Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Báró Orczy Lőrincz született 1718. Aug. 9dikén. Már 1741.^* a’ Felkölt seregben szolgálta a’ Hazát; 1756.^* Jász, Kún és Hajdu ifjakból^* eggy Lovas-Ezredet állíta fel; Drezdánál magát megkülömböztette; Hadikkal Berlínben volt. Azután sok polgári dicső tettek ’s foglalatosságok által vont fényt nevére. Abaújnak elébb Administrátora, majd Fő-Ispánja leve; 1782.^* II József által a’ Sz. István’ középrendű keresztjével^* tiszteltetett-meg.

Verseit, barátjának, Óberster Barcsai Ábrahámnak, verseivel eggyütt, Prof. Révai adta-ki, Pozsony, 1787. két^* Kötetben. Holmije találtatik^* Bessenyei Györgynek Társaságában is, ’s a’ Kassai Museumban; és az én Orpheusomban. Minden darabjaiban Élet’^* philosophiája lehell, (illyen a’ Bugaczi Csárdához írt Epistolája) mellyet Mestereinek, a’ franczia Poetáknak, ízlésében igen^* szerencsésen, noha sok helytt kevés gonddal, tett által. –

Én Orczyt legelébb Cancell. Gróf Pálfy Károlynak Zemplényi Installatióján, Újhelyben 1779. Júl. 7d. láttam.^* A’ nagy melegben paróka nélkül volt, Generálisi öltözetében, fejér mentével ’s veres nadrágban,^* melly a’ kövér kisded testen bugyogó bővségben állott. Eleven szikrázó kék szemei a’ legfejérebb homlok alatt boldog megelégedést^* mosolygottak; orczájit az egészség’ piros színe fogta-el ’s bajuszos ajakin a’ Sváda ült. Az a’ mosolygó száj, azok a’ szikrázó szelid szemek,^* az a’ lángoló orcza, látszik Dónátnak festésén^* is; csak hogy a’ Festő, azt hivén, hogy^* Orczyban a’ Generálist kell festeni, képéből eggy Herkulest csinált, ’s egészen elvesztette a’ philosophusi nyugalmat kedvellő Bölcset és Poetát.^* Azután csak hamar ismeretségébe jutottam. Eggy egész napot töltöttem nála Tisza-Örsön. Kabinetjében, hol keresztes mellyel, de mente nélkűl űlt, a’ franczia Poeták ’s Barcsaijának verseikkel töltöttük az időt, ’s ott a’ köztiszteletű ember a’ „kis fiú”-val ’s „kis barát”-tal^* leereszkedve szóllott; de az a’ tonus egyszerre megváltozott, mihelyt Júno mutatta magát.

Eggy nap’ idegen ruhában jutottam elébe. Kötődött velem esztelenségemen. ’S mit mondana erre anyai Nagy Atyád Bossányi Ferencz, ugymond, ha a’ sírból feltekintene ’s így látna-meg?^* Ám jó, minthogy veszni indultatok; légyen hát a’ <s−tek>^* az a’ minek ruháitok mutatja; de szívetek magyar maradjon.

Még szemem előtt lebeg mindég, melly elgyöngűléssel nyúlt erszényéhez, midőn Miskolczon, hova mint Kir. Bíztos küldve volt, a’ Vármegye’ tömlöczét vette vizsgálat alá, ’s engem, a’ ki épen nála megjelentem, magával levitt, eggy szenvedőt láta-meg elnyúlva szalmáján. Parancsolta, hogy mind ennek, mind más betegeknek vegyenek a’ pénzen takarót, ’s nyujtsanak nekik enyhülést – –

1784ben, öregségére nézve, Józsefnek kezeibe tette-le Fő-Ispáni méltóságát, ’s azt nyerte-meg, hogy tulajdon maga űltesse kiürült székébe másod szülött fiját, Lászlót. Ez Octóberben meg is lett.

Nyugodalmát, mellyre vágyott, keserítette annak látása, hogy azok, a’ kik alatta szolgáltak, egészen elfelejtkezni látszottanak róla. Mert éltünkben tartattni megholtnak, valóban keserves.

Fényen nem kapott, mert mind érdeme volt, mind igen sok pénze. László fija már Excellenz volt: nem ő holtiglan. Ismérte a’ dolgok’ becsét, ’s tiszteltetett még azok által is, a’ kiket pirított példája.

Megholt 1789. Tetemei Tisza-Örsön fekszenek a’ Templom’ kriptájában. Emlékezete áldott leend, valamíg a’ maradék Nemzetünknek ösi charakterét ’s az igazi bölcseséget becsűlni fogja tudni.