Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Közelít az idő, mellyben elhagyom Pestet, ’s hat holnapi távolylétem után visszatérek eggy szeretett és becsűlt asszony’ ’s négy fiam’ és három lyányom’ karjaikba, kiket a’ legigazságtalanabb bántás és eggy gonosz per, de a’ mellyben győztem végre, nyomorgat^* és egészen elrontott. Mint az élet’ szélén nézünk vissza eltűnt éveink’ sorára, úgy én e’ tizeneggy holnapomra, mellyet azzal, a’ kit minden barátim közt leginkább szeretek, mert gondolkozása, érzése, ízlése az enyémmel leginkább eggyez, Szemerével, két egymásból nyíló szobában töltöttem; ’s azzal hat holnapot, a’ kivel mind eddig három négy napnál [többet] soha^* nem. Nevezetes szaka életemnek, ’s mi gazdag isméretekben, örömekben! Tanulni szeretőnek mindég anyavárosban kellene lakni, ’s Szemerének e’ részben is irígylendő sors juta: reggel megindúl Péczelről, ’s három óra alatt Pesten van, ’s ismét Péczelen éjszakára.^* Így eggyütt éli a’ városi^* és falusi élet’ örömeit. De nekem falu az elementumom.

A’ mit eggy más barátomnak eggy két vonással mondottam el, úgy akarja Szemerénk, hogy mondjam el előbbi levelem’ folytatásaként néked, és ezt azért, hogy a’ Muzárion’ Olvasóji ismérhessék a’ kiket és a’ miket festek; különösen pedig az Artistai czikkelyt, ’s ezt bővecskébben, hogy a’ Művészség’ szeretetét terjessze. Úgy hiszi ő, hogy a’ mit a’ Nyelv’ dolgában (IV. Köt.) mondottam, azért tesz olly Olvasóknál, kik nem hasonlítanak Superint. Kishez, kevesbb hatást, mert repűlve megyek el tárgyaimon, ’s Olvasóimat elkészűltebbeknek képzelem mint illenék. Engedek hát akaratjának. –

Midőn tavaly lekészűltem ide, Wadasi Jankowich Miklós, a’ hon’ halhatatlan fija, úgy akará, úgy kíváná, hogy vendége légyek; ’s képzeld jóságát, képzeld kevélységemet! ő engem Kézíratainak szobájába készűle szállítani. Lakott e valaha Király pompásabban mint én fogtam volna e’ kincsek közt? De tüdőgyuladást kapván az úton, Szemere elfoga, míg veszedelmen kivül leendek, ’s a’ melly nap Pestre beérkezém, Február. 18d., ’s így megmaradék nála. Ismét látám itt, ’s tizenhárom eszt. után régibb társainkat, Prépost és Bibliothecárius Fejér György ’s Prof. Schédius Lajos, Curiális Prokátor Vitkovics Mihály és Sztrokay^* ’s Doctor Kovács Mihály Urakat, és a’ kiket látni olly igen óhajtottam, a’ még eddig nem látottakat, Kisfaludy Károlyt, Vörösmartyt, Fenyéryt, a’ Poetai Kézi-Könyv’ Kiadóját Toldyt, Bajzát, és az ezek’ barátját, Helmeczyt, hol magoknál, hol Szemerénél, hol Bártfaynak, ’s minden tekintetekben olly igen tiszteletes hitvesének szép vacsorájiknál, ’s a’ legszebb, a’ legszabadabb eggyességben, melly a’ közös ügy’ szabad híveihez illik. Pesten láttam nem először, de először a’ miolta iskolájit elhagyá, a’ jóktól és nem jóktól eggyeránt kedvelt Fáy Andrást, és muzsikai compositióji által kedvelt testvérét, Lászlót – ’s hadd vessem kevélykedve hozzá, dédunokájit eggy Kazinczy-leánynak! – Itt először Thaiszt, Fő-Hadnagy Kiss Károly,^* Prof. Imre és Bugát Urakat, kik tudományaikat magyarúl dolgozák; itt a’ minden magyar Költők’ legöregebbikét, a’ szeretetre olly méltó Virág Benedeket, és a’ két legifjabbját Szalay Lászlót és Gaal Józsefet. ’S elnézvén a’ választottak’ e’ sergét, kedves reménnyel tölte el az a’ gondolat, hogy a’ mit a’ Német Literatúra nyere az által, hogy a’ Klopstock’ két neveltje Stolberg Christián és Friedrich-Leopold, Bürger, Voss, Miller, Boie, Hölty, eggy időben valának Göttingában, a’ miénk is meg fogja az által hogy ezek most itt.

