eggy jelenés nem tartóztatott volna künn, mellyet öröm nélkül látni soha nem lehet. A’ nap, sötétvörösre^* festve ’s nagyobbra nőve, királyi fényében szállott az előttem elterült tengerbe alá. Már elsötétedék, de a’ Kapitány még is hajtata, hogy helyre hozhassa a’ köd’ vétkét. Végre Neszmély alatt megállapodánk. – Jó éjszakát nektek, kiket természet és szív csatla hozzám! sohajtám, ’s áldást kértem az égtől magamra, és Attól, a’ ki nekem az ég’ kedves képviselője.

Társaim a’ kipárnázott lóczákon már elfoglalák a’ háló-helyet. Én csak annyit lelék^* köztök, hova fejem fért; testemet és lábamat elnyujtottam három taboureten; ’s vagy azért, mivel hozzá vagyok edzve az^* élet’ minden alkalmatlanságihoz, vagy mivel a’ múlt éjszakát levelek’ írásában töltöttem, olly^* csendesen alvám, a’ hogyan kevés a’ bíboros alkóvokban. Angyalom kedves képekben lebege lelkem előtt.

Hajónk már ment, ’s én még aludtam. – Almás alatt tisztelettel pillanték által Virtre, ’s kápolnája előtt láttam a’ keresztet, mellynek tövében a’ honhoz-hü Baróti fekszik. – Nyúgodjál békével, áldott Öreg! kiáltám; ’s valaki itt elmegyen ’s tudja mit tevél te, és mikor már, kiáltsa rád: „AVE!” Hűséged tiszteletessé teendi nevedet, mikor tisztúltabb érzésünk írásidat már kedvelhetni nem fogja is.

Komárom alatt meg kelle állanunk; a hajó’^* kemenczéjének fára vala szüksége. A’ Kapitány intette a’ kiszállókat hogy eggy óránál tovább ne múlassanak; én veszteg maradék. – Eggy ángoly, eggy Berlíni Kereskedő, ki Budáról öt hordó bort vive honjába, és én, eggyütt forgatánk az Újságleveleket. A’ gőzhajó isméretlen látvány lévén itt is, a’ városbeliek, hallván lövésünket^* mellyel az a’ várost megköszönté, csoportosan tolakodtak a’ partra, ’s a’ hajó’ Írója nem tiltá nekik a’ béjövetelt. Az Uraságok’ és Asszonyságok’ seregében belépe hozzánk két Benedictínus is, ’s én, hallván ezektől hogy Czuczor társunk honn vagyon és egésséges, általok követém meg, hogy látogatására ki nem menék. Azok, ’s közel a’ hajóhoz, előtalálák^* Czuczort. Jött ő is, de^* későn, midőn a’ hajó már indúlni akara, ’s ez miatt mingyárt is ment. Én a’ két idegen közt űltem, honnan a’ bontakozás nehéz volt volna, de a’ Czuczor’ búcsúzásakor az asztalon által^* megszoríthatám jobbját, ’s megölelhetém. – Az ángoly, olly heves ellensége az emancipatiónak mint én heves barátja, álmélkodni látszék a’ Papnak adott csókon. – L’habit est noir, mais l’ame est blanche – mondám neki; meg sem álmodván hogy ezt és előbbi beszédünket valaki hallhatta ’s halgathatta; ’s a’ szóra a’ Salamon’ tornya eránt kérdést tett Asszonyság^* és barátnéja hangos kaczagásra pattanának ki, ’s el akarván rejteni a’ mit nyilván jelentgettek, le le hajlottak az asztalon. – Mi történt tovább az episcopális hitű ’s tüzű ángollyal, nem tudom; mert én áltmenék a’ két asszonyhoz; ’s velek és az eggyiknek férjével töltött pillantásaim a’ gyönyörű útnak szebb scénáji közzé tartoznak.

Cátó keservesen emlegeté hogy midőn tengelyen mehete, tengeren ment. Én azt bánnám, ha tengelyen tevém vala ez útamat.^* Úgy az olasz Asszonysággal, ’s a’ két kaczagóval, ’s az eggyiknek lelkes férjével, ’s az episcopális hitű ’s tüzű emberrel, a’ Berlíni Helvetziai-születésű Kereskedővel, az Erdélyi Kapitány-Audítorral,^* ’s Zsoldos Úrral, ’s a’ Petersburgot látott Szemgyógyítóval, a’ megszállások’ órájiban talán szólék eggy két^* szót, de nem tevém^* volna e’ szép ismeretségeket. – Illy örömeket nem vásárolhatunk soha drágán.

Gönyő előttünk álla. A’ hajó’ emberei intének a’ parton bámúló csolnakosoknak hogy kiszállójok van; ’s azonnal jöve felénk két csolnak, vetélkedve egymással, mint Manó Pál a’ maga társaival a’ lóverseny’ térén. Asszonyaink rettegve nézék hogy eggyik csolnak a’ másikat felforgathatja; de én tudtam, hogy a’ ki mer, bízik is magához, ’s még gyönyörködém vetélkedésökön. Végre az eggyik diadali örömben veve fel engem és eggy Zimonyba és Belgrádba e’ hajón lement Győri Kereskedőt; a’ másik néma nehezteléssel fordult vissza. Melegen vevék búcsút úti-társaimtól, ’s itt is mind addig röpülgetének a’ búcsú’ köszöngetései,^* míg Első-Ferencz, a’ maga hosszú kéményével, szemeink elől el nem tűnt.

