Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Melly szép, melly sok örömet ígértem magamnak útamra, és melly kevéssé érém-el a’ mit vártam! rosszabb órában indúlnom nem lehete. E’ szomorú hat nap új csorbája életemnek. A’ tél keményen érezteté uraságát a’ már már közelítő^* tavasszal; kerekem csikorga a’ hóban, és minthogy a’ mély sár hirtelen fagyott-bé ’s^* a’ nyilások bé nem verődhettek, minden nyomon el-el-akadt. Az eget borongó fellegek fogták-el, hó a’ földet egész útamban, és köd azonfelül, ’s a’ bús homályt nevelé a’ szél, úntalan sepergetvén a’ hó’ fagyos hártyájáról a’ mi tegnap és az éjjel szárazon hullonga ’s a’ régibbhez nem tuda ragadni; hogy a’ Gesztelyi tetőről az óriási Tátra’ szirtcsúcsait, Kövesdnél a’ végig-láthatatlan lapály’ helységeinek sokaságát, hegyes tornyaikkal mint az árboczos gályák, ’s az Eger’ tetőjit és tovább^* a’ királyi Mátrát, mellyeknek látása az útazóval^* minden alkalmatlanságot és bajt felejtethet, most, mint másszor, nem láthatám. És mintha valamelly visszás Istenség előre akart volna lakoltatnom rám váró örömimért, egész hosszú útam alatt nem találék ismerőst, nem idegent, ki figyelmem’ kívánhatá.

De baj nem tarthat mindég, mondám, ’s szenvedésim Bag mellett valóban véget értek; a’ homok itt inkább engedé magát ellapítatni^* mint amott a’ fekete agyag, ’s lovaim, a’ mit egész útamban nem tehetének, elkezdettek ügetni.

El vala sötétedve az est midőn a’ Gödölői Vadas’ palánkjai mellett elmenék, ’s már fájlalám, hogy a’^* gyönyörü völgyet, melly itt bús szépségben fut szinte Besnyőig, bár téli ékeiben, meg nem fogom láthatni; de íme teljes fényében kele-fel a’ hold, ’s a’ tündértáj ennek poetai világánál még tündéribbé leve mint midőn azt egyébkor a’ nappal’ prózai fényében történt vala látnom. Kedves borzongások alatt repűltem-el a’ boglyas tölgyek’ és az ifju kor’ erejében vénhedő topolyák’ csoportjai közt,^* ’s a’ szokatlan bájvilág, ezek a’ feketéllő árnyak, kedves játékban a’ hóval, köddel, még új díszt adának a’ szép helynek.

Az első Grasalkovicsnak mind két szemére elvakult hitvesét eggy Angyal, erdőn völgyen keresztűl, egyenesen vezeté a’ Gödölői Kastély’ kapujából Besnyő pusztahelyig, ’s megállván vele eggy domb’ szélén, parancsolá hogy^* ott Templom keljen. A’ Grófné elmondá férjének a’ mi vele álmában történt, ’s más nap keresztűl vala vágva az erdő, ’s a’ homokhegy’ oldalában, szorosan az országút mellett, pompásan emelkedék a’ Templom, hol most az első és a’ II. József által Herczeggé nevezett második Grasalkovics nyugszanak. A’ sírbolt’ őrzésére Capucínusok hozatának-elő, ’s eggy falucska álla-fel hét házból, a’ Bold. Szűz’ sebeinek száma szerint. A’ báldog fedelével ragyogó torony körül^* agg vinczek árnyéklanak, elszórt rendben, mintha őket vak történet ülteté vala, ’s a’ Klastrom mellett eggy szőlőkert terűle-el, körűlkerítve téglával, múlatságúl inkább a’ világ’ örömeiről lemondottaknak mint hasznokra; nagy Eremitázsa a’ természet-alkotta nagy ángolykertnek. – Így lakosíták-meg Istenekkel hazájokat a’ Hellász’ Mythographuszai, hogy az nemesedjék, hogy az^* nagyság’ érzését végye, ’s ki ne örvendjen, itt elmenvén, hogy a’ szép példa nálunk is lele követőt?

Az érdem’ és szerencse’ nagy fijának emlékén felül – alsóbb iskolájiban énekelgetve koldúlá ablakok alatt mindennapi élelmét, ’s eléggé nagy vala, csuprát, mellybe koldulgatott, örömmel mutogatni vendéginek, még midőn Personális, és végre a’ Kamara’-Előlűlője, ’s a’ Szent-István’ Nagykeresztese volt is már – kit nem fog, midőn a’^* gyönyörü völgyen elmegyen, körüllebegni eggy szegény Capucínusé is, ki e’ magány’ falai közt lakozék – a’ Fessleré! A’ szerencsétlen elhagyá Szerzetét, elhagyá Eggyházát, elhagyá Honját, ’s annyi hánykódásai után, a’ Volga mellett, hol Ásia ’s Európa egymást^* érintik, talála nem megnyugvást, – az őt mind végig kerűlte – hanem csak menedéket. De Nemzete’^* szeretetét nem hagyá-el, ’s annak történetit Saratowban dolgozá, visszasohajtozván az anyaföld felé, ha itt Klastromba kellene is magát ismét záratnia. Melly igen igaz, a’ mit Voltaire mondat Tancrédjével: „Meg nem romlott szívnek oh melly szent a’ haza.”^*

Némelly Útas itt menvén-el Hatvan felé, visszapillant majd a’ dombjának déli oldalán elterűlt Aszódra, melly a’ Podmaniczky ház’ két pavilonával kevélykedik, ’s emlegetni fogja, hogy ott, a’ Predikátor’ házánál, született, hogy ott neveltetett eggy férfi, kit én lelke, tudományai, szeplőtlen szíve miatt szerencsétlenségemre szerettem, kinek barátsága életem’ legfőbb öröme,^* legfőbb kevélysége volt. Bár az ifjabbak azt is érezzék, hogy veszélyes időkben a’ gondolatlanság annyi mint a’ vétek, és mind azt, a’ mit ez tovább gondoltat.

A tous les coeurs bien nés que la patrie est chère!^*

Gödölő nem az többé, a’ minek eggykor ismerém, mert a’ miolta az a’ Szép és Jó Györgyén lakott, arra vevém inkább útamat. A’ nagy Királyné által, ittléte emlékére (176 )^* Várnak nevezett Kastély’ tornyas fedeleit balra, jobbra a’ földmívesek’ nyomoru lakjaikat ákáczerdő fedi-el, ’s azok a’ Liliputi kerítések, azok az árkok, mellyeket nem vala nehéz áltlépni, azok a’ gyűszűnyi vártaházak, nem látszanak többé. A’^* harmadik Grasalkovics most a’ legszebb ízlésű kertben lakik, ’s a’ kevély lak a’ szegény viskókat, a’ szegény viskók a’ herczegi^* lakot, kölcsönösen nem pirítják.

Egyenesen vont út viszi az útast egész Kerepesig, ’s a’ szekérút mellett, balra, két sor olasznyár közt megyen a’ gyalogló. Itt már sejti az idegen hogy Metropoliszhoz közelít. De túl Kerepesen ismét pusztaság veszi-elő; az egész táj’ birtokosai, távoly^* lakván innen, nem ismerik kötelességnek, díszt adni annak, a’ mi nekik hasznot ád.

Sűrű köd borította-el az eget, midőn itt elmenék, hogy nem láthatám Péczelt, balra, a’ maga dombjai között; sőt a’ Gróf Festetics János’ angolyízlésű mezei-lakját sem Rákoson, noha útam kertje’ kerítése alatt méne-el. De alig hagyám-el a’ szép lakot, midőn a’ ködöt eggy jóltevő szél felkapá, ’s előttem fekvék a’ királyi^* Buda, a’ maga tornyaival, és a’ királyi Buda lábai^* előtt elterűlt, saját nagysága’ érzésében boldog Pest.^* Látám az Observatóriumot a’ Szent-Gellér’^* hegye’ ormán, látám az Orczy-kert’ sűrű ernyőjit, látám azt a’ vadon bérczet, hova Gróf Mailáth János Collínt kivivé, és a’ mellyet osztán Collín eggy Ódájával teve nevezetessé, látám a’ Margit’ árnyékos^* szigetét, ’s ezer képzeletek, ezer édes és keserű emlékezetek váltogaták egymást lelkemben. De fátyolt a’ képre, mellyet látni nem minden szem méltó.

