Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Tizenhárom esztendő óta nem láttam vala Pestet. ’S melly változásban láttam most; ’s leginkább a’ müvészet’ tekintetében!

Akkor egy Olasz árula geográphiai abroszokat, ’s némelly semmi vagy kevés becsű rézmetszeteket: most négy bolt előtt vannak kifüggesztve a’ legszebb réz és kőmetszetek, ’s nem csak portrék, hanem historiai darabok is, mint péld. a’ Horace Vernet által festett ’s Jazet által hánytott munkában dolgozott Arcole; mellyben gondolat és elrakás és rajzolás gyönyörüek, csudálást érdemlők. Mit adnék érte, ha nemzetünk vitézeinek valamelly nagy tettét így festhetném! Irígylem Vernet sorsát: nem, mikor mívét csudáltatni látta; hanem, mikor azt dolgozá. Ő is győze Arcolenal; mert festette a’ győzedelmet.

A’ portrék közt leginkább becsűlöm a’ Canningét, a’ mint egy levelet tart jobbjában, és a’ X. Károly királyét vonásos munkában. Lichtl, Tomala, Miller és Conzi valóságos jóltevőji a’ nemzetnek, hogy darabjaikat az útczára függesztik: az által lángot lobbantanak a’ gyúladható szívbe, ’s a’ müvészet’ szeretete terjed. – A’ vásárok alkalmával idegen képárosok is jelennek meg, ’s igen szép, igen drága darabokkal: de a’ kiket jó kikerülni. Egy nyomtatványát Raphael transfiguratiójának Morghen Raphaeltől egyik nap ötven, más nap hatvannégy aranyon tartotta. Rendes képárosnál mindennek szabva van ára. Ócska képeket az egyiktől igen jutalmasan és igen jókat vettem. De itt egy intést. A’ ki nem ért a’ dologhoz, ne vásároljon értő tanácsa nélkül, és soha ne vásárosoktól: vagy drágán adják, vagy rosz darabokat.

Napoleonnak egyiptusi utazását, az igen nagy táblákra nyomtatott metszésekkel, Gróf Teleki József Urnak bibliothecájában, a’ Voyage pittoresque en Sicile-t Vigyázó Urnak gazdag gyüjteményében vala örömem látni. Egy példánya az elsőbb munkának háromezer forint. Szép gyüjteménye van Kisfaludy Károlynak is mind olaj festékben mind metszésben; ’s ő nem csak ír, hanem festeget is. Nála láttam egy nagy táblát: kinézés a’ tengerre, Rebelltől, a’ bécsi galéria directorától, egy vad vetésü heggyel; ’s másolatban Spinoza’ arczképét. Szent Benedek! mint irígylem szerencsédet, hogy illy müvészt kapál. A’ fej sokat emlékeztete a’ Vay Józsefére: noha a’ vonások, egyenkint tekintve, nem hasonlítanak. ’S szavam közönséges javalást talála.

Mostani Uralkodónk’ képe fő dísze a’ Pest vármegye’ gyülési palotájának Kraffttól; ’s én is úgy hiszem, hogy fejedelmünk itt hívebben van eltalálva, mint minden egyéb festésben vagy rézmetszetben, mellyet ismerek. Melly kár, hogy a’ vármegye fejér mentében ’s veres dolmányban és nadrágban kíváná azt, és nem Szent István’ Rende’ talárisában, a’ mi mind méltóságához inkább illett, mind alkalmat adott volna a’ müvésznek, hogy a’ redőlésben mutassa ki magát. Krafft festé egykori helytartónkat Albert herczeget is, ’s ezt is fejér mentével, ezt is görbe térddel, melly a’ szemnek fáj. Mostani nádorunkat Stunder festette; ’s mind arczban mind állásban igen roszúl: a’ másik főherczeg nádorunk jobban; de a’ színek elfeketültek egészen. Itt Wesselényi Ferencz, megyszín bársony dolmányban, veres nadrággal, itt herczeg Eszterházy Pál (ennek neve tévedéssel iratott atyja képe alá a’ Kassai Minerva’ egyik kötetében – Pál nem viselt szakálat, a’ szakálas szép fej Miklósé); itt a’ békekötő Pálffy János, duelluma óta nem huszár generalis többé, egy iszonyú allonge-parókában; itt a’ Pálffy Miklósé (Salistól) csuda világításban, ’s a’ Batthyáni Lajosé, mellynek legalább arcza igen szép (ha szemem jól kapta fel a’ manírt, Meynestől). Mit nyerne a’ hon’ historiája, mit nyernénk a’ müvészet’ tekintetében, ha minden gyülési palotáinkat illy képek ékesítenék! A’ kisebb palotában Gróf Barkóczy Ferencz abaúji főispány képe áll, ki e’ megyét mint főispányi helytartó igazgatá: Kraffttól ez is; ’s felette híven, felette szépen.