Péczelen múlatván, megkérém levelem által Szenvey Józsefet, hogy a’ szomszéd Maglódról jönne által hozzánk, ’s hozná által Schilleri fordításait. Jött, ’s felolvasá a’ Resignátiót, Don Carlosznak, Maria Stuartnak és a’ Messzínai hölgynek némelly darabjait. Ritka adományú fiatal férfi, ’s eggyetlen a’ mi fordítóink közt. Hajlékony áltönteni magát minden idegen formába, ’s képzelhetetlen könnyűséggel dolgozik, ’s nyelve tanúlt nyelv, csínos, ’s hév, mint keble.

Pesten látám beteljesedni nyugtalan óhajtásomat is, azt, hogy szemlélhessem azon négy dicső férfiaink’ kettejét, kiknek neveiket 1826. Novemb. 3dika írá be a’ Haza’ Évkönyveibe,^* Gróf Széchenyi Istvánt és Gróf Károlyi Györgyöt; mert Gróf Andrássy Györgyöt már ismertem, Vay Ábrahám pedig, a’ nagy Vay József’ fija, az atyám testvére’^* leányának Kazinczy Sophiának férje, ’s régi szeretett tisztelt barátom. Néma tisztelettel pillanték^* fel arra, ki első tevé meg a’ halhatlan tettet, ’s három legelső követőjire, tavaly Mart. 11dikén, midőn a’ Gróf Dezsőffy József’ szobájában összegyűlénk, ki meg vala kérve általunk, hogy tanácskozásinknak kinevezett Előlülőjét Csanádi Fő-Ispán Gróf Teleki Józsefet megköszöntse. Az nap látám és ott először, ’s dobogó meleg szívvel, a’ feje, szíve, ’s tudományai ’s nyájassága által tiszteletes Püspök és Helytartói Tanácsos Horváth János, ott először Báró Mednyánszky Aloyz ’s Itélő-Mester Bartal György Urakat. Pesten először Mart. 9dikén Himfyt, az nap téged is először, a’ rég olta szeretettet; itt először Bitniczet. Melly örömek! melly rég olta óhajtott örömek! Zúgolódnám sorsom ellen, ha ezek tőlem megtagadtattak volna. Áldott nap, mellyben azokat láttam, kik^* a’ nemzetre fényt vontak, kik annak nemesítésén igyekeztek!

Tizennégy eszt. olta melly pompás és melly ízlésű házak emelkedtek itt! ’s melly úczák! Illyen az, a’ mellyben Gróf Széchenyi lakik, az úgynevezett Dunaferdő, a’ Börsével általellenben, szembe a’ Dunával, Hild Pesti születésű Architectus építménye. Akkor (1815.) eggy Képárosnál több nem vala Pesten, ’s az Geographiai abroszokat ’s némelly kevés becsü rézmetszéseket árúlgata,^* és csak eggy figyelmet érdemlő festője, az akkor hatvanhárom esztendős Dónát olajban, vízi festékekben Kaergling. Most négy Képáros^* van itt, Lichtl, Tomala, Miller, Conzi; ’s a’ boltok előtt csoportosan állanak az Uraságok és Asszonyságok, az ifjak, a’ Curia’ Jurátusai közzűl és az iskolából, és – köz katonák, ’s ezek, a’ csatadaraboknál, nagy tűzzel beszéllgetik hogy volt mint volt, mint mindenütt,^* a’ hol illy boltok vannak. Hogy a’ boltok fenn állanak, mutatja hogy vannak vevőjik, és ha innen minden Vármegyébe esztendőnként csak húsz jó darab mégyen is, melly nyereség ez a’ hazának és a’ mesterségnek! A’ Pesten nem lakók látják azt, megszeretik a’ mesterséget, ’s a’ húsz után ötven megyen, ’s elébb utóbb száz.