Sieték elrendelni dolgaimat a’ fogadóban, hogy eggy fiakeren körüljárhassam a’ Város’ új építésit, ’s úgy tölthessem osztán ágyamban az estvét, körülfogva régi és még nem látott új barátimtól; mert Hatvanban kiráza a’ hideg, ’s tüdőm gyuladást kapott, szavam el vala rekedve. A’ vak történet olly kocsist szóllítata-meg^* velem, ki eggy rokon-ízlésű idegentől megtanúlá, mit kell láttatni. Csak^* bízza rám magát az Uram, mondá fület-hasgató dialektjén, ’s végig-sujtván lovai hátokon^* ostorával, ’s őket szóval is nógatván, repűlt, ’s a’ Magyar Theátrum’ számára megvett telek előtt megálla.

Itt kimutatá a’ Szentgyörgyi-Horvát József Úr’ házát,^* és a’ telek ’s ezen ház közt nyitott úczát, melly Szép-úcza nevet visel, ’s érdemből. A’ Horvát-ház gyönyörű eggyszerűséget mutat; két udvarra, négy ablaksorral három^* emeletre. Frontonai, oszlopai nincsenek. Balkonját pompás karkövek tartják.

Balra hagyván most a’ Franciscánusokat, és azokkal áltellenben a’ Cúriát, jobbra a’ Jankowics Miklós’^* házát, hol majd szállva leszek, ismét megálla, ’s mutatá a’ Báró Brúdern József Úr’ házát, a’ Kígyó- és az Urak-úczája’ szegletében, négyszögre faragott ’s bé nem vakolt kövekből; ’s behajtván az Urak-úczájába, kényszeríte, szálljak-ki, ’s járjam-végig a’ Párizsi-úczát, melly a’ Brúdern-házon keresztűl, az Urak’ úczájából a’ Kígyó-úczába viszen. A’ gondolat játékos inkább mint nagy; gazdagokhoz illik ollykor szilajkodni is. A’ telken két fal egyenes lineában, ’s egyenlő távolyságban fut-végig, eggy emeletre. Alól egymást érik a’ kézmíves boltok, tele gyönyörű növésű, arczú, öltözetű lyánykákkal, kik ott asszonyi ékességeket dolgoznak; felűl az ottlakók’ ablakai. ’S a’ két sort, az ablakok felett, kőmívesi ívek csatolják-össze, ’s ív és ív közt^* üvegtáblák töltik-be a’ hézagot, hogy a’ két kapu közt a’ legnagyobb záporban is szárazon lehessen sétálni. Az üvegtáblákat a’ jégeső^* ellen drótból font róstély védi. Hossza a’ szép sétálónak öl,^* szélessége három.^* Estve korán meggyujtatnak a’ lámpások, ’s a’ mint képzelhetni, nagy számban.

Az Urak-úczájában több nagy stílú házak költek, ’s a’ régiek meg vannak újítva. Illyen a’ három emeletű Horváth Nepomuké^*

A’ Servíták’ klastroma és kertje még mindég bosszantja a’ VI. Károly alatt Fischer von Erlach rajzolatja szerint épűlt Invalidus-házat, melly most nem az többé. A’ Felírás még hirdeti^* hogy azoknak készűlt. Közepében a’ Templom, kisded tornyával, de colossális két oszlopával. Atlász görbed a’ csillagos-ég’ terhe alatt. Az épűlet ki van fejérítve, mintha^* most készűlt volna el. Eljőn az idő előbb utóbb, hogy a’ Servíták ezen királyi mív elől elsepretnek.^*

Kocsisom itt általcsapott a’ Váczi-úczába, mellynek vége 1782. vége vala a’ Városnak is; a’ Nagy-Hídúcza annak kerítése’ falain épűlt; ’s a’ Theátrum’ pompás tornácza alatt akara megállani, de én azt rég olta ismerem. Tovább hajtván tehát a’ Magyar-Király előtt álla-meg, hogy a’ Maria-Dorothea úczáján nézzek-végig, mellynek szegletében balra a’ Vurum-udvar,^* jobbra a’ Vógel-háza áll. Pestnek ez a’ legszebb úczája, ugymond, ’s a’ francziák is úgy vallják, hogy Párizsba^* is beillene. Az úcza tágas, ’s a’ házak eggymagasságúak, igen szép stílusban. Nevét a’ Nádornak^* Würtembergi Herczegasszony hitvesétől vette, kétségen kivül azért, mivel a’^* József-név, mellyet a’ Nádor is, nagybátyja is viselt, nem jegyezhetett volna világosan. Az úcza’ végében, balra, a’ Duna felé, áll, fedél alatt már, de még ablakok nélkül és vakolatlan, a’ Börse. Nagy mint a’ czél, mellyért alkottatott.

A’ Börsével áltellenben eggy új négyszeg’ déli végén,^* homlokkal Budának, áll a’ Dunaferdőnek nevezett ház. Kocsisom szinte kényszeríte hogy itt szálljak-ki, ’s nézzem-körül magamat az udvarban; csudámat fogom ott látni, ugymond. A’ ház’ fenekében, áltellenben a’ kapuval, a’ Dunával és Budával, két temérdek oszlop tart eggy háromszegű frontont, melly alatt eggy nyári-szoba nyílik, előfal nélkül, azok’ szolgálatjára, kik itt ferednek ’s eggyütt akarnak múlatozni. A’ szűk udvar’ közepében eggy teknő szökteti-fel vizét, ’s a’ teknőt virágtáblák veszik körül. – A’ ház^* Gyönyör lakja! kiáltám; mert még akkor nem tudtam hogy a’ Dicsőségé. – Széchenyi itt szállásol. – Emlegesse azt a’ legkésőbb maradék.

Betegen nem múlathaték tovább, ’s kértem a’ Németet, fordúljon-le a’ Duna’ szélén a’ Lövőhelyig. – Láttam azt, ’s alig merem mondani mit láttam. Három kapuív, dóriai-rendű hornyolt oszloppal, rekeszti-el a’ kertet az úczától. Lövőhelyhez ez a’ rend illett. A’ belső épűlet kicsiny a’ nagy kapuhoz, de az nem hiba: az hiba, hogy a’ királyi portál el van dugva.

Mivé leve Pest három fejdelmeink, József, Leopold, Ferencz alatt, ’s mit köszönhet a’ Nádor’ gondjainak, védelmének, és mi lesz eggy század alatt! mondám magamban, midőn szállásomra térék; ’s ezt vetém mellé keserű fájdalomban: Mi volna most, ha Mátyás, a’ rakonczátlan, el nem idegeníté vala magától ’s derék fijától az őtet szerető Nemzetet!

Jankowich Miklóshoz kell vala szállanom; megígérém vala azt a’ halhatatlan férfiúnak, ’s kevélykedném barátságával ha vendége leheték vala; de Szemere, kit minden mások előtt^* kerestem-fel, elijede színetlen arczomtól, nehéz^* pihegésemtől, kongó hangomtól; kért, kényszerített, erővel élt, maradjak nála; állapotom gondot kíván, melly ott is lesz ugyan, de a’ fényes háznál nem lehetek eléggé csendesen, ’s az elsőbbséget e’ bajomban rokonságunk is kívánhatja. Engedék a’ kedves erőszaknak, ’s Jankowichnál eggy levelkém mente-ki, ’s ígéretem, hogy jóságaival felgyógyúlásom után élni fogok.

