Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Az Anyám 1803-nak Decemberében, mihelytt a’ halál veszedelmén túl valék, oda hagyá Semlyént, ’s Regmeczre jött, a’ menyemnek, Józsefnének, első gyermekágyában segítségére lenni. Én betegen Semlyénben maradtam Nagy Marisnak, eggy 15 esztendős, teljességgel nem szép, de igen alkalmatos ’s eleven lelkű leánynak, Takács Andrisnak, az inasnak és eggy Semlyéni lakos éltes parasztasszonynak gondviselése alatt. Tél volt, sár volt, a’ menyem sok ideig betegeskedett, ’s így az Anyám tavaszig mulatott Regmeczen.

Az Oskola-Rector, Mata Imre nékem holmi munkáimat nyomtatás alá purisálta. Egyedül ülvén asztalhoz, kértem, hogy valamig az anyám oda lesz, ebédeljen, ’s vacsoráljon nálam. Ez épen akkor történt, midőn őtet Semlyénből idő-nap előtt ki akarták tolni. Én pártját fogtam. Melyik félnek volt igaza? az nem tartozik ide; piruljon a’ ki igazságtalanságot követ. A’ rágalmazás alkalmatosságot veve bántani; azt mondották, hogy azért járatom magamhoz, hogy ha Maris viselős lesz, legyen kire kennem.

A hír fülébe ment Anyámnak. Lejővén Regmeczről, mindent tudaklott, nyomozott. Az a’ vén asszony, a’ ki körülttem forgott betegségemben, és a’ ki felgyógyulásom után is mindennap megjelent a’ háznál, esküdt, hogy soha sem látott egy illetlen nyulást is.

Az Anyám hitt és nem hitt. Azonban természeti élessége sokszor kemény tettekre ragadta. A’ leányon elkövetett keménység, rajtam elkövetett keménység volt; kértem az Anyámat, kémélne meg, küldené vissza az anyjához, ’s ez által adja vissza nyugtomat ’s csináljon magának is nyugodalmat.

Éltem-e a’ leánynyal vétkes társalkodásban, vagy nem? ki felelhet arra? Gyanú elég volt, nem volt semmi próba. – Rousseau azt beszéli a’ maga gyónásaiban, hogy midőn ifjusága első esztendeiben a’ Madame de Warens szobaleányával Sabaudiából Lausannig gyaloglott, ’s a’ szobaleány boszúságára, annak éjjeli rettegéseit meg nem értette, abban a’ hitelben volt, hogy a’ környülállásoknak világ kezdete olta kell arra készülni, hogy eggy férjfi és eggy leány eggy ágyba kerüljenek. A’ világ nem olly ostoba, mint a’ fiatal Rousseau volt, ’s tudja, hogy arra nem kell igen sok. De kicsoda az a’ semmire való, a’ ki látván, hogy eggy férjfi és eggy fiatal leány köztt víg tónus van, mingyárt azt higyje, hogy titkos, vétkes ismeretség is van? Nem tudja-e azt kiki a’ maga példájából, hogy az emberiségnek minden gyarlóságai mellett a’ gyanú néha hamis? – ’S cselekedtem tehát, vagy nem cselekedtem? kit illet a’ kérdés? Alább majd meglátjuk a’ csalhatatlan bizonyságot, hogy nem cselekedtem. De tegyük fel, cselekedtem légyen! Oly valami rettenetes dolog-e ez, habár nem szép, habár nem jó, habár nem illő is?

Igy folytak némelly apró fel-fellobbanások közt a’ dolgok, mellyeket nem szégyellésből, hanem azért hallgatok el, mert alacsonyak és hosszasak, midőn eljöve a’ nap, melly maga után életemnek legnevezetesebb következéseit vonta.

Pünkösd első napján (Májusnak 20. d. 1804.) tizenkét óra felé eggy Debreczenből kijött vendégünkkel, prókátor Nagy Gábor úrral, a’ napfényen sétálgattam a’ ház előtt. Az anyám kiált a’ leánynak, ’s általa valamit külde ki a’ konyhára. Ez sietve menvén, éppen a’ konyha ajtajában megbotlik, ’s balkezét kificzamítja. Éppen esztendeje volt annak, hogy engemet a’ posta Tatán feldöjtött, és karomat eltörte, ’s én akkori szerencsétlenségemből, ’s orvosaim beszédjekből tudom, hogy a’ ficzamodás, ha késnek a’ csont visszatételével, bénává teheti az embert. Nem avattam a’ dologba magamat, de titkolódás nélkül parancsoltam, hogy híjjanak elő valakit, a’ ki az operatióhoz tud, ’s segítsenek a’ lányon. Másnap a’ vendég Debreczenbe ment; ’s látván, hogy a’ leány nem mozdíthatja az ujjait, ’s hogy sokszor ordít kinjában, ártatlanságom érzésében egész bátorsággal kértem az anyámat, hogy vagy hozasson felcsert, vagy a’ vendéggel küldje bé Debreczenbe. Az Anyám azt mondta, hogy semmi közöm hozzá, ’s sem egyiket nem cselekszi, sem másikat; szenvedje; az ordítás által nem lesz jobban.

Ha valami illyest valaki más beszéllne énelőttem, megvallom gyengéimet, hogy édesdeden kaczagnék az orrom alatt, ’s azt hinném, hogy hamiskodik, ’s ravaszúl keres szép színeket erőtlenségének szépítésére. Nem kivánhatom tehát, hogy más itéljen szelidebben felőlem, mint én fognék más felől; és így kénytelen vagyok a’ detaljba ereszkedni, hogy a’ kinek szive van, érezhesse, ha igaz-e, a’ mit mondok.

Kilencz óra tájban, az Anyám körül beszélgetvén, az Anyám ártatlanul és nem gyanítván semmi kedvetlent, – ezt mutatta víg kedve, szabad hangja – azt kérdé, hogy valamelyikünk talán roszszúl volt éjtszaka, mert hallotta, hogy kinn jártak. Én feleltem, hogy az én voltam, nem voltam rosszúl, de olly nagy ordítást hallottam a’ cselédházból, hogy lehetetlen vala megállanom, hogy ki ne menjek. A’ Maris volt, magába hagyva, mert az az asszony, a’ kivel hálni szokott, valamely haldokló rokonához ment. Az anyám ezt a’ gondoskodást balra magyarázta és mutatta hangja, hogy értte neheztel. Azonnal kiáltja a’ lyányt ’s valamit parancsol neki. Ez kinjában nem mert pisszenni, ’s felrántotta az orra tövét. Mit rángatja kend az orrát? kiálta haraggal az anyám. A’ vendég és én kinn valánk a’ ház előtt és mind ketten elborzadánk. Én lementem az udvaron, elkeseredvén, hogy a’ gyanú az emberiség érzéseit elfojthatja; ’s midőn visszajöttem eggy új scénának valék szemmel látó tanúja, mellyen az olvasó szintén úgy fog elborzadni, mind én borzadtam.

Az Anyám a’ lyányt a’ pinczébe küldötte. Ez csak eggyik kezét birván, jobbjával a’ lakatba tette a’ kolcsot, azután megfogván a’ lakatot fogaival csavarított eggyet a’ kolcson, hogy megnyithassa, ’s sírt. Elfordultam, hogy a’ lyány ne is lásson.

Az Anyám annyira bosszankodék az éjtszakai kimenetel miatt, hogy asztalhoz sem jött, de nem szóllott. Be lévén fogva a’ vendégnek, kértem Anyámat, hogy a’ lyányt küldené be Debreczenbe. Nem! Elébe terjesztettem a’ dolog halaszthatatlan voltát, elbeszéltem a’ pincze megnyitását. Nem! Meg fog bocsátani Asszonyám, mondám, itt az emberiség tisztjével jő collisióba a’ gyermeki vak engedelmesség; a’ lyánynak segítség kell; ’s felültettem a’ vendég mellé, ’s levelet írtam Dr. Szent Györgyi József úrnak, mellyben neki azt a’ kérést tettem, hogy a’ lyány mellé rendeljen eggy alkalmatos felcsert ’s a’ lyány elment.

Az Anyám Dienes öcsém után külde. Megtámadnak. Dienes azt veti szememre, hogy Maris a’ Rhédeyné temetésekor az ő házánál velem hált. – Velem? abban a’ szobában, a’ mellyben Nagy Gábor Ur hált? olly fényes holdvilágnál, hogy éppen az ablakban lévén az ágyam, ottan fekve, akármit is elolvashattam volna? ’s ő, a’ kivel eggyütt hált, egy takaró alatt, eggy soha annak előtte nem látott idegen uraság szobaleánya? Ez a’ vád kézzel fogható hamisság. Oly nevezetes napnak éjtszakájára, mint a’ Rhédeyné temetése volt, még máig is fognak sokan emlékezni az ő barátjai közzül, ’s tanúim lehetnek, hogy az éjtszaka igen világos volt. Istentelenebb vád még soha nem volt. Még eggynehány ily vádak hozódtak elő ’s feleltem. Végre Sárosiné hozódott elő. Az ellen protestáltam, remélvén, hogy azt a’ tiszteletreméltó asszonyt, a’ kinek elvétele felől gondolkodtam, k....nak senki sem veszi. Végre az öcsém faggat, hogy csak valljam meg, úgye el akarom venni a’ lyányt?

Erre a’ kérdésre elborzadtam ’s látván a’ mit soha nem is álmodtam, hogy az Anyám éppen illy oktalanságot tészen fel felőlem, megesküdtem, hogy soha az a’ bolond gondolat nem csak szándékom nem volt, de nem még csak eggyszerre fellobbant és ismét elalvó gondolatom is.

Ezek irtóztató dolgok, és a’ ki az illy bántásoknak okát jól nem ismeri, kéntelen olly gyanúkra vetemedni, a’ mellyek engem nem csak rosszabbnak festenek mint vagyok, de bolondnak is.

Eggy Szerencsynét, egy Báró Vay Miklósnét elvenni, ha bár alacsony születésű személyek, ha frajczímerek volnának is – az nem olly dolog, a’ mit én megérteni ne tudjak. Ez a’ két fő dísze az asszonyi nemnek, ha nem Radvánszky, nem Báró Adelsheim nevet viselne is, megérdemelné, hogy az eszes ember magát a’ köz vélekedés megpiritására elszánja. De egy Nagy Marist elvenni! irgalmas egek, kinek juthat olly bolondság a’ fejébe?

Azonban látván, hogy az anyámat ez a’ gond környékezi, önnként esküdtem meg ismét, hogy azt sem soha nem akartam, sem soha cselekedni nem fogom. Ezt nékem, úgy látszék, elhitte az anyám; ’s azt a’ kérdést tette mellé, ha illettem-e vétkesen a’ leányt. Letérdepelve, égre emelt kézzel feleltem, hogy soha sem! soha! – A’ mint fölkeltem a’ földről, azt felelte, hogy tudja, hogy az ollyanban szabad hazudni. – Elnémultam rá. Igy nem tudom, hol vehetett megnyugtatást.

Reméllem annak elbeszéllését, hogy Dienes öcsém velem ekkor mint bánt, senki sem veszi az ő mocskolásának. Azonban igaz, hogy ő más nap ismét nekem jött, és példákat hordott elő, hogy más is vett frajczímert és szerencsés vala vele; nem látja, miért ne lehessek én is az Marissal. Elborzadtam ’s nem szólltam reá. Az immorális rút ember!

Édes Asszonyám! mondám; mind ezek nem történtek volna, nem történnének, ha Asszonyám az én mindenkori kérésemet teljesítené; eresszen külön, adja nékem a’ Keserű felé fekvő puszta Cúriát, a’ mellette levő földekkel, ’s annyi birtokkal, a’ miből elélhessek; én Asszonyámat nem terhelem építéssel; magam fogok építeni. – Megigérte, hogy mihelytt a’ Popularis Conscriptió munkáját elvégzem, külön ereszt, ’s a’ kivánt Cúriát és földeket ide adta, ’s fogadta, hogy kikészít.

Eggy bizonyos írás megértése végett, melly alább előfordúl, kéntelen vagyok feljegyezni, hogy midőn ez a’ lárma támadott, eggyik testvérem azt mondotta, hogy a’ rajta való örömében széljel tánczolja a’ lábán lévő czipőköt.

Az innepek előtt Hosszú-Pályiban hagytuk félben a’ Conscriptió munkáját. Májusnak 24-dikére oda vala rendelve a’ Conscriptor társam, Baranyi József Úr. Minekelőtte oda indulnék, az Anyám elővett, ’s azt tudakozta, hogy mi lesz már Marisból? Azt feleltem, hogy az egyenesen az Anyámon függ; nékem meg van adva a’ mit olly régen óhajték; a’ többi reám nem tartozik; ha tetszik, hozassa vissza Asszonyám, ha nem, küldje az anyjához. Tehát jöjjön vissza, mondá; ’s elvégezte velem, hogy én Vasárnap úgy is, szokásom szerint bémegyek a’ városba, készítsem el a’ lyányt, ’s Kedden a’ vásárra-menők kihozzák. Ezzel megáldott, ha el nem veszem: megátkozott, ha elveszem, ’s én az Anyámat megvakulása miatt szivesen szánva, szekérbe ültem, ’s még ebédre Hosszú-Pályiba mentem.

Kiindulván a’ szekér az udvarról, eggy cseléd lóháton utánnam jött kilesni, hogy ámbár Hosszú-Pályi felé megyek, nem csapok-e az erdőben Debreczen felé. Elhaladván Kenézt, a’ cseléd hírt vitt Asszonyámnak, hogy H.-Pályinak mégyek, ’s Asszonyám lóhalálába ment Vámos Pércsnek, ott lovat váltott, ’s 10 ftot fizetett eggy statióért, hogy nyargalva menjen. De Szent-Györgyi előtt leszállott, ’s beszélli, hogy én a’ lyányt el akarom venni, ’s kéri, jöjjön a’ Biróhoz, kérjen tőle Hajdúkat, a’ kik a’ k…t kapják meg, ’s Asszonyámnak adják által. Ez a’ nemes lelkű ember mindent elkövetett, hogy megnyugtathassa, mondotta, hogy a’ lyány beküldése igen szükséges volt, ’s barátságomra provocált, hogy ha valami ollyast szándékoznám, azt nékie bizonyosan meg fogtam volna vallani. Elébe terjesztette az én prostitutiómat, a’ magáét, a’ lyányét; ’s hogy a’ város öszve fog futni erre a’ spectaculumra ’stbb. Végre megnyerte az anyámtól, hogy nem fog hajdúkat kéretni; ő maga mégyen el elkésziteni a’ lyányt, hogy az önnként kimegy Semlyénbe, ’s így a’ dolog lárma nélkül eshetik-meg, csak hogy igérje-meg Asszonyám, hogy nem tesz semmi erőszakot.

Asszonyám megígérte, ’s a’ Doctor ment. Azonban alig lép-be a’ Doctor, ’s utánna bétoppan az Anyám’ Gazdája, a’ ki a’ lyányt megragadja; a’ lyányt pofon verik, k....nak szidják, a’ száját békötik, ’s a’ Vámos Pércsi lovakon végig viszik az útczán.

Szent Györgyi barátom nekem stafétát küld; elbeszélli mi esett, ’s int, hogy menjek Semlyénbe, nyugtassam-meg az anyámat; félő, megüti a’ guta. – Más nap reggel Semlyénbe értem.

A’ cselédek, midőn beláttak jönni az udvarra, kiugrottak a’ konyhából, ’s tapsolva fogadtak. Maris fogva tartatott eggy szobában. Vele eggy strázsa volt benn a’ szobában, a’ másik strázsa eggy rúddal a’ pitvar ajtaja előtt őrzötte a’ rabot, ’s ezt minden látta a’ ki az útszán elment.

Belépvén az Anyámhoz, mondottam miért jövök, ’s hogy Dr. Szent Györgyi stafétát küldött utánnam. Kértem kímélje meg magát, kiméljen engemet. – Marisnak az inasom eggy czédulát ada-bé a’ ablakon, a’ mellyben csak az vala, hogy akármit csinálnak vele, akármit mondanak, hallgasson, ’s az Anyám haragját ne ingerelje. Az Anyámnak minden gutaütést támasztható indulatjai eltűntek; örűlt, hogy kezében volt rabja, ’s vígan, könnyű hangon beszéllt.

Mihellyt szekeremen megtették az igazítást, vissza mentem Pályiba.

Reménylem, hogy abból nékem senki sem csinál vétket, hogy tudván, mit tesz elzárva lenni, a’ rabnak, ha leány is, vigasztalást, tanácsot nyujtottam.