Legjobb világ e ez, a’ mint Pangloss Urak tanítják, nem tudom; nem sok embernek jutott az a’ sors, hogy úgy ismerje bajait, mint én ismerhetem; de hogy ez a’ világ igen jó világ, azt is kevés tudja úgy mint én. Szerencsétlen, haki ezt nem tudja hinni.

Az ifju Kereskedő megfogadá a’ Gönyői fogadós’ lovait, ’s én, felezve, eggyütt mentem vele Győrig. Két óra alatt ott valánk. Ez is tudja, melly szomorú ez eggyüttlét némák között, ’s beszélé miket látott a’ mocskos Belgrádban, miket Velenczében, Veronában, Milanóban, és hogy e’ síkon mik történtek 1809. Június’ 14d. – Bús visszaemlékezések! Szőnynél kezdve még látszanak bateriáink maradványai.

A’ Benedictínusok’ háza előtt szállék le szekerünkből. – Guzmics elkészíté^* útamat. A’ ház’ Superiora Vekerle Úr, ’s az Academiának két Professorai, Bresztyenszky Adalbert, a’ Philosophiában, és Maar Bonifácz, a’ Historiában, úgy fogadának, mintha régi ismerősök volnánk. Bresztyenszky és Maar Urakkal, kevés eszt. előtt, midőn a’ Tátra és Máramaros vidékit ’s a’ Hegyalját járák be, Eperjesen hoza össze eggy szerencsés történet, ’s így bennek már ismerőseimet lelém.^*

A’ vacsoránál el vala végezve, hogy más nap (szombaton, Apríl. 9d.) Prof. Maar Úr fog kivinni Pannonhalmára, mert ez reggeli kilenczig áltesik dolgain, Bresztyenszky Úr pedig addig lesz el nem foglalva. E’ szerint ez velem saját könyveit és némelly látást érdemlő képeit^* láttatá velem, ’s a’ ház’ Bibliothecáját^* és Muzéumát; elvive a’ Vármegye-házához, ’s ott Kisfaludy Mihály Fő-Notárius és Schédius Kristóf Archivárius Uraknak juttata ismeretségébe. A’ Püspöknél és Sztankovics Praelátus Úrnál visszatértemkor akarám tenni tiszteletemet.

A’ Vármegye-háza ezelőtt Franciscánusok’ klastroma volt. Szerencsésen van elváltoztatva, ’s elég hely maradt benne, hogy a’ rabok nem föld alatt tartathatnak. A’ palota nem nagy, de a’ nem nagy Megyének nagyra nincs is szüksége. Levéltára 1580. kezdődik. Két Szolgabíró a’ maga szállását ezen háznál Olvasó-szobának engedte, ’s így Casínója már, tavaly olta, Győrnek is van.

Kilenczkor szekérre űlénk. Prof. Maar Úr beszélé, merre jöttek a’ francziák az Eugén Olasz-országi Vice-Király’ vezérlése alatt; hol várták őket a’ mieink; hol volt a’ verekedés, ’s eggy majorjokban megpihenteté lovait, hogy előmutathassa^* életpajtájokat, mellynek falai a’ francziák’ golyóbisaiktól ollyanná vala^* téve mint a’ rosta. Emlékezetűl sok golyóbis belé van rakva a’ falakba.

Pannonhalma mint eggy királyi-széken lebeg az alatta ellapúlt sík felett, hosszan elnyúlt szőlők’ végében. Szent-Márton a’ Monostor’ hegye alatt fekszik, játékos gyümölcsöseivel. Mindenfelé látni nyomait az itt bölcsen és erővel munkáló kéznek. Csavargó út van nyitva a’ Monostorhoz, kőoszlopú stakétek és szelencze (orgonafa) sorok közt, végig a’ szőlővel elhintett hegyoldalon, ’s mind ez a’ kormányt negyvenöt eszt. alatt, noha nem mindég, viselt Novák Chrysostóm’ apátsága^* olta. Azolta épűlt a’ Monostor’ szárnya is, és a’ fedelen már túlemelkedett torony, ’s ez négyszögekre faragott kövekből. Ennek alapja a’ földben hét öl, túl ezen a’ kereszt’ hegyéig huszonkettő^* lesz. Köve a’ tájnak, ’s a’ Monostornak vize nincs; ’s a’ kő ide Visegrád mellől hordatik.

A’ Monostor’ keleti szárnya alá fordúlván be, Prof. Maar Úr mutatá a’ Guzmics’ ablakát – az első ablak a’ legfelsőbb emeleten éjszak felé, az ebédlő’ kiugrása mellett – de Guzmics nem vala szobájában. Ellenben mások letekintettek, ’s rá ismervén Maar Úrra, ’s képzelvén hogy ezzel a’ Guzmics’ barátja jő, hírt adának neki; ’s a’ barnahajú kis barát rohant őszhajú kis barátját megölelni a’ grádicson. – A’ Fő-Apát már ebédjénél űlt négy^* vendégeivel és némelly szerzeteseivel. Őt ismertem volna itt elsőnek, ha széke és keresztje annak nem mutatták volna is. Arczán egész lelke.

Maar Úrnak ebéd után vissza kelle menni Győrbe, a’ mit szívesen sajnáltam. Ő a’ legjobbak’ legjobbjai közzé tartozik.

Guzmics, vagy Iszidór inkább, mert a’ szerzet’ fijai egymást szerzeti neveiken nevezik, levive kertjekbe, melly a’ Monostor’ dombjának keleti felén kezdődik ’s a’ völgyig megyen. A’ nap igen szép volt. Tavaszi lágy leblek fogtak körül a’ violák’^* illatjával, mellyek kékellének a’ szilvás’ árnyéki közt. Szeder vevé által a’ kert’ intézését, ’s alkalmasb útakat von benne, ’s értelemmel. Itt láttam legelébb ellepve virágokkal a’ mandola- ’s baraczkfákat. Pesten, és egész utamban eddig, még minden fa kopaszon állott, ’s telet mutata.