A’ nyolczvanhárom esztendős Trattnert azalatt temeték míg engem a’ Fiaker hurczolgata, ’s ott híre ment megérkezésemnek. Toldy első jöve, ’s utána Vörösmarty és Fenyéri, ’s az estvét ezen először most látott barátim’ társaságában töltém, és a’ Fáyéban, eggy Kazinczy’ leány’ unokájáéban. Csak Kisfaludy Károlyt még, mondám, és Bajzát, az édes Dalköltőt,^* ’s első napom adta volna meg, a’ mi után olly rég olta vágyakodtam.

Az a’ szerencse, hogy őket is láthassam, a’ következő nap’ (Február. 19d.) ajándéka volt; Bártfay és az ő mennyei szíve ’s mívelt lelke által tiszteletes Josephínája Szemerét születése’ napján vacsorájához várá. Szemere le akara mondani örömeiről hogy mellettem maradhasson, vagy magánál^* látni inkább mindnyájokat; de én eggyütt mentem vele Bártfayhoz, ’s ott éltem-el életemnek eggyik felejthetetlen estvéjét, éjszakáját. A’ többiek virradta felé oszlának-el; az a’ tisztelt asszony engem megtartott.

A’ Zalán’ Éneklője és a’ szerény lelkü Fenyéri, valamint viszont Toldy és Bajza, a’ szép körben két külön kört csinálnak; a’ legszebb két pár, ’s mind a’ négye, de a’ két utolsóbb még inkább, a’ ferfi kor’ és az^* ifjúság’ zsengéjében, ’s mindnyájan megkoronázva nagy tetteikkel. A’ mire mi csak készíténk még az útat, ezek adák-meg, ’s Vörösmarty a’ ferfiúi év’ első szakában, a’ többi még csaknem gyermekek. Toldynak most nyomtatják Poetai Kézi-könyve’ második Kötetét, ’s az olly hézagját tölti-be Literaturánknak, mellyet annak régibb barátjai nem érzének kevésbbé mint a’ kik^* a’ pályára most lépnek-fel. Kisfaludy Károly a’ maga nemében szint úgy váratlan, csuda jelenés, mint testvére, Himfy, a’ magáéban. Előkészűletek nélkül jelene-meg a’ pályán, ’s már első fellépésében is nagy, páratlan. A’ scandált sorok’ nehéz nyügében könyedén tánczolja a’ rhythmusz’ tánczait, ’s teremtései nem üres klingklangok. Mint Granadíros Fő-Hadnagy lelépe a’ katonai pályáról,^* hogy két szerelmének, a’ Festésnek és Költésnek, élhessen. ’S az elsőbbet nem mint Naturalista űzi, hanem tanúlás után. Szobája tele van Vészeivel, a’ Lutherbourg’ ízlésében; de neki vannak nyugalmas teremtései is, és nem mind tájfestések. Rézgyüjteménye több ezerekből áll.

Ágyam körül látom Jankowichot; ott látom ifjuságom’ tisztelt barátját Báró Prónay Sándor Urat, a’ Koronaőr Teleki’ vejét, a’ Báró Prónay László’ fiját, ’s a’ Ráday Pálné’^* testvérét; ott látom a’ hajdani Triászt, Horvátot, a’ legtudósabb Magyart, Vitkovicsot, és Szemerét, ’s a’ hármat eggykori barátságok’ még ma is szoros^* kötelékiben. Úgy lenni betegen, mint én vagyok itt, irígylést érdemlő létel.

Horvát elbeszélé nekem, a’ Francziák^* Egyiptusban mint dechiffrírozák a’ Hieroglyph írást, ’s előmbe téteté az ide tartozó munkákat. A’ Rozettei kapu felett hieroglyphi, coptusi, és görög betűkben vala^* kitéve eggy felűlírás, ’s Denon látta hogy két szó mind a’ háromban boglári czifrázattal vala körülfoglalva. Innen azt következteté,^* hogy a’ két elsőbben is az a’ szó van körülczifrázva, melly^* az utolsóban; megszámlálá a’ betűket, ’s eggyike Ptolomaeus, másika Berenice névre mutatott. Eggy negyedik^* kövön ismét találának eggy boglárt, a’ Cleopatra névvel, ’s így a’ hieroglyphi alphabétum ki vala csinálva. Megverettetvén Abukírnál a’ Napoléon’ serge, az Anglusok kivéteték a’ követ, ’s elvitték honjokba, de a’ felírást rézmetszésben kiadák, melly Münchenben nagy hűséggel, de kissebb mértékben lemásoltatott. Horvát meghozatá a’ munkát. Bibliothecája^* hatvanöt ezer forintba kerűlt. Temérdek pénz eggy nem gazdag férfitól, ki eggy leány és két férfi gyermek’ atyja. De áldozat nélkül még soha nem leve nagy tett.^*

Fejem’ szenvedései, míg fel nem melegedik az idő, tiltanak^* megtekinteni a’ Nemzeti Muzéumban a’ Ferenczy’ Graphídionát, ’s az Universitás’ épűletében a’ Zrínyi’ vesztét és a’ Ferencz’ koronázását. De Krafftnak a’ Vármegye-háza is bírja két nagy művét, ’s a’ palota itt nem mindég fűtetlen. Látni akarám azokat.

Szebb és nagyobb Gyűlési-palota a’ hazában nincs; hossza tizeneggy öl, szélessége hét, ’s galeria futja-körül a’ négy falat. A’ szálát nagy^* festések ékesítik.

Itt függ a’ két Első Ferencz’ képe, ’s a’ most országlóé Kraffttól, fejér mentében, veres dolmánnyal és nadrággal. A’ fej felől ki van kiáltva, hogy Urunk, a’ Király, jobban eltalálva sohol nem lehet; de Krafftnak kérni kellett volna az ezt talán kívánó Rendeket, hogy a’ Nemzet’ Fejedelmét engedjék ne katonává öltöztetni, hanem inkább a’ Szent-István’^* Rende’ Nagymesterévé; ’s a’ figúra’ jobb térdét rosszúl görbítette. Itt függ a’ Nemzet’ két szerelme, a’ két eggytestvér Nádor Fő-Herczeg; Sándor^* felöltött aranyfonalu, térdig-érő mentében; József fejérben ismét, mint Generális. Itt függ Wesselényi Ferencz, meggyszínű bársony dolmányban, veres posztó nadrággal, ’s fekete sárga-sarkantyús csizmával; itt gyilkos szelindekével^* Eszterházy Pál; itt Pálffy Miklós, és a’ Huszár Generálisból Vasassá általváltoztatott János, a’ Szatmári Békekötő, beburkolva undok parókájába, ’s az Aranygyapj’ talárisába. Itt függ Batthyáni Lajos, ’s mind ezek egész, Albert Sax-Tescheni és Lengyel-Királyi Herczeg Helytartónk pedig fél testben. Religiósus tisztelet rázza-meg a’ Nézőt, ha ide^* ezeknek isméretekkel lép, midőn azoknak körökbe látja magát emelve, kiknek nevek a’ Nemzet előtt örökre szent marad. Bár a’ gyönyörű példát egyéb Megyéink is – bár minden Megyéink – követnék!

A’ két kissebb Szála’ eggyikében az Eugénius Szabaudiai Herczeg’ egészen elromlott és rosszúl festett képe függ, fél testben; másikában a’ Gróf Barkóczy Ferenczé, ki, elébb hogy Abauji Fő-Ispánná neveztetett, Pestet mint Fő-Ispáni Helytartó kormányzotta, egész testben, setétkék, arannyal elhintett mentéjét bal válla elébe vetvén. Krafft ezen szerelemmel dolgozott, ’s arcz^* és növés igen szerencsésen el vagyon találva. A’ ki a’ Szennyetlent ismeré, gyönyörködve fog a’ Hamlet’ szavaival felkiáltani: „Ez volt a’ férfi!” ’s könyü képzelni, hogy a’ szép kép melly tüzet lobbant fijának és eggy közel rokonának, Gróf Barkóczy Jánosnak és Gróf Dessewffy Aurélnak, lelkeikbe, kik most e’ Megyének Vice-Notáriusai. – A’ Relígio törvényűl tevé az Indusnak, hogy legalább eggy fát űltessen: bár itt azt parancsolná, hogy magát kiki festesse, igen még a’ rossz is. Kedvesbb hagyományt a’ bennünket szeretőknek nem hagyhatunk, ’s az is jó, ha láthatjuk a’ gonoszokat; eliszonyodunk tőlök.