Lichtlnél valóban gyönyörü darabokat láthatni,^* ’s kár hogy ezek közzül a’ nem tanúlt szem a’ kevesebb becsüeket választja. Illyen a’ Horace Vernet által festett, ’s Jazet által igen szépen hánytott ARCOLE, a’ legszebb hisztoriai darab, mellyet valaha festve vagy metszve láttam. Ára ezüstben húsz, papiros-pénzben ötven forint. – Túl a’ hídon lobognak az ágyúk’ tüzei, ’s füstjök miatt alig látni egyebet mint a’ zászlót. El van seperve minden a’ ki a’ hídra lépni mer; a’ tolakodók visszafordúltak, a’ híd üres. A’ Vezér megragadja a’ zászlót, megyen, ’s int hogy kövessék. Eggy fiu merészen lépdell mellette, pergeti a’ dobot, ’s ezt látszik kiáltani: Caesarem vehis! – Közel ehhez eggy Generálisnak kendővel van áltkötve feje, de ő a’ vett sebbel nem gondol; a’ kendőre nyomta fel háromszögű kalapját, ’s parancsolja a’ menést. A’ kép hátúljában, jobbra,^* eggy ifju Generális össze akar roskadni; jobb czombja lövést kapott; eggy éltes huszár ölelte által hátúlról, hogy el ne aléljon. Eggy bátor neki ment a’ hídnak, de látván a’ bizonyos veszést,^* megfordúl ’s futni akar, lába megbotlik elesett társába, ’s négy kéz láb esik el arczra, ’s^* bajonettes puskája leesik a’ hídról. Motiválva van itt minden, ’s a’ ki a’ mesterséghez vagy mivel a’^* természet lelket ada neki hozzá, vagy mivel ezt az adományt stúdium által nevelte, ért, érteni^* fogja, mi teszi ezt a’ tableaut olly igen nagy becsűvé. Három kicsinységnek nézhetett nem kicsinység megrázza az érző nézőt; eggyike az a’ leeső puska, másika eggy vitéz, ki a’ sereg megett kinéz az ágyúk’ tüzébe, ’s ernyőként tartja szemei felébe bal karját, hogy szeme el ne vakúljon, és a’ híd’ összetördelt karfája, melly csuda alakjával, körülfogva a’ füsttől, ’s perpendicularis állásban, megtéveszti szemünket, hogy első megpillantásakor alig tudjuk mit látunk. – Irígylem a’ Vernet’ sorsát, nem midőn munkája csudáltaték, hanem midőn azt dolgozá. A’ Művész’ legszebb öröme a’ teremtésben áll, nem a’ csudáltatásban. Midőn mások csudálják, de maga magát nem csudálhatja, az neki pirúlást hoz, nem örömet.

Claude Lorrainnek eggy pár tájdarabja Vue d’un moulin près d’Athenes és Vue d’un temple d’Apollon à Delphi nagy figyelmet érdemel; a’ két darab Lorrainnek legjobb munkája. De a’ nyomtatvány színekkel vala eltarkítva. Melly szín adhatja papirosan a’ mit ő ada!

Vásárkor idegen Képárosok is jelennek meg, ’s nálok igen becses darabokat találhatni. Illyen a’ Raphael’ Transfiguratiója, Raphael Morghen által metszve, mellyet az olasz ember első nap ötven, másnap hatvanöt aranyon tarta. Az illyennél a tapasztolatlan megcsalhatja magát; jobb mindég boltos Képárostól venni, hol nem fizet többet mint illik, és nem veszen hibás nyomtatványt. Ezt intésként. És még eggyet: inkább eggy jót, bár igen drágán, mint négyszáz középszerűt. A’ ki magához nem bízhatik, kérje meg^* a’ választásra olly barátját, a’ ki ért a’ dologhoz, ’s ha meg nem veszi is a’ mit az ajánl, ollyanra ne vesztegessen pénzt, a’ mit az tilt.