Más nap velünk ebédle Horvát Endre is, Pázmánd helységnek, hol született, Plebánusa, a’ most megjelent Arpádiás’ éneklője. Ebéd után gyalog menénk le magányába, ’s az én kívánságomra gyalog. Ez az ő szőlőháza közel áll a’ Monostor’ kertjéhez, ’s ő itt lakik inkább mint benn a’ faluban, hol Plebaniája szűk és egésségtelen. Sokat szenved lábaira, ’s baját neveli testessége. Ritkán lobban dévajságra, vagy csak erővel.

A’ Fő-Apát tudni akará, ha Endre adá e az én nevemet valamelly fájának, mit tenni szokott, midőn Író látogatja meg, ’s megvallá hogy az most eszébe nem juta. Iszidór úgy akará hogy menjünk le hozzá még eggyszer, ’s így hozassék helyre a’ mit elmulasztottunk; de én azt óhajtám inkább, hogy a’ Monostor’ kertje tartsa fel ittlétem’ emlékezetét. Szavamon fogtak. Lemenénk tehát a’ sűrű’ szakába, és hogy féligtéve ne légyen a’ mit csinálunk, eggy Ailanthus’ kérgére a’ Guzmics’ betűjét, eggy Kanádai-nyáréra az Endréét, eggy Fekete-nyáréra a’ Szemeréét, eggy Gledicsiára a’ magamét, eggy Rhusra eggy S betűt, eggy Platánra eggy mást metszettem fel, alá vetvén a’ magaménak az esztendő’ számait is. – Crescetis amores! mondám, elkészűlve munkámmal. – Klopstock nem tartá magához és öreg esztendejihez illetlennek eggy eggy fát avatni a’ maga’ és az azok’ neveikre,^* a’ kiket szerete. – Melly igen nem boldog a’ ki mindég bölcs!

’S pirúljak e mondani, hogy épen akkor, midőn eggy nékem szent nevet metszék, és nem elébb és nem utóbb, szólala meg az első fülmile, mellyet ezidén hallottam?

Negyedfél napot tölték a’ nékem felejthetetlen helyen, ’s a’ sok hol vígan, hol bölcsen töltött órák után ideje vala megtekintenem a’ Monostor’ nevezetességit.^* Szeder, Guzmicsnak talán leginkább kedvelt társa, a’ keze alatt álló^* pénz-gyüjteményt és a’ természeti dolgok’ Muzéumát, a’ Homonnai születésű Könyvtárnok Colomannus pedig a’ Bibliothécát láttatá velem, ’s ez reggel olta délig; egész öllel hordozgatván előmbe Incunábulájit és a’ sok Bibliát ’s aráb kézíratokat. Eggy török sikárlott papirosra írt munkára eggykori birtokosa ezt jegyzé: Le Gulistan et le Bostan de Saadi − Rosarium Muslahi Addini Saadi Siraschensis. – eggy^* másikban a’ Hafíz’ ódája áll, persza nyelven.

Nékem mind ezeknél, és a’ miknek czímjeit ott fél nap kijegyzettem, kedvesb vala a’ Denon’ Egyiptusi utazása, mellyet a’ Gróf Teleki’ Pesti Könyvtárából ismertem ugyan már, ’s ott a’ csuda-nagyságú táblákkal, de az illyet mindég végig kell forgatni, mikor lehet. – Elragadtatva örömem által, ezt írám, míg a’ Bibliothecárius a’ Bibliákat előmbe hordá, a’ könyv’ táblájára: „Emberi nagy nagyság,^* mi volnál te Ész, Rény és Honszeretet nélkül!” – A’ szót eljövetelem után megsejtették a’ könyv’ tábláján, ’s értették és szerették. – Nem^* e’ három emeli e az embert méltósága’ fő pontjára? ’s nem szédelg e, a’ ki Denonnal az Egyptus’ pyramisaiba léphet?

A’ Bibliothéca’ palotája nagy és magos. Hossza 12 öl, szélessége 7, ’s ebből éjszakra ’s délre eggy-eggy cabinet nyílik. A’ palotának karja van, ’s az húsz oszlopon áll, a’ két cabinet^* kar nélkül. A’ palota, melly a’ Monostor’ éjszaki szárnyát foglalja el, hármas^* ablaktól kap világítást nyugot felől, ’s a’ két cabinet felett^* három három kissebből, ’s így épen nem sötét. Közel a’ hármas ablakhoz az ezzel áltellenben megnyilt ajtón belépő maga előtt látja Szent-Istvánt, az alapítót, és Ferenczet, a’ feltámasztót, márvány polczozaton. István talárisban áll, oltári pallástjában, koronás fővel; jobbjában az almás-botot, baljában az Adománylevél’ tekercsét tartván: Ferencz lobogó huszármentében, tarsolyos karddal; ’s a’ feltámasztás’ diplomája könyöke alól gördűl alá. Mind a’ két szobor a’ Bécsi Képelő-Academia’ Directorának Klieber Józsefnek igen értelmesen gondolt, igen ügyesen dolgozott míve, ’s a’ Ferencz’ arcza idealizált, szépített, de hű, a’ hogyan plasticusnak kell, és még inkább mint festőnek. Sokan az István’ arczában papot találnak inkább mint királyt, ’s felejtik hogy az nem hiba. – A’ Novák’ büsztje itt most még csak gipszben, Schrott Andrástól, erővel teljes férfit mutat, ’s Novák az volt. Sok ízben bizonyítá magát illyennek. Midőn a’ francziák ötezer forint harácsot kívántak tőle, semmit nem ada, ’s tűrte hogy haragjokban majorjait, pinczéjit kirablák. – Szenvedni erőszakot nem rút: rút megeggyezni elkövetésében.