A’ Kígyó-úcza Pesten az, a’ mi Bécsben a’ Kohlmarkt, a’ Váczi, a’ mi amott a’ Gráben; egymást érik benne a’ czifraságokkal tömött boltok. Ezek^* közt négy a’ szemeket réznyomtatványival vonja magára. Tizenöt eszt. előtt itt ollyat csak eggy olasz árúla, ’s az is egyedül az által tarthatá-fenn magát, hogy cselédit széllyel-küldözgeté a’ Vármegyékben geographiai mappákkal, ’s olcsó, rossz, vagy módi darabokkal. Hogy most négy Képkereskedésünk van, jele haladásunknak; ha nem kelnének a’ képek, nem volna négy boltja. – A’ bolt elébe kirakott darabokat Urak és Asszonyságok, ifjak és öregek, tanúlók és katonák, reggel olta estig csoportosan csudálgatják; ’s szép látni, a’^* katona mint gyúlad tűzre a’ csatadarabok mellett, ’s mint magyarázgatja hogy volt, mint volt; mint a’ Mesterség’ titkaiba fel nem avatott ifju a’ Népkövet Generális Foy’ képénél, hol ez a’ tribűnön, franczia pathósszal nyujtván-ki jobbját, e’ szókat mondja: „A’ ki többet akar mint a’ törvény, kevesebbet mint a’ törvény, egyebet mint a’ törvény, megszögte eskét.” A’ kép nem sokáig függe az üveg alatt, ’s nem váltatott-fel más nyomtatvánnyal; jele, hogy a’ bolt nem bírta több példányban. A’ Vevő nem a’ Mesterséget tekintette a’ képben; de^* az sem rossz; a’ jó szem azon is gyarapodik.

Legszámosabb csudálót, és a’ számos csudálók közt vevőket is, a’ Canning’ szépen lithographolt képe talált, Engelmanntól, Maurin után, és a’ Reichstadti Herczeg’ gyönyörűen dolgozott portréja,^* egész testben, ’s huszár uniformban, ez nyolcz, amaz tíz for. Örűltem, látván hogy a’ Canningok szedettek, míg a’ Bolivár’, Byron’, ’s Walter Scott’ képeit senki nem kívánta; mert ez mutatá, hogy itt a’ Művészi darab kerestetett, nem a’ Hisztoriai. A’ nagy Szerencsétlen’ tableauja, mellyen fija’ fejét a’ magáéhoz szorítja, míg hitvese gyönyörködve nézi férje’ karján keble’ magzatját, 25 fnton árúltatott, ’s az Pesten sok; de Vevőt még is talála. A’ fekete-héten a’ Képárosok is követék a’ Rendet, ’s szent darabokat raktak-ki, kivált Müller, a’ Kis-Hídúczán, ’s az első rendű Művészektől, ’s gondjok javalást érdemel. Az afféle nekik Vevőket szerez, a’ Mesterségnek új barátokat. Úgy vala az ott is elejénte, a’ hol ránk mosolygással néznek-le, ’s nálunk is menni fog, mint nálok ment.

A’ Mártziusi ’s Júniusi Vásárban még öt idegen raká-ki portékájit, sátorban vagy kapuk alatt. Melly sok rossz, melly sok haszontalan darab!^* De ki hinné? az eggyiknél meg vala a’ Transfigurátio is, Morghentől, ’s ötvenöt aranyon tartva eggy nyomtatványát; meg vala eggy Napoléon, fél karral, de életi-nagyságban; – dessiné par Eugène Bourgeois eléve de Mons. David, gravé sous la direction de Mons. David; melly kezességűl szolgál, hogy utolsó éveiben ez vala leghívebb képe. A’ ravasz a’ darabért 36 fntot kívánt papiros pénzben, holott az Bécsben húszért árúltatik, ’s így a’ kép nála marada. Bár ők is Catalogust nyomtattattnának,^* ’s a’ darabok’ igaz árával. Nyernének általa.

Páter Albach Szaniszló szerelme Pestnek, ’s híre eltölté az országot. Tömve van a’ Templom, valamikor ő predikál; pórnép és főrend, eggyütt és összekeveredve; Uraságok, Asszonyságok, polgári és Hadi-Tisztviselők; maga a’ Fő-Herczeg Nádor és serdűlni kezdő Herczegasszony^* leánya; a’ Clérus’ elsőji, a’ Herczeg-Prímás, a’ Kalocsai Érsek, a’ tudományai által is ragyogó Patriarcha-Érseke Egernek, ’s az elébb Erdélyi, most Pécsi^* Püspök Báró Szepesy, és a’ Veszprémi, ’s az Universitásban tanító Professorok, ’s ezek nem kötelességből. Többször történt-meg ittlétem alatt, hogy hallgatójit betegen vivék-ki, vagy elájúlva. Való e tehát a’ panasz, hogy romlott időnk elhidegedett a’ Vallás eránt? Több Stanislausokat, ’s elnémúl a’ vád.

Pater Stanislaus jól nőtt, bágyadt színű, de épen nem kedvetlen arczu férfi, inkább harmincz mint negyven eszt. felé. Hangja tiszta, kedves; állása, mozdúlásai nevelésre mutatnak; ’s midőn karját felemeli, vagy lefordított tenyerével nyomdos, kedves hatást csinál hallgatójira. Tetszik az is, hogy midőn szerzete’ ruhájában, templomi ing nélkül, cathedrába lép, veres kendőjével mingyárt letörli maga előtt a’ port, a’ fejérrel pedig osztán arczát száraztgatja; mind a’ kettő csínosságra emlékeztet. Javít inkább mint tanít, ’s a’ szív’ titkos óhajtásit emlegeti, a’ mi mindnyájunknak bibénk. Beszéde foly, ’s tisztán, szelíden, ’s virágosan. „A’ Mindenható’ lehellete elfújta életének végső szikráját” – ugymond; melly ennyit teszen: „megholt.” De hogyan ne tessék az, kivált eggy Szerzetesben, mikor érezzük, hogy beszédét nyelve’ Classicusainak gondos^* stúdiuma által nemesítette? Stanislaus érdemli a’ tiszteletet, ’s igen nagy mértékben; ’s a’ jókét még inkább mint azt az igen is olcsót. Vasárnapokon kivül nem lép cathedrába.

Stanislaus után hallani akarám azt is, kit Bécsben sok ízben hallottam, és a’ kinél több gyönyörűséggel soha még senkit nem hallottam: Pesti Reform. Predik. Cleynmann Urat; ’s megmaradtam régi szerelmem mellett.

Stanislaus élte’ legszebb virágában van: Cleynmann hanyatlik; amaz szálas széparczu férfi: ez nem az, ’s szemei mutatják az elgyengűlést; az szívhez szóll: ez szívhez, fejhez, ’s szabadon, bátran, merészen; a’ Franciscánus szelíden csiklándozza hallgatójinak szíveiket: ez láng, ’s hatalommal ragadozza a’ sokaságot, nem Szollnoki fortélyokkal, hanem gyulongásival, mellyeket neki meggyőződése sugall. Protestans Tanítóban én ennyi unctiót még nem találtam. A’ szentetlennek nincs semmi szent, ’s a’ lelketlen a’ legtüzesbb beszéd alatt is ásítozik: de körültekinteni a’ hallgatók’ sorain, mikor Cleynmann szóll, nagy gyönyörűség. Brockmannja az Eggyházi Tanítóknak, ’s azon mellékképzelet nélkül, mellyet itt a’ hely tilalmaz.