Ha valami Pesten, a’ Vármegye Gyűlési palotája érdemli a’ látást, ’s ez artistai ’s historiai tekintetekben^* eggyszersmind. Itt^* függ Krafft Pétertől most uralkodó Fejedelmünk, ’s Albert Sax-Tesseni Lengyel Királyi Herczeg, eggykori Helytartónk, ’s Gróf Barkóczy Ferencz; itt I. Ferencz Római Császár, ennek két unokája Sándor és József Nádoraink, Wesselényi Ferencz, Herczeg Eszterházy Pál, Pálffy Miklós és János ’s Batthyáni Lajos Nádoraink. Mostani Fejedelmünknek minden ismert képei közt ez a’ leghívebb; ’s a’ Krafft’ három darabjain kivül a’ többinek kevés artistai^* becse van, de annál több historiai. Érző szívnek nagy öröm ezen kisded Pantheonba belépni.

Zrínyi Szigethnél ’s mostani Fejedelmünk’ koronázása, Kraffttól, az Universitás’ épűletében tartatik. Becses darab az utóbbik minden tekintetben; de az ollyan a’ Művészt nagyon elakasztja, mert nem kerűlheti ki a’ monotóniát, ’s teremtő lelke nem lél nyitott mezőt, hol magát kimutathassa. Eggy fejér mentébe ’s topánkás nadrágba öltözött Úr, ki háttal áll a’ Néző felé, gyönyörű redőket láttat, ’s Krafftnak legalább azt a’ szerencsét adá, hogy megmutathatá mint tud bánni a’ színekkel. A’ Zrínyi’ tábláján^* igen nagy a’ zavar; ’s az nagy érdem: de Zrínyi eggy vitéz ember’ merészségében^* van felkapva, a’ mint ölni megyen az ellenséget, nem annak a’ hősnek nyugalmában, ki el van szánva, hogy honjáért meghalja a’ szép halált.

Gróf Széchényi Ferencznek szép képét alkotása,^* a’ Muzéum, bírja Ender Jánostól^* 1821. festve, ki a’ mi Istvánunkat, ezen Ferencznek nagy fiját, Constantinápolyi ’s Athénei útjában is kísérte, ’s becses^* rajzolatokkal ’s festésekkel gazdagította. A’ kép lelkesen van gondolva ’s igen helyesen, igen szépen végezve, ’s mutatja a’ nagy, a’ nemes lelkű halandót, a’ nemzet’ örök büszkeségét; de el van halmozva a’ tudományok’ attributumaival. A’ hős, felelevenedvén, ki nem tudna jönni ezen holmik rettenetes sokasága közzül.

Az öreg Dónát él, de már elsiketűlve és elvakúlva. Még tavaly dolgozott. Sok portrékkal^* gazdagítá a’ hazát, ’s nehány oltártáblákkal, mellyek figyelmet érdemlenek. Pestnek és Budának most közel hatvan Festője van, ’s dicséretekre válik,^* hogy magok fizetnek eggy eleven modelt. Heinrich Úr (keresztneve Thugut) Gróf Brunszvik Ferenczet hitvesével élet-nagyságban festette olajban, ’s a’ kép méltó hogy bár melly Galeriába felfüggesztessék. A’ Gróf és a’ Grófné a’ házassági boldogság’ nyugalmában vagynak összegrouppolva; a Gróf setetkék régi szabású magyar öltözetben medveprémmel, a’ Grófné karmazsin bársonyban fátyollal, ’s az aljban lakjok, Mártonvásár. Élet és igazság van a’ képben, ’s a’ carnátiót nem rontja el a’ maníer.

Simó Ferencz, Udvarhelyi Székely, igen nagy szerencsével talál, és nagy gonddal dolgozza ki munkájit. Legjobb darabjai Báró Wesselényi Miklós, Gróf Teleki József, Gróf Mailáth János, Himfy, és Horvát Endre, Döbrenteinél. A’ Zemplényi születésű Szent-Györgyi János minden nemekre osztja fel erejét, de őtet a’ természet Virág és Gyümölcs festőnek rendelte. Dicséretére^* kell mondanom a’ derék férfiunak, hogy szerelemmel dolgozik, és hogy soha munka nélkül nem találtam. Mi lehetne a’ mi embereinkből, ha fizettetnének!