Klieber azon nemben is mere valamit, mellyben magát nem gyakorlotta, ’s Minervája a’ plafondon neki dicsőséget nem szerez. Szerencsére a’ stukk le^* fog vettetni, ’s a’ gerendák helyett boltozat vonatik. A’ honját szerető Szerzet a’ plafond’ eggyik felére kilencz boglárt, a’ másikra ugyan-annyit rajzoltata, ’s azok közzül nyolcz még nem kapa képet és nevet. A’ jobb oldal’ boglárjaiban Nro 1. és 2. ’s 8. és 9. üres. Nro 3. áll Verbőczy István, szürkébe szürkén, 4. Hunyadi János (itt, az Irók közt, helyén kivül) 5. Mátyás Király, 6. Vitéz, a’ Pécsi Püspök, 7. Révai Miklós; – a’ baloldal’ boglárjaiban Nro 3. Szabó Dávid, 4. Zrínyi, a’ Költő, 5. Kálmán, 6. Pázmány, 7. Gróf Gvadányi József. –

A’ tiszteletünkre méltó ’s nagyon méltó Szerzet, itt és leányházaiban, százezer kötet könyvnél többet bír. Melly szerencse, ha a’ gazdagság jók’ kezében áll!^* ollyanok’ kezében, kik méltók hogy gazdagok légyenek.^* – Hogy a’ Szerzet visszaállítatott, a’ Praemonstratensisekével és Cistercítákéval, azt leginkább a’ Somogyi János Al-Cancellár’ tiszteletes hazafiságának köszönhetjük.

A’ Fő-Apát’ kormánya alatt három Al-Apátság van,^* a’ Tihanyi, Bakony-Beeli, és Dömölki, ’s a’ Szerzet ezidén áll 141 Papból és 39 Nevendékből. Doctora a’ Theologiában van 5, a’ Philosophiában 15; iskolákat^* tanít a’ Pozsonyi és Győri Academiában, ’s a’ Győri, Komáromi, Kőszegi, Pápai, Sopronyi, Pozsonyi, Esztergomi ’s Nagy-Szombati Gymnásiumokban. Tagja, magyarúl nem tudó, eggyetlen-eggy sincs.

Eltöröltetett a’ Szerzet 1786. Decemb. 4d., visszaállítatott 1802. Apríl 25d. – Novák megholt 1828. Octób. 20d.; a’ mostani Fő-Apát beiktattatott méltóságába 1830. Február 14d.

A’ nagy-templom, mellynek elébe, eggy kisded pitvarral eggyütt most építetik a’ torony, még a’ Szent-István’ ideje olta áll, de ennek oltára előtt eggy igen kisded nyílik, melly még régibb. A’ kettőt kora teszi tiszteletessé, nem architectúrája, nem szobrai és képei. Építi a’ tornyot Páckh János-Baptista, ki az Esztergomi Basilicát is.

Kormányszéki Tanácsos Kriebel János Úr, Brzánban, Lemberg mellett, rám bízta, hogy Pannonhalmáról hoznám meg számára a’ Szent-István’ Diplomája’ fac-similéjét, a’ kisded templom’ rajzát profílben, és a’ Monostor’ képét, hogy mind hármát Magyar-országi Historiájának eggyik Kötetéhez adhassa, mellynek most általam fogja Ő Csász. Kir. Fő-Herczegségének a’ Nádornak a’ Magyar Muzéum’ számára benyújtani VIIdik Kötetét, mint az előbbeni VIdikat három eszt. előtt; regál-papirosra calligraphiai gonddal írva. A’ mi kevés ügyességgel e’ részben bírok, örömmel teljesítém vala a’ hazájához^* még idegen földön is szentűl-hív^* férfi’ kívánságát, ’s a’ Monostor’ képeit, Guzmics’ és Szeder’ jelenlétekben, lerajzolám; de nem a’ kisded templomét, mellyre több idő kívántatik, ’s még inkább nem a’ Diploma’ fac-similéjét, mellyhez nem is férhetni. Az tokban tartatik, üveg alatt, és rámában, kiterítve ugyan, de azon görbűlésekkel, mellyeket a’ nyolczszáz harmincz évű irhán a’ sokszori nedvesűlés ejte, hogy nem lehetne áltlátszó papirost teríteni rá, ha kivennék is az üveg alól. Némelly sorait, fájdalom, nem egészen! – Novák rézre metszeté, ’s elég híven; a’ Diplomát pedig szóról szóra nyomtattatá le Vindiciae czímű munkájában 1782.

A’ Fő-Apát kedden reggel eggy halaszthatatlan útjára indúlt. Magunkban maradván, Guzmics jelenté, hogy ha nem lenne ellenemre, a’ Convent’ ebédlőjében fognánk enni; úgy kívánják Szerzetesei; ’s hajlandónak találván erre, kért, mutassam ott magamat tartalék nélkül, ’s saját színemben, nem a’ mellyet a’ bévett rend az először látottak előtt parancsol. – Örömmel teljesítém kérését; kedves nékem mindég azokat látni, kik eggykor majd fényt vetnek a’ hazára.^*

Eggy hosszú asztal el vala töltve a’ Benedek’ fijaival, ’s ezen kivül két mellékasztal, hol a’ nevendékek űltek. A’ bornemisza vendég kötelességnek ismerte toastozni, ’s feleleveníté a’ gazdákat. De nem szokva az ollyan’ látásához, csaknem meg vala zavarva, midőn étel előtt és után az egész sereg, fenn szóval, sőt chórusi hangon, mondá asztali hosszu könyörgését, ollykor eggyszerre elhallgatván, azután ismét rá kezdvén. De rendtartásai minden háznépnek, minden társaságnak vannak.