Gróf Széchenyi Ferenczet Ender festette a’ Muzéum számára, híven és szépen. A’ kép mutatja a’ nagy, a’ nemes lelkü embert; ’s mutatná, ha nem tudnók is, kit mutat. Csak a’ tudományos attributumokat szeretném körüle kevésb számban. Ha a’ kép felelevenednék, ki nem tudna lépni ezek miatt.

Zrínyi Miklós és mostani Uralkodónknak budai koronáztatása az universitásnak egy nagy szobájában tartatik. Az utóbiakban Krafft el nem kerülheté a’ monotoniát; de ügyességét megbizonyította: az elsőbb jobb, mint lipcsei ütközete.

Fáy ebédre hívatott. Elvalék ragadtatva, midőn itt látám meg egy diétai követ barátomat, kinek jobbját Emil fiam fejére nyomám; de kibontakoztam ennek karjai közűl, hogy magamat olly férjfi karjaiba vethessem, ki külföldön is fényt, ’s nagy fényt vona a’ magyar névre, a’ ki Canovának megnyerte barátságát – Ferenczy karjaiba. Egyike vala legfőbb óhajtásimnak, ’s még midőn egymásnak Romába és Romából iránk, hogy a’ honnak ezt az örök díszét megláthassam valaha; ’s íme meglön, a’ mit két esztendő elött reméleni még nem mertem.

Graphídiona a’ muzéumban áll. Lehet e jobb gondolat, mint az volt, hogy a’ kezdő müvész a’ müvészség kezdetét dolgozza? A’ leány jobb térdével a’ tenger’ fövenyébe hajlik le, ’s eltelve a’ kedvelt ifiu képével lelkében, annak profílját vesszejével a’ fövenybe rajzolá; ’s most feleszmél, hogy őt a’ szerelem melly találmányra vezeté. A’ felső test ruhátlan, hogy a’ termet bájai látathassanak, az alsó szép vetésekben van elfedve. Gyönyörü kis teremtés; ’s érdemli, hogy ujom a’ kőre nyomja csókomat.

Dolgozójában áll gipszmodellben István, a’ protomartyr, már térdeire rogyva, feltekintve az egekbe, ’s felnyújtván oda jobbját is, ’s magát megadva várván kövezőjitől nem a’ halált, hanem a’ halál pálmáját. Gipszben áll még azon dolgozása is, melly a’ Váli templomot fogja ékesíteni: egy ifju leány összetapasztott^* tenyereivel emelkedik fel a’ földről az egek felé, ’s egy gyermek génius mellette táblát tart, mellyre Ürményi József neve van felírva. Szép képe a’ földi’ gondjain túl emelkedett gyermeki ártatlanságu ’s tisztaságú léleknek.

Gróf Károlyi Istvánné született Gróf Dillon Georgina sírköve márványban készül. Ez a’ minden testi és lelki szépségekkel gazdagon megáldott angyalasszony halva fekszik, bevonva fátyolával; ’s hozzá méltó férje a’ legmélyebb keserüség nyugalmában ül lábainál, lehajtván homlokát jobb tenyerébe, idealis öltözetben. A’ basrelief Foltra fog vitetni a’ Megholt sírja felibe.

A’ büsztök közűl legnevezetesebbek a’ cardinalis primás Rudnyayé, a’ két ország-birája Ürményi és Gróf Brunszvik Józsefeké, generalis Beckersé, a’ szép athléta Gróf Sándor Moriczé, és a’ Marczibáni Asszonyságé. – Ferenczy tűzzel, kedvvel, szerelemmel dolgozik; ’s mívein el van öntve a’ plastica bájos nyugalma. Kár, hogy a’ fejér márvány’ keresésével olly sok időt veszte, míg végre azt Krassó vármegyében találta fel, honnan igen nagy darabokat is vehet.