Júniusnak 18 d. Váradon Gyűlés volt. – 22 Jún. már befogva állottak lovaim, hogy Baranyi József Úrral Conscriptióra menjek, midőn az inasom azt a’ hírt hozza, hogy az Anyámnak négy lova fúlt a’ Bodrogba, ’s ezen annyira consternálódott, hogy fekvő beteg lett és alig ha meg nem hal. – Azonnal megváltoztattam planumomat. Nem, mondám Baranyi barátomnak, nem Conscriptióra megyek, hanem Regmeczre; illő, hogy megmutassam, hogy jó gyermeke vagyok; ’s éjjel nappal menvén, 24 d. Júniusba Regmeczre értem.

Két óra volt éjfél után, midőn az udvarra beállék. Eggy cseléd hozzám vonakodott, ’s elbeszéllte, hogy a’ mint a’ kocsisom feljött Semlyénből, az a’ gyanú lévén, hogy Marisnak is hoz leveleket, megitatták, úgy hogy eldőlt, és akkor osztán még a’ lábkapczáját és a’ nyergét is megvizitálták, ’s nem leltek semmit. Nem mondották meg néki, mikor mégyen vissza, hanem eggykor, midőn még aludt, a’ Gazda kimene, behítta, kezébe adták a’ leveleket, ’s a’ Gazdával ismét kiküldötték, hogy ez ott légyen ’s minden mozdúltára vigyázzon, ha nem dúg-e valamelly rejtekben lévő írást magához, ’s a’ Gazda előtt üljön lóra ’s indúljon.

Spanyol lelke a’ féltésnek! Sem nem irtam a’ lyánynak, sem nem izentem neki, sem nem köszöntettem, sem azt nem óhajtottam, hogy valaha ismét meglássam. – Azonban nem szüntek meg a’ tudakozódások, ha nem látta-e valaki, hogy a’ lyány ezekben a’ napokban valamit írt volna, ’s eggy Asszony ládájában előhoznak valamelly levelet, melyet Maris hozzám intézett.

Sok környülállás adja elő magát az életben, mellyre nehéz felelni, és mégis ártatlan a’ gyanús, ’s ez nehézzé teszi a’ birák’ dolgát. Illyen ez a’ jelenvaló is.

A’ leány ebben az elhagyattatásban engem kért, hogy pártfogója lévén eddig, gondoskodjak róla ezután is, ’s szerezzek neki valamelly jó szolgálatot. Elbeszéllte, mik estek vele Semlyénből lett utolsó eltávozásom olta, ’s azt, hogy Tokajon keresztül jővén, megemlékezett az ott töltött boldog órájára. Az egész levél Tekintetes Úr titulaturákkal folyt, de eggy helyett Lanasszából azt írta ki, hogy vagyon eggy Isten az égben, a’ ki az ártatlan szenvedést látja etc. ’s a’ pathósz tónúsában poétai stylusra fakad, és té-nek szóllít, valamit mond Lubin és Anette felől és Ta meg Ma syllabák fordúlnak elő levelében.

Ezek a’ majd comicus, majd tragicus dolgok psychologiai tekintetekre nézve is megérdemlik a’ figyelmet. Nézzük végig, mit lehet mondani reájok.

A’ ki a’ Tokaji czikkelyt olvassa, nem azt gyanítja-e, hogy ott a’ szerelem egy pajkos éjtszakát adott? ’S mit mond osztán reá, mint hűl-el majd, ha azt hallja, hogy én soha ezzel a’ lyánynyal Tokajban nem voltam egyébkor, hanem a’ Kufsteinból Munkácsra vitettetésem alatt? hogy akkor a’ lyány tizen-eggy (Nro 11) esztendős gyermek volt, ’s délben a’ húgommal Klárival a’ lakásomra jött és estve elment? A’ Tokajban töltött boldog óra tehát azt teszi, hogy ott látott engem az én szerencsétlenségemben és azt érzette, a’ mit minden érez szerencsétlent látván.

Lubint és Anettet kell magyaráznom. – Midőn felgyógyulván a’ forró betegségből, elgyengűlt szemeim még nem bírták az olvasást, ő vele olvastattam Rigó Sámsont, ’s holmi egyebet, és a’ többek köztt Marmontelből Lubint és Anettet. Maris erre verseket írt; elég rosszakat, nemcsak poétai, hanem logicai tekintetekből is; de morális nézőpontból nézve, elég jókat, mert az vala a’ bérekesztések, hogy ő valamikor a’ Gessner Idylljeit megnyitja, a’ könyv mindég Daphnén nyillik-meg, a’ ki az anyja sírjánál esküszi, hogy a’ feddhetetlen erkölcstől soha el nem tántorodik. A’ vers megérdemlette a’ dicséretet, ’s Lubin és Anette becset kaphatott előtte.

A’ Ta és Ma syllabákra József öcsém azt jegyzette-meg, hogy az nem tehet egyebet, hanem ezt: Táti, Mámi; és így gyermekcsinálás forog szóban. – A’ bölcs ember!

Erre a’ lyány ismét elfogattatott, ’s olly szorossan, hogy nem csak nem léphetett, de hogy meg sem mozdúlhatott, eggy ládához köttetett. József öcsém pedig lejött Váradra, Dienes öcsémtől két Vármegye-katonáját kérni, a’ kik a’ lyányt Linczbe vigyék László öcsémhez.

Nem támad-e valakiben az a’ gyanú, hogy engem most Regmeczre a’ lyány újabb rabsága vont? – Ezen gyanút azzal a’ declaratióval előzöm meg, hogy mind azt a’ mi itt történt (Maris akkor nap vettetett ujabb rabságba, a’ mellyen én Váradról kiindúltam), csak az udvarra való beléptemmel értettem-meg és még József öcsém sem vádolt vele. Ő, a’ mint látni fogjuk, egyéb inditó okot substituált ide jövetelemnek.

Négy óráig ültem a’ kocsiban, mert minden aludt. Végre mozogni kezdettek. Az Anyám, mihellytt megértette, hogy elérkeztem, le oldatta a’ lyányt a’ lánczról. – Végre bejöttem.

Elbeszélltem mit hallék Váradon, a’ négy ló és az Anyám consternátiója felől; elbeszélltem, hogy tudom, itt is mi történt Marissal. Kértem, küldje haza, fogadtam mindent, a’ mi megnyugtathatá. Haszontalan volt – nem engedett kérésemnek.

Látván, hogy a’ kérés nem használ, elébe terjesztettem a’ gyalázatot, mellyet rám és magára von; mondottam, hogy fülem’ hallatára neveztetett hóhérnak, porkolábnak; kérdeztem, miként kínozhat az az anya tömlöcztetéssel mást, a’ kinek két gyermeke volt tömlöczben? Elébe adtam, hogy az semmit sem használ, mert ha a’ megbolondulásnak arra a’ gradusára vetemedhetném, hogy a’ lyányt el akarjam venni, ez a’ fogva-tartás annak elejét nem veszi; osztán azt nem is szabad; az anyja a’ leánynak a’ szomszédban lakik, lehetetlen, hogy meg ne hallja, hogy mi történt a’ gyermekével, elő fog jönni ’s vissza kívánja. Mi lesz, ha a’ Vice Ispánhoz, a’ Palatinushoz, a’ thrónushoz recurrál? – Semmi remonstratio, semmi kérés nem használt.

Én az ebédet megettem ’s Kázmérba jöttem, olly szándékkal, hogy innen Göncz-Ruszkára megyek, a’ húgomhoz, kit megakarván kimélni az anyámnak attól a’ vádjától, hogy engemet ő tüzel, két esztendő olta nem láttam.

Kázmérban elbeszélltem fiúi bizodalommal minden szerencsétlenségemet, ’s a’ Gróf a’ Grófné, kik engem 1804 ólta úgy boldogítottak, mintha tulajdon ágyékjokból származtam volna, vigasztaltak, szántak ’s tanácslottak. Másnap felvirradván, mondám Ő Nagyságának a’ Grófnak, hogy megváltoztattam plánumomat; nem Ruszkára mégyek, – mert ott lakván a’ lyány anyja, abba a’ gyanúba hozhatnám az anyámat, hogy nem a’ húgom miatt, hanem a’ lyány miatt mentem oda – hanem vissza megyek Váradra. Ő Nagysága megdicsérve javallotta a’ gondolatot ’s továbbá is intett, hogy az Anyám megtévedesét szánjam, de tiszteljem. Azonban éppen a’ búcsúzás alatt a’ Grófnét kihívják; a’ Regmeczi Gazda hozott eggy levelet. Az Anyám arra kéri a’ Grófnét, hogy engem ne eresszen Ruszkára, hanem péntekig tartóztasson magánál. – Fel ültem a’ szekérre és Regmeczen az udvar előtt állván-meg, magam bémentem jelenteni, hogy én a’ Gazdának Kázmérba érkezése előtt már, a’ fellyebb említett ok miatt azt végeztem volt, hogy Ruszkára nem megyek: de péntekig Kázmérban sem mulathattam; mégyek egyenesen Biharba, folytatni a’ Conscriptiót. Ujra kértem, hogy bocsássa-el a’ lyányt; minden felé elment a’ híre; őtet gyötörvén, őtet hozván gyalázatba, engem gyötör, engem hoz gyalázatba. Tudakoztam, ha szabad-e azért mást kinzanunk, mert félünk? De mind ezeknek nem volt semmi haszna. Mentem.

Közel valék Ujhelyhez, midőn az a’ gondolat, hogy visszatérésem ujabb próbája leszen utánna-járásomnak, ’s többet fog használni, mint minden remonstratió; vissza fordított.

Az sem használt. Látván, hogy meglágyíthatatlan, bejelentettem az Anyámnak, hogy én nem csinálok semmit titkon, ’s előtte irtam-meg a’ levelet az anyjának, hogy jőjjön a’ leányához ’s segítsen rajta. Az anyám más úton külde Ruszkára azzal a’ parancsolattal, hogy a’ húgom a’ levelet, mellyet egyenesen neki küldöttem, oda ne adja a’ leány anyjának, sőt küldje az Anyámnak, melly meg is lett. Valamit a’ fájdalom, a’ gyalázat érzése, és az emberiség velem mondathattak, mind elmondottam az anyámnak és minden nap. Az Anyám nem hajlott; fel felkölt, megnyitotta a’ kolccsal bezárt ajtót, néki rikóltotta magát a’ leányra, ’s verte, hogy mind azt halljam. Nem szeretőjén, k....ján, szándéklott feleségén, de a’ valóságos gonosztévőn, eggy gyujtogatón, gyilkoson sem láthat illyet iszonyodás nélkül történni, a’ kinek szivet adott a’ természet; mert a’ gyilkost, a’ gonosztévőt bünteti ugyan a’ törvény, de nem örűl a’ büntetésnek. Kifakadtam, ismét elmondtam, a’ mit róla mondanak, kértem. Ah! az mind haszontalan volt.

Jun. 27-dikén eggy dél után azalatt, míg én a’ kertben mulattam, József öcsém megjött Váradról. Azon szobában járt fel ’s alá, a’ mellyben Asszonyám feküdt, ’s felesége Ragályi Mária eggyütt vala az Anyámmal és a’ férjével. Én beléptem, köszöntem az öcsémnek ’s ezt mondám: Örűlök hogy láthatlak. – Én nem! felele, az utolsó szót nagy indúlattal mondván-ki. Látván kivel van dolgom, dissimuláltam, ’s az Anyám feje mellett leültem. József öcsém nekem valamelly gorombaságot tett, de a’ mellyre többé nem emlékezem. Csak arra emlékezem, hogy azt feleltem reá, hogy goromba mondásra nekem nincs feleletem. ’S ezzel felköltem, ’s a’ szomszéd szobában olly hellyt, a’ hová az anyám az ágyából nézhetett, széket fogtam, elővettem író-szerszámomat, eggyik lábomat, a’ másikon által vetettem ’s az alatt, míg József öcsém velem a’ legirtóztatóbb dolgokat hallattatta, eggy levelet írtam valamelly Rézmetszőnek olly phlegmával, olly csendességgel, melyet most magam is csudálok, mert a’ levélben eggy correctura sincs.

Az ő romlott lelkét, az ő pimasz charakterét, az ő feje’ pusztaságát sok cselekedetből lehet ugyan ismerni; de ez a’ 27. d. Júniusban velem elkövetett istentelenség, eggyetlen a’ maga nemében és csak azért is méltó a’ feljegyzésre, mert példáját látni lehetetlen.

A’ mint az ebédlő szobában leültem, ezen szóval kezdette gorombaságait:

Boldog Isten! melly tanúlt ember! íme a’ Jénai Mineralógiai Társaság Tagjának fogadta.

Nem szóllottam rá eggy hangot is. – Midőn a’ Jénaiak az én tudtom nélkül nékem Diplomát küldöttek ’s én azt a’ Nagy Gábor Ur szobájában vettem a’ Debreczeni postáról, azonnal leültem, ’s azt feleltem nekik vissza, hogy én a’ Mineralogiához annyit értek, mint az Arabiai nyelvhez; köszönöm a’ megtiszteltetést, de el nem fogadom.

Nro 2. – De meg kell vallani nagy ember, derék ember! Lefestette magát, ’s mennyei világosságot festetett magának a’ feje felibe.

Szólljon maga a’ festés helyettem. Azt nem nekem kell szégyellenem, ha rágalmazóm nem bír azzal, a’ mivel kellene, és szemtelenűl vádol.

Nro 3. Az Ur plenipotentiát vallott a’ Váradi Gyűlésen. Minek az? Asszonyám ellen akar vele kikelni az Ur? Csak tessék; majd meglátja mit nyer vele. Már egyszer, még Kassán laktunkban sequestrumot akart tenni az anyámnak. Vagy talán a’ Viczay képe vagy a’ maga bolond firkálásai miatt tette azt? Az igaz, gyönyörű, bölcs munkák: Rigó Sámson! No, megparancsolom a’ fiamnak, hogy nekem eruditus ne legyen.

Nem szóllottam semmit. Csuda-e az, ha ő Moliernek plautusi szavát nem ízleli, nem érti? – Egyedül a’ Sequestrumra jegyzem meg, hogy az nekem soha gondolatomban sem volt, ’s nem emlékezem semmire, a’ honnan ezt kihúzni lehetne. Hanemha onnan, hogy az Anyám 1787 táján conscribáltatta a’ jószágát, hogy a’ Kamarától költsön vehessen pénzt.

Nro 4. Ördög-adta tökélletlen embere, mihelytt Váradon meghallja, hogy ott vagyok, éjjel-nappal jő ide, hogy az én itt-nem-létem alatt Asszonyámat megcsalhassa.

Nagy szó! Sokat magyaráz.

Nro 5. ’S az Ur azt írá, úgy-e, meghallván, hogy nekem sok juhom döglött el, hogy a’ juhainak hason felét a’ fiamnak ajándékozza? Nem, uram, nem vagyunk barátok. B..... meg az Ur a’ juhát!

Az Anyám és a’ felesége jelen volt, ’s sem eggyik nem csendesítette csak egy hanggal is, sem a’ másik. – Ajándékban nem kellett a’ nyáj fele: de hírem nélkül Novemberben levágatott belőle kilenczet.

Nro 6. Soha, b..... a’ lelkét, soha Laczi bolondabb cselekedetet nem tett, mint azt, hogy midőn forró nyavalyába esett, az ebadta, semmirekellő tökélletlen embere, azt a’ tanácsot adta Asszonyámnak, hogy hozasson Doctort mellé; hadd veszett volna el!

Nro 7. Itt vagyok, Uram, itt vagyok (’s ezt mondván a’ székem mellé jött, megcsapta a’ mellyét, ’s nekem rivalkodék), nem félek, kapjon belém az Ur.

Rá meresztettem a’ szememet, rettegés nélkül, csak hogy lássam, ha a’ feneség hagyott-e még annyi lucidum intervallumot, hogy érezze, melly megvetéssel kell a’ megőrültöt néznem. Nem szégyenült el!

Nro 8. Elvette Asszonyámtól a’ Maris után talált leveleket, ’s azzal fenyegetett, hogy úgy akarjam azt az ő almáriomából elvenni, hogy megbotoz....

Becsületére csakugyan kéntelen vagyok megvallani, hogy az utolsó szót felében elharapta.

Nro 9. Az Úr azt írta Asszonyámnak, hogy velem connotáltassa, mibe került a’ fogsága ’s tétesse fel, hogy ha ide haza volt volna, mit fogott volna vonni. Igy akara az Ur engem megcsalni; azt gondolta, hogy én fiatalember lévén, nem látom, mit akar az Ur?

