Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

[7] Ifjaink, szeretvén az archaizmust, melly őket a’ XIX. század’ embereiből a’ XVI. és XVII. század’ embereivé változtatja, hihetőleg örvendeni fognak ezen nyakkendő’ felkötése historiájának; ’s az neki bátorit elmondanom, millyen volt neki és Baranyinak egyéb öltözete is; mert elvesztvén ujságát az említett két század’ viselete, kénytelenek lesznek a’ XVIII-dikéra térni, közelébb már hozzánk.

[21] Semlyénben volt iskola, ’s én annak mestere alatt kezdém el tanúlásimat. Az alatt, mig a’ nagyatyám a’ dietán múlata, nekem jöve egy gonosz himlő, ’s elakasztá tanulásomat. Kigyógyulván Makódi nevű predikátorunkhoz hordatám el magamat; mert az eléggé gyenge volt minden látogatásom’ végével könyveiből kitépni a’ rézmetszéseket, és egy illyennel ereszteni haza. Midőn nem vala többé mit kitépni, a’ foliókötetek’ veres betűkkel is nyomtatott czímlapjukat tépte ki. Még emlékezem, hogy valamikor bazeli nyomtatású könyvet nyítottam meg nála, a’ Haase által metszett hosszúkás betűkkel, ’s az Imhof Rudolf mühelyéből, azzal a’ szépfejérségű papirossal, olly gyönyörködéssel tudtam azt nézni, mellyet senki sem érte, ’s visszaemlékezvén ezen örömimre, erősebben hiszem, hogy későbbi szenvedelmink lelkeinkben embryókként fekszenek. Az idő ezt sem fogyasztotta, sőt naponkint neveli.

[23] Atyám ugy hitte, ’s igen igazán, hogy gyermeki korban legjobb nyelveket tanultatni; mert az kolcs minden tanuláshoz; ’s ezt a’ lelketlen embertől is vehetjük.

[24] Mind atyám, rossz német, mind a’ tót deák, legjobbnak láták kézikönyvül lutheránus vallású nagyanyámnak egy sok rossz rajzolatú Bibliáját tenni előnkbe, ’s én inkább szeretve a’ képet mint a’ könyvet, a’ képek mellé megolvassám a’ felidézett helyeket is, hogy a’ képek’ jelentését értsem. Nem értvén a’ német-Bibliát, kihordatám a’ magyart is az atyám’ lakjából, ’s addig olvasom együtt a’ kettőt, mig végre a’ németet segéd nélkűl érthetém. A’ Mózes, és az Apocalypsis’ könyvei voltak legfőbb gyönyörűségeim; mert ott a’ történetek epicus nagysága mulatott, itt pedig phantasiám gyuladozék lángokra; de nem sokára azután a’ próféták lyrai tüzei ragadozának el. [25] Némelly atya nem fogja tudni, hogy a’ Biblia olvasása a’ gyermeket mint készíti poetává, ’s arra adni intést nem rossz. Nem olvashatják a’ könyvet több haszonnal soha, mint gyermeki éveikben, de bár eszes ember’ vezetése alatt.

[26] Atyám religiosus ember volt, ’s meleg tisztelettel viselteték mind az iránt, a’ mi szent, nagy, és jó, ’s a’ vallásoságot, és a’ poezist ez a’ pont egyesíti. [27] Keblemben igy apolgatá egyik érzés a’ másikát, igy az atyám, ’s talán a’ nélkűl, hogy azt maga is tudná, mind a’ kettőt. [28] Melly szent emlékezetek lebegnek még ma is körül, midőn az jut eszembe, hogy télben menvén a’ templom miatt Ujhelybe, ’s ez miatt igen korán indulván meg hazulról, kikelni látánk a’ napot a’ horizonon, ’s atyám poetai festésekre vala elkapva. [29] De az ő religiositásához, a’ boldogtalan idő’ geniusához képest, mellynek okát kitalálni mi nehéz, hozzácsatlá magát a’ theologia, ’s az mindent elrontott. Nem jöhete ugy idegen vallású vendég hozzánk, sem mi nem szállánk meg soha idegen vallású háznál, hogy ebédnél, vacsoránál, csemege gyanánt, theologiai feszegetések ne hozódtak volna elő. Ez megzavará az én fejemet is, ’s olly tudós theologus levék, hogy borzadozom azon esztendeimre emlékezvén. Kész voltam volna martyrságot szenvedni képzelt dogmáimért.