Pesten a’ Zsidó felekezet kétfelé szakadva; a’ haladni-akarók oda-hagyák^* a’ vesztegleni-szeretőket. A’ Neologusok’ Tanítója Cleynmannt kérte, hogy^* tanításait tekintse-meg, ’s Cleynmannért a’ felekezet húsvét’ másod napján hintót külde, hogy ennek tanításán^* légyen jelen. – Bohóbb népet mint a’ mit Prometheusz gyúra, alig képzelhetni; és még is embernek lenni kimondhatatlan öröm, ’s épen nem csuda, hogy ott az Istenek kedvet kaptak ollykor, eggy lévbe keveredni velünk.

Fáy sok ízben előzé-meg immár kívánságimat, de ma olly örömet ada nekem, mellyet reményleni nem mertem. Ebédre híva némelly Dietai Követeket, ’s ezek közt lelém – Ferenczit. Elragadtatva rohantam karjai közzé, ’s felejtém a’ Követeket.^*

Fáy nem lél határt, nem mértéket, barátsága’ bizonyításiban, ’s ismét ebédjéhez híva-meg. Ott lelék nehány Dietai Követeket is. Eggyiknek jobbját minden szó nélkül nyomtam a’ fiam’ fejére. De melly öröm vára itt rám! itt lelém Ferenczyt, a’ Szobrászt. Elragadtatva rohantam karjai közzé, ’s felejtém a’ Követeket.

Ferenczy István Rima-Szombatban szül. 1792. Február. 24d. A’ gyermek már gyermekkorában nagy ügyességgel faraga holmit, ’s atyja, eggy jó birtokú Lakatos, őtet választá-ki, hogy házát az ő mestersége által tartsa tekintetben. Budára küldetvén mesterségét tanúlni, vasárnapokon feljára a’ Normális Iskolába, ’s Professora látá hogy a’ gyermek többre született mint rostélyokat rajzolni. Ennek buzdítására felméne Bécsbe, ’s látván ott, hogy a’ vele eggykorúak antikokat rajzolnak, aczélban, márványban dolgoznak, általméne a’ Graveurök’ iskolájába, ’s első examenjére eggy Szólont készíte, aczélban, ’s jutalmat nyere. A’^* következő exámenben eggy más jutalmat nyere a’ Császár’ képéért, ismét aczélban. Eltökélé hogy meglátja Rómát, ’s Canovával,^* kinek munkáját Bécsben az Augustiniánusoknál sokat másolgatta,^* magát megkedvelteti. Atyja csak akkor tudá-meg a’ szándékot, midőn az tellyesítve volt, 1818. Június’ 15d.

Canóva, betegen, kiizene hozzá, hogy bé nem fogadhatja, de Thornwaldsen neki helyt ada. Eggy darab márványt teve elébe, hogy onnan láthassa, mennyire ment. Az olaszkák lesék, mit fog csinálni a’ tartaruga^* tedesca. De a’ Bécsi tekenős-béka őket csak hamar csudálkozásra ragadá. Szaladtak Mesterekhez. Az inte cselédjének, hogy a’ követ hozza utána, ’s ment Canóvához, hogy az neki engede illy tanítványt.

Ferenczy csak hamar tekintetbe hozá magát, ’s a’ mesterségeket mind ápoló mind értő Bonaparte Lúcián’ leánya őtet kéré-meg, hogy büsztjét faragná. Midőn a’ Fő-Herczeg Nádor Rómában múlata, Ferenczy magyar^* nyelven szóllítá-meg Gróf Eszterházy Kamarását, ’s ez őtet siete bémutatni a’ Nádornak. A’ Fő-Herczeg tudni akará Thornwaldsentől, hogy Ferenczytől^* mit várhatni, ’s 350 forintot rendele neki esztendőnként ezüstben. De Canóva azt tanácslá, hogy Ferenczy váljon-el Thornwaldsentől, ’s dolgozzék kényére, nem követvén sem^* Mesterét, sem őtet, hanem önmagát.^*

Érzé Ferenczy, hogy a’ Művésznek egyedül Róma a’ helye; de győzött benne a’ haza’ szerelme, ’s azon volt, hogy a’ Mesterség’ szeretete itt is terjedjen; ’s előre bocsátván Graphídionát, melly most az Ország’ Muzéumában Pesten áll, és a’ Csokonai’ büsztjét, maga is megjelent. Prímásunk őtet szóllítá-meg, hogy az Esztergomi Basilicához a’ szobrokat készítse. Haza érkezett 18 ^*

Fejér márványt Csetnek körül kerese, ’s talált, de csak kis darabokban;^* Dognácskán 1821. bálványokat is, de a’ márvány kékes-fejér volt. A’ mit ittmulatásom alatt ismét Krassóból hoza, olly fejér, hogy a’ Párószi meg nem haladja, a’ Carrári utól nem éri.

Lakást neki Gróf Sándor ada saját házánál, Budán, a’ várban; dolgozója alól van, a’ Duna’ szélén.

Szent-István, a’ Protomartyr, és a’ mi a’ Váli templom’ számára márványban^* fog készűlni, még csak gypszben áll nála. Amaz, eggy deli ifju, térdre rogyva altestével, de derekát egyenesen tartva, ’s fejét ’s jobbját az égre emelve, szent resignatióval: ezen a’ Relígio, két tenyere közzé fogva a’ keresztet, lefolyó hajjal,^* redőtlen öltözetben emelkedik-el a’ világ’ sphaerájáról. Mellette eggy gyermek Géniusz tartja a’ szövétneket, és eggy táblácskát, mellyen ez olvastatik: ÜRMÉNYI JÓZSEF. MDCCCXXV.

Két Ország-Bíráinknak, Ürményinek és Gróf Brunszvik Józsefnek, Generális Gróf Beckers Józsefnek, Gróf^* Sándornak és Marczibánnénak büsztjeiket félig-készen láthatni márványban; lepel nélkül a’ Beckerszé, a’ többi az nélkül.^* A’ Sándoré helyt kívánhat a’ legszebb antikok közt; eggy gyönyörű athlétai fej; Szépség és Erő eggyesűlve vannak benne. Ferenczy^* az eggyik fültől a’ másikig szakált vona itt, de az orczát, az áll’ szegletéig, megkoppasztotta, ’s így szerencsésen elkerűlé azt a’ szemet-bántó inconvenienst, hogy a’ bajusz szakál nélkül jelenjen-meg.

Pestnek és Budának, ha való a’ hír, hatvan Festője van, ’s én a’ nevezetesbbeket eljárám. Midőn Scheffhez vezetének, nem tudtam egyebet róla mint azt, hogy neki fija is Festőnek készűl, ’s most a’ Bécsi Academiában tanúl;^* és hogy Festő vala atyja is, ’s az úcza, mellyen háza áll, tőle vevé a’ Képíró-úcza nevet. De mint lepetém-meg, midőn nála eggy még el nem készűlt oltártáblát láttam-meg; a’ vászon’ felső részét, az Angyallal, még tekercsei közzé görgetve! Therézia térden áll, testtel a’^* Néző felé, de szemeit az égre emelvén. Soha még Festő a’ vállairól lefolyó fejérposztó pallástot [szebben] nem^* festette; látni, hogy az posztó, és nem gyolcs; nem soha szebben a’ carmelítszín scapulárét. Az Angyal perpendiculáris arányzatban ereszti rá a’ mennyei szerelem’ nyilát. Ha az Angyal is olly jó mint Therézia, úgy oltártáblát csak Scheff és Hess polgártársaink által kellene festetni.^* Ha a’ Szépítési Bíztosságnak arra van gondja, hogy hibás épűleteink ne légyenek, miért ne arra is, hogy rút oltáraink?

Pesky arczképeket ád, híven, és szemnek csapodarkodó ecsetléssel, szelíd árnyéklásokban, hihetőleg mert az avatlanok’ ítéletétől tart. Dolgozásai úgy érdemlik a’ megtekintést mint ő^* maga, mert ő eggyike a’ szeretetre legméltóbb embereknek. Szobája falait elborítják stúdiumai, leginkább Vandyck után, mert itt függ a’ Rembrand’ tiszteletes anyja is, ’s három portréval Kreutzingertől. A’ Lövőhely’ palotájában övé a’ Császár és a’ Nádor, egész testben, nyolcz kissebb formájú portrékkal. Sógora, Varsághi, hisztoriai darabokat dolgozik, ’s a’ Pesky’ maníerjában. Övé a’ Magyar Királyné’ táblája eggy bolt előtt a’ Párizsi úczában, és a’ Kígyó-úczában^* a’ Magyar Ifjué.