Schöfft Pesti születés, ’s oltártáblákat fest. Festő vala már atyja is, ’s olly tekintetű, hogy azon úcza, mellyben lakott, Képíró-uczának tőle neveztetett. Midőn nála valék, a’ Szent Therézia’ oltártáblája, melly most már a’ külváros’ templomában függ, felgörgetve álla szobájában. Elálmélkodám mit teve a’ Szűz’ scapularéjával^* és fejér-posztó pallástjával; az áltatással vala dolgozva. A’ felette lebegő Angyalt a’ tekercs miatt nem láthatám, ’s arról ’s az egész darab’ alkotásáról nem szóllhatok.

Igen nagy tekintetet érdemel Clarot is, kit a’ Muzárion’ Olvasóji az Auróra’ némelly darabjaiból ismernek. Portréji szerencsésen el vannak találva, ’s nagy ízléssel vannak dolgozva. Jankowichot Kohn dolgozá, ’s ecsetének^* becsűlésére. A’ Királyi Tábla’ palotájában mostani Uralkodónk, a’ Szent István’ talárisában, az ő munkája, ’s értelemmel van dolgozva; az arcz Krafft után. De színei halványodnak ott.

Ferenczy István, a’ nemzet örök dicsősége, már Rómában fényt vona a’ magyar névre. Canóva barátságára méltóztatá, ’s mestere Thornwaldsen megjövendőlé nagyságát. Graphídiona, mellyet^* Rómából külde Budára az őtet pártfogoló ’s pénzzel segélő Nádornak, a’ Muzéumban állítatott fel. A’ kezdő Művész a’ Művészség’ kezdetét adá a’ szerelmes leányban, a’ mint az, eltelve a’ kedves ifju’ képével, jobb térdével a’ tenger’ fövenyébe dől, bal karját bal térdén nyugtatja, ’s vesszejével^* a’ fövenybe vonja kedvese’ profíljét, rá ismer a’ profílen^* kedvese’ képére, ’s csudálkozva eszmélkedik. Dolgozója Budán, két házzal feljebb mint a’ katonai kenyérsütő, melly hajdan a’ Mátyás’ istálója volt, tele van gipsz, és^* három vagy négy márvány büsztökkel; illyen a’ Cardinális Prímás Rudnayé. Ürményi József és Gróf Brunszvik József Ország-Bírajaié, Marczibán Úré ’s Asszonyé, Generális Gróf^* Bekerszé, Gróf Sándor Móriczé, Kulcsár Istváné. Készen áll gipsz modelben, de már márványban is faragtatik, a’ Cardinális Prímás által most^* épített Esztergomi Basilica’ számára Szent István a’ Protomartyr, és az Ürményi^* által épített Váli templom’ számára az égbe vágyó emberi lélek’ emblemaja, ’s a’ Fóti templomban fekvő Gróf Károlyi Istvánné, szül. Gróf Dillon Georgína’ sírja felibe a’ basrelief. A’ Protomartyr térdeire rogyott, ’s az ég felé emelvén jobbját és szemeit, várja a’ halált, szent maga megadásában; az emberi lélek, eggy gyenge leány képében, fürtözetlen hajjal, játéktalan redőkkel a’ föld’ golyóbisán térdel, ’s kezeibe szoritván a’ Vallás’ emblemáját, a’ keresztet, a’ kemény^* kő emelkedni látszik az ég felé szemeink előtt. A’ sírköven ki van terítve az angyali jóságú ’s angyali szépségű asszony, bevonva fátyollal, ’s vígasztalhatlan férje ideális öltözetben űl lábainál, jobbjával által szorítván homlokát, baljával jobb térdét. Kulcsárné férjének bűsztje előtt űl keseregve, kisded fijával, ki tavaly megholt férjét ezidén követé. – Ferenczy, ki az életben merő nyugalom, tűzzel, kedvvel, szerelemmel dolgozik, ’s mívein el van öntve a’ Plastica szent nyugalma, az a’ classicai báj. Örök dicsőségére szolgál a’ megbecsűlhetlen férfinak, hogy ámbár Rómában nagy tekintetben állott, ’s nagy reményekkel maradhatott volna, ott hagyá a’ Művészségnek is szent várost, (megérkezék Bécsbe 1824. Septberben) hogy honjában a’ Mesterség’ szeretetét^* felébressze, hogy a’ hon’ dicsőségének éljen. – Richter által nagy szerencsével festett képét a’ Pataki Collégium’ Bibliothecajában függesztettem fel.