[30] Mind a’ mellett, hogy az atyám’ és vendégei’ birkozgatásaikban meleg részt vevék, sokkal kedvesb vala nékem azt hallani a’ mit atyám, ki szerete beszélni ’s két óráig is elülni az asztalnál, nekünk ebédjeink, ’s vacsoráink mellett ’s a’ szekeren Thuanusából és egyébb olvasásaiból mondogata; ollykor azt is, a’ mi nevezetes atyjával ’s anyjával, ’s házunk’ régebben élt tagjaival, különösen a’ már említett Péterrel történt. ’S mig Dienes és Szirmay Andris tányéraikra hajolva elszunyadának a’ vir doctissimus pedig pipájához ásítgatott, én az efféléket elolthatatlan szomjal hallgatám.

[34] Atyánk bennünket mu’sikára is tanítatott volna, de ujjaink rövidebbek valának, mint hogy a’ violin’ nyelét áltérhessék, legalább mesterünk nem segíte ki az által, hogy kisdedebb violint adjon kezünkbe, ’s igy kénytelenek valánk azzal elégedni meg, hogy egy mind két szemére vak mu’sikus az egyenes furulyán taníta meg néhány nótát elfujni.

[40] Eloszlának a’ vendégek, de bennünket azontúl egy hétig tartóztatott a’ generalisné. Onnan Pestre menénk be, ’s Komjáthy azt cselekedte, a’ mit száz nevelő közűl kilenczven nem fog; nem magára volt gondja, hanem arra, hogy mi lásunk. Igy történt, hogy látám a’ piarista Horányit, kit már ismertem volt hírében; ’s hogy láthatám, hallhatám, útam egyik nagy szerencséjének tekintetettem. Gödöllőn megtekinténk minden szobát, ’s Aszódnak vevénk útunkat, a’ testvér két Podmaniczkyakhoz, Jánoshoz, és Sándorhoz, ’s ismeretekben meggazdagodva csak karácsonyra érénk szüleinkhez.

Eltemettetett Martz. 27d. a’ felsőregmeczi templom’ éjszaki’ fala alá, kivűl. [46] Született Vinnán, Ungvárban, familíánknak ungvári viceispán Kazinczy Andrásné szül. Eödönffi Vinnay Erzsébet által ránk szállott birtokában, 1732. Febr. 9d. Szelid és szeplőtelen lelkű férfi, hív férj és hív atya, ’s ment vad korának örömeitől, nem kártyázott, én nem ivott, a’ mi akkor közönséges vétke vala öregeinknek ’s ifjainknak; jobb asszonyaink előtt, kik őtet tarták minden társai közt a’ táj’ szeretetre legméltóbb ifjának, igen kedves, ’s a’ culturának nagy barátja minden nemben. Nőtelen korában musicust tarta maga körül, ’s maga nemesítgeté kertjét messzéről is hozatott gyümölcsfáival és itt még nem ismert virágokkal. Már a’ dietán ismertetett a’ nagyatyámtól; mert szerete forogni a’ jók körűl; prokátornak felesküdött, de egyedül hogy anyjának tégye azt az örömet. Hivatalt, akkor, nem viselhete.

[48] Ha ki a’ classicusok’ olvasásába bele szeretett, hogyan találhatná az örömét olly leczkézésekben, mint a’ patakink ekkor valának? Irtóztató! irtóztató! A’ theol. professor öt esztendők alatt ment végig a’ maga tudományán, ’s minden fél eszt. múlva új tanítványok jövének által keze alá. Hogy az illyenek, nem tudván a’ mi áltjövések előtt tanítatott, nem használhatják a’ mit hallanak, arra a’ professornak nem vala gondja; az ő gondja az vala, hogy a’ mit ő tanít, egy szép és nagy systemai könyv legyen. A’ historiák’ professora örökké beteg vala, ’s nem volt supplense; ő tanítá a’ természeti törvényt is, még pedig Grótiusnak vastag könyvéből: D e J u r e B e l l i e t P a c i s , mellyen betegeskedései miatt tiz eszt. alatt mehete keresztűl. ’S nem magyarázá, hanem olvasá a’ könyvet, ’s egykor k é t l e v e l e t f o r d í t a e g y h e l y e t t , ’s meg nem sejté botlását. A’ philosophia professor Szentgyörgyi István, igen széles tudományú ’s szeretetre igen méltó ember, de cathedrájában tudós ember volt, ’s csak a’ cathedrán kivül eszes; valóban tanításából ’s munkáiból nem lehete azt tanúlni, a’ mit adhatott volna. A’ negyedik is igen tudós férfi, ’s egészen elkészülve arra, a’ mire állítatott, de őtet nyersesége miatt hallgatni senki nem akará. [49] Illyen volt akkor Patak, ’s mind azoknak panaszaik szerint, a’ kik ott egy időben valának velem. De ha a’ leczkéken nem tanulhatánk is a’ mit kelle, Patak még is jó hely vala az ifjaknak; mert gazdag bibliothecája lévén és sok deákjai, a’ kik vezér nélkűl tanúlgattak, egyikünk a’ másikánál gyújtá meg gyertyáját.