A’ kilenczven esztendős Dónát még mindég dolgozik, ’s ifju tűzzel. Sok darabjai készen várják a’ Vevőt. Ha valaki, a’ tiszteletes öreg érdemel polgári koszorút, és hogy Prytanéumban tartassék, mert felékesíté a’ hont, ’s ifju esztendeji olta sok jónak tartá-fenn emlékezetét. Füle teljesen el van siketűlve, ’s vele lennem most úgy kín, mint eggykor nagy gyönyörűségem.

Jankovicsot Kohn festette, ’s igen szépen, igen jól. Nem örömest viszen mindent belsőbb szobájába, ’s én e’ kedvezésével nem dicsekedhetem, noha talán csak azért, mert alkalmatlan időben jövék. Azonfelül a’ min két három zsidó-születésű tanítványai dolgozának, nem láték nála egyebet eggy még el nem készűlt asszonyfejnél, prémes ruhában, mellynek bársonyát az alföldi iskola’ gondjaival dolgozta-ki, ’s elébb mint a’ fejet. A’ carmoisin bársonyszelet, melly neki modelűl szolgála,^* még el vala vetve asztalán. Bár nevezetesbb embereink általa festetnék magokat.

Kärglinget vízfestékben senki Pesten utól nem éri; e’ nemben a’ többiek mázolnak. Eggernél asszonyfejeket találtam, Lampi után, sok saját dolgozásaival. Övé a’ Királyi-Tábla’ palotájában a’ Császár is, ’s igen jól; a’ fej Krafft után. Krechnél két négy vagy öt lábnyi táblát, már csaknem készen; eggyikén^* kedvesét festette, eggy pár gyönyörü fekete szemmel, eggy eldölt oszlop’ törzsökén, ’s a’ lyány lábait az oszlopon nem innen vetve, hanem túl, melly mindent elront; a’ szél tépi a’ leány’ fekete haját ’s zöld pántlikájit, míg a’ kép’ fenekében vad zajban hánykolódik a’ tenger. A’ leány vállba van öltöztetve, ’s a’ ruha horizontális vonásban húzodik-el a’ lyány’ keblén, ’s látatja a’ kar’ csuklyójit is, melly ismét mindent elront. Hogy érheti Művészt az a’ gondolat, hogy kedvesét illy ízetlenséggel fesse? A’ másik táblán eggy szép Asszonyságot ada, szállongva mint Íriszt a’ szivárvány’ íve alatt, nem jól vetett redővel a’ zöld selyem öltözetben. A’ szép Irisz virágokat hint a’ lábai alatt lebegő világra. Nem új sem az eggyik gondolat, sem a’ másik, de azt nem kérdi senki: ezt kérdi, jól^* van e exequálva. A’ szegény Krech Aprílisban megholt.

Müller Képárosnál eggy Nádor vala kitéve; nem jól, mert a’ Fő-Herczeg nem űl mindennek; de bátor szabad kézzel, a’ mit^* én inkább szeretek a’ pepecsléseknél. Azt Richter dolgozá. Felkerestem a’ lelkes embert, ’s azt lelém benne a’ mit óhajtottam, de csaknem minden munka nélkül. Szeret eltérni a’ természettől, a’ mit nem minden javal, mert az okot nem érti; de a’ lelket megkapja, attitűdjei jól vannak választva, az öltözetre kevesebb gondot fordít mint az arczra, ’s minden^* fejének, a’ mit csinál, eggy gondolatot ád, a’ lelket kapja-meg, a’ mi fő dolog. Staffeleya hever; asztalának veti a’ rámát,^* mellyre vászna vagy papirossa fel van vonva, ’s festékeit nem paletjén^* keveri, hanem eggy köszörült üvegen, ’s a’ kép fél óra alatt, első festésében, kész. Nála töltött óráim bizonyosan azok közzé tartoznak, mellyekről ha majd Pestet elhagyom, legtöbb^* örömmel fogok emlékezni. Én benne eggy sok tapasztalású, mívelt embert, és eggy szeretetre igen méltót találtam, a’ ki fel tud melegedni mikor kell, ’s sem megvallani nem szégyenli hol van hátrább másoknál, sem örömét nem titkolja, midőn dolga óhajtása szerint sűlt-el.

Én őtet legelébb arra kértem, hogy eggy képemet, a’ Monarchia’ eggyik legnevezetesebb portraitírozójától, másolná, elkerűlvén annak szokott^* hibáját, hogy a’ test jobbra, a’ fej balra, a’ szem ismét jobbra fordúljon; mert ki néze úgy valaha? ’s hidegen látszék venni kérésemet. De a’ kérést úgy tellyesíté, a’ hogy reményleni nem mertem, ’s így Fáy, mint később Bártfay, Vitkovics,^* Szemere, Toldy festeték magokat és társaikat. Thewrewk az enyémet kívánta, ’s Richter engem mind en face feste, mind profílban, ’s az utolsóbb minden képeimnél jobb. Hasonlatlanabb képet mint a’ fiamé alig képzelhetni; és még is a’ kép annyira ő, mint a’ mit eggy más valaki feste, minden hasonlatossága mellett nem^* ő. És mit csinála a’ könyü kézzel festett gyönyörűen világított ruhájával! De ezek olly beszédek, a’ mit kevés fog érteni tudni, ’s érteni akarni.

Fáy ismét ebédjére hívá Ferenczyt, ’s én kértem ezt, hogy velünk jönne Richterhez, ’s adná ítéletét képeinkről. Nem hajla kérésemre,^* tartván, hogy az Richtert megbánthatná. Végre engede a’ kérésnek. Midőn el akaránk jőni, hirtelen támadám-meg Ferenczyt, hogy űljön számomra, ’s Richter azt a’ szerencsét köszöné leginkább barátságomnak, hogy hazánknak ezt a’ díszét ő dolgozhatja. Szinte reszketett örömében, és midőn tőle eljövénk, kénytelen vala megváltoztatni öltözetét; izzadsága csorgott róla. A’ kép Ferenczyt olly jól fogja adni, mint az Ehrenreiché nem jól.

Ferenczyn kivül Rima-Szombat még eggy Művészt szűle a’ hazának (1781. Apríl. 12d.), Szent-Péteri József Ezüstmívest, a’ Kígyó-úczában. A’ házas, de szerencséjére ’s szerencsénkre gyermektelen ember nem gondol azzal, a’ mi neki hasznot hajtana: azzal gondol, a’ mi neki örömet, a’ hazának fényt ád. Lelkes embernek ez több, – mint^* a’ bolondnak és rossznak; a’ kettő abban külömbözik, hogy amaz szép és hasznos örömöket keres, ha koplal is mellette, míg amaz veszedelmest és rútat.

Szent-Péteri, az önmaga tanítványa, eggy csaknem két lábnyi réztáblán veré-ki a’ Nagy-Sándor’ és Dárius’ csatázását, Le-Brünnek ismeretes darabja után; csudálást igen nagy mértékben érdemlő ügyességgel. A’ lapos táblát addig ütögeti fonák oldalán, míg figuráji előlről kidomborodnak. Görögök és Rómaiak az illy mívet toreumának mondották. Esztendők olta dolgozik ezen, ’s munkája még nem egészen kész. Figuráji hibátlanok, sőt tökéletesen hasonlítanak a’ Le-Brűnéjihez, a’ legvéknyabb vonásokig. A’ maga nemében őt vallják a’ Monarchia’ első Művészének még a’ Németek is. Ha elkészűl munkája, ki fog küldetni Londonba és Párizsba; de úgy hiszem, onnan visszajő, ’s Muzéumunkba fog betétetni. A’ haza nem engedi szegénységben halni-meg, a’ ki neki dicsőségére élt.

