Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

1787ben fogott lenni, midőn én mint Inspectora a’ Nemzeti Iskoláknak a’ Kassai tudománybeli Megyében Rozsnyóra mentem. A’ Püspök valamelly Hosszúmező vagy falu nevű jószágába ment vala ki. Én tehát Franciscánus Páter Lovasi Benedek barátommal, kit a’ Jezsuiták Kassáról elűldöztek, minthogy nem ínyek szerént papolt, és e’ miatt predikatziójira igen sok Protestánsok felgyülekezni szoktak volt, kimentem a’ Püspökhöz. Midőn szekerem bé akara állani az udvarra, látánk, hogy egynehány kocsi már az ajtó előtt áll, nyilván a’ Püspök ’s kísérőji vissza akarának menni a’ városba. Hogy őket ne tartóztassam, kinn maradék: de a’ Püspök, megtudván hogy én vagyok, érttem külde. Nyájasan fogadott, ’s ketten beszéllénk. Egyszer nyílik az ajtó,^* ’s a’ nagy termetű Franciscánus belép, ’s arczra borúl. Soha sem tudtam, mi dolog. A’ Püspök áldást ada reá, ’s parancsolta hogy űljön-le. Nagyon megcsalák magokat üldözőji. A’ gyanús Barát olly kedvességébe esett a’ Püspöknek, hogy őtet Concionátorává tette, és ezt csak azzal a’ ravaszsággal, hogy eggy Predikátziót sem mondott úgy, hogy a’ Püspöki méltóság felől nagy magasztalásokkal ne szólljon; ’s maga ez az eggy fortély azt nyerte, hogy olly liberális gondolkozással predikálhatott mindég mint Kassán.

A’ Püspök velem az iskolai systema felől beszéllvén, előhozódott Swieten, az ifjabb, a’ ki Ministere volt a’ tudományok’ dolgának József alatt, M. Therésia alatt pedig Követ Berlínben. A’ Püspök nyilván jeleivel a’ neheztelésnek azt tudakozta tőlem, hogy én mit tartok őfelőle. Én, ugymondék, Ő Excellját személyesen ismerem; nagy tudományú ember, nagy pædagogus (Gróf Teleki Sam. Excja a’ legnagyobbnak tartotta az egész Europában*), ’s ha azt veszem, hogy igen nagy görög, poéta és musicus, azt mondhatom hogy ő génie. A’ Püspök megvallotta hogy görögűl igen tud: de el nem titkolhatván idegenségét eránta, felkölt mellőlem a’ canapéról, ’s görbe háttal ’s félréfnyi hosszaságú rettenetes ujjaival eggy általellenben álló asztalkáról felveve eggy könyvet, ’s így szólla: Mingyárt mutatok én az Úrnak eggy géniet, ’s elkezdé olvasni a’ Jézus Christus’ predikátzióját, Máténál az 5dik részben, ’s az első soron kezdvén az utolsóig olvasta-el. Az volt a’ génie, Uram, a’ ki ezt írta, nem Swieten. Feleletem ez volt: Azt, Mélt. Püspök, magam is génienek nézem. Ő engem bizonyosan meg nem értett. A’ hosszas olvasás alatt azt a’ megjegyzést csináltam, hogy a’ harag’ elfojtására eggy illy hosszú rész’ elolvasása még jobb szer, mint az arithmetikai számoknak százig-olvasása.

Swietennek a’ magasztalását egész éjjel sem tudta megemészteni, mert más nap az ebédnél ismét előhozta őtet, ’s öszvehasonlította az atyjával, kit I. Ferencz Római Császár Hollandiából hítt Bécsbe, és a’ ki itt M. Theresiának Archiatere ’s az Universitásnál Rector vala. Én, ugymond a’ Püspök, ifjú Jezsuita voltam Bécsben – el nem felejtette hozzá vetni, hogy ha a’ Szerzet feléledne, ő letenné a’ püspöki méltóságot, ’s ismét vissza menne a’ klastromba – ’s jelen valék eggy Oratióján, mellyet az a’ valóban nagy-ember De morte consummata et non consummata mondott. Már rettegtem, ugymond, hogy a’ Lázár’ halálát is inconsummata gyanánt fogja kiadni: de melly nagy volt örömöm, midőn Swieten e’ szókra fakadt: Caveant tamen Auditores mei, ne Lazarum morte consummata^* mortuum fuisse autument, ’s onnan mutatta-meg, hogy tökélletesen megholt légyen, hogy már büdös is volt. – Illyen a’ Püspök Andrásy’ génieje! –

Ugyan ezen ebédnél láttam eggy Gróf Ibarát, a’ ki a’ Püspöknek nem tudom micsoda rokona volt. Soha embertől inkább el nem iszonyodtam. A’ legútálatosabb csapodársággal fecsegett mindég egyszerre elhallgatván mihelytt a’ Püspök kezde szóllani, ’s akkor elgörbített fővel csupa fül vala, ’s mihelytt a’ Püspök szóllani megszűnt, ő vala a’ magyarázó. Valóságos képe a’ régi Cómicusok’ parasítusainak. Szörnyű Theologus volt, ’s az isteni dolgokat épen abban a’ mértékben tudta, a’ mellyben az emberiekből nem tudott semmit. Vérében volt a’ spanyol vakság. – Andrásinál még a’ Kánonokok sem szóllottak soha, mint a’ Pythagorás’ iskolájában. Mi hárman, a’ Püspök, Ibara, meg én, annál többet beszéllénk.

*) Kerekes, Ujságírótársa Görög Demeternek, 1788ban sajnálta, hogy eggy két héttel elébb nem mentem fel Bécsbe, hogy láthattam volna; melly exament tarta Swieten a’ Bécsi Universitásnál ’s^* iskolákban. A’ legalsó Classisokon kezdvén a’ legfelsőbbig, mindenikben maga examinált, úgy hogy a’ Tanító az examen alatt mindég hallgatva űlt. Melly nagy ember!^*