Richter sebes ecsettel dolgozik, ’s életet, lelket tud adni fejeinek, a’ mit nem minden tud, és a’ mit a’ pepecslések ki nem pótolnak; mert mi a’ leghasonlóbb kép is, hahogy a’ character nincs eltalálva? Engem profilban olly szerencsével talála el, hogy azt kénytelen vala sokak számára lemásolni, lemásolá eggy régibb képemet is híven, de a’ holt előképbe belé lehellvén egész tüzemet; feste három negyed profilban is már hetvenedik esztendőmben, ’s ezt is mindenek javalltára. Feste Simó is, igen is híven, de szárazon; feste Heinrich, arczközépben,^* a’ legmelegebb ecsettel, ’s kemény árnyékban, melly a’ fejnek gömbölyűséget ád. Én úgy tapasztaltam, hogy akkor kapunk végre jó képet, ha eggy ügyes Művész nem csak magunkat lát maga előtt, hanem a’ mások munkájit^* is, ’s kilesheti, ki mit talált el, ki miben vétett. Akkor^* midőn elveszténk a’ kihez^* a’ természet vagy a’ szív kötelékeinél fogva vagyunk csatolva,^* nincs kedvesebb kincsünk mint a’ megholtnak^* vagy távolylevőnek^* képe, ’s félek hogy abban a’ ki magát festetni nem akarja, több hiúság van mint abban, a’ ki magát festeti. Nekem barátim nem adhatnak semmi kedvesebbet mint ha képeiket adják, ’s magamat és barátimat azért is festetem, mert a’ Mesterséget szeretem. Ferenczy, Heinrich, Richter és Simó nekem halhatatlanságot adtak.

Pestnek még eggy magyar születésű, nevű, ’s nyelvű Művésze van, kiről a’ Bécsiek is megvallják, hogy a’ maga pályáján ő az első az egész Monarchiában – Szent-Péteri József, ezüstmíves. Ez domború munkában dolgozza sok eszt. olta a’ Nagy Sándor’ csatáját a’ Granicusznál, Le Brünnek eggy figurákkal tele halmozott darabja után.^* A’ figúrák hibátlanok, mintha ő egész életét rajzolásban töltötte volna, ’s a’ lovak’ lábai, ’s kard és láncsa kiállanak a’ képből, úgy hogy alájok sinórt lehetne vonni. A’ munka így dolgoztatott. Eggy tökeletesen sima rézdarabnak hatúljára ki van rajzolva a’ Le Brün’ képe, ’s addig pőrölyöztetett minden figúra^* hátúlról, míg előlről a’ maga igazi idomában domborodott elő. Nem sokára a’ darab egészen el lesz készűlve, nagyjában már el van, de a’ Művész ezidén már majd elvakúlt. Született Szent-Péteri Rimaszombatban 1781. Apríl. 12dikén.^*

Képekről lévén itt szó, nem lehet elhallgatni a’ Ponori Thewrewk József Úr’ Pantheonát, melly még mindég folytattatik. Kezdette azt az 1825diki Dietán, profílban rajzoltatván és metszetvén a’ képeket Báró Lütgendorff Ferdinánd által; most en face adja, Manschgó János Úrnak rajzolatjai után, kőre metszve. A’ ki ezen Gyüjtemény’ becsét megszabni csak históriai tekintetekben is akarja, mert ennek czélja nem artistai, hanem historiai, gondolja meg, melly kincsnek tartanánk, ha Nemzetünknek minden félszázadjaiból bírnánk illy Gyüjteményt.