Nro 10. Hadd vegye, b..... a’ lelke tökélletlen, semmire való, gaz embere, hadd vegye! Az egyik testvére elvette Consiliárius ’s Ord. Vice Ispán Beothy Jánosnak a’ leányát, a’ másik el a’ Consiliárius ’s Ord. Vice Ispán Ragályi Józsefét: hadd vegye!

Nro 11. De mindég szerette a’ fiatal szoba leányokat!

(Itt fúlánk és caustikus epe fog folyni tollamból, ’s reméllem, hogy az olvasó reflexe lesz ’s megérti mit mondok.)

Mikor én Kazinczy József Kassán Nationalis Oskolák Inspectora voltam, ő pedig akkor, tudniillik Kazinczy Ferencz, ott mint 14 esztendős gyermek oskolában járt, tulajdon vallása szerint, mellyet eggykor Telki-Bányán tett, a’ Kapiné frajczimerén vesztette el a’ sz......... – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

’S azalatt, míg ő Kazinczy József Munkácson raboskodott, én Kazinczy Ferencz, a’ ki soha nem raboskodtam, a’ Kazinczy István frajczimerével kedvemre útaztam, mert szépen énekelt.

A’ ki ezt nem érti ’s bennünket nem ismér, tudja-meg, hogy én Kazinczy Ferencz első gyereke vagyok a’ születés rendében az anyámnak, – József pedig a’ születés rendében kilenczedik, vagy az élők köztt a’ hetedik.

Nro 12. Nekem rivalkodott ismét, hogy csak kapjak belé, itt vagyok! tessék! nem félek!

Én ez alatt csak írtam ’s bámultam istentelenségét, de eggy úttal örűltem is, hogy gonosz szívű bántóm úgy producálja magát mint sült bolond; és minden bizonnyal ez fogta cselekedni, hogy bántásait phlegmával vehettem. Végre elvégezvén a’ levélírást, felköltem, elővettem a’ süveget ’s kimentem a’ kertbe.

A’ József öcsém felesége jelen vala, míg ezek folytak, és eggy hanggal sem csendesítette férjét, sem hogy ezen hallatlan ocsmányságú dolog ellen való detestatióját megmutassa, ki nem ment.

Az Anyám felkölt, járt, szitkokat mondott, megnyitotta az ajtót, reá rivalkodott a’ lyányra, verte, kijött, ’s két ízben azt kívánta, hogy bár elütötték volna Budán a’ fejemet!

A’ mindentudó Isten tudja, hogy csak szántam a’ szó miatt, de az nekem nem fájt. »Bocsásd-meg neki, mert nem tudja mit cselekszik!« Az anyámnak könnyű volt illy borzasztó szóra fakadni az öcsém szavait sub Nro 6. hallván, ’s példáját látván, általa tüzeltetvén. Másnap reggel oda hagyám Regmeczet, ’s Conscriptióra mentem.

Ugy tetszett Regmeczen, mikor velem az öcsém ezeket cselekedte, hogy a’ cselekedet’ ocsmánysága, melly a’ bántót bolondnak declarálja, elég pótolék a’ szenvedésért, mert ki haragszik azért a’ szamárra, hogy rug? Úgy tetszett az akkor: de a’ Conscriptió alatt érzettem, hogy a’ szamár rugása is rugás, és hogy az is fáj. Nem alhattam soha. Lelkem szünet nélkül szenvedett. Láttam, hogy soha sem emancipálódhatom a’ József öcsém tutelája alól. Igy tarta ez egész Júliusban. Végre Júliusnak 25-dikén Konyáron eggy estve megütött a’ guta.

Megvirradván alig tudtam szóllani. Szám és szemem kifordúltak helyeikből. A’ Helység’ Birája-e, vagy a’ Nótárius, az ott lakó Felcserért külde, ’s az azt javaslotta, hogy repüljek Debreczenbe, mert segedelemre van szükségem. Dr. Szent Györgyi úrhoz folyamodtam.

Ez a’ derék ember úgy fogadott, mint barát. Elholt látásomra, de el igyekezett rejteni előttem a’ veszélyt, mellyben forgottam. Hogy a’ nyavalya’ állapotját kitalálhassa, magánál étetett, hitvese jelenlétében süvegemet feltétette; orvosságokkal elkészített, ’s végre Epictétből és Senecából merített bíztatásokkal ’s vigasztalásokkal sírva eleresztett.

Júl. 31-d. Baranyi József barátom és Consriptor társam kikísért Semlyénbe, tartván attól, hogy a’ szerencsétlenség meglátása az Anyámra nagy mértékben fog hatni, ’s a’ megindulás engem még szerencsétlenebbé teszen. Ágyban leltük az Anyámat. Szám félreömlését, szemem hibás directióját maga vette észre az anyám, ’s a’ mint kimentem, tudakozta, mi bajom. Hidegen fogadta a’ feleletet ’s nem szóllott reá semmit. Hihető annak vette, hogy az Isten büntetőképpen bocsátotta reám a’ csapást, mert nem sokára azután eggy nékem írt levelében azt mondotta, hogy bár eggy guta a’ Klári húgom száját is félre rándítaná, hogy ellene ne panaszkodhatna!

Az Isteni Oeconomia a’ csapásokat áldásúl bocsátja az emberekre. A’ vak ember nem tudja a’ czélt, jajgat, békételenkedik, ’s igasságtalansággal vádolja azt, a’ kinek keze az Egészet kormányozza: a’ jó ember bízik abban, a’ ki őreá új próbát bocsáta, ’s tudja, hogy a’ csapás csak a’ destinált jónak kifejtődése. – Ezt a’ nagy igazságot prédikálja az én mostani szerencsétlenségem is.

Eddig, hogy magamat önnön magammal és a’ világgal háládatlannak, telhetetlennek ne neveztessem, csendesen nyögtem keresztem alatt. De mostan megértek az idők. Láttam én, hogy az újabb keserítések ’s bántások újabb guttaütést okozhatnak, ’s elréműltem annak képzeltére, hogy akkor osztán úgy bánnak velem mint fél emberrel ’s el vala végezve, hogy megházasodom.

De kit? hol? miként? – Nem tudtam elmémet senkin megnyugtatni. Sokára az a’ gondolat repült végig fejemen, hogy bár csak valakit lelhetnék, a’ kiben fél annyi cultura, érett lélek ’s kedvesség volna, mint Sophieban ismerek. Sophie felől nem mertem álmodni. Tudtam, hogy még mindég a’ franczia Emigráns Gróf Etoile Maximilien után vár, kivel 1800 olta világos jegyben volt ’s szüléji eránt, kik engem 1784 ólta tulajdon gyermekek gyanánt néztek, olly hűséggel voltam, hogy nekik nem magamat óhajtottam vőnek, hanem a’ legragyogóbb, a’ szeretetre legméltóbb Ifjat; ’s a’ gondolat semmi nyomot nem hagya elmémben.

Azonban Sophienak emlékezetét elmémből elűzni akarván, annál makacsabban tapadott beléje a’ gondolat. Nem remélvén semmit, feltettem magamban, hogy feljövök, ’s elébb Pepivel, azután Sophieval szóllok; ha utamat kiadják, annál hamarább állapodom meg valakiben másban.

Baranyi József Úr nekem egész bizodalmamat megérdemlette, de nem szóllottam senkinek, nem neki is. Láttam, hogy ha ezt a’ lépést úgy teendem, hogy felőle senki se tudjon előre, az leginkább el fogja hitethetni a’ világgal, hogy azt a’ rút gyanút, azt a’ gyalázatot, azokat a’ bántásokat meg nem érdemlettem. Aug. 20-dika táján Baranyi Úr Váradra bément a’ fixumok miatt. Tizennégy napi pihenő időnk maradván, addig Kázmért meg lehetett futni, mondám, ’s megfutottam.

Hogy Regmeczen bé ne kelljen térnem, Ruszkának kerültem, hol a’ húgomat Klárit, az Anyám haragja miatt, két esztendő olta meg nem látogattam. Maris már régen haza eresztetett Regmeczről ’s én gondolhattam, hogy Ruszkán lesz: de az ő ottléte nem csak el nem ijesztett Ruszka felé venni utamat, sőt még unszolt; – tartoztam vele becsületemnek megmutatni, hogy nincs okom sem pirulni miatta, sem kerülni a’ vele – lételt. A’ gyanakodóknak szabad gondolniok a’ mit akarnak.

Ruszkán két egész nap mulattam. Maris, kit a’ húgom 9. esztendős korában fogott szolgálatába, minden reggel bejött a’ házhoz, ’s csak alunni járt haza. Igy módom volt vele hosszasan elbeszélltetni mind azt, a’ mi rajta a’ Debreczenből való kiragadtatás olta történt.

Ruszkán azt mondottam, hogy csak azért jövök Kázmérba, mert Semlyénben lenni nem akarok, és Kázmérban is két esztendő olta nem voltam. 24. d. Aug. éjtszakára Kázmérba értem.

Az vala szándékom, hogy mindeneknek előtte Pepivel szólljak. Láttam én, hogy az én házasságom, az övének gátlására lehetne, ’s több hűséggel voltam a’ ház eránt, mint hogy azt az én szerencsémnek feláldozni akarhassam. De Pepi nem vala a’ háznál, más napra várattatott. – Midőn mindég rejtegetvén Sophie előtt titkomat, azon vevém magamat észre, hogy benne vagyok a’ nyilvánságos declaratióban.

Szerencsésebb órában nem jöhettem én Kázmérba, mint éppen most. Sophie, mihelytt a’ szekérről leszállék, mingyárt azzal álla előmbe, hogy meg van a’ mit mindig jövendöltem; Etoile megnyervén a’ szabadságot a’ haza mehetésre, ’s látván hogy a’ Revolutzió őtet koldussá tette, eggy három száz ezer livrával bíró személyt elvett, ’s Páris mellett eggy falút vásárlott. A’ levél nyolczad nappal azelőtt érkezék. – Ő Nagysága a’ Gróf kiizene általa, hogy Ő nekem sokkal inkább barátom, mint hogy velem a’ közönséges járt utat akarhassa tenni; ’s a’ helyett, hogy én szóljak vele, ő fog szóllani velem. – A’ háznál Úriszék tartatott; ’s ezek a’ vendégek csak 27-dik Aug. oszlottak el; ekkor veve elő a’ Gróf.

Ő Nagysága azt kivánta, hogy minekelőtte gyűrűt váltanék, kérjem ki az Anyám’ akaratját. – Elébe terjesztettem a’ Grófnak, hogy az Anyám az én jelentésemet nem veheti másképpen mint örömmel; nem csak azért, mert lépésem végre felnyitja szemét, hogy a’ rettegett bolondságot elkövetni soha sem vala szándékom, hanem túl azon azért is, mert Sophiet mindég megkülömböztetve kedvellette, ’s a’ ház eránt szíves barátsággal viseltetett. A’ vallás külömbsége idegenséget okozhatna ugyan: de hiszen a’ húgom Klári pápista férjnél van, az öcsém Miklós pápista feleséget vett. De mind ezen tekinteteken kívűl vagyon eggy tekintet, a’ melly tőlem egyenesen kívánja, hogy ezt a’ lépést az Anyámnak híre nélkül tegyem. Azt, hogy én Marist venni nem akartam, nekem nem tartozik elhinni a’ világ. Ha az Anyámnak hírével házasodom, azt fogják mondhatni, hogy a’ gondolat az Anyámban támadott, hogy Sophiet csak az Anyám kedvéért vettem. Nem tagadhatom meg magamtól, illy mocsok után az elégtételt. Ő Nsga értette okaimat, ’s megengedte a’ gyűrűváltást, úgy mindazáltal, hogy egyenesen megírom, mit mond reá az Anyám, és ha csak fél szóval ellenzi is, légyen a’ dolog ollyan, mintha semmi sem történt volna; ’s ugyan ezért a’ levél felérkezéséig nem csak a’ Kázmér egész környéke, de még a’ cselédek is a’ háznál, ’s a’ Plébánus, kinek Ő Nsgok szabad asztalt engedtek, semmit sem tudtak felőle.

Ruszkán harmad napig kelle várakoznom Bátyám Krainik Úrnak haza érkezéséig, a’ ki Conscriptión vala; mert a’ húgomtól úgy elmennem hogy néki meg ne mondjam mi esett, nem lehete, ’s néki férje jelenlétében akartam elbeszélleni. Az alatt Maris ismét mindég a’ háznál volt. Azokat, a’ kik olly felette készek igaznak nézni a’ gyanút, vigyázóbbá teheti az a’ bohóság, a’ mit itt beszéllek: – Az inasom Plezsnyalszki Ferencz, a’ ki nekem fogságomban is inasom volt, tudta tőlem, hogy megházasodtam. Kázmér és Ruszka közt mondtam meg neki azt, de azzal a’ parancsolattal, hogy Marisnak el ne beszéllje; félvén, hogy a’ lyány hamarább mondja meg a’ húgomnak mint én, a’ melly méltó neheztelést támaszthatna. Leülvén az asztalhoz, a’ lány ki ’s be jött ’s mindég nevetett az inasra. Én vettem észre a’ nevetést, ’s majd Marist néztem, majd az inast; tekintetem azt akará kitanulni, ha a’ nevetés nem onnan jön-e, mert a’ lyány már tudja. A’ húgom megszóllala, hogy ha Regmecziek látnák szemeim forgását, valamire magyarázhatnák. Megvallottam, hogy azt nem cselekednék ok nélkül, azonban gyanújok még is igazságtalan volna; ’s megigértem a’ húgomnak, hogy a’ titkot férjének hazajövetelekor megfejtem. – Francz csakugyan megsúgta Marisnak mi történt; ’s az a’ boldogtalan leány, a’ ki arról, hogy én őtet elveszem, soha nem álmodott, de hozzám szívesen attachirozva volt, ’s Sophiet annak nézte, a’ ki engem szerencséssé tehet, örvendett szerencsémen. Azután maga vallotta meg más nap, hogy Francztól mingyárt tudta, ’s azt mondotta, hogy okosabb lépést nem tehettem.

Siettem Semlyénbe, ’s mihelytt Bátyám Krainik Ur haza jött, másnap reggel mingyárt mentem. Maris a’ falú’ végén bucsúzott el tőlem; felültettem szekerembe, ’s a’ szomszéd faluig elvittem. Kért, hogy legyen gondom reá ezután is, ’s szerezzem valamelly jó helyre. – ’S ezt a’ lyányt, a’ ki házasságom hírének örvendett midőn meghallotta, – a’ kit Váradon azzal rettentettem-el az ott maradástól, hogy ott elromolhat, k.....nak hitték, vádolták!

Ezen Ruszkán mulatásom ideje alatt beszéllte el nekem Maris, mik estenek vele Semlyénben, az úton, és Regmeczen. – Eggy nap Zemplény Vármegyei Doctor Meczner Pál Ur Regmeczre ment-ki Ujhelyből. Az Anyám megnyitotta a’ lyány ajtaját, hogy láthassa a’ Doctort, ’s akkor megszóllította: No k...., itt a’ Doctor, megvizsgáltatlak, ha lyány vagy-e még? – Szívesen Tekintetes Asszony! kész vagyok, felele a’ leány meg nem rettent képpel. ’S az anyám kiment.

A történet tökéletességére tartozik feljegyeznem, hogy a’ Maris’ anyja, megértvén a’ közhirből leányának fogva-tartását, Regmeczre ment, ’s kérte a’ lyányt. Asszonyám elfelejtette, hogy 9 esztendő előtt két fiáért esdeklett, ’s megtagadta tőle a’ lyányt, kétségbeesve hagyta eltávozni az anyát. – Egynehány nappal az után maga eresztette el, édes leányomnak nevezgetvén a’ k....t. József öcsém, a’ ki őtet 12 esztendős lyány korában eggy szerviettnek a’ mosásban lett eltévedése miatt úgy megrugdosta, hogy három hétig feküdt Ujhelyben gyógyító kéz között, a’ sok Regmeczi pof és szitok után Kassán létében édes Marisomnak szóllította. – Bizony az ember inkább érdemel szánást, mint gyűlölséget!