A’ hol sokan laknak eggyütt, ’s kivált ha nem nyüg nélkül, ott ritkán kerűlhetni el a’ visszálkodásokat; így a’ beteg, ki még barátit is bántja, mert szenved. Pannonhalma ment e’ vétektől, ’s a’ ház’ tagjai itt nyugalomban, barátságban élnek eggyütt. Guzmics bizonyossá teve, hogy itt semmi kedvetlenségtől nem tarthatok. Melly tiszteletessé teszi előttem ez a’ Szerzet’ mostani Igazgatóját! melly tiszteletessé az itt élő, tudományt és mind azt, a’ mi jó és szép, híven szerető^* serget! Áldám István Királyunkat hogy őket eggyesítette. De bár mindég illy Apátot kapjanak, és mindég magokhoz hasonló társakkal szaporítsák szerzeteket! Eggy két sötét fő, eggy két hiu ’s epés szív nyugalmokat felzavarhatná.

Az estvéket mindég, de kivált az utolsót, Guzmicsnak szobájában vagy az enyémben tölténk, ’s itt már inkább komoly beszélgetésekben, mire bennünket az idő’ csende is meghívott. Guzmicsnak kedves ideája, kedves tiszteletes álma az Unio. – Ki^* ne óhajtaná azt? de ki merje reményleni, míg ollyanok vagyunk, mint vagyunk? Ő Theologus, és hív; és még is alig van kedvesb könyve mint a’ Herder’ Ideáji zur Philosophie der Geschichte^* der Menschheit. De miként is történhetnék az, hogy az illy korlátozott, de szabad, hogy az illy meleg lélek mint az övé, Herdert ne szeresse? Guzmics sok holmit fejtegete, így a’ Coelibátus’ czikkelyét is, ’s én tőle sok új isméreteket fogtam fel, mellyek felől nem hittem hogy enyéimekké is lehessenek; ’s érzettem, hogy a’ kinek nem stúdiuma a’ tárgy, nem bánhat bölcsebben, mintha hallgatja azt, a’ kinek az tárgya, ’s tőle a’ jót eltanúlja.

Szeredán, Apríl. 13d. elhagyám Pannonhalmot. A’ Fő-Apát meghagyá, hogy Farkas Vincze Úr, most Spirituális, ezelőtt Director Sopronyban, vigyen vissza Pestre.

Tatára térénk ki útunkból, hogy ismét láthassam a’ Gróf Eszterházy’ kertjét, melly felől tudtam, hogy az, 1803 olta, midőn először valék itt, nevezetes változtatásokat kapott. Akkor nehezteléssel láttam, hogy a’ rajzoló azt annyira^* elboritotta fákkal és csalitokkal, hogy a’ szem^* alig talála helyt megnyughatni. Most a’ panasznak nincs helye. Gyönyörű paradicsom minden tekintetben, ’s szép kinézései vannak a’ Vértes’ hegyei és a’ pinczeházak felé, mellyek sűrűen egymás mellett, eggy kis gazdag falut képzeltetnek. ’S szebb vegetátiót nem gondolhatni. Eggy^* olasz-nyárfa’^* derekát kétszeri ölelésem által sem foghattam keresztül. De ékességét kivált gazdag vízi-partiáji adják. Széles és hosszúan elnyúlt taván százanként úszkáltak a’ hattyúk.

A’ kisded vár azon nagy habokat hányó tó’ szélében, mellybe II. Lajos a’ Szolimán’ békét-ajánló^* Követeit behányatta, eledelül a’ halaknak, igen elmés igazításokat veve, ’s a’ régi kor’ ízlésében. De azt megtekinteni tiltá az estvére hajlott idő.

A’ nap’ örömeit nevelé a’ Piaristák’ Collégiumának Rectora Fájsz József Úr és az ide már sok eszt. előtt Ujhelyből jött Prof. Nequaszil,^* ’s a’ Rector Úr’ szobájában végig forgatott Rézmetszések’ Gyüjteménye, és az Eszterházyak’ képei a’ Refectórium’ falain.

Esztergomba ebédkor érénk. Útunk a’ Szent-Anna’ Rotondája mellett menvén el, mellyet a’ Cardinál Prímás a’ templomokban-gazdag városnak e’ távolyfekvő végében most állít, kiszállánk szekerünkből. – Oh,^* ha annak lámpát nem adnának! oh, ha tornyocskákat nem! mondám, mikor ezt a’ gőzhajóról, és most midőn Nyerges-Ujfaluból^* megpillantottam. De a’ keresztyén cultus harangokat, és az új ízlés a’ kuppolára lámpát kíván; noha Nápolyban a’ Franciscus de Paula’ templomában sem tornyocska, sem lámpa nincs. Gyönyörű Toskáni oszlopozat áll tornácza^* előtt. A’ templom tömve vala a’ kőmívesek’ állásaival, ’s így nem láthaték fel szabadon a’ kuppolába.

