Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

[a’ Mester]ségnek^* minden nemeire osztja fel; ha jól fizettetik,^* virágot és gyümölcsöt igen ügyes kézzel fest.

Schöfftnak már atyja is Pesti lakos volt, ’s ecsetje által olly tekintetbe hozá magát, hogy a’ városnak eggyik úczája, hol háza állott, Képíró-úczának nevezteték, a’ Kecskeméti kapu mellett. Midőn nála felvezetének, még nem tudám miben ragyog; de szobájában vala, tekercsein, a’ Szent Therézia nagy oltára, melly azolta^* a’ Theréziai külváros’ templomában fő helytt állítatott fel, ’s elragadtatással látám a’ szent szűzön azt a’ mesteri kézzel festett karmelíta-színű scapulárét és a’ fejér posztó köpenyeget, mellynél ugyan szebbet, igazabbat nem képzelhetni. Felette eggy Angyal lebeg, ’s perpendiculáris esésben ereszti a’ térden ’s a’ Nézővel szemben álló szűzre a’ szent szerelem’ nyilát. A’ tekercs miatt az Angyalt látnom nem lehete, sem az egész composítiót; de a’ szent szűz, az égbe tekintő arcczal, a’ hogy fejeit kivált Guido szerette festeni, gyönyörű. ’S a’ Művész fiatal ember még, ’s víg kedvű, eleven, nyájas; érzi becsét, de hiuság nélkül.

Minden örömeimet, mellyekkel Pesten a’ Festők’ dolgozójiban élék, az hagyá igen messze maga megett, a’ mit Heinrich Úrnál (keresztneve Thugut) találtam. Budán lakik, a’ Kristina-városban, a’ Mesterségeket becsűlő ’s pártfogoló Gróf Brunszvik-ház’ baráti kegyeiben, melly a’ nyomorgó^* emberiségre kiterjesztett, nem eggy nemü, gondjai által is tiszteletessé tette magát a’ hon és az idegen föld előtt. Hazánk, Kupeczky olta, nem bírt értelmesebb és tanúltabb^* Művészt a’ festésben, ’s óhajtani lehetne, hogy fárasszuk ki dolgozásaiban.

Nála függ a’ Gróf Brunszvik Ferencz’ képe, vászonra, térdi darabban, melly a’ Művésznek^* még éltében érdemlené hogy bár melly Galeriába felfüggesztessék. A’ Gróf és a’ Grófné a’ házas élet’ boldog nyugalmában vannak összegrouppolva, a’ Gróf medvével prémzett hosszú kék mentéjében ’s dolmányában, a’ Grófné carmoisín bársonyban, körül lebegve fejér fátyolával. Igazság mindenben, ’s a’ carnátio gyönyörű, minden manírozás nélkül. Ha csak eggy körömnyit nézünk is a’ testen, látjuk hogy a’ mit^* látunk, test, és nem egyéb; holott Guídó zöldes, Furíno kékes testet ada, a’ mi Dónátunk pedig a’ testszínbe mindég lakkot kevert, ’s így carnatióját mindég elrontotta. Melegebb ecsetet mint a’ Heinriché én nem ismerek, ’s örök kevélységem hogy engem ő feste, Ferenczy faraga.

Richter, ez a’ szabadkaru Festő, gond^* nélkül adja darabjait, ’s sokszor szerencsésebben mint a’ kik munkájikat igen nagy gonddal. Így adá az én profílemet is, mellyet osztán hírem nélkül kőre metszett. A’ lithographolt darab nem tűri a’ Kritikát, de a’ festett képen mindenek’ ítélete szerint el van találva az arcz, ’s azért eltalálva, mert a’ character van eltalálva, a’ mi portrétekben mindég legfőbb^* dolog. Minden képeim^* közt a’ Kiningeré, Stunderé, Kreutzingeré után, mellyek a’ magok korokban igen jók voltak, ez a’ Richter által festett profílem és eggy háromnegyedben festett más a’ legjobb.

Pestnek^* még eggy Művésze van, a’ kit kevélykedve nevezek: Szent-Péteri József Ezüstmíves. Született Rima-Szombatban, .^* Ez a’ Nagy-Sándor csatáját a’ Granicusz mellett LeBrünnek sok figurákból álló festése után réz táblára pőrölyözte ki, ’s olly ügyességgel, hogy a’ Bécsiek is őtet vallják a’ Monarchia’ első Művészének e’ nemben. A’ pőrölyözés hátúlról esik, ’s a’ figúrák kidomborúlnak ezen bas-relief nemben, mellyet a’ Rómaiak görög névvel toreumáknak mondottak. A’ lovak’ lábai, ’s kard és dárda szabadon áll ki a’ táblából, ’s a’ proportio olly tökéletesen el van találva, hogy azt a’ leggyakorlottabb rajzoló sem adhatná^* jobban. Ki fogja tenni a’ sok eszt. olta készített^* munkát, sőt elküldi vagy elviszi Londonba és Párizsba.

