Magyar Öltözet.
–––
Eggy nemzet a’ maga öltözetében mindég veszen valamit az idegen ízlésből – mint nyelvében, szokásaiban. Eleink a’ Törökkel voltak ellenségi vagy baráti viszonyban, ’s Wesselényi Nádorunkon, a’ Maros-Vásárhelyi Bibliothecában függő képén, zöld bársony bugyogó ujjú dolmányt látunk; ’s a’ Hunyadi János Gubernator’ sarcophagusán, a’ Károly-Fejérvári általa-épített templomban, őtet sarkig érő dolmányban látjuk.
Maria Theresia alatt mentéink térdig értek, – mint a’ frakk, ’s alól eggyüvé nem érve; nem csizmát hordánk, hanem bakkancsot, hogy hasonlítsunk a’ czipős németekhez, ’s mentéinket, mellyek nyárban prémetlenek voltak, felöltöttük, nem ponyókán hordottuk. Igy vala öltözve a’ Gróffá lett Brunszvik
*[A keresztnévnek hely van kihagyva.]
midőn Nagy-Váradon Fő-Ispánnak iktattatott.
Nadráginkat 1790ig szijjal szorítánk magunkhoz, ’s az kegyetlen kínokat csinála csípeinken. Az enyéimek sokszor kaptak kék foltokat. – II. József alatt béjöve a’ szíjatlan plundricska, ’s látánk hogy a’ gomb megment ezen kínoktól, ’s a’ nadrág azért még is feszesen állhat. Midőn tehát a’ József halála előtt és után elhányánk a’ plundricskákat, nadrágainkra is gombokat varratánk.
Napoléon látta melly alkalmatlan a’ katonának a’ fűsűlkedés, ’s haját Rómaisan nyíratta le, csak homlokára fésűlte le hosszacskán üstökét. A’ példát követte a’ katonaság, ’s így osztán vége vala a’ frízirozásnak
*vala <a’ nem katonáknál is> a’ frízirozásnak
a’ nem katonáknál is. Nem akaránk követni a’ példát, sőt azt francziáskodás’ jelének vevénk; de győzött az ész és a’ szükség, ’s végre a’ mi katonaságunk is elhagyá a’ czaflikat és a’ fülök mellett feltekergetett kolbászkát. A’ hívatalt viselők mindazáltal a’ czaflit csak hordák, és midőn Budán eggy két ifju czaflitlanúl jelene meg, Sandor Leopold Fő Herczeg Palatínus rájok izene, hogy megnyíreti őket (mint II. József a’ bolondokat ’s úczaseprésre ’s hajóhúzásra ítélt gonosztevőket.) A’ példát ekkor csak ifjabb asszonyaink ’s szép lyányaink követték.
Én hamarább lökém el a’ czaflit mint minden nem görbefűsűs Magyar. 1789. Júniusban felgyógyúlván eggy halálos inhidegből ’s utána megkopaszodván, láttam melly derék dolog a’ fésűlkedésre sok időt nem vesztegetni, ’s nem megnövettem hajamat, hanem mindég elnyírettem, ’s midőn mások meg szóllítottak, hogy mit különösködöm kicsinységekben, azt hazudám nekik, de mosolygva, hogy hajam nem akar megnőni. Fogságomban megmondák hogy czopfom legyen, ’s engedtem; de már Brünnben ’s Kufsteinban megint nem volt. Lobogó, sűrű, barna hajam’ játéka még Tisztjeimnek is tetszett; irígylék azt.
Bécsbe menvén 1803. Pesten czaflicskát
*czaflicskat [Az ékezethiba emendálva.]
csináltaték magamnak, ’s azt felköttetém, de vele rútúl jártam: elvesztettem Generális Beleznaynénak az ebédjénél. Megúnván vele a’ bajt, neki bátorodtam, hogy akármi ér érte, nem hordom.
A’ francziák szerették a’ Huszár-öltözetet; de szemet-bántónak nézék, hogy a’ Huszár’ ellenzője, midőn leűlt, nyílást teve, ’s így a’ dolmányt eggy arasszal rövidebbnek, a’ nadrágot hosszabbnak csinálák. – Gróf Berényi György, testvére Borbálának, a’ Báró Orczy József’ hitvesének, Párizsból 1802 táján illyen szabású mentében ’s nadrágban jőve haza, ’s bodros üstökkel, de bőrig nyírt hajjal a’ két füle közt és nyaka csigájáig, ’s a’ Pesti Consiliáriusok nem győzék leczkézgetni, hogy a’ magyar ruhát ne csúfítsa el, ’s haját növesse meg. – Berényi nem is felelt szavokra.
Consil. Vay József, Vice Palatínus Péchy Imre, Septemvir Tihanyi és Szilassy összebeszéllének, ’s azon eggy nap vágatták el czopfjaikat. – 1828. Pesten csak eggy embert találtam czopffal, és nem többet. – Minden megálla mellette, ’s csudálkozott rajta. – Jó leczke azoknak, a’ kik nem akarnak kimozdulni helyeikből, ’s engedni az észnek, szükségnek.