A’ várba egyedül és vezető nélkül akarék felmenni; de Prof. Félix Úr, eggyik szeretetre-méltó tagja a’ Benedictínusok’ Esztergomi házának,^* nem gondola ellenkezésemmel, és mivel attól tarték, hogy magyarázásai a’ tárgyak’ első rám hatását meg fogják vagy zavarni vagy gyengíteni, fogadást teve, hogy néma vezetőm lesz. Most köszönöm hogy makacsságomat meggyőzte, ’s óhajtom hogy mindég olly értelmes vezetőm légyen. Nem láttam volna mind a’ mit láttam, vagy nagy idővesztéssel.

Ismertem az Esztergom’ fekvését, ismertem rajzolatokból a’ mi itt készűl, ’s tudtam melly rettentő nagyságú munka ez; de^* a’ valóság felülmúlta minden nagy képzeletimet. A’ már teljesen felálló Kanonoki-lakások’ két sora közt eggy széles és magos domb álla, melly miatt innen amoda általlátni^* nem lehetett. De a’ domb’ három negyede már el van hordva,^* eggyik^* még várja az elsepretést, ’s a’ hat öl magasságú hosszan elnyúlt domb arra emlékeztete, a’ mit Horátz és Szaluszt emlegetnek, hogy a’ Róma’ Nagyjai hegyeket döntetének el. ’S mi ez az óriási munka ahhoz, a’ mi ez után vára itt reám! – Ma már nem látunk Isteneket: melly nagyok vagyunk midőn isteni míveket láthatunk!

Sajnálják hogy a’ Cardinál-Prímás ezt a’ nagy munkát nem a’ királyi fényű, és semmi nagy templomot nem bíró Pesten, hanem^* az elhagyott, és sok templomokat bíró Esztergomban építeté; de én ezeknek gondolkozásokban nem osztozhatom. Esztergomi Érsektől kívánhatá Esztergom ezt az áldozatot, ’s a’ hely, hol^* Szent István megkeresztelteték, hogy tiszteletes légyen a’ nemzet előtt. Eggy más Prímásunk teljesítse majd a’ Pestiek’ kívánságát.

És még eggy ok, ’s talán nagy ok. – A’ régiek hegyeken nyujtották be áldozatjaikat Istennek és Isteneiknek; úgy hitték, hogy úgy közelebb állának hozzájok. A’ józan hideg ész mondhatja a’ mit akar; míg emberek vagyunk, nem csak a’ józan hideg ész hat reánk. Szóljon az, a’ ki majd elő fog fordulni a’ Kanonoki-lakok’ jobb sora mellett, ’s fel lépeget^* a’ templom felé, ha azt érzi e ekkor a’ mit akkor fogna, ha a’ templomba síkon lépne, vagy mélységbe tetőről. – Én részemről vallást tészek, hogy midőn a’ Basilicát e’ magasságban látám magam előtt, a’ Sion’ emlékezete fogott el, ’s a’ Capitóliumi Jupiter’ temploma, ’s az^* Athéni Pallasz’ Parthenona.

Prof. Félix Úr elvive a’ Basilica mellett, eggy nyomorú régi szurdékba, hol most az Architectus Páckh Úr’ testvére lakik. Magát a’ nagy Építőt nem lelénk, de testvére jó vala láttatni velünk a’ modelt, melly az egész dombot azon állapotjában mutatja, mellyben^* a’ nagy munka a’ teljes elvégzés után állani fog. Ezen az épűletek kártyaházakként állanak, körülölelve a’ kerttel. Srófjain felemeltetvén az asztal, az alsóbb tábla a’ hegyet, minden régibb épűleteivel, a’ szerint adja, a’ hogy az a’ Cardinális’ építései előtt volt; ’s haki^* péld. tudni akarja, hogy a’ Protomartyr’ kápolnája’ helyén az új építés előtt mi állott, felkeresvén ennek helyét az alsó táblán, látni fogja, hogy ez a’ kápolna ott épűlt, a’ hol nyolcz századok előtt Vajk Herczeg Istvánná kereszteltetett.

Schrott András Urat, ki a’ Novák Fő-Apát’ Pannonhalmán látott büsztjét dolgozá, termében találánk, ’s sáros kezekkel, mert épen a’ Pannonhalmi torony’ ajtaja figurájit tapasztgatá. Nagy része ezeknek már leöntve áll, lágy-érczben: a’ Császár, a’ Nádor, Somogyi Al-Cancellár, ’s Novák Apát, ’s ez eggy írást vévén által a’ Császár’ kezéből, mellyen ez az eggy szó áll: DOCETE, és még mások. – Schrott Úr beszélé, hogy nem találván Nováknak festett képét, megnyittatá a’ koporsót, ’s úgy foga munkájához; ’s úgy mondja minden a’ ki Novákot ismeré, hogy a’ büszt jól hasonlít hozzá.

Most végre a’ Basilicát menénk látni.

Külső fala annak faragott kövekből áll, míg a’ Váczinak három oldala termés kő, el nem simított vakolással. A’ templom’ testének fala, melly a’ kuppolát fogja tartani, minden ablak nélkül, görögösen, melly temérdek nagyság! A’ nézőt elfogja kicsinységének érzése; de el eggyszersmind nagyságának érzése is, ’s örvend ennek. – Tíz év alatt mi leve itt! De még kell tíz, míg mind ez elkészűl. Illy munka időt is kíván, nem csak gazdagságot.

A’ sírokhoz széles, alkalmas, világos grádics vezet. Egyiptusi lélek szállja meg a’ nézőt, midőn itt a’ temérdek izmú oszlopokat látja, ’s a’ két colossális Angyalt, melly az alól mint felül szélesb küszöbű ajtó előtt őrt áll, ’s a’ pályáját megfutottnak nyújtja a’ diadal’ koszorúját. Az ajtó felett ez olvastatik: PRINCIPIS A RUDNA SUCCESSORUMQUE SOPORI. Harmincznál több üreg megyen a’ falba, hová a’ koporsók betolassanak.