Septembernek 3-dika volt az a’ nap, a’ mellyen Semlyénbe értem. Késő vala az idő, az anyám ágyban feküdt, nem láttam jónak szóllani, ’s jó éjtszakát kivántam. De más nap alig hallottam meg első szózatját, ’s által mentem hozzá. Kilestem, mikor fog a’ két szobaleány kifordúlni, ’s bécsuktam a’ pitvar’ ajtót, hogy fel nem háborítva szóllhassak. – Édes Asszonyám, mondám; nagy dolgokat kell elébe adnom Asszonyámnak, kérem, hallgasson ki mind végig: – két dologgal vádoltattam; eggyik, hogy Marissal vétkes ismeretségben éltem; másik: hogy el akarom venni. – Lárma; Intések, hogy térjek magamba, ismerjem meg vétkemet. Szitkok, hogy hazúg, lator, istentelen vagyok. – Hogy a’ leány nem k.... mondám beléugratva szavaiba, mutatja az, hogy kész vala magát a’ vizitatiónak alája vetni. Tagadta, hogy hazúgnak mondott. Mutatja az olly vádaknak mint a’ Váradi velem-hálás, kézzel tapogatható hamis voltok. – Most azt a’ fiát mentette, a’ kit eddig mocskolt, ’s mindég folyt a’ lárma, a’ siketítő szitok. – Szóllani akartam ’s lárma. – Kértem, ’s lárma. – Ujra kértem, ’s újra lárma. – Édes Asszonyám, mondám kifakadva, Asszonyám nem engedi magát megnyugtatni, nem engedi, hogy csendesen szólljak, kéntelen vagyok azt elhadarni. Én megházasodtam – elholt! – elvettem Török Sophiet – új rándúlat! imhol a’ gyűrűje; ajánlom magamat is, a’ mátkámat is Asszonyámnak kegyességeibe. – Hiszen én – mindég – igen szerettem Sophiet! – Ez vala egész pihegő felelete. – Édes Asszonyám, mondám; a’ Gróf azt kivánta, hogy előbb jelentsem bé etc. etc. Láttam, hogy az Anyámnak megpihenésre van szüksége, magában hagytam.

Az Anyám azonnal öltözött ’s hírt vitt eggy atyafinak. Hála Istennek édes Öcsém Asszony; az Isten meghallgatta az én könyörgésemet! – Már azt neki meg kell adni, hogy derék, eszes személy monda eggy más atyafiának: csuda, hogy a’ fiamhoz adták.

Én is kimentem ’s a’ húgomhoz mentem, Péchy Sándornéhoz. Igen nagy okom van azt hinni, hogy a’ húgom már tudta, mikor hozzá mentem.

Más példából tudom, hogy a’ kocsisom felesége, mihelytt beértem a’ faluba, hírt terjeszte, mi történt. De akár tudta, akár nem, azt dicséretére kell megvallanom a’ húgomnak, hogy úgy fogadott, a’ mint nem vártam. Azon durvaság olta, mellyet télben a’ maga házánál tett velem, nem valék nála; ’s midőn Marist Debreczenből kihozták, ő is szájának be varrásával fenyegette a’ lyányt, hogy a’ k.... név ellen felriadt, ’s azt mondta neki, hogy h.... volna meg magát inkább a’ csődörrel, mint velem. – Most azt felelte, hogy jól tettem, hogy megházasodtam, ’s azzal végzette-el, hogy sajnálja és szégyelli a’ mi télben esett.

Megírtam Dienesnek, ’s nem felelt. Két háznál Váradon azt mondották, hogy új stratagémát játszom, és a’ Sophie színe alatt Marist fogom elvenni. – Megirtam Laczinak, ’s nem felelt. – Megírtam Józsinak, ’s nem felelt. – Julis is, Miklósné is feleltek.

Februáriusban Dienesnek négy levelet írtam, mindenikben előre köszöntvén a’ Sophie képében, és jelentvén hogy mihellyt rosszúl-léte engedni fogja, látogatására megyünk; ’s nem felelt. Susinak ezen idő alatt, csak a’ mit az ártatlanúl előhozódott beszédekből tudok, két levelet írt. A’ ki úgy bánik, kéntelen osztán így is bánni; ’s Asszonyám azt testvéreim’ mocskolása gyanánt veszi nekem, hogy glosszák nélkűl, szitkok nélkűl elbeszéllem, mint bánnak.

Kocsisom hozta a’ levelet – sőt nem kocsisom, hanem Maszli, a’ Regmeczi kerülő! – Regmeczre József öcsémhez. – Mellé vala téve a’ Kázmérba ’s Bárczay Ferencz régi barátomnak szólló. – Addig míg ez a’ levél felérkezett, Kázmérban senki semmit nem tudott, sem Kázmérnak egész környékén. A’ kázméri veres zsidó Újhelyben öszveakadt Maszlival, ’s őtőle hallotta meg, hogy Sophie mátkám, ’s hogy levelemet ő hozza. A’ zsidó a’ hírt meghozta Kázmérba, ’s Sophie kéntelen volt a’ levélért küldeni. József öcsém megtartóztatta, ’s azt felelte, hogy Mecznernek adta által.

Az anyám nekem két ízben 500 f., mindössze 1000 ftot ada kikészítésül. Sophie engem minden ajándéktól önként dispensált, dispensált minden czifrától is, ’s azt igértük egymásnak, hogy pénzünket a’ ház szükségeire fordítjuk. Én emlékeztettem az Anyámat a’ májusi igéretre, hogy a’ Semlyéni pusztatelket ’s mellette lévő földet nekem adja, instruál, és lakóúl, míg amott építhetek, a’ Bossányi János-féle házat nékem engedi. A’ leveleket a’ Conscriptió elvégzésekor írtam Bagosról, minthogy májusban azt igérte, hogy ennek elvégzésekor ereszt külön. Azt izente, hogy szóval végez velem olyanokat, nem levél által. Szóllottam. Ide engedte a’ házat. Megvettem a’ deszkát, hogy bédeszkáztathassék a’ ház; tudtával, engedelmével vitetett a’ deszka tulajdon béres-szekerén az asztaloshoz, tudtával készítettem a’ Bossányi János’ házára, ajtót, ablakot: ’s meg nem tudtam fogni, mit teszen az, hogy az asztalos azt feleli, hogy az Anyám contremandálta a’ munkát; mit az, hogy a’ Bossányi János házában lakó ember azt feleli, hogy néki parancsolatja van, hogy ki ne mozduljon.

Az Anyám octóbernek utolsó napjaiban Kólyra megy szüretelni, ’s onnan küldi hozzám a’ mészárszék zsidaját azzal az izenettel, hogy Sophiet ne vigyem a’ Bossányi János házához, hanem hozzam hozzá. Úgy mindent csinál érttem. Ha ezt nem akarnám, vigyem Keserűbe. Ezen kettős conditiótól függ egész anyaisága. Ekkor nyilt fel a’ szemem. Kéntelen valék a’ két rosz közt a’ kisebbiket választani, Keserűt választottam, igen keserűen, azt hivén, hogy oda csak zsellérségbe küldenek, ’s tavasszal épülni fog a’ házam.

Comáromy Ferencz, a’ tiszteletre méltó Lajos fija Tornyos-Németiből lejött a’ Kólyi hegyre, és ott az Anyámnak elbeszélte, hogy én Marist felvettem a’ szekeremre, ’s elvittem a’ szomszéd faluig. – A’ mint én felmentem a’ hegyre, ennek praetextusa alatt, olly irtóztató keménységgel fogadott engem az anyám, a’ millyet képzelni nem lehet. Miklós öcsémnek, a’ ki Szúnyogdról oda méne-által, azt mondotta, minekutánna én onnan a’ lakodalmam miatt feljöttem, hogy csak azt bánja, hogy meg nem verettetett.

Ennek a’ haragnak három oka volt: 1. hogy a’ lakodalom terminusát nem az Anyám tette, 2. hogy Maris a’ szekeremben volt, 3. hogy a’ mint József öcsém állította, azt írtam Bárczay Ferencznek, hogy én kevélyen tekintek le ezután a’ testvéreimre, mert az én feleségem mágnás leány. Alább majd meglátjuk, ha írtam e? a’ lakodalom terminusa is elő fog fordulni. Én az Anyámat arra kértem, hogy jelenne meg a’ lakodalmamon. Ez ugyan, mondám, nem szokás: de az én házasságom, az első lépésen kezdvén, nem a’ szokás, hanem az ész szerint ment; Asszonyám jól van és jól volt a’ Kázméri házzal, Asszonyám örömmel fog fogadtatni. – A’ Gróf József öcsémnek levelet írt ’s invitálta a’ lakodalomra. Az öcsém az én lakodalmom’ napján Balajton volt ’s Ipáját temette: de az odaindulás előtt vévén a’ levelet, felelhetett volna reá, ’s nem felelt.

16 d. Novemberben meghalljuk, hogy József öcsém már megjött Balajtról, ’s a’ Grófné Sophieval ’s velem által megyen hozzájok, megteszi az etikett vizitet. Nem adták vissza. Azt mondották, hogy Sophie már is kevélyebb, mint volt és azt a’ reflexiót csinálták, hogy micsoda beszéd már az, a’ mit én ott vittem, hogy francziául nem mondják kávét inni, hanem kávét venni (prendre du caffé, nem boire du caffé).

Az esketés actusáról kijövén, az vala első dolgom, hogy az Anyámnak levelet írtam, jelentettem, hogy az esketés megvagyon; kértem anyai áldását, megköszöntem eddig mutatott kegyességeit, ’s ajánlottam magamat ’s feleségemet anyai gratiájába. Sophie eggy mandolatortát külde az Anyámnak, tudván, hogy azt szereti; a’ Gróf pedig eggy emberséggel teljes levelet. – Az Anyám nékem is, a’ Grófnak is eggy Anyához illő választ adott, ’s azt parancsolta, hogy’ kérjem a’ Grófot, hogy szenvedjen meg a’ házánál, míg maga feljő, ’s magával le viszen. – Melly szép kezdete a’ dolognak!

Azonban már Decembernek is elmult vala eggy harmada; ’s az Anyám még sem jött. Nem akarván általhágni parancsolatját, Sophiet ide hagytam, ’s magam Semlyénbe indultam. Kenézlőn öszve akadtam az Anyámmal és József öcsémmel. El vala felejtve lelkemben minden bántás, egész szívességgel mondtam Józsinak, hogy voltam a’ feleségénél; egészséges; a’ fiának a’ fogaira baja volt, de jobban van. – Nem felelt.

Éjtszakára meghálván Patakon ’s ott nem tudom ki hozódván elő a’ beszédben, Józsi protestált a’ Nagyságos titulus ellen, ’s azt sajnálta, hogy nem Tiszttartónak neveltetett. Jun. 27-dikén arrogantiával emlegette a’ Consil. ’s Ord. V. Ispán Ipát, most minden distinctió bolondság volt szájában. Ha az volt e vallyon szívében is? – Előhozódván a’ Kólyi szüret eggyik históriája, hogy Halmágyi László puskát kapott ott a’ sógorára, Domokos Jakabra, azt mondta, hogy úgy kell! kár is volna kevesebbet kezdeni. – Mind ezek mutatták dühét; de az előttem nem vala újság.

Regmeczre érvén délre, egész nap ott mulattam; de levelet küldöttem Sophienak, jelentettem vissza tértemet, ’s kértem, hogy készűlne úgy hogy másnap által jőhessen. Érte jöttem reggel ’s a’ Grófné ismét elkísért.

József öcsém nem mulasztotta el a’ szurkálásokat, a’ hol lehetett. Nagy sopánkodva beszéllte el, úgy hogy én halljam, melly szerencsétlen házasságot tett most a’ felesége’ tantijának, a’ Pozsonyban lakó Elekné Asszonynak eggyik fija; ’s az egész szerencsétlenség abban állott, hogy Pápista feleséget veve. Pedig ugyan azon Asszonyságnak eggy más gyermeke is Pápistához ment már azelőtt. Ezt József öcsém világosan mondotta. Én nem szóllottam belé, de az Anyám köztt és közötte eggy kis csetépaté támadt.

Novembernek 11-dike olta Januárnak 26-dikáig éltem hatod magammal és lóval Kázmérban. Ezen hosszú idő alatt a’ Gróf háromszor ebédelt Regmeczen, ’s az ebéd soha sem volt dőzsölés, erszényt-pusztító. Ezt az öcsém megsokallotta. Öszvezördült az Anyámmal. Az Anyám izent, hogy menjek le, mert baj van a’ háznál, ’s izenjek Klárinak, hogy jőjjön. Csak kevés nappal indúltak el Semlyén felé a’ Sophie’ szekerei, ’s József öcsémnek eszébe jutott, hogy kevesebb kelle Balajtról elhozni a’ bútort, ’s lángot vetett a .....

Öt nap mulattam Regmeczen, ’s örültem, hogy az Anyámmal éreztetem egész gyermeki hűségemet, ’s hogy a’ tavalyi keserítéseknek, gutaüttetésnek emlékezete el van törölve. Példátlan békességgel tűrtem az Öcsém dühösségeit, gorombaságát; a’ millyen péld. ok. az volt, hogy leülvén az asztalhoz ő és felesége, és én Sophie, ámbár mi ketten úgy vivénk a’ dolgot, hogy a’ leves alatt kezdvén a’ poszpászig mindég csevegtünk, hogy végre lesz valami alkalmatosságok beszédünkbe egyveledni, sem az öcsém, sem a’ menyem belé nem szóllottak és olly némán költek fel, a’ hogy leültek. Csak eggyszer ragadta el az öcsémet az elkeseredés ’s akkor a’ feleségéhoz fordulván, ezt mondá neki: Láttalak már én, jónak, rosznak; láttalak szépnek, rútnak; láttalak gazdagnak, szegénynek. – Öt nap tűrtem ezeket láttatlannak tévén a’ miket láttam, hallatlannak, a’ miket hallottam. De mindennek van határa; ’s a’ szemtelen ember a’ delicatesszt meg nem érti: végre én is kifakadtam. Hadd hozzam elő némelly példáját újabbi gorombaságoknak, ’s nevetséges irigységeknek.

Ha gróf nem volt is az atyám, mondá eggykor Ragályi Mária derekabb ember volt mint az övé. Pedig az ő atyját senki sem bántotta. – Sophie eggy vasszín atlasz téli ruhába szállott le a’ szekérből, sárga selyem felbával prémezettben, ’s alatta petinet csipke nyakkendő volt. Őtet a’ menyem lopva tetőtől fogva talpig recenseálta, nem azzal az asszonyi interével, a’ mellyet a’ jó circulusokban ’s barátnék köztt látni, hanem kis-városi czélokból; ’s egykor, míg én az Anyám szobájában írok, ’s a’ menyem a’ kemencze mellett ül, az öcsém fel ’s alá jár a’ szobában, ’s ezt mondja: Petinet uram tavaly volt a’ módi; ez idén a’ zephir a’ módi: Nem szánnám eltördelni a’ kezét, a’ ki legelsőben vette fel a’ sárga felbát. Nem szenvedhetem azt! Ezek az ő tulajdon szavai, ’s hízelkedem vele, hogy az expressiókon kiismerszik, hogy azok az övéi, és nem az enyémek. – Nékem a’ csizmámon fekete filz posztó papucsom volt, mint a’ millyenben az útszákon járnak és kocsiban. Mágnási czipők! ez vala a’ József öcsém criticája. Szerencsétlenségére ezután kevés nappal Miklós Regmeczre érkezett ’s az inasa ollyan papucsba szállott-le a’ szekérből – Nem bántam volna úgy segéljen, én, monda, ha elvette volna is Marist! ’S elhiszem, a’ mit mondott; úgy az az öröme lett volna, hogy szabadon nevezhetett volna bolondnak, a’ helyett, hogy most a’ Grofi titulus bántotta. (Erre a’ czikkelyre azt kell megjegyeznem, hogy ő azt mondotta, mikor házasodott, – Asszonyám rá a’ tanú – hogy Ragályi Mária ugyan soha sem hált volna az oldala mellett, de az csiklándoztatta, hogy Consiliarius ’s Ord. V. Ispán’ leánya. Az illyen gondolkozású ember más felől is úgy gondolkozik, mint maga felől, ’s abban is bolond gőzt keres, a’ kiben az nincs.) – Ugyan csak Asszonyámnak mondotta felőlem, hogy velem a’ mennyországban sem akar eggyütt élni. A’ felelet az vala rá, hogy nincs mit félnie tőlem; a’ hogy indultunk, nem eggy helyre fogunk jutni.

Igy mentek ezek mind azon szemtelenségig, hogy eggy házban hálván én az Anyámmal, bennünket lopva kihallgatott. Nem volt eggy szavam is a’ mellyet szégyelnem kellene; ’s más nap, midőn ezért Asszonyámnak szemrehányásokat tett, bátran tekintettem szemébe.