Szent-Györgyi Jánost, ki Pataki Deák^* korában ott virágfestésben ada leczkéket, a’ Collégium’ Fő-Curátora, Ungvári Fő-Ispán Lónyay Gábor Úr, Bécsben tanítatá hat esztendeig, hogy idővel Patakon festést és architectúrát tanítson. Önként monda-le ezen^* kinézéseiről, ’s most itt maga^* kezére dolgozik. A’ derék ifjú valóban érdemli a’ pártfogást, ’s dicséretére kell mondanom, hogy munka^* nélkül soha nem találtam. A’ természet őtet Virágfestőnek teremtette, és ha ő Hollandiában született volna, a’ Huysumok ismét találtak volna eggy hozzájok méltó tanítványt. Az kár, hogy tőle is minden kívántatik, ’s erejét ’s idejét kénytelen felosztani; hogy^* a’ kik magokat véle festetik, hasonlóságot kívánnak, ’s szép ruhát inkább mint szép arczot. Szent-Györgyi nagy ügyességgel fest tájdarabokat is, és valamit az idő kíván. Szül. 1793. Pünkösd’ első^* napján.

Simó Ferencz Udvarhelytt született 1801. April. 11d. Prókátor^* atyától. Festegetései eggy Hadi-Tisztet rá-bírák, hogy őtet Bécsbe vigye-fel Erdélyből. Kevés idő alatt nagy reményt támaszta maga eránt,^* ’s el vala halmozva munkával. Wesselényi ’s Gyulai Lajos, Mailáth János, Himfy, Horvát Endre, igen^* jól vannak eltalálva, de senki sem jobban ezek közt mint a’ Csanádi Fő-Ispán Gróf Teleki József; sőt Dezsőffy is igazábban^* mint a’ Hormayr’ Zsebkönyvében, 1828. Ecsetje szelíd, ’s tetszik a’ szemnek, kivált hogy darabjait kissebb formában dolgozza. Ő és Szent-Györgyi szoros barátok, ’s eggyike kölcsönösen segélgeti a’ másikát.

A’ három Művész mellett említek eggy férfit, ki nem e’ nemhez tartozik, de mint ők, köz figyelmet érdemel, nem közönséges ízlése^* ’s törekedései által; Farkasfalvi Farkas Károly Táblabíró és Curiális Prókátor Urat. Szül. Fejér-Gyarmaton^* Szatmár Várm. 1785. Martz. 30d. Tizenöt ezer^* lepét bír Gyüjteményében, nagy részben vásárlottakat, nagy részben a’ mit maga fogott és hernyókból nevelt.^*

Azon Választottság’ tagjai, mellyet a’ Fő-Herczeg Nádor a’ Magyar Tudós Társaság’ organizálására összehítt, összegyülekezének Pesten. Mártziusnak 9dik napja volt életemnek az a’ nevezetes napja, mellynek reggelén, még mindég gyengélkedő tüdővel, rekedt hanggal, sápadt arcczal, a’ Fő-Herczeg Nádor^* elébe lépheték; és a’ mellynek estvéjén a’ nemzet’ szerelmét Himfyt, és Guzmicsot, először látám. Hogy a’ Fő-Herczeg köztünk

Azért legelső, mert legérdemesbb –

tudják, a’ kik Dietáinkon lelkét ’s tudományait csudálták: szíve’^* nemességét azok ismérhetik, a’ kikkel négy szem közt szóll.

Himfy erős alkotású férfi, de nem kövér; nem kicsiny, de nem szálas; szög hajai elhagyták feje’ lágyát; veresbe csapó bajusza lefoly szája mellett. Szemei kékek; módja egészen magyar, mintha honunk’ határain soha által nem lépett volna.

Ez nap látám ismét azt a’ férfit is, kit^* ifjabb esztendeim olta soha meg nem lankadt tűzzel szeretek, Superint. Kis Urat. Eggyütt menék véle elébb Horváthoz, a’ legszélesebb tudományú Magyarhoz, azután Himfyhez, kit első látogatásunk alatt nem találtunk.

Közelítvén a’ nap, mellyen tanácskozásinknak el kelle kezdődni, Gróf Dessewffy József Úr vala megkérve, hogy a’ Nádor által Előlűlőnkké nevezett Csanádi Fő-Ispán ’s Táblai Báró Gróf Teleki József Cs. K. Kamarás Urat, Lászlónak fiját, ’s a’ Koronaőr Józsefnek unokáját, megköszöntse, ’s a’ Küldöttség’^* tagjait mutassa-bé, ’s ez megtörtént 11dikben.^* A’ Küldöttség’ tagjainak neveik:

Fundátorok:

1) Gróf Széchényi István, Cs. Kir. Kamarás, az Orosz Vladimír, a’ Prussziai Érdem, a’ Sardíniai Szent Moricz és Lázár, ’s a’ Sicíliai Érdem Rendjeinek Vitéze; fija a’ halhatatlan Ferencznek, a’ Magyar Muséum’ Alkotójának; szül. 1791. Septemb. 23d.

2) Vajai Vay Ábrahám, Cs. Kir. Kamarás, és Borsodnak Elsőbb Al-Ispánja; fija a’ hon’ nagy férfijának, a’ Pataki Collégium’ Újra-alkotójának, Józsefnek; szül. 1789. Júl. 13d.^*

3) Gróf Andrásy György, Cs. Kir. Kamarás, és Torna Várm. a’ legközelebbi Ország-Gyűlésen Követje; szül.^*

4) Gróf Károlyi^* György, Cs. Kir. Kamarás; szül.^*

Felhívattak:

1) Bartal György, Personális: Itélő-Mester, Pozsony Várm. volt Elsőbb Al-Ispánja, és a’ legközelebbi Ország-Gyűlésén Követje; szül.^*

2) Bene Ferencz, Cs. Kir. Tanácsos, Orvos Doctor és az Universitásban Professor; szül.^*

3) Bittnicz Lajos, Papja a’ Szombathelyi Megyének, ’s Mathes. és Magy. Nyelvet tanító Professor Szombathelytt, szül.^*

4) Budai Esaiás, Superintendens Debreczenben, Bihar Várm. Táblabírája; szül.^*

5) Gróf Dessewffy József, Ország-Gyűléseinken Sáros, Zemplény, Szabolcs Vármegyéknek Követje; szül. 1772. Febr. 13d. Lakik Nagy-Mihálytt, Szabolcsban.

6) Döbrentei Gábor, Tartománybeli Al-Bíztos a’ Budai Kerületben; szül. 1786. Decemb. 5d.

7) Ercsei Dániel, Philosophiát tanító Professor Debreczenben, Szabolcs Várm. Táblabírája; szül.^*

8) Fejér György, Cs. Kir. Tanácsos, a’ Pesti Újhegy’ Prépostja, a’ Magyar Universitás Könyvtárnokja; szül.^*

9) Guzmics Iszidór, Benedictínus, Theol. Dr. és Prof. Pannonhalmán; szül.^*

10) Horvát Endre, Téti Plebánus, Győr mellett; szül. 1778. Novemb. 25d.

11) Horváth János, Bozoni Püspök, Rudinai Apát, Veszprémi Kanonok, Consiliáriusa a’ Helytartó Magyar Tanácsnak, szül.^*

[12)]^* Horvát István, Bibliothecáriusa az Országos Könyvtárnak; a’ Magyar Universitásban Diplomaticát tanító Professor, Fejér Várm. Táblabírája; szül. 1784. Máj. 3d.

13)^* Jankovics Miklós, Pest Várm. Táblabírája; szül.^* lakik Pesten és Wadason.

13)^* Kazinczy Ferencz, Zemplény Várm. Tablabírája; szül. 1759. Octób. 27d.; lakik Széphalmon, Újhely^* mellett.

14) Kis János, Superintendens, Soprony Várm. Táblabírája; szül. 1770.^* Sept. 22d.; lakik Sopronyban.