Bakács Tamásnak kápolnája előbbi helyéről a’ templom’ jobb végébe vitetett által, ’s ezzel áltellenben áll a’ Protomartyré, mellynek oltárán a’ mi Ferenczynk’ Istvánja fog állani, térdre bukva már a’ kövezők’ verdesései alatt, de felegyenesedett testtel ’s égre nyujtott jobbal. Az oltár’ fejér-márvány fala már fel van állítva, az égből alá szálló Angyallal, ki hozza a’ pálmaágat, és a’ sok fejből és szárnyakból álló apróbbakkal.^* Maga a’ Martyr még Budán van, munkában. Áltellenben ezen oltárral, bevonva fejér kárpittal, áll a’ Károly Ambrus Fő-Herczeg Prímásunk’ emléke, Pisánitól, Milanóban, Carrári márványból. Az ifjú Herczeg félig-fekve űl ágyában, melly megett eggy Angyal hívja, felfelé emelt karjával; eggy másik, lábainál, háttal fordúl el a’ nézőktől, mély fájdalomban. A’ műv’ fala feketés márvány, pyramisi háromszögre.

A’ templom’ belsője veres-márvány táblákkal van kirakva; oszlopai fejérek lesznek. Melly kár hogy Esztergomnak fejéres vagy sárgáló márványa nincs. A’ márvány erőre mutat, gazdagságra, melly maga is erő; de azonfelűl hogy ez nem kedves a’ szemnek, ezt még azon tekintet is sajnáltatja, hogy a’ kik ide Almás felől jőnek, a’ megúnásig látván mindenütt a’ veres márványt, itt általa meglepve sem érezhetik magokat.

Prof. Rumy Úr, most Magyar Törvény’ Tanítója a’ Presbyteriumban, elvezete a’ Bibliothecába, melly itten most eggy templomban tartatik. Vágytam látni a’ Homonnai Bálint’ kezével magyar^* nyelven írt Naplót, de az alkonyodásnak indúlt estve ezen örömemtől eltilta. Az helyett az Egri születésű Bécsi Prof. Hess Úr’ két oltártábláját néztem igen nagy gyönyörűséggel; a’ nagyobbik a’ Basilicában a’ nagy-oltárra fog tétetni,^* a’ másik a’ Rotonda’ számára készűlt. Gondolat, rajzolat hibátlan, az ecset velős. Itt Anna asszony űl, ’s térdén tartja a’ könyvet; Joachim a’ tábla’ jobb felén áll; a’ szeretetre-méltó gyermek pedig Anna előtt, lesüllyesztett fővel, profílben, eggymásra tapasztott kezekkel, ’s jobb válláról szép vetésekben foly alá kék leplezete. Bájos kis figúra. – Amott Vajk, keresztbe-vetett karjaival, lehajtja fejét a’ medencze felett; Adalbert Prágai Püspök erővel eltölt öreg, oltári gazdag öltözetében, infulás fővel, önti a’ vizet; Geysa és Sarolta székjekből, mások az Oratóriumból, nézik a’ szent munkályt, ’s a’ Császár és az ifjú Herczeg’ nagybátyja, Mihály, mellette állanak, mint tanúji. Adalbert megett^* szolgáló társai. – Hessnek^* a’ kép’ dolgozása alatt szemei előtt lebegtek az Olasz-iskola’ hősei és az erővel eltölt Rúbens.

Útam eddig a’ tavasz’ legtisztább, legmelegebb napjaiban folyt; ma eső esett melly az útasnak mindég kedvetlen, ha nem éjjel jő és hamar el nem fut. Társamat mellettem elnyomá az álom, ’s így én újra emlékezém azokra a’ miket Esztergomban láttam, ’s visszavágyék hol Pannonhalmára, hol Pestre, hol azokhoz, a’ kiket Januárius’ utolsóján elhagytam. Kedves búsongás fogta el lelkemet.

A’ regényes táj eggyezésben állott lelkem’ búsongásaival. Beértem a’ csavargó Duna’ szűk völgyébe,^* mellynek bokros hegyei zöldelleni kezdének. Boldog szegénységet mutata minden a’ mit láték. Eggy meredek hegy’ ormán^* eggy igen meredek szirt emelkedett^* a’ Duna’ jobb szélén, ’s a’ szirt’ végében messzére tűnt ki a’ Vallás’ szent jele, vígasztalásokra azoknak, a’ kik itt szenvedő szívvel mennek el, ’s több hatással itt, közel a’ fellegekhez, mint ha völgyben állana. – Önts^* azt az enyémbe is, szerencsétlen jel! kiáltám, ’s elmondám eggy Ódámat:^*

Most feltűne előttem Visegrád, szomorú romjaival. Királyok’ lakja eggykor; most baglyoké!

Délre Váczon valánk. – Társam, nagy barátja a’ virágoknak, a’ Püspöki kertecskét akará megtekinteni, hol piroslott a’ Salvia splendida. Onnan a’ Cardinál Migázzi által új alakba öntött lak’ szobájit nézénk meg, és osztán a’ templomot, hol hat öreg Kanonok eggy tüzes arczu fiatal Succentorral éneklék^* zsolozmájokat, chórusi hangjaikon. A’ belőlről és előlről igen szép nagy templomnak semmi képe nincs a’ mi érdemlene figyelmet; ’s elbarnúlva állanak, az elsőn kezdve az utolsóig, barnák már a’ festéskor is. Az eggyik oltár’ tabernaculuma előtt irtózatos mázolatban álla a’ Művészség’ eggyik legbájosabb munkája, a’ Madonna della Seggiola; és azt senki nem ismeri blasphemiának a’ Mesterség’ istensége ellen, és e’ szent helyt. A’ templomnak minden festéseit ki kellene hányni; egyedül a’ Cardinál Migázzi’ muzív-munkájú profilképe érdemli a’ megtartást, és három társaié.