A’ tűz az Anyám között és ő köztte még nagyobb lett. Eggykor délben azt mondotta feleségének, hogy van nem tudom immár hány esztendeje, miolta annyit nem írt, mint 24 óra olta. Azt hittem, hogy ismét Contrastban akar velem lenni, ’s nékem ád vad ütést, hogy én írogatok, olvasgatok: de megcsaltam magamat. Egynehány esztendei számadását hozta-bé az Anyámnak; az Anyám felugrott, ’s ezen igen nevezetes szókkal széljel tépvén a’ papirokat utánna lökte: Nem voltál nekem, gaz disznó soha számadó szolgám; ne!

Miklós véletlenül, váratlanúl érkezik. Látja a’ lármát, József öcsém félre viszi, panaszolkodik. Még mindég hallgattam. Midőn csaknem vacsorához ülnénk (18. Január) Józsi azt parancsolja, hogy Miklósnak vetessen a’ felesége ágyat; ’s valami olly formát vét mellé, hogy semmi az, hogy az ágy a’ tiéd. Tudniillik a’ feleségéé. Ezt mondván megtámaszkodik ingerlő móddal, mint midőn engem provocált, hogy kapjak belé, ha merem, az ajtó feléhez, ’s lenéz az Anyámra, a’ ki hátát a’ kemenczének vetette. Klári is ott ült. Én benn valék a’ szobában. Az Anyám felpattant ’s a’ sírásig lágyult el. Ez vala a’ signál a’ csatára. Most szóllottam meg. Ez, mondám, gazság a’ mit csinálsz. Ő is szóllott, én is szóllottam: mit? azt a’ Mindentudó Isten tudhatja; az elme akkor nincs olly csendben, hogy minden szóra emlékezzék; végre Józsi a’ két kezét a’ kaputrok alá görbíti, mintegy csipejére, ’s mellyel ’s fővel nekem rugtat. Hohó! értem, mondám, megemlékezvén, hogy ezt kereste Jun. 27. d. két ízben ’s azt írta Klárinak, hogy meg sem mertem motszanni; ’s észre sem vette magát, midőn a’ kaputrok’ galléra mind a’ két két kezemben volt. Klári is szóllott az Anyám is. Mind ketten nekünk jöttek ’s elválasztottak. Eggyszerre eleresztettem. Nekem csak az vala szándékom, hogy éreztessem vele, hogy a’ nem-motszanás nem ijedés vala. Ragályi Mária előjött és azt panaszlotta elkeseredve, Látod Klári, te azt mondtad, hogy én olly rút vagyok, hogy csudálkozol, mint szerethet engem az Uram. – Melly szemrehányás! melly megbántás, valakit szépnek nem tartani! Több is vala illyen. Isten tudja már, mint lett vége.

Azalatt míg én Kázmérba szaladtam, Miklós azt proponálja az Anyámnak, hogy Regmeczet adja Arendába Józsinak. Megkészült. Péter Bátyám csinálta ki a’ summát a’ szerint a’ hogy Józsi minden bedictált. Én akkor mentem oda, mindőn consumálva volt. Jónak nem tartottam. De nem vala szavam hozzá.

Minekelőtte Klári elment volna, eggy Józsit megdicsőitő dolog történt. Ő Klárit az Anyámnál halálos gyűlölségbe hozta volt. Klári mutatta nekem a’ reá írt anyai leveleket. Éppen a’ Józsi vádjai köztt, a’ mellyeket Klári ellen tett, volt eggy, a’ melly kisütötte azt megczáfolhatatlanul, hogy a’ panaszt nem Klári tette Józsi előtt, hanem Klári előtt Józsi. – Józsi confrontáltatott. Tagadni akarta, ’s ezt mondta: Hamis a’ Néném asszony lelke! Klári visszaadta a’ szót; Hamis a’ te lelked Józsi. A’ környülállás a’ vádat a’ Józsi nyakába sütötte. Klári az Anyámmal megbékélt ’s elment. Január vége felé levelem érkezik Biharból, hogy a’ conscriptiót kevés napok alatt bé kell adni, azért menjek. A’ levelet közlöttem az Anyámmal ’s azt a’ feleletet kaptam, hogy menjek tehát, az Anyám egéssége még úgy is soká nem fogja megengedni, hogy menjen.

Jan. 26 d. útnak indúltam. Az Anyám száz forintot adott útra ’s költségre. A’ keserűi ház meg vala deszkázva. Holminkat általhordattuk. Azonban meghallom, hogy Dienes neheztel Keserű miatt, ’s mindenfelé az a’ panasz terjedett el, hogy én őtet Keserűnek birtokából kivettem. Ez nekem fájt. Rég olta szálkának láttam magamat némelly testvéreim’ szemekben, ’s íme az Anyám Dienesnek színt ád velem öszveháborodhatni. Pedig Keserű eggy nyomorult viskóval a’ temető szélén, nem érdemli azt. A’ mint az Anyám lejött, elébe adtam sérelmemet, ’s azt mondtam propositiójára, hogy inkább eggy ideig a’ háznál maradok. Engedelmével, hírével, a’ puszta telek már körül vala sánczolva két oldalról, a’ harmadik felől vesszővel akarám béfonatni. Az Anyám azt mondta, hogy deszkát kell venni, nem vesszőt; hogy téglát, vályogot kell vettetni; ’s nem csinála semmit. Munka, foglalatosság, gyarapodás nélkül töltöttük napjainkat. Disznainak nem adatott tengerit, ’s azok úgy oda lettek, hogy tavaszi malaczok nem volt ’s még ez idén sem igen lesz; az legalább igaz, hogy még 30 d. Jul. olly hitványok voltak, mint tavaszszal, és hogy a’ kondás ’s az egész falu azt mondja, hogy soha rosszabb sertést nem látott. Azt mondta, hogy nem a’ rosz tartás az oka, hanem a’ tavalyi járvány betegség: de a’ Nyíri disznó, melly ezzel eggyütt jár, igen jó, mert a’ góréból jól tartották. Bemutattam, hogy a’ Nyíriné veje lopásban találtatott. Elnézte, ’s azzal vádolt, hogy más szóll belőlem, az, a’ ki Nyíritől meg akarja fosztattatni.

Sophie Áprilisnak vége felé egynehány ízben feszengette egész delicatesszel azt a’ kérdést, hogy mit kezdjünk? Mit? hát csak úgy? azt vala a’ felelet.

Hat holnapja múla-el házassági eggyütt lételünknek, ’s 100 frtnál többet nem ada, sem semmit nem, a’ mihez látni lehetett volna. Sophienak a’ ház legszorosabb barátjai azt tanácslották, hogy ne tartson sem tehenet, sem apró marhát, mert abból história lesz. Illy környülállások közt, maga proponálta az Anyám, hogy a’ Pepi lakodalma miatt a’ B. Vécsey Miklós kisasszonyával jöjjünk-fel.

Szerencsénkre Sophienak a’ még Regmeczen adott 37 latból álló ezüst aufsatzon kívűl 300 forintot ada, hogy azon vegyen gyémánt, főkötőbe való, rózsát, ’s azt tette mellé, hogy az én kezembe ne adja, külömben mind postára megyen. – Ezen 300 f. nélkül meg nem tudtam volna indulni.

Kassára érvén, elkeseredve írtam eggy levelet; végye gondolóra, hogy midőn az öcsém megházasodék, postilion, stiblis ’s 9 forintos kalapú kocsis fogott a’ szekerébe, az enyémbe gubás – hogy Józsinak 840 f. ára ezüst jött, ’s két vagy három rendbeli arany ékesség; – hogy Józsinak azonnal épült a’ ház, az istáló, úgy hogy 3 hólnap alatt el vala készülve lakója; engem pedig eggy paraszt formájú nedves viskóba akara küldeni Keserűbe; – hogy 6 holnapja, hogy feleséges ember vagyok, ’s nincs semmim; ’s költségemre 100 ftnál többet nem ada ’stbb. – Hogy szégyellem a’ dolgot Sophiet előtt is, ’s nem tudom mint jelenjek meg Kázmértt. – Nem felelt; de másoknak azt panaszlotta, hogy eggy impertinens levelet írtam reá.

Kázmérba érvén, a’ Gróf és a’ Grófné meg nem tudták fogni, mi történhetett, hogy az Anyám közttem és József öcsém köztt ezt a’ külömbséget teszi. Én azt óhajtottam, hogy a’ Gróf Sophiet tartóztassa meg, mert láttam a’ veszedelmet, ’s tudtam, hogy históriák fognak esni, szóllanom kell, ’s akkor osztán az Anyám vastag falatokat nyelet velem; pedig Sophie viselős és mindég beteg volt. Még Regmeczen, midőn az Anyám lábánál olly nyúgodtan, olly gyermeki hűséggel ültem, a’ hogy’ nem még soha, megmondottam én azt, hogy mihellyt tűz lesz azonnal kikapom Sophiet, hogy úgy ne járjon, mint a’ két menyem járt. – A’ Gróf megelőzte kívánságomat, ’s azt kérdezte tőlem, ha nem tetszene e nekem Sophiet itt hagyni. Örvendve fogadtam el a’ propositiót, ’s jónak láttam, hogy Ő Nsga az Anyámnak írjon. Ő Nsga írt, ’s nem titkolta el atyai illetődését azon, hogy a’ leánya másképpen fogadtatott, mint Ragályi Mária. Az Anyám vette a’ levelet, ’s sem Ő Nsgának nem felelt, sem nekem nem szóllott.

Asszonyám Júniusnak 4-dikén indúl Regmeczre, és semmit sem teszen. Ez desperátióba vitt. Ekkor egy hosszú levelet írtam Péter Bátyám Uramnak, a’ ki felől azt mondá az Anyám, hogy vele fog tanácskozni, ’s elébe adtam sérelmemet. A’ levelet Ő Nsgának maga hozta-fel az Anyám. Kértem Ő Nsgát, hogy a’ levelet olvassa-meg, és talán nyernénk vele, ha Ő Nsga azt nem a’ Bátyámnak, hanem magának az Anyámnak adná.

Megérkezvén a’ levél, Ő Nsga általmene Regmeczre. – Kedvetlen vendég vala, nem úgy, mint Deczemberben, mert sokáig várakoztatták az ebédlőben. Végre előeresztetik, de hideg képpel fogadtatott el. Köszöntést mond a’ Grófnétól, kézcsókot Sophietól. Az Anyám kérdi, hogy van az, hogy Sophie nem jön hozzá? A’ Gróf beszélli, melly nehezen viseli terhét. – Terhes én is voltam ’s még is el tudtam menni, a’ hová kellett; ’s leczke annyi, a’ mennyi kivántatott. – Végre Ő Nsga kérdi, ha vette e az Anyám az általam küldött levelet? Igen! a’ jó fiam ide adta. – Kérdi a’ Gróf, hogy mit méltóztatik erántunk végezni? – Én? semmit! A’ Gróf hírem nélkül adta neki a’ lyányát; – ő hírem akaratom nélkül házasodott meg. – De Tektes Asszony, az illendőség… Itt belé ugrik szavába: Én a’ Gróftól illendőséget nem tanulok, hanem a’ Gróf fog tőlem – azt tanulni én ide nem jöttem, annyival inkább nem gorombaságokat hallani! ez vala a’ felelet ’s vége lett vala a’ vizitának.

A’ kocsisom levelekkel jött fel Kázmérba ’s Regmeczre, ’s a’ Grófné nékem megírta a’ mi ő Nsgával Regmeczen történt; eggy úttal pedig következendő levelét hozta hozzám az Anyámnak:^*..................................................................................................

Elrettenve ezen haladék nélkül ott hagytam Semlyént, hogy a’ Grófot a’ szenvedett kedvetlenségért enyhíthessem, ’s dolgomhoz magam láthassak. Ha meg tudtam volna álmodni, hogy az Anyám a’ Gróf megjelenését, ’s Vejének, lyányának, ’s születéséhez közelítő unokájának dolga eránt való gondjait bántásnak, ’s idegen dologba való avatkozásnak veszi, mindent elszenvedtem volna inkább, minthogy pártomra keljen. De én azt hittem, hogy megjelenése, ’s bizodalmas kérése még kedvesen fog vétettetni. A’ Gróf jó tónusa isméretes mindeneknél: egészen más effectusát vártam.

Felérvén Kázmérba Júniusnak utolsó napjaiban, ’s nem tiszteletlenségből, hanem félelemből ’s okosságból kerülvén el Regmeczet (mert azok körül nem jó forogni, a’ kik botról gondolkozhatnak) ’s meghallván, hogy a’ Bátyám nincs oda haza, levél által jelentettem-bé magam’ más napra. 30 d. Jún. által mentem, ’s az Anyámat és Józsit ott leltem. Péter Bátyám nékem szóval négy propositiót téve, ’s azt akarta, hogy válasszak mingyárt, hozzá adván, hogy menjek a’ háztól, és magamat semmibe ne avassam. – Váratlanul esett a’ dolog; tüzemet el kelle hűteni; kimentem. Vissza jővén, mondottam, hogy a’ választásra fontolás kell, írva adom feleletemet, ’s fogattam.

Rendes, hogy az Öcsém azt akarván mutatni, hogy a’ dolgot nem kormányozza, kiment, de a’ szoba ajtaja mellett álló széken helyet fogott, ’s bejővén, magyarázott!

Eggy óra alatt Újhelyből írtam Péter Bátyámnak, ’s kértem, jegyezné fel a’ punctumokat, mert valamit hibásan találok érteni.

3-dik Jul. ezt vettem feleletül:

Minekutánna Ferencz fiam az én ő eránta való anyaságommal meg nem elégszik, – (noha arról az egész engem ismerő világ bizonyságot tehet, és noha én neki a’ fogsága alatt tett költségeken és az ő adósságainak fizetésén kivűl, mingyárt kiszabadulásával fekvő jószágot is adtam és resignáltam, mellyből akkor mingyárt 480 Rftot bé is vett; Ezen felyül adtam neki 11 tehenet, 1 bikát, 12 harmadfű tinót, adtam én 20 disznót, Józsi is 20 süldőt; vettem neki 142 darab juhot, vettem 4 lovat, kocsit, azután a’ resignált jószágot megvetvén, kicsinyelvén Semlyénbe való jövetelével kibecsültettem Kólyon eggy szőlőt hatszáz egynehány forinton – hogy azt ő míveltesse, ’s hasznát vehesse.

Ezen felyül mind eddig mind maga, mind cselédje, mind minden névvel megnevezhető állatja az enyémet ette, éppen úgy, mint a’ Józsié – tavaly pedig noha hírem nélkül megházasodott, kikészítésére ezer Rf. készpénzt; ezen felyül a’ kocsijához kész bőröket ’s vásznat adtam, ’s minden gazdaságbeli ’s gazdasszonyságbeli eszközökkel kikészítettem az ezüst aufsatzomat – és a’ feleségének egyszerre 300 Rftot kész pénzt több eggykori, máskori adásomon felyül kiszabadulása olta adtam – hanem mind engemet, mind a’ testvéreit mocskolni meg nem szűnik, rajtam nevezetesen, hogy külön mehessen, külön jószágért, félretévén az nékem tartozó tiszteletet, impertinenskedik.

’S ezekből a’ maga illetlen viseleteiből noha keservesen de eléggé világosan látom, hogy az őtet fenyegető veszedelemtől meg nem menthetem. Hogy mind magam személyében többé tőle ne háborgattassam, ’s bosszantassam, mind a’ házamnak békessége lehessen, jó és egyenes lélekkel megfontolván kötelességem szerint mind a’ magamat, mind a’ ház környülállását, mind az ő állapotját, íme vagy három propositiót teszek elibe; én jó lélekkel sem mást, sem többet nem is adhatok, nem is adok. Válasszon azokból maga, a’ melyik tetszik. Elválasztván minekutánna ennyire vitte mind maga, mind az Ipája a’ dolgot, declarálom, hogy idő halasztás nélkül menjen; mind nekem, mind a’ testvéreinek békét hagyjon örökre; most pedig magáról Reversálist adjon, hogy engem többé míg élek sem nem bosszant, sem nem háborít, sem nem keserít; mellyet ha meg fog állani, kérem az Istent, hogy felejtse el azokat a’ sok számtalan tiszteletlenségeket, és méltatlanságokat, mellyeket rajtam Anyán rég olta követ, ’s áldja-meg jó erkölccsel, ésszel ’s jó szívvel.

Az első propositió. Hogy tőlem időhalasztás nélkül külön menvén végye lakását, a’ hol tetszik. Én minden esztendőben adok neki ezer Rftot olly formán, hogy a’ Kólyi szőlőnek, mint maga több leveleiben írja, 300 Rf. lévén a’ haszna, az az 1000 ftba imputáltatik. ’S e’ szerint én még a’ szőlőhöz esztendőnként 700 Rf. adok.