Heinrich Ur, kereszt neve Thugut, Budán vőn lakást, pártfogolva a’ minden jót és szépet becsülni tudó Gróf Brunszvik ház és annak tiszteletet érdemlő Theréze által, ki maga is fest. Egy nagy táblán adá lábszáriglan Gróf Brunszvik Ferenczet, a’ házasági boldogság’ nyugalmában grouppirozván össze a’ Grófot és hitvesét; magát medvével prémzett sötétes kék fel nem öltött mentében, a’ Grófnét carmoisin bársony öltözetben fátyollal. A’ kép közelröl nézőnek is van dolgozva, nem azon világitásban, mellyet Krafft ada a’ császárén; ’s ha valami, ez érdemli a’ csudálást a’ két városban. – Engem Heinrich olajban, Ferenczy márványban dolgozának; ’s ez a’ két barátom nekem halhatatlanságot ada.

Kis-Solymosi Simó Ferencz nagy szerencsével festé Döbrentei számára Gróf Teleki és Dezsőffy Józsefeket, Himfyt, Horvát Endrét, Virágot, Berzsenyit, Báró Wesselényi Miklóst, Gróf Mailáth Jánost, Gróf Gyulai Lajost, és magát Döbrenteit, ’s ezt jobban mint a’ Ruprecht lithographolt, affectált nézésű darabja, a’ magyarul rosz inscriptióval: érdemeit becsülője – jól érdemei-nek –. Simó valóban érdemli a’ pártfogást, valamint Szent-Györgyi János is, a’ zempléni születésü, kinek fáradhatatlan szorgalma, kivált a’ virág- és gyümölcs-darabokban, sok jót adhatna, ha fizettetnék.

Legfőbb vágyásom az volt, hogy minél előbb láthassam azon Dicsőket, kik 1825.^* Novemb. 3d. elfelejthetetlenek levének a’ haza’ évkönyveiben.

Irigy tisztelettel pillantám meg Mart. 11d. 1828. Gróf Széchenyi Istvánt, a’ Nagynak nagy fiját; ’s Gróf Károlyi Györgyöt, a’ minden jóltevők’ legszerényebbikét, Gróf Dezsőffy József szobájában, ki velünk Gróf Teleki Józsefet, mint tanácskozásink elölülőjét megköszönté (a’ két társat, Vay Ábrahámot és Gróf Andrásy Györgyöt, nem itt előszer).

Zúgolódnám sorsom ellen, ha régi nyugtalan ohajtásomnak el nem érhettem volna bételjesedését. –

Péczelen a’ mi Palinénk, akkor még Fáy József’ özvegye, engem azon szobájába szállított, honnan a’ Rádayak’ kastélyára legkedvezőbb a’ kilátás. Tisztelet’ érzéseivel pillanték által azon falakra, mellyek közt ifjuságom’ legszebb szakában olly szép napokat ’s éjjeleket éltem; ’s vettem tollamat, ’s lerajzoltam azt, hogy Életemhez vignettként metszethessem. Péczel, hol három Rádayt ismertem, és a’ hol a’ mi Palink született és lakik, felejthetetlen lesz a’ nemzet előtt, még mikor ezen kastélyt sok századok eltemetik is.

Meglátám az udvarról a’ kápolnát a’ köz temetőben, hol a’ három Ráday már aluszák^* az örök álmot. A’ kastély’ mostani ura, Gedeon, megengedé, hogy a’ kápolna déli oldala mellé egy ákáczot ültessek. Hajtson az gyökereket; ’s hirdesse hűségemet a’ nagy és nemes lelkű Megholtak iránt!

Midőn tavaly lejöttem Februáriusban, Jankovics, az érdemes férfi, levelei által híva meg vendégének, ’s olly jelentéssel, hogy kéziratainak szobájában leszek szállva. Lakhatik e király kevélyebben? De tüdőgyúladást kapván az úton, Palink elfoga, valamig felgyógyúlandok, ’s így osztán megmaradék ennél.

Ismét láttam, ’s annyi esztendők múlva, régibb barátimat, prépost Fejér Györgyöt, Vitkovicsot, Sztrokayt; itt az újakat, kiket látni olly igen óhajtottam, Kisfaludy Károlyt, Vörösmartyt, Fenyérit, Toldit és Bajzát, ’s régibb ismerősömet Helmeczyt, hol magoknál, hol Palinknál, hol Bártfaynál.