Nem felejtém el azt a’ férfit, kinek barátsága ’s huszonhat esztendő olta már, életemnek eggyik nagy örömét, sőt kevélységét teszi, ’s nem felejteném, ha az eggyik Nevetlen a’ maga csípős gáncsaival reá nem emlékeztetne is: de úgy bánok, mint a’ Költők, kik a’ legsullyosbb gondolatot az utolsó sorra^* tartják, ’s itt említem a’ tisztelt férfi’ nevét. Midőn én őtet 1803. még iskolájiban látám, megjövendőltem mi leend eggykor; de hogy e’ nagyságra emelkedjék, miként lehetett volna azt álmodnom, kivált annyi példákat látván, mellyek azt bizonyítják, hogy a’ korán érő gyümölcs igen ritka esetekben ér valamit, és a’ ki pályáját futva kezdi, hamar kifárad. Révainak ő vala legkedveltebb tanítványa, ’s ő ezt kérte ki, életének már utolsó órájiban, követőjéűl a’ tanítói székben. A’ kérés nem talála teljesedést, ’s mindnyájan érezzük, az ügynek melly nagy kárára. De a’ nagy ember mindenhol helyén van. Azolta mit teve a’ pályán, az egész hon tudja, ’s Diplomaticai leczkéjén tanítványai közt látja az Ország’ első Tisztviselőjit, ’s a’ Cúria’ legtiszteltebb Törvénytudójit, ’s némellyeket folyvást. Hív tanítványa, hív tisztelője, hív^* magasztalója vala Schwartnernek, de még inkább^* híve a’ hazának és az igazságnak, ’s így ezt bátran, tűzzel, egész maga elszánásával támadta^* meg midőn a’ haza’ becsűlete ’s az igazság kívánta hogy ellene keljen. Az Horvát Istvánnak balúl véteték; vadnak, irígynek kiálták ki, ’s hálátlannak, tiszteletlennek eggykori tanítója eránt; de ő a’ maga becsét nem függeszté fel a’ mások’ ítéletétől, ’s tette a’ mit a’ szent kötelesség parancsolt, ’s az idő kívánt. Most magára zúdítá a’ sokaságot, melly meg nem foghatja, mint juthat eszes ember azon gondolatra, hogy az Isten magyart teremte az első emberben, ’s eggyik Recensense nem tartózkodék kimondani hogy a’ megmérhetetlen tudományú férfit a’ sok tudomány megkábította; ’s hogy a’ csak józanok itt megkábúlást gyanítanak, azon ki álmélkodhatnék? De midőn a’ syntheticai út is azt mutatja, hogy a’ magyar is Ádámtól jő, ő az analyticai úton nyomozgatja nemzetünk’ eredetét, ’s vissza megyen a’ legrégibb idők’ homályába, ’s semmit nem mond egyebet, mint azt, a’ mit nyomozásai közben a’ legrégibb Iróknál talált; ’s így azt is, hogy Scótiában voltak ott honosult Magyarok, a’ mit a’ Báró Podmaniczky József által Párizsból küldött kérdés is hihetőnek nézethet. Az Etymologia’ útján indúlni el ez eránt, általjában veszedelmes, de ollykor nem az; ’s van e annak legkissebb ismerete a’ Philologiában, a’ ki el nem tudná hinni, hogy vannak dolgok, mellyeket mi mostaniak is úgy nevezünk mint még Azsiai atyáink? ’s mit tud itt nevetni az, a’ ki többet tud valamivel, mint a’ csak józan? Én érzem hogy a’ dolog nem az én tribunálom elébe tartozik; de azt is érzem, hogy a’ dolog jó lehet, ha én nem értem is, ’s a’ mit Horvát itt monda a’ Kaján szó felől, arra int, hogy mind ne kárhoztassam a’ mit nem értek, de a’ józanokkal, ha Otrokocsi ’s Kalmár mondaná, én is nevetnék. A’ dolgot intézzék el a’ kik ahhoz értenek; ’s ítéletek légyen a’ millyen lenni akar, én mindazáltal kevélykedem^* ’s kevélykedni mindég fogok azon nemes-lelkű, ’s szertelen tudományú férfi’ szeretetével, a’ ki előfizetéssel segélette az ellene dolgozott munkát, és a’ ki gondolatlan ’s vakmerő szidalmazóját, mivel a’ szidalmazóban érdemet lele, nem mivel a’ szidalmazó vagy valaki más erre megkéré, hanem ön szíve’ mozdúltából, tiszttársúl ajánlá maga mellé, egyedűl azon meggyőződésénél fogva, hogy az üres helyre érdemesebbet állítani nem lehet. Igy van eggyesűlve szelídség és vadság a’ Nemesben, míg azok a’ simák titkon szurdalják le magok körül, a’ kik rájok homályt vetnek. Erre^* vannak példáink. –