A’ második propositió. Hogy az épületjébe, mellyet az én sok és keserves költségemmel tulajdon magának a’ Serháznál épített és a’ mellyet soha sem eggyik, sem másik testvére külömben sem acceptálhat, menjen lakni. Úgy is már régen készek az ablakrámák és a’ duplaajtók is; hogy konyhakertje lehessen, azon darab földet, melly van az épület mellett, az Újhelybe és Nagy-Bányácskára vivő szekérútak között a’ Szakszon és több Zselléreim földeken kivűl oda adom, úgy mindazonáltal, hogy az több ide való birtokomnak, ’s gazdaságomnak, sem nyilván, sem alattomban semmiféle rövidséget, ’s hátramaradást ne okozzon. Ezen felyül odaadom neki a’ Jesztrebi egész jószágomat minden haszonvételeivel és hogy szőlője is lehessen, a’ Mátyásházi hegyen, azon plágát, mellyből most nekem dézmát adnak, egészen kibecsültetem, ’s ki is fizetem az ősszel szüret után, mert most törvényesen nem lehet. Ha ezt választja, minthogy már itten kap szőlőt, a’ Kólyit külömben is messze lévén, magamnak tartom.

A’ harmadik propositió. Hogyha a’ Serháznál való épületjébe nem megyen, mellyet újra is declarálok, hogy minthogy az ő fantaziája által épült, senkié másé nem lehet, hanem az övé valaha is. De most az oda menetelre nem kénszerítem. Tehát menjen a’ Bossányi János féle udvarba, az úgy is Úri-formájú. Itten magamnak csak a’ nagyobb ágát tartom-fel a’ pinczéimnek, a’ míg élek, a’ kisebbiket használja. Ehhez adok neki: ott minden mezőben (a’ hol lelkem isméretiben minden környülállásokat öszvevetvén, jónak fogom látni) mingyárt lemenetelemmel ötven köblös földet olly formán, hogy tiszta búzát tíz köblöt, gabonát pedig negyvenet vethessen, úgy szintén tavaszt is, ehhez adok annyi rétet, a’ mennyit az én környülállásaim is megengednek, az ő szükségei is kívánhatnak, mind a’ földeket, mind a’ rétet lemenetelemmel mingyárt ki is mutatom most, hogy többé soha vele bajom ne legyen; magot már adtam, a’ miből vethet.

Búzát szemül adok vetésre valót, mihelytt ki lesz nyomtatva. Ehhez, hogy a’ földet legyen kinek meg is mívelni, adok neki négy marhát, embert neki Semlyénben, kiknek ketteje Urbariális telken laknak, a’ más ketteje pedig ollyan, hogy azoknak földet rétet az Uraság, ’s ezután a’ fiam adjon; négy telek után való erdőbeli és korcsmabeli jövedelmemet is oda adom, a’ Kólyi szőlejét használni ’s míveltetni.

A’ negyedik propositió. Hogy ugyancsak Semlyénben, ha a’ Bossányi János féle Úri formájú udvar nem tetszik, a’ helyett vegye azt a’ Curiát, a’ mit már körül is sánczoltatott. Ehhez is hozzáadom a’ fellyebb megírt négy telket, mind az erdő, mind a’ korcsmabeli hasznával. Ehhez is adok minden mezőben ötven köblös földet ott, a’ hol én fogom legjobbnak látni a’ nélkül, hogy a’ fiam kötölőzködjön. A’ mit teszek, most is, ezután is megfontolva, a’ környülállásokat öszvevetve cselekszem. Rétet is ott és annyit a’ hol és a’ mennyit a’ környülállásaim engedik, és a’ Kólyi szőlőt.

A’ marhája és sertése ki van adva. Hogy béres ökre is legyen, lemenetelemmel mingyárt kiszakasztatok a’ gulyámból négy tinót, ’s azt azonnal által adom, és mind ezeket mi egyebet magával külön vivén, hogy szekere ekéje lehessen, az olly nehezen várt gazdálkodáshoz láthasson, ötszáz Rftot kész pénzt is adok Lőrinczi napi szabadságkor. Ezeken kivűl én sem többet, sem mást nem tudok adni. Bár mindenik gyermekemnek eggy-eggy Dominiumot adhatnék.

Ezeket tehát fontolja meg ’s ezekből tetszése szerint válasszon, éntőlem mindenével időhalasztás nélkül, a’ mit régen óhajtok, külön menjen ’s valamint ezt, úgy azt is anyai hatalommal megkívánom, hogy énnékem írva adjon magáról Reversalist, hogy míg én élek, soha engem sem nem háborít, sem nem bosszant, sem nem ingerel, sem nem keserít; még pedig sem világosan, sem alattomban ’s a’ testvérei mocskolásától is megszűnik. Továbbá azt is megkívánom, és magamnak ezzel kikérem, hogy a’ kinek az én dolgomhoz köze nincs, soha többé magát az én dolgaimba semmiféleképpen ne avassa, nem úgy, mint most; űzze a’ magáét.

Sign. Alsó-Regmecz, 1. Jul., 1805.

Ez az adott és resignált, de Semlyéni lakásom miatt is, azért is, mert az, az érettek elvett, fogságom előtt bírt portiómnál az én okaimra nézve alább való volt, el nem fogadott fekvő jószág, a’ Toronyi szőlő vala; az az: az adott 480 f. hasznot 1801-ben.

Kértem sok ízben asszonyámat, hogy tétesse-fel, mibe kerültem fogságom alatt, ’s mim maradt ’s mit vettem volna be, mibe kerültem volna, ha fogva nem voltam volna.

A’ kocsit magam vettem a’ Toronyi szőlő 480 ftból álló jövedelméből.

A’ juh nem 142 darab volt, hanem 84, párja nyolczadfél vonás forintjával. – Die 30^a Obr. 1801.

Mennyi tehenem volt az Asszonyám’ anyai ajándékából, 1793-ban Januáriusban, még meg van a’ jegyzés.

Mennyi lovat hagytam itthon, elő tudom adni.

A’ megfogattatásomkor itt maradt sertéseim számát nem lelem sehol feljegyezve, de nem hiszem, hogy 40-nél kevesebb lett volna. Asszonyám nekem visszajövetelemkor, Aug. 4 d. 1801. adott 6 öreg koczát, 13 süldő 2 esztendős koczát, 1 két esztendős kant és 20 idei malaczot.

Megvetvén, de kérelemmel, nem tiszteletlen visszaadással; ’s nem kicsinyelvén, mert én máig sem tudom mit hozhat be; hanem azért, mert nem ott bírván a’ hol laknom kellett ’s lehetett, veszedelmesnek néztem.

Az én jegyzésemben, mellyet Anyám dictált 525 Rf. 59 x. áll.

De nem olly számban, mint a’ Józsié, a’ ki 1804-ben 1200 f. ára disznót adott el, ’s ez idén még hetvenhét disznót hagyott a’ nyájban.

A’ reám vont meg nem érdemlett gyalázat ezt elmulhatatlan kötelességemmé tette; ’s azt vettem el a’ kit Asszonyám örömmel fogadott a’ házába, ’s a’ ki felől csudálkozott, hogy hozzám jött: és a’ ki mind születésére, mind erszényére, mind culturájára, mind formájára nékem szerencsének tartattatik; ’s olly világos kikötéssel, hogy gyűrű váltásom csak annyi volt, az Aszszonyám megegyezéséig, mint eggy simplex béjelentés az én részemről és eggy simplex bíztatás a’ menyasszony szülejinek részéről; azt vettem el továbbá, a’ ki felől tudtam, hogy Asszonyám megkülömböztetve kedvellt; ’s mind ezek mellé ezt 45 esztendős koromban! azt, a’ ki Asszonyámnak azolta is egész gonddal igyekezett kedvét lelni, és arra Semlyénnek bizonysága szerint tökélletesen el is juta.

Én mind az ezer frtot, mind a’ kocsihoz való bőrt és vásznat ’s a’ gazdasszonyságbeli sok eszközöket színetlen köszönettel köszönöm ’s vele dicsekszem. De gazdaságbelit, szekeret, ekét etc. soha sem láttam.

Mind a’ harminczhét latból álló ezüst Aufsatzot, mind a’ 300 Rftot, mind az egykori máskori adást hasonló háladatossággal megesmerem. De az aprólékos adásokra valóban szükségem is volt, mert maga a’ Kólyi szőlő termése nem volt arra elégséges, hogy éljek, ’s valamit szerezzek.

Én bizony sem Asszonyámat, sem a’ testvéreimet nem mocskoltam. Tanúja Baranyai József Úr, melly szánakozással szóllottam Asszonyám felől, még a’ Maris históriája alatt is; tanúja a’ Bárczay Ferenczhez írt levelem, mellyet József öcsém tőle ellopva olvasott, Asszonyám pedig Bárczayval magának az én justificatiómra producáltatott. Hogy a’ fájdalom panaszokra fakad, az nem csuda, ’s nekem magam eránt is van kötelességem. Ártatlanul piszkoltattam meg, ’s nem tudom, miért kellett volna elhallgatnom mentségeimet. A’ testvéreimnek légyen elég, hogy nem bántottam eggyiket is.

Mellyik a’ félretett tisztelet, melyik az az impertinentia? Négy esztendő olta várom a’ legigazságosabb, és négy esztendeig mindég magamba-fojtott kívánság’ teljesítését, 46 esztendős ember vagyok, férj vagyok, atya vagyok ’s látom a’ testvérek köztt való egyenetlenséget, melly onnan ered, hogy Asszonyám bennünket egyenetlenül tractálván, egymás ellen való irigységre tüzel. Ki szenvedje azt, hogy én úgy legyek, mint voltam, holott az öcsém a’ közös pénzzel traficál, számot nem ád és Asszonyámnak tulajdon szava szerint úgy bán a’ jövedelemmel, mintha testvérei nem volnának? Ki szenvedje azt, hogy én kéntelen vagyok adósságba verni magamat, hogy a’ kamarát fizethessem, ’s Asszonyám Józsit, azért, mert ő házas, a’ tulajdon szavai szerint, a’ mi kárunkkal boldogítja? Ki szenvedje azt, hogy Józsi arra jutott, hogy ő ád kölcsön Asszonyámnak?

A’ veszedelemtől engem Asszonyám azon az úton, a’ mellyen fogságom előtt kezdette, megmenthetett volna. Háromszáz forint esztendei jövedelemmel azt nem lehet. Nem Asszonyámat vádolom én, hanem azt, a’ ki arra tüzeli, hogy a’ fiatal embert nyomorúsággal tanítsa meg; azt, a’ ki mindent a’ testvéreinek hírek nélkül magától csinál; azt a’ ki sem a’ kamara fizetésére nem ád 1 xrt is, sem a’ Báró Geizler hat ezer forintjából nem ád az én házasságomra: de a’ Pechy által letett pénzből dohányt vesz, épít, marhát vesz etc. A’ testvéreit oda löki, a’ hová neki tetszik, hogy Asszonyámmal ő szenvedhessen, az az eggyütt uralkodhasson.

Ez tehát a’ háztól kimenő, ’s szárnyára végre végre bocsátott, hetedfél esztendeig szenvedett fiúnak az anyai áldás! maga a’ jó erkölcs, ész és szív kívánása és haraggal mondott, áldásképpen hangzó kemény dorgálás! Annak a’ fiúnak, a’ ki a’ tavalyi meg nem érdemlett gyalázat és gutaütés után is hűséget bizonyított! ’s mind ez egyedül azért, mert azt kéri, a’ mit a’ környülállás és tisztjeinek eggy része sürget! Ha a’ kétségbeesésig vitt bántás az emberiség gyarlósága mellett messzebb talált is ragadni néhol, mint kellett és mint akartam: itt elég csendes vérrel emlékezem arra, hogy Anyám, az a’ ki ezt mondja, ’s csendes szomorúsággal olvasom ma ismét rendjeit. Bizony az a’ romlottlelkű ember, a’ ki nem oltja a’ tüzet, mikor olthatná, annyival inkább ha gerjeszti, számot ád ezekért az Isten előtt.

Hogy én külön menjek, az nékem szíves vágyásom; ’s azt tanácsolja a’ példa; azt minden eszes ember, a’ ki házi dolgainkkal ismeretes. De bizony fiút elkergetni kemény cselekedet. – Kész pénzből élni nem tanácsos; én tehát minden előmbe tehető propositiók közzül azt leginkább nem fognám választani. – Mi légyen a’ kólyi szőlő jövedelme, megírtam felyebb. A’ tapasztalt gazdák vessék fel, mire becsültethetik a’ belőle vehető haszon a’ munkálást kifogván.

Ezen eddig írt Propositiót Asszonyám két sor írással rekeszti-bé, mely Mélt. Gróf Török Lajost akarja sérteni. – Nem írom ide, reménylvén, hogy Asszonyám, megemlékezvén arról, hogy mint Anyám, ennek a’ köztiszteletet érdemlő Úrnak erántam 21 esztendő olta bizonyított kegyességiért, nevezetesen azért, hogy Vice-Ispáni Charakterű ’s másfél ezer forint esztendei jövedelmű hivatalomat is egyenes az ő kegyességének és senkinek sem másnak a’ világon, köszönhetem, maga is sajnálni fogja, hogy bántani akarta.

Minthogy Asszonyám, a’ majd előfordulandó levelében ’s Péter Bátyám Uram az Asszonyám jelenlétében azt mondották, hogy egyebet nem ád, hozzávetvén, hogy azért nem, mert Regmecz árendában vagyon, így a’ hogy itt áll, azt a’ punctumot sem acceptálhatom. Egyéb eránt azt mondván róla, hogy mind a’ négy punctum köztt ez az, a’ mellyet a’ szükséges változtatásokkal elfogadni lehet és kell. – Ezen szükségeseknek tartott változtatásokat alább fogom előadni.

Melly rettenetes dolog az, hogy Asszonyám azt hiszi, hogy Anyának, az anyai nevezet just ád arra, hogy gyermekével keménységeket, ’s igazságtalan vádakat hallasson! A’ gyermek az atya vagy anya elragadtatását, indulatját, haragját, emberiségét, kimélő ’s elhallgató tisztelettel tartozik ugyan nézni; de végre őtet is elragadhatja az emberiség, mert ő is érző teremtés; ’s akkor osztán nem elég azt mondani, szenvedd, mert én szültelek! A’ kötelességek kölcsönösök, az Atyák a’ magok gyermekeiknek kegyességgel, kiméléssel tartoznak: a’ gyermekek tisztelettel ’s hűséggel az atyáknak. A’ hol megbomlik a’ kötél, az vádolja magát, a’ ki feloldoztatta.

Az én fantaziám után épült a’ ház és így enyém! ezt írja Asszonyám a’ harag tónusában, a’ mellyben ez az egész írás feltéve vagyon. – De avagy az én fantaziám szerint tett rajzolást nem javallotta-e Asszonyám? kellett-e kérnem csak eggy szóval is, hogy ne nagyolja? nem illet-e az ahhoz a’ státushoz, a’ mellyben én akkor voltam és a’ mellyet akkor reméllettem? Miolta a’ fogságból haza jöttem, mondotta-e azt nékem Asszonyám ezen íráson kívűl valaha, hogy a’ ház enyém? ’S látván, hogy hetedfél esztendei szenvedésem minden reményeimet felforgatta, ’s abba a’ korba tett, hogy kisebb épülettel is beérhetem magamat, akkor, midőn a’ Regmeczi zálogos portió kiment a’ kezünkből ’s Asszonyám kéntelen vala ház felől gondoskodni, nem azt kivánta-e a’ közhaszon, hogy Asszonyám ne új költséggel terhelje az erszényét, hanem ezt épitse fel ’s szálljon belé? Úgy annak a’ summának is vetődött volna haszna, a’ mi ezen épületbe tétetett, ’s azt a’ Capitálist is lehetett volna használni, a’ mi a’ Regmeczi új házba ’s új konyhába verődött. Én ezt akkor is mondottam volna, mikor a’ Regmeci ház építéséhez nyult az öcsém, ha tudtam volna, hogy ott ház akar épülni; mert Semlyénbe költözésemmel megmondottam, hogy én, nem magam hagyván oda Regmeczet, hanem Regmeczről eltolattatván, többé a’ Széphalmi épületre ’s birtokra számot nem tartok. – Szörnyű dolog az, hogy minden zavarosban hagyatik, ’s a’ jövendő rettenthet bennünket, ’s nem gondoskodhatunk előre, egyedül azért, hogy eggyikünk derekasan gondoskodhasson magáról.