15) Kisfaludy Sándor, Szala Várm. Táblabírája; szül. 17 lakik S^*

16)^* Kövy Sándor, Magyar Törvényt tanító Professor^* Patakon; Zemplény Várm. Táblabírája; szül.^*

17) Kulcsár István, Komárom Várm. Táblabírája, Magyar Újságíró; szül. 1761. Sept. 16d.

18) Báró Mednyánszky Aloyz, Cs. Kir. Kamarás; szül.^* lakik V^* Nyitra Várm.

19) Schédius Lajos, Philos.^* Dr., Aestheticát tanító Prof. a’ Magyar Universitásban; Pest^* Várm. Táblabírája; szül.^*

20) Szemere Pál, Pest Várm. Ügyvédje ’s Táblabírája; szül. 1785. Február. 19d.; lakik Péczelen, Pest mellett.

21) Vitkovics Mihály, Curiális Prokátor és Várm.^* Táblabírája; szül. 1778. Aug. 26d.; lakik Pesten.^*

Az Előlűlő Mártzius’ 13d. a’ Küldöttség’ minden tagjait, eggyikünkön kivűl, ki rég olta betegeskedék, Ő Csász. Kir. Fő-Herczegségénél a’ Nádornál bemutatta. A’ nagyobb részben igen pompás hintók az Előlűlő’ házától indúltanak-ki, ’s elfogák az^* hídat, a’ Budai hegy’ útját, és a’ Királyi lak’ udvarát. Nagy sokaság gyűlt a’ hídra, hogy láthassák azon jelenést, melly eggyike vala a’ nemzet’ legforróbb óhajtásainak, és a’ mellyre a’ legkésőbb idők is gyönyörködve fognak emlékezni. Az Előlűlő a’ maga harmadik hintajában, két fekete ménnel, engem teve gazdává; maga az elsőn Gróf Dezsőffit vitte; ’s én Szemerével^* osztozám megtiszteltetésemben. Zenge az áldó sikoltozás a’ mellettek elmenőkre, ’s messzére hallatszott-el a’ Széchényi’, Vay’, Andrásy’, Károlyi’^* neve, kik közzül az a’ dicső ifju-férfi az ügynek, első példával, százötven ezer forintot ajándékoza, a’ tizeneggy gyermekü második húszat, a’ harmadik huszonötöt, a’ negyedik százat! ’S^* melly kebel ne gyúladt volna lángokra, midőn őket itt pillantá-meg; mert ez a’ nagy nap az ő munkájok volt; ki^* nem áldja őket némán is, valamikor megpillantja!

Az Előlűlő’ beszédére a’ nemzet’ Védangyala ’s kevély szerelme hosszan tartá buzdító feleletét, hogy a’ Király’ és az Ország’ nagy óhajtásinak, nagy reményeinek, megfelelni férfias erővel igyekezzünk.

Az Ország’ Prímásánál Prépost Fejér vala szollnokunk, valamint az Ország’ Bírájánál is, ki már gyermekkorában, a’ hív Dugonics’ vezérlése alatt, a’ Pesten tanúló ifjúságból eggy kisded Magyar Társaságot alkota. A’ Herczeg-Prímás emlékeztete bennünket, hogy ámbár itt a’ szerint gyülekeztünk-össze mint a’ halak a’ tengerben, ne nézzünk egyebet, mint a’ mit a’ nemzet’ java és^* dicsősége kíván; Ő Herczegsége igyekezetünket mind tanácsa mind pénze által segéleni mindég készen lesz: Gróf Cziráky buzdíta^* úgy vinnünk-elő a’ Nyelvet, hogy hajdani férfias szépségétől el ne távozzék; melly igen is bölcs és idvezséges óhajtás. Eszes Író nem új Nyelvet és más Nyelvet igyekszik csinálni, hanem azon van hogy ez a’ szép a’ maga nagy erejét kifejtvén, és mind azt, a’ mi ennek, nem eggy nemeiben, használhat, másoktól általvévén, még szebbé, bővebbé váljon; ’s a’ ki tudja a’ mit kellene tudni, tudja, hogy így méne-elő minden Nyelv, vagy örökre elmaradott. Erre törekedék Dugonicsunk is, ’s az Ország-Bírája nem egyébre inte bennünket.

A’ tudományai ’s szíve által eggyaránt tiszteletes Veszprémi Püspök is Fundátoraink közzé tartozván, a’ Küldöttség’ tagjai tiszteknek ismerték megköszönni hazafiúi adakozását. Nekünk illy férfiat látni úgy vala kedves, mint néki azt, hogy általunk szerettetik.

Első Űlésünk kezdődött Mártzius’ 15dikén, ’s azon szálában, hol a’ pereket a’ Királyi-Tábla szokta ítélet alá venni. Ennek fenekében az Uralkodó’ képe függ, a’ Szent-István Rende’ talárisában, Egger által festve, a’ fej Krafft után; az oldalfalakon a’ Száraz György, Grasalkovics Antal, Koller Ferencz, Szvetics Jakab, Fekete György, Végh Péter, Ürményi József, Felső-Bükki Nagy József, Semsey András, Aczél István, Mailáth György, Szőgyényi Zsigmond Personalisok’ mellyképeikkel olajban; Grasalkovics, Fekete, Végh és Ürményi a’ Szent István’ csillagával, de a’ mellyet Personális korokban még nem hordottak.

Álljon itt a’ rend is, mellyben a’ Küldöttség’ tagjai, a’ mint ezen első Űlés alatt nem elrendelés, hanem történet ejtette, ’s így osztán minden Űléseiken végig, helyt fogának: – jobbra az Előlűlő mellett Horváth János Bozsoni Püspök, Superint. Kis, Gróf Dezsőffy, Kazinczy, Báró Mednyánszky, Kisfaludy, Bitnicz, Guzmics, Szemere, Superint. Buday, Bene, ’s szembe az Előlűlővel Vitkovics; – balra a’ négy Fundátor, Gróf Széchényi, Vay, Gróf Andrássy, Gróf Károlyi; ’s ezek mellett Itélő-Mester Bartal, Prépost Fejér, Horvát István, Jankovics, Schédius, Horvát Endre, Döbrentei, Kövy és Ercsey. A’ Jegyző-tollat az Előlűlő köz akarattal Horvát István társunknak adta-által.

De öröminket kettős szomorúság szakasztá-félbe; mert Szemerének hitvesét, a’ sok adományokkal megáldott Szemere Christínát, poetai nevével Képlaki Vilmát, Martzius’ 26d., a’ rég olta ágyban fekvő Kulcsárt pedig Martz. 30d. a’ halál közzűlünk kiragadta. A’ Küldöttség’ tagjai érezteték részvéteket a’ mély bánatba süllyedt Szemerével, Kulcsárnak temetését pedig, Apríl. elsőjén, az idő sanyarúságával nem gondolván, jelenlétek által tisztelék-meg.^*

Második Űlésünkben felolvastatott a’ Törvényczikkely (1827. XI.), melly összehívattatásunknak alkalmat ada, ’s a’ Fels. Nádornak Leírása az összehívattak’ neveik’ lajstromával; ’s meghatároztatott, hogy vizsgálat^* alá vétetvén elébb az Ország-Gyűlése alatt készűlt Plánum, a’ Társaság’ újabb Alapintézetei ’s Statútumai dolgoztassanak-ki, ’s vétessék számba, mit bír-el a’ Társaság’ Pénztára, hogy annak jövedelmeihez képest a’ dolog azonnal elindítathassék, mihelytt mostani dolgozásaink a’ Felségnél helybenhagyást nyerendenek. Mind ezeknek elkészítésére eggy Kiküldöttség rendeltetett, a’ magyar dolgozás Horvát Endre, a’ deák Bitnicz társainkra bízatván.

Kilenczedik Űlésünkben Ő Csász. Kir. Fő-Herczegsége a’ Nádor általküldé Jankowics társunknak az eránt tett ajánlását, hogy ez a’ Magyar Nyelv’ elterjesztésére ezer fntot, a’ Magyar Literatúra’^* gyarapítására ugyan-annyit áldoza, ezüstpénzben, a’ hazának.^*