Migázzi Vácznak eggy arcus triumphálist is ada, melly itt úgy áll nyomorúlt házak’ szomszédságában, mint a’ Rómaiak, mellyekhez^* az által is nem rosszúl hasonlít, hogy már elkezd avúlni.^* – A’ Duna’ bal felén eggy Római Villa tekint ki az erdőből az ott elmenőkre, mellyet Migazziburgnak neveze el.^*

Vincze barátom a’ Misericordiánusokhoz vive el. A’ talárist viselő nem pap Patikás rá ismere benne kedves Tanítójára, ’s érzékeny szívvel láttam, melly melegséggel mentek egymásnak. Tiszteletes Szerzet, mert jóltevő. Eggy összesugorodott, összegörbedt, öreg de eleven németke elvive kórházába, melly templomnak vala építve, ’s így is templom. Most üresen állt, de benne készen állanak az ágyak. Két más szobában hét beteget találtam. Az asszonyi-nem’ betegei Pesten gyógyítatnak, az Elizabethínáknál.

’S most a’ Siketnémák’ Intézetébe menénk. Schwartzer magyarúl tökéletesen tudó ’s magyar születésű Director Úrnál gyönyörűséggel folyt el eggy egész óránk. Érett lelkű, gondolkodó férfi. Áltada bennünket Prof. Királyi Úrnak, ’s ez iskolájába vezete; de tanítványai közzül a’ pihenés’ órájában csak két serdűlő németet, ’s eggy kisded fiú-, ’s eggy nyolcz esztendős leány-gyermeket állíthata előnkbe. Elmondván hogy ezekkel mint kezdi oktatásit, a’ német nyelv’^* hét vocálisait felírá táblájára, ’s német jelekkel, úgy a’ consonánsokat is, ’s mondatá hangjaikat a’ siket, és így néma, leánykával. Ha az hibásan vagy nem tisztán adá a’ kívánt hangot, nem igazíthatván füle által, ujját betolta a’ gyermek’ szájába, ’s annak ajakit és nyelvét fel, le, vagy össze nyomta, míg a’ kívánt hang jött.

Most a’ már csak nem kitanúlt két fiút vette elő, ’s eggy Catechismusnak valamelly kérdését az én kezembe adá, ugyan-annak eggy más nyomtatványát az eggyik legénykéébe, hogy ez a’ feleletet diktálja le társának az iskola’ rángatásaival. Az író szóról szóra adá a’ feleletet, ’s az gyanút támaszta bennem, hogy a’ mit ír, nem társa’ jelei ’s ujja’ rángatásai után adta, hanem könyv nélkül^* tanulta meg. Megkérdvén tehát Professorokat, ha hozzájok a’ többes szám’^* harmadik személyében szoktak e szólani, vagy az eggyes másodikában, ezt írtam a’ táblára,^* itt sem felejtvén, hogy az örömben szűk életnek^* minden perczében örömet kell szedni ’s adni: Kannst du tanzen? A’ két fiu elnevette magát. A’ nevetés engedé gyanítanom a’ feleletet, de még világosabban akarám érteni, melly képet ragaszt a’ leírt ígéhez; ’s a’ fiu kerengést feste ujjával a’ levegőbe. – Német, mondám magamban, ha magyar volnál, bokáidat ütnéd eggyüvé!

Míg itt állánk eggy gyönyörű ’s jól öltözött ifjacska lépe mellénk. Úgy hittem, az eggyik vagy másik Tanító’ fija; de az is a’ ház’ tanítványa volt. Nógrádi Vice-Ispány Gyurcsányi Gábor Úr’ eggyetlen fija. Ez magyarúl tanúl érteni ’s írni, mert magyarok közt élend. – „Mikor voltál szüléidnél?” kérdém. – „Husvétkor.” – „Örülsz e hogy ide hoztak iskolába, ’s érzed e, mivel tartozol Tanítóidnak?” – Felele ismét, ’s a’ mint illett. – Most ő vevé kezébe a’ krétát, ’s ezt kérdé tőlem: „Micsoda az Úr szolga?” – Professora kitörlé a’ hibásan ejtett kérdést, ’s ezt írta helyébe: „Micsoda hívatalban van az Úr?” – Pap vagyok; ezt felelém. De a’ kedves gyermek nevete, ’s a’ tábla’ másik végére mutata ujjával, hova jóval elébb ezt írtam volt: „Én eggy jó asszony’ férje és hét gyermek’ atyja vagyok.” Tetszék magának, hogy megpiríthata. –„Hát minek gondolsz?” kérdém. – Felelt: „Kapitánynak.” – Azon én neveték, és az én Vinczém. Hihetőleg a’ gyermek semmit sem ismért irígylésre méltóbbat, mint ha valaki Kapitány.

Miért nincs itt a’ kivel e’ szép örömet megosztani szeretném! sóhajtám magamban, ’s megcsókolám a’ nyolcz esztendős leányt. – Boldog^* atya, a’ ki szerencsétlen gyermekét ide hozá, ’s emberré teremtve viheti el! Áldás annak hamvaira a’ ki a’ szenvedők’ könnyeit felszárasztani tanítá, és mind azokra, a’ kik ennek példája után, miközöttünk szárasztják!