Ismét keménységet követ el rajtam Asszonyám. A’ Keserűi ház felől szóllván azt mondottam, hogy az a’ temető megett, a’ falu végén állván, igen nyomorult lakóhelyet mutat ’s nem látom miért kell az eggyik testvérnek ollyanban nyomorogni, midőn a’ másik testvér megházasodásakor nyakra főre emelkedett a’ csinos ház, ’s nem a’ régi majornak eggy részébe szállíttatott. Ez a’ Bossányi János háza is nyomorult állapotban van; két szoba, eggy pitvaros konyha, ’s eggy kamara mindösszve is: de legalább nem olly nyilvánságos jelensége a’ nyomoruságnak, mint a’ Keserűi viskó!

Juniusban 1805. egynehány darab földjének vetését mindösszve 132 kereszt 6 kéve gabonát.

Ez a’ czikkely egyforma lévén a’ negyedik mingyárt következő czikkellyel, kívánságomat ott fogom kinyilatkoztatni.

Ha a’ Széphalmon épült ház’ birtokával nem biztatott, hanem mintegy nem fenyegetett volna Aszszonyám, úgy ezt a’ punktumot fogtam volna választani. A’ környülállások, az én javam, az Asszonyám java, a’ ház csendessége, azt kivánják, hogy én a’ nékem készített házat válasszam, ’s azt kérem a’ majd előadandó módokon.

Pirulnék én és tiszteletlenséggel vádolnám magamat, ha én Asszonyámtól valaha valamit kértem volna úgy, hogy Asszonyám rövidséget lásson az én csecsebecséimért. Ollyan olvasónak juthat ez az írás kezeibe, a’ ki engem közelről nem ismér; hadd mondjam ki tehát, hadd provocáljam magamat az Anyám és a’ háznál levők bizonyságára, hogy én, miolta élek, soha semmit nem emlékezem, hogy Asszonyámtól kértem volna, és nem ismerek szemérmesebb kérőt, mint magam vagyok. Eggy levágott diófa és két szilvafa az mind összveséggel, a’ mire emlékezem, hogy kértem. A’ szükség rávihetett, hogy aprólékokra reá tegyem a’ kezemet, mint a’ megszorult király a’ szent kenyerekre; de pénzt nem tudom hogy illettem volna azon bizonyos czélra rendelt 500 forintnál, mellyből 200 forintot a’ maga czéljára fordítottam, és a’ mellynek 300 ftja nálam vagyon.

Czélozás a’ Sophie atyjára, a’ ki magát a’ gyermeke’ dolgába barátságos bizodalommal avatta, és ez által a’ tüzet megelőzni kívánta.

Ezen punctumokat az Anyám az itt következő levéllel küldötte meg Péter Bátyámnak:^*

.............................................................................................................................................

Én a’ Punctumokra és a’ melléjek zárt levélre ezt feleltem:

Kázmér, ddo 3. Júl. 1805.

Édes Asszonyám!

Asszonyámnak haragját, elkeseredett levelét és vádjait úgy fogadtam, a’ mint az ollyat gyermeknek elfogadni illik. Kérem az Istent, hogy engemet ezután is ójjon-meg annak elfelejthetésétől, hogy az a’ ki engem úgy illet Anyám, ’s tiszteletemre érdemes Anyám. – Az illyen történetek engem el nem ragadnak. Tudom én azt, ’s erős hittel hiszem, hogy ezen mostani irtóztató scénáim is az szerint fognak elvégződni, mint a tavalyiak, a’ midőn Asszonyám eránt a gyalázat és gutaütés után is azt tettem, a’ minél többet gyermek háládatosságból eredő szeretettel sem tehet. (Regmeczen 1804. Deczember és Január. 1805. ’s Semlyénben osztán Májusig.) Hadd lássa a világ eggy újabb bizonyságból, hogy én Asszonyámnak jó gyermeke vagyok, ámbár megházasodván, férj levén, és nem sokára majd atya, tágúlni nem tudó tüzzel sürgetem azt, a’ mit kiszabadulásom olta szóval, írással, és más által sok ízben kértem, de minden siker nélkül. – A’ Punctumokban és a’ Péter Bátyám Uramnak’ írt levélben sok van ollyan, a’ mire nekem felelnem nem illik, és a’ mire én még másnak sem felelnék, nem hogy Anyámnak. De óhajtanám, hogy Asszonyámban a’ harag, a’ tűz, szelidülne, melly bár melly nagy legyen is, annak el kell múlni, el fog múlni, mert a természet felébreszti az anyai érzéseket. Akkor osztán óhajtani fogja Asszonyám, hogy sok dolog ne történt volna. Én ezután is szentűl igyekszem Asszonyám eránt való kötelességeimet teljesíteni: de másrészről azt sem felejtem el, hogy magamnak is tartozom valamivel. (Ez a tíz sor stylusára nézve megváltozott az elküldött leírásban: de értelme ugyanaz.)

A’ punctumok közzűl választani fogok, még pedig úgy, hogy ne kelljen többé békételenkednem; az pedig fontolást kiván. Addig is köszönöm Asszonyámnak anyai kegyességét tartozó alázatos tisztelettel. Kérni fogom Péter Bátyám Uramat, hogy nekem adja tudtomra, az Asszonyám akaratját az eránt, hogy az Asszonyám lakóházából holmimet, marháji közzül pedig marháimat mikor és melly uttal vegyem külön; mert ámbár vagy ezen holnap’ utolsó napjaiban vagy Augnak első hetében ismét feljövök ide, nékem Semlyénben dolgom lesz, és oda egynehány nap alatt indulok; utamat Miskolcznak vévén. Parancsolja Asszonyám a’ mit legjobbnak lát ’s teljesíteni fogom. Sajnálnám, ha a’ háztól eltiltana, de ha azt fogná, azt is tenném, noha az másokra nézve szörnyű spectáculum volna.

Csak azt az eggy czikkelyt fogom fel, hogy én Asszonyámnak híre ’s akaratja nélkül házasodtam, a’ Gróf Asszonyámnak híre ’s akaratja nélkül adta hozzám a’ leányát. – Asszonyám igen jól tudja, hogy ez csak félig igaz. A’ Gróf, midőn jelentést tettem Sophie eránt, világos szókkal emlékeztetett azon kötelességemre, hogy Asszonyámnak megegyezését kérjem ki és még okaim által is csak arra indíttatott, hogy valamíg Semlyénből a’ levél fel nem érkezik, a’ dolog maradjon titokban, és ha Asszonyám fél szóval ellenzi is, múljon el. Ezt én Septembris 4d. reggel mingyárt mondottam Asszonyámnak, ’s hogy nem hazudok, mutatja az, hogy Kázmér, sőt magok a háznál lévők is, csak akkor tudták-meg, mikor a’ levél Semlyénből feljött. De ha Asszonyám hire ’s akaratja nélkül házasodtam volna is, azt már most késő volna emlegetni, minekutánna Asszonyám Sophiet örömmel fogadta. Többet mondok: ámbár a’ gyermeki tisztelet és illendőség tőlem, a’ Gróftól pedig a’ jó tónus úgy kivánták, hogy Asszonyámnak hirével ’s akaratjával légyen meg: de abban a’ korban vagyok, a’ mellyben nekem az illendőség és tisztelet ugyan nem, de a’ törvény igen is megengedte, hogy Asszonyámnak híre ’s akaratja nélkül is házasodjam; Kazinczy Ferencz pedig Gróf Török Sophia Antóniát az Anyjának akaratja ellen is elmerhette volna venni mindennémű tekintetben, ő nem tarthatott volna attól, hogy a’ világ azt mondja, hogy bolondúl házasodott.

Sophie Május olta Kázméron kivül nem volt, ’s most is hideglelően fekszik. Ha beteg nem volt volna, megfelelt volna annak, a’ mit tőle az illető tekintetek kivánnak, Csókolja Asszonyámnak kezeit, ’s ajándékát (eggy vég cziczet a’ születendő gyermeknek) szíves tisztelettel köszöni. Maradok anyai kegyességébe ajánlva hív tisztelettel

Én más nap az az 4d. Júl. által mentem a’ Bátyámhoz, hogy elébe terjesszem consideratioimat, ’s azt mondhassam, hogy úgy a’ mint a’ punctumok állanak, eggyik sem ollyan, a’ mellyet elfogadni lehessen, ’s mondottam, mint lehetne változtatni. A’ Bátyám eggy igen rövid levélben írta-meg az Anyámnak a’ gondolkozásomat, ’s azt előttem, midőn már készen volt és csak pecsétlést várt, felolvasta. Általlottam mondani, hogy én egészen egyebet mondottam, ’s jelentettem, hogy magam is fogok írni az Anyámnak: ’s a’ Bátyám a’ ki alig várta, hogy déli szendergése miatt ágyba vethesse magát, javallotta, hogy magam is írjak. Azonban, midőn két három sort már írtam, eszébe jut, hogy az Anyámnak dél előtt vett levelét velem közölje. Örömest elhoztam volna azt, de az inasnak parancsolatja volt, hogy azt is, és minden ide tartozó papirosokat vigyen vissza. Péter Bátyám megengedte, hogy leírjam. Imhol következik az. De az első 5. vagy 6. sort az inas indulása miatt sietvén, minthogy úgy is üres volt, által ugrottam;

Az Anyám’ levele Péter Bátyámhoz.

Először; hogy itélje-meg maga, ha szintén úgy lenne is a’ dolog, Anyának azt mondani, hogy az csak félig igaz.

Megbocsásson fiam uram magának; az afféle beszédeket csak az apjokának tartsa.

Annyival inkább, hogy a’ mint a’ maga levelében is megvan, igaz az, hogy úgy váltott jegyet, a’ Gróf leányával, hogy én semmit sem tudtam arról, mindaddig, míg 4-dik Septberben lejővén, már mint vőlegény, úgy mondta meg, hogy megházasodott.

A’ mi azt illeti, hogy azután megegyeztem benne, arról jobb ha hallgat, mert maga tudja ő legjobban, hogy az miért történt.

A’ mi a’ több részét illeti ennek az ő punctumának megint elragadta a’ fantázia; vigyázzon, hogy meg ne bánja.

II. szor. Hogy minekutánna rajtam a’ külön jószágért annyira impertinenskedett, minekutánna én elég világosan látom, hogy az őtet fenyegető veszedelemtől meg nem menthetem, tehát választására biztam ollyanokat, a’ mellyeket jó lelki isméretem szerint, megfontolván minden környülállásokat, mind reá nézve, mind reám legalkalmatosabbnak láttam. Ezekből válasszon, választását adja tudtomra, mert nékem is aratásom közelgetvén, le kell mennem további halasztás nélkül. Magáról kedves Sógor Uram előtt adjon mingyárt holnap Reverzálist írva mellyiket válassza, és hogy míg én élek, engem soha nem háborít, sem nem ingerel, sem nem keserít, sem nem bosszant; még pedig sem világosan, sem alattomban, ’s a testvéreit is, mocskolni megszűnik, hogy már valahára, mind a’ testvéreinek, mind pedig kiváltképp nekem nyugtom, ’s csendes békességem lehessen.

A’ mi abbeli kivánságát illeti, hogy adjam tudtára, hogy a’ Semlyéni házamban lévő holmijét, ’s marháim közzül marhájit, mikor és melly uton végye külön, azt egyenesen magára bizom. Én semmijét nem hányom ki az utsza közepére; de minekutánna mind maga, mind az apjoka annyira vitték a’ dolgot, azt most is declarálom, hogy nékem soha semmi alkalmatlanságom ne légyen. Ez nem azt teszi, hogy a’ házamtól eltiltsam; sőt én a’ magam eránt való tiszteletet ennekutánna is megkívánom; de az igaz tiszteletet. Hanem minthogy igen mehetnék volt külön, tehát menjen minél előbb. ’S ugy is mind a’ ketten rettenetesen gazdálkodhatnának, tehát már ezentul lássanak hozzá. Magam részemről kérem az Istent, hogy szentelje meg mindkettejeket jó erkölccsel, jó ésszel, jó szívvel; ’s ha erántam tartozó kötelességeket teljesítik, áldja is meg őket a’ megigazabb áldásával.

Hagyjon békét már annak a’ tavalyi k . . . . históriájának. Szánja, bánja-meg; ismerje meg magában; térjen-meg; hagyjon nekem ’s azoknak békét, a’ kiket szemtelenűl, igasságtalanúl vádol. Sem a’ mostani házasságáról való bolond dicsekedésével, nekem mind szóval, mind írással örökre békét hagyjon.

Ha ollyan jó és igen dicsőséges neki, miattam a’ s . . . . . . is buhat, de nekem soha csak a’ legkisebb jellel, annyival inkább szóval elő ne jöjjön, mert a’ mit kap, magának tulajdonítsa. Továbbá még azt adja lelkem Sógor uram neki az én nevemben tudtára, hogy a’ tavalyi fertelmes undok cselekedeteiről hallgasson; engem sem azzal való beszédjével, mentegetéseivel, irásával ne terheljen, mert a’ mit ő cselekedett, annak magamban való tudása is engem megemészt.

Én nem vagyok ollyan ember is mint az ő Nagyságos Ipája. Szépen nézheti Lubint. De oda Anettéje. Így nevezte ő magát és k . . . . . . tavaly.

A’ négy punctumban megjegyzett és kezéhez adatott, ’s választására bízatottakon kívül én sem mást, sem életemben, sem többet nem adok, sem többet magammal játszodtatni nem engedem, hogy ma így, holnap mást kivánjon tőlem.

A’ mit adok pedig, arra adósságot ne csináljon, mert ez csak élelmére van általam adva, míg élek; holtom után ő is ugy mint a’ többi a’ kinek szinte ugy fekvő jószágot adtam, a’ javítás, a’ mit tesznek rajta, a’ magoké. A. Regmecz, die 3a Júl. 1805.

Postscriptum. Beteg a’ felesége; hideg leli. Tán fiam uramat is az leli? Regmecz enyém, mint Semlyén, akár mit mond az apjoka. Éppen ő tudja az én dolgaimat.

Most is azt mondom, megszűnjön fiam Uram az olly bolond írásaitól, mint ez a’ mostani levele is.

Megrettenvén ezen soron, felhánytam, mit irtam. A’ textus ez: Csak azt az eggy czikkelyt fogom-fel, hogy én Asszonyámnak hire ’s akaratja nélkül házasodtam, ’s a’ Gróf Asszonyámnak híre ’s akaratja nélkül adta hozzám a’ leányát. – Asszonyám igen jól tudja, hogy ez csak félig igaz. Látván, hogy nem azt mondottam, hogy az Anyám csak félig-igazat mond, hanem, hogy az, hogy én az Anyámnak hire ’s akaratja nélkül házasodtam, csak félig igaz, nagyon megkönnyedtem. ’S tartván tőle, hogy azt csakugyan méltán vehette nehezen az Anyám, négy jó tónusu ember’ discisiójára bíztam, ’s absolválva vagyok általok.

Ember vagyok én is; a’ fájdalom, meg-nem érdemlett bánás engem is elragadhat, ’s ha elragadott, ha vétettem, szivesen sajnálom ’s bánom, ’s ezen vallás tételem légyen Asszonyámnak tökélletes elégtétel. De óhajtom, hogy mások is ártatlannak leljenek.

Már ez bizony sok, ha arra emlékezik Asszonyám, hogy annak a’ tiszteletet, ’s háladatosságot érdemlő férjfinak, a’ kit még Deczemberben magasztalt, egyedül azért, mert leánya ’s veje dolgát Asszonyámnak szívére kötötte, még ott is, a’ hol elő sem kellene hozódnia, döféseket adogat.

Nem megeggyezett, hanem örült Asszonyám neki – csudálkozott rajta!

És így csak azért eggyezett meg benne, mert úgy Nagy Marist el nem vehettem. Születése ellen annyira nincs szó és nem lehet szó, hogy azzal Asszonyám dicsekedett is. – Erszényére sem lehet szó, hiszen neki nem szükség ezen tekintetben is, valamint szüléjinek a’ kikészítése körül megmutatott kegyességek miatt, mások mellett pirulni. Melly cselekedet az, a’ mellyet oda lehetne magyarázni, hogy ő mások felett héjázni akart? ’S mit monda Asszonyám Dobsa Lászlónak eggy ollyas szavára, a’ mellyre Dobsa László elnevette magát és Asszonyámnak e’ mondására: hát nem mondtam? azt felelte, hogy azt neki meg kell adni, hogy derék Asszony.

Dienes felől ugyan ezt mondotta, midőn D. az Anyámnak remonstrátiót tett, hogy tőle Keserűt elvette és nékem adta, a’ mit én sem soha nem kértem, sem nem is óhajtottam.

Én pedig azt látom világosan engem fenyegető veszedelemnek, ha továbbá is úgy maradtam volna, kivált férj és atya lévén, mint eddig.