[51] Némelly társaim nagy gyönyörűségeket lelék a’ Mészáros Ignácz’ németből fordított Kártigámjában, ’s a’ mi szobánkban ’s a’ velünk együtt lakó Kézsmárki deáknak olvasák a’ fesz’ és pöf’ czifráitól dagadozó könyvet. Nem volt szebben irt magyar könyv, nem volt lelkesebb, nem volt gyönyörködtetőbb román széles e’ világon. Tetszett nekik az az olvadozás, ’s azok a’ czikornyás declaratiók, ’s a’ szép rableány’ hideg begyeskedése. Én nyugalomban űzém rajzolgatásimat, ’s midőn tudni akarák, mint maradhatok én, mig ők lángodoznak, hidegen, kimondám, hogy én azt a’ haszontalan czifrát, ’s azt a’ visszás dagályt szépnek nem ismerhetem.

Azonban ez a’ Kártigám legelsőben támasztá fel lelkemben azt a’ gondolatot, hogy lesném, mennyiben alkalmas már nyelvünk azt adni, a’ mit más nyelvek adhatnak, ’s látni akarám magyar könyveinket a’ bibliothecában.

Gyöngyösi, ’s azon kiadásban, mellyet a’ vásárokban szürjeiken ’s ponyváikon árulgatnak a’ kofák. – Alkotásai nem jók, ’s az a’ sok haszontalan fecsegés öldöklő, de nyelve gyönyörű, kivált a’ hol római példák lebegtek előtte. Ollyan, mondám, mint a’ hibás rajzolatú, de szépen festett kép. ’S minél tovább olvasám, annál inkább győződtem meg az iránt, hogy szépen magyarúl is az irhat, a’ kinek beszédén az idegenek szépségei áltsugárlanak. Mert széppé nem az teszi e a’ palinodia’ első gyönyörű stropháját, hogy ott a’ beszéd eltávozik a’ közbeszédtől, ’s tele van rómaiaktól tanult inversiókkal! Vegyük el ezeket, ’s mi marad fenn, a’ mi gyönyörködtessen? Azonban hogy iróvá tegyem magamat, annyival inkább hogy költővé, az a’ gondolat engem meg nem szállott. Nem hihettem, hogy azt bár ki szerencsével merhesse.

[58] Ezen útazásim le Biharba, és vissza, juttatják emlékezetembe egy hős vadásztettemet, mellyhez hasonlót a’ két rokon hazának számtalan nimródjai közül egyetlen egy sem fog maga felől mondhatni. A’ dicső tettnek álljon itt örök emlékezetet érdemlő napja is.

Nyíradony és Acsád közt hajtván el kocsisom, 1783. Májusnak 14d. cselédink felkiáltának, hogy egy nyúl felénk szalad, a’ szekéruton. Kaptam a’ puskát, ’s midőn a’ nyúl félre ugrott, ugy lőttem rá, a’ szekeremből, hogy mindjárt felfordult. ’S ez egynél hosszú egész életemben többet nem lőttem.

Benne lévén a’ dicsekedésben, el kell mondanom azt is, hogy mint kell elfogni a’ pagátot; nem tudom, bort nem ittam, késő öregségemig, ’s a’ pipa’ büdös gyönyörűségét nem ismerem; ’s mind ezeket nem tudós gőgből, hanem mivel szüléim nem engedék, hogy rájok szokjam, ’s nem értem, mért kell szükségeink számát szaporítani, holott elég van, ha kerüljük is. De nem voltam félénk lovagló, nem ügyetlen.