Itt a’ közönséges szeretetet érdemekkel nyert Fáy Andrást – hadd vessem kevélyen hozzá, Kazinczy leány’ dédunokáját! – Itt a’ Tud. Gyüjtemény kiadása által is ismeretes Thaiszt, főhadnagy Kis Károlyt, curialis prokátor ’s magyar nemes Paziázi Mihályt, Trettert, a’ minden íróink legöregebbikét, Virágot, és a’ legifjabbikát, a’ még iskolájit járó kedves Szalay Lászlót.

Szenvey a’ szomszéd Maglódról általjöve hozzánk, ’s minthogy erre megkérém levelemben, hozta Schiller után dolgozott fordításait. Felolvasá Resignátióját, Don Carloszt, Mária Stuartot, a’ Messzínai Hölgyet. Alig hihetni, hogy harmincz esztendős ifju ennyit tehessen; alig hihetni, hogy illy szerencsésen annyit dolgozhasson. Másatlan jelenés a’ fordítók közt; hajlékony minden formába általömleni; ’s nyelve tanúlt, csínos, bájos, ’s hév mint keble. – Pectus est, quod disertum facit.

Úgy bánék, mint a’ költő, ki a’ legsullyosb gondolatot az utolsó sorra tartja; ’s itt akarám említeni nevét Horvát Istvánnak, kit lelkem huszonhat évek óta a’ barátság és tisztelet forró érzéseivel szeret.

Midőn én őtet, még akkor iskolájiban láttam, megjövendölém, mi leend egykor; de hogy illy nagyságra lépjen fel, miként lehetett volna azt álmodnom!

Révainak ő vala legkedveltebb tanítványa, ’s midőn már haldokolt őtet kérte ki, annak jutalmáúl a’ mit egész éltében teve, tanító székében követőjéűl. A’ kérés nem lele teljesedést; ’s mindnyájan érezzük, ügyünknek melly nagy kárával! De a’ nagy ember mindenhol a’ maga helyén van. Azóta mit teve a’ pályán, egész hon tudja; ’s leczkéjin a’ diplomatikában neki azon öröme van, hogy tanítványaival együtt hallgatják az ország elsőbb tisztviselőji is, ’s nem egyszer ’s kétszer, hanem sokan folyvást.

Nem rég magára zudította a’ sokaságot, azt hirdetvén, hogy Ádám törzsatyánk magyar volt… ’s egyik recensense nem tartózkodék kimondani, hogy a’ megmérhetetlen tudományu férfit szertelen tudományai megkábították. De ő analyticai úton erede nemzetünk nyomait keresni fel a’ legrégibb idők homályiban; semmit nem mond egyebet, mint a’ mit nyomozásaiban másoknál talált. És, hogy a’ Magyar is Ádám’ maradéka, az nem szenved kétséget; sem az nem lesz lehetetlen, hogy Magyarok voltak Scotiában, a’ mit Báró Podmaniczky József által Párisbol küldött kérdés is hihetőnek nézethet.

Mennyiben van Horvát tanításainak hitele? tribunálom elébe tartozónak nem néztem, és nézni soha nem fogom. De nincs olly eset, mellyben kevélkedve ne nézzem barátomnak azt a’ nagy tudományu, nemes lelkű férfit, ki saját becsét nem függeszté fel a’ mások’ itéletétől, hanem keble’ sugallatitól; ’s a’ mi tiszte a’ jónak, híven teljesítette: míg erőlködőink csak titkon szurdalgatják, valakik reájok homályt vetnek; és mivel ezek őket nem becsűlhetik, gőgöt vetnek mosolygó gonoszsággal szemökre.

Mint az élet szélén nézünk vissza eltünt éveink’ sorára, úgy én azon tizenegy holnapra, mellyeket tavaly és ez idén itt éltem el, Palinknak vendége, két egymásból nyíló szobában. Melly szép sors juta a’ megbecsülhetetlen embernek, ki Péczelen reggel béfogat, ’s harmadfél óra alatt Pesten van, ’s ismét Péczelen délre, ha úgy akarja.

Tanulónak dolgozónak anyavárosban kellene lakni: de neki és nekem falu az elementumunk.