Az bizony rendes volna, ha én József öcsémnek, kinek koránt sem beszéltem el minden incultus emberhez illő cselekedeteit, Reverzálist adnék, hogy mocskolni megszűnöm. Engem miatta a guta üte-meg, én miatta Regmeczről elkergettettem, én az ő cooperatiója által abba a’ gyanúba hozattam, mintha eggy oktalan cselekedetet akartam volna elkövetni és mintha az ő ellenkezései is cselekedték, hogy azt nem követtem; én az ő goromba ’s gaz cselekedete után neki béjelentem házasságomat, ’s nem felel; megadom a’ vizitet, ’s vissza nem adja, egész asztalnál feleségestül eggyütt hozzám ’s feleségemhez makacs megátalkodással nem szóllanak; cselekedetemet, szavaimat, hallattomra és hátam megett bohó magának tetszéssel, minthogy nem érti, kaczagja; azt óhajtja, hogy a’ szobaleányt vettem volna el, hogy a’ maga Consil. ’s Ordin. VIspán leánya feleségének superioritását velem éreztethesse, ’s ördögi gyülölségét azzal magyarázza, hogy velem a’ mennyországban sem akar együtt lenni! ’s ennyi utána-járáson kivül még Reverzálist adjak neki, hogy nem mocskolom, azaz barátim köztt cselekedeteit el nem beszéllem? – Az Evangyélium a’ hetvenhétszeri megbántásokat el hagyja felejtetni, de, midőn valaki megátalkodik, úgy hagyja néznünk, mint Publicánust.

De mire vitte a’ Gróf? ’s mivel? a’ levéllel vagy a’ vizitával?

Annál eszesebb portiót nem foghatunk, azt mondják a’ háznak legszorosabb barátjai is.

Melly kegyetlen sarcasmus a’ melly itt az Isten kérését nyomban meg előzi! sőt melly nem áldás, hanem döfés az, a’ mellyet Asszonyám itten nem csak nekem mér, hanem még annak is, a’ ki azon kevés holnapok olta, a’ miolta tagjává lett a’ háznak, sem erkölcsét, sem szívét, sem eszét nem hozta talán gyanúba! Ah, ez keserves, kivált ollykor, midőn Anya vál-el a’ gyermekétől. Kívánhatni-e az illyenek után igaz tiszteletet, azaz szeretetet és hűséget?

De hogy kivánhatni azt, hogy én annak nemcsak érzésében, hanem megmutatása után is, hogy azokat nem érdemlettem, csendesen hallgassam a’ mocskot és bosszantást?

Miben változtam én meg azolta, miolta Gróf Török Lajosnak és Gróf Roggendorf Aloysiának a’ leánya feleségem? ’S ha az öcsém, a’ ki most eggyszerre olly nagy kaczagója a’ Státusok külömbségeinek, örül annak, hogy a’ felesége Consil. ’s Ord. V. Ispánnak leánya, nem örülhetek-e én, hogy a’ sors nekem eggy már magában, már szüléjinek személyes tulajdonságai miatt becsülendő feleséget adván, pótolék gyanánt eggy régi familiából eredő leányt, ’s a’ Pálffy Carolina unokájának gyermekét, ’s a’ Harrachok, Kolowrátok, Sternbergek, Götzenek rokonát adta? – Ne hamiskodjunk, szólljunk igazat, úgy-e szégyeltük volna a’ szobaleány atyjafiait ’s származását: hogy ne örűljünk hát az ellenkezőn. Ha Sophie Ragályi Sophie volt volna is, én megértem volna vele, ’s engem a’ Grófi születés ugyan nem vont azon szándékra, mellyet a’ Gondviselés megkoronázott. Én a’ személyt óhajtottam, mert hat vagy hét esztendős korától fogvást ismertem; ’s azon örvendek, hogy a’ házasság annak a’ nagy embernek, a’ kit religiosus tisztelettel tiszteltem, mintegy tulajdon fijává teve, – noha, igen is, azt szeretem, hogy eggy lépéssel elébb álló Kasztból származott. Asszonyám elfelejtette tulajdon érzéseit ’s azzal vádol, hogy házasságomat sokfelé megírtam. Nem irtam volna e meg, ha mást vettem volna is, mint életemnek minden nevezetes történeteit megszoktam írni barátaimnak? Azt, hogy a’ Sophie testvére Szatthmári Fő Ispán Báró Vécseinek vette-el a’ leányát, Asszonyám maga parancsolta beszúrni eggy bizonyos levélbe.

Ez mutatja, hogy Sophinak, a’ ki illyeket nem hallott annál a’ háznál, a’ hol neveltetett, nem vala bátorságos Májusban visszatérni Semlyénbe. – József öcsém még valami nehezebbet hallott, hogy a’ feleségét őrzötte. Dienes öcsémnek pedig meg vala már Vice Ispán korában izenve, hogy őtet nem azért sz . . ., hogy . . . . A’ gyermeknek szent tiszte a’ szülék’ meztelenségeit elfedi. Tanúm Baranyi úr, tanúm a’ Bárczaynak írt levél, és minden, hogy az Anyámat, még a’ fájdalom kiömledezéseiben is megkiméltem, de a’ hol illyeket lehet hallani a’ gyermeknek, ott nem bánhat tanácsosabban, mintha megyen.

Asszonyámra provokálok, hogy a’ nem csak nekem, de Asszonyámra is igen kedvetlen textust én soha sem illettem megházasodásom olta. Asszonyám hozta elő, ’s a’ l . . . . . . . . Lubín és Anette ’s holmi effélék nem arra valók, hogy megnémuljak mentségemre. Még most is faggatja Asszonyám a’ cselédjeimet ’s engem gyanúba ’s előttök nevetségbe hoz általa, ha Miskolcz táján voltam e azon Uri háznál a’ hol a’ leány van?

Ime még most is k . . . . . !

Ezt a’ levelet az Anyám mással íratta le. – Mással! mondom. – Ezekhez ezt vetette tulajdon kezével.

Én csináltam e mindég új meg új kivánságokat? Széphalmot elvették. A’ puszta Curiát és a’ mellette való földet ide adja Asszonyám, ’s a’ föld ismét el van véve.

Keserűt adta lakóúl; de Dienes öcsémnek két – impertinensnek nevezett – leveleiből láthatta az Anyám, hogy igaz az, a’ mit tőlem halla, hogy neheztel; ’s okos cselekedet volt volna e, collisióba jönni vele?

Miben van nekem luxusom? Cselédben? lovakban? ruhában? mibe kerül a’ feleségem? nem ád-e neki az atyja esztendőnként annyit, hogy a’ mi jól kikészült ruházatjaihoz kivántatik, megszerezhesse? városba ’s idegen helyekre futkározásban? Vendéglésekben? – Fogja e valaki hinni, hogy eggy testvérem a’ minap azt a’ tanácsot adta, hogy mérsékeljem a’ postaköltséget? – De adósság nélkül még eddig sem a’ kamarát nem fizethettem, sem marháim számát nem szaporíthattam; pedig szaporításom szembetűnő; sem más speculatióba nem ereszkedhettem.

Ennek magyarázat kell. – Sophie Május ólta Juliusnak végső napjáig veszedelmesen beteg lévén, ’s terhét nehezen hordván, nem ülhetett kocsiba, ’s ámbár megértette az Anyám feljövetelét, Regmeczre nem ment. – Ezért neheztel az Anyám.

Én vévén azon irtóztató levelet, mely itt pag. – fordul elő, ’s hallván, mint bánt Anyám a’ Gróffal, veszedelmesnek tartám Regmeczre menni, a’ hol József öcsém nekem botot igért, ’s öszvekapásra provocált – veszedelmesnek Asszonyám elibe, a’ kin megtörtént, hogy a’ már anyává lett gyermekeit pofon verte, még pedig mások előtt, ’s az elmult szüreten azt mondotta, hogy bánja, hogy engem lakodalmam előtt két héttel meg nem veretett. – Valamint mindenben az Anyám ebben is másra keni a’ tűzcsinálást. Most a’ Gróf és Péchy Sándorné húgom forog gyanúban.

Azt mondám feljebb, hogy nem nyughatván meg azon levélben, a’ mellyet Péter Bátyám írt a’ Conditiók dolgában az én kérésemre, Asszonyámnak magam is elkezdettem írni eggyet, midőn Péter Bátyámnak eszébe juta, hogy velem olvastassa-meg a’ ma vett levelet. Ezen elrémültem. Melly keserítések ’s alacsony bántások! és azt más kezével írva! Osztán ismét világosan mondja, hogy nem ád semmit mást. Azon felyül tehát, hogy haszontalan volt volna a Conditiók’ megváltoztatására kérni, a’ s . . . . butatás etc., azt kivánták tőlem, hogy ne feleljek, ’s nem feleltem. De Péter Bátyámnak engedelmével a’ levelet, minekelőtte Regmeczre az inas által vissza küldetnék, lemásoltam ’s magát a’ levelet szignáltam, az az reá írtam láttam és párját vettem.

Midőn az Anyám Juniusnak – – Semlyénből Regmeczre feljött, nem szólla nekem semmit, hanem Bátyám Kövér Imre Urnál leszállott, ’s eggy levelet ada kezébe. Imhol van az:^*

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Megköszöntem levél által adományát, ’s közelgetvén az aratás’ ideje, Júl. 7-dikén Kázmérból elindúltam, hogy ámbár ezen levélben nekem nemcsak a’ vetés, hanem annak felvétele is meg vagyon igérve, a’ munka idején jelen legyek; és azért is, hogy holmimet öszvepakkoljam, ’s egynehány ízben előfordúlván a’ levelekben a’ parancsolat, hogy időhalasztás nélkül menjek a’ háztól, elhurcolkodhassak.

Látván ugyanezen levelekből a’ Sophie eránt való gyülölséget, látván, hogy Asszonyám most olly tűzben vagyon, hogy vele nem bátorságos szóllani, Sophieról többé nem emlékeztem és egész Júl. végéig, midőn lebetegedése miatt Semlyént elhagyni kéntelen valék, ámbár a’ reggeli ’s ebédkori kézcsókok el nem maradtak, néma voltam.

A’ Semlyénben való mostani mulatásom’ első hetében a’ kocsisom Vincze István, a’ kit Asszonyám nekem maga engedett kocsisnak Nyiri István után, mindég Kólyon tartatott. A’ gabona ez’ idén a’ sok esőzés miatt még arathatatlan lévén elnéztem, hogy ott van. De midőn Júl. – d. már aratásomhoz akartam fogatni, ’s Szombaton az Anyám a’ bérest hozzám beküldi tudakozni, hogy mit izenek Kólyra? azt feleltem, hogy kocsisom jőjjön haza elmúlhatatlanúl. – Meg sem álmodtam, hogy Asszonyám őtet nékem bosszantásomra tartja ott. – Más nap az Asszonyám kocsisa méne oda, ’s az által is izentem neki. – Estve már ágyban valék, hallom, jő a’ szekér; kikiáltok, ’s felel a’ kocsis, hogy nincs Vincze. – Miért nincs? – Elfelejtettem, úgymond, neki megmondani az izenetet. – Én hétfőn reggel a’ Lovászt eggy üres lovon értte küldöttem; eljött ’s azt a’ hírt hozta, hogy Asszonyám oda irott parancsolatot külde, hogy 50t vágat reá, ha haza mer jönni. ’S ezért nem jött az Asszonyám kocsisával. – Vincze nekem kévéket kötözni kellett, és tudja az egész Semlyén, hogy nála nélkül fel nem vehettem volna vetésemet. Végre 31d. Jul. Elhagytam Semlyént, ’s kevésbe múlt, hogy későn nem jöttem Kázmérba, mert hat nappal azután, hogy felértem, megszületett a’ leányom.

Asszonyám megigérte, hogy felvéteti a’ vetést, mellyel megajándékozott. Azonban azon eggy hét alatt, a’ meddig az aratáshoz a’ szem éretlen volta miatt hozzá fogni nem lehetett, mindennek beszéllte, hogy ha ott vész is, nem nyúlat hozzá. 30 Rftot csakugyan ada munkára, és azon a 60 kereszt 7 kévés ’s a’ 30 kereszt ismét 7 kévés tábla ’s eggy darab a’ harmadikban felmunkáltatott, de egyszersmind a’ pénz mind fel is ment.

Vinczét ismét azzal a’ parancsolattal küldém vissza, hogy aratásomhoz lásson, ’s magamnak sem szekerem, sem béresem nem lévén, a’ Gazdát emlékeztesse, hogy tegye a’ mit kell. Az eggyik tábla úgy is felében vala szántva, ’s annak behordásával is tartozott vetője.

Asszonyám az alatt szinte munkáúl tette magának, hogy a’ Grófot, a Grófnét ’s házokat kissebítse. Midőn a’ Palatinus a’ Semlyéni erdőkben a’ Bihari Deputátió által várattatott, Péchy Mihályné, Fráter Pálné és Ferenczné Asszonyomnak sok ideig házokat festette nevetséges színekkel.

Rég olta tart már az ízetlenség Asszonyám és a’ Sógorunk Bátyám Péchy Sándor Uram háza köztt. Én tudom mit köszönhetek csak a’ tavalyi históriáimban is testvéreimnek: de a’ húgom házasságom olta barátsággal viselte magát erántam, ’s én a’ ki nem szoktam várni a’ megelőzést a’ megbékélésben, és a’ ki akár bántó találtam lenni, akár bántott, magam teszem az első lépést, mint mind Józsi, mind Dienes, mind Laczi, mind Susi eránt most is tettem, elfelejtettem, a’ mi esett, ’s a’ húgomhoz, kivel eggy faluban lakom, eljártam. Ezt az Anyám ellenzette, és mihelytt kimentem a’ háztól, mingyárt utánnam küldözött, nézni hogy oda mentem-e? Pünkösd napján ez’ idén, minekutánna sok esztendők olta nem volt a’ templomba, bément ’s Úr vacsorájával élt. Én elvégezvén az isteni tisztelet actusát, kijöttem a’ templomból; az Anyám látván hogy megyek, vissza fordúlt a’ háta megett ülö leányhoz, ’s megparancsolta, hogy jöjjön nézni nem megyek e Péchy Sándorhoz. ’S a’ Templom látta mi esik, sokan hallották szavát. – ’S ez a’ szeretet áldozatjakor!

Ez a’ leány eggykor, midőn meghallaná, hogy a’ Csizmát reggel béhozó inasomtól azt kérdém, ha volt-e az istállóban? ’s a’ kocsis megvakarta-e a’ lovakat? mingyárt hírt vitt; úgy a’ beszédet az éppen kifordúló inas maga hallotta, ’s maga beszéllte el nekem. Felöltözvén magam téptem-meg a’ lyány fejét érte; ’s midőn az Anyám haza jött elébe mentem, elbeszéltem, hogy a’ lyányt megpofoztam, ’s éreztettem, hogy én nem vagyok eggy 13 esztendős leány vigyázása alatt.

Ezek tiszteletlenségre magyaráztathatnának: de mit tégyek? illik-e az Anyámmal haszontalan remonstratiókra fakadni, hogy a’ spioniroztatás, és ellenem való keménységeknek cselédekre való bízása engem is, magát az Anyámat is megalacsonyítják? nevezetesen a’ Templomban elkövetett dolog rettenetes criticákat szűl? Kéntelen voltam éreztetni, hogy Bossányi Ferencznek ’s Comáromy Juliánnának unokája lévén Semlyénben otthon vagyok.

Öszvepakkoltam holmimet; írtam Fráter László Úrnak, hogy adja nekem árendába a’ Semlyéni házát. Meg van levelem csomójában a’ felelete. Bátyám Péchy Imre urat kértem, hogy méltóztassék holmimnek szállást adni. Azt felelte, hogy az Anyámat nem akarja általa megbántani. Nem lévén magamnak szekerem, Semlyénben a’ mezei munka miatt szekerest nem remélhetvén, magamnak Kázmérba a’ Sophie közelítő lebetegedése miatt sietni kellvén, letettem a’ szándokról, ’s mindent öszvekötve, elpakkolva, ott hagytam.

A’ lyányom Aug. 8d. megszületett, ’s 9-dikben Báró Splényi Manczi kisasszony karjain Iphigenia név alatt megkereszteltetett. Még azon nap megírtam a’ levelet Asszonyámnak, ’s Dr. Szent Györgyi Úrhoz küldöttem a’ Debreczeni vásárra induló újhelyi kereskedők által, tudván, hogy a’ Vásárban lesz. Magamat ’s a’ leányomat ajánlottam anyai kegyességébe, Sophieről, ’s szülejiről hallgattam.^*