Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Most olvasom csak a’ Moliere életét, Voltaire által, melly a’ Didót Stereotyp editiója előtt áll; ’s a’ legédesbb móddal érzem magamat meglepve, midőn itt a’ 14. oldalon eggy történetet olvasok, melly eggy boldog napomra emlékeztet. Imhol következik az:

1786ban Aug. vége felé eggy nap a’ megholt Palásthy Márton a’ Leopoldstadt hídja mellett lévő Kőmíves Casinóba^* invitál ebédre. Én 3. óra után ébredtem fel. A’ reggel gyönyörű volt. Siettem a’ Práterbe. Elmenvén a’ Casinó^* épűlete mellett, hol csak 2 órakor kellett ebédelnem, 2. szürke lovat látok-meg eggy pirucsba fogva. Bécsben minden fiakker egész fedelű szekér; kedvem érkezett ezen könnyű szekérre vetni magamat, ’s 2 oráig bejártam Schönbrunnt. Palásthy nem jelent-meg gyengélkedő egéssége miatt. (Helyette Pilátit, Palásthynak szoross barátját találtam ott.) ’s így annál hamarább mentem-el az asztaltól. Most a’ másik szekérre vetettem magam; bejártam Dornbachot ’s az Augarten^* előtt szállottam-le. Későcskén mentem bé a’ Városba. Az Augarten és Schottenthór köztt tűzi ölfák állanak. A’ mint itt gyalog mennék és magamban, eggy Asszonyt látok-meg^* az öl fa alatt, elsárgúlt elfagyott képpel; ’s eggyik gyermeke emlőjét szopta, a’ másik pedig téjbe áztatott ruhát. Nem vártam hogy alamizsnáért megszóllítson, ’s fekete selyem bugyogóm’ zsebjéből kivontam eggy húszast, ’s oda nyújtottam. Vergelt ’s Gott tausendmal! Vergelt ’s Gott tausendmal! monda a’ fiatal és szép menyecske,^* kit a’ gond, szegénység és a’ két ikergyermek egészen elfogyasztott; ’s én minden szó nélkül tovább mentem ’s olly helytt állottam-meg, honnan láthassam a’ kik mellette elmennek. Látván hogy senki se ügyel reá, vissza mentem hozzá hogy még eggy húszast nyújtsak neki. Az Asszony messziről rám ismert, ’s mihelytt meglátott, kikereste a’ tőlem kapott pénzt, ’s nyújtotta vissza. Nicht so, meine Liebe – ich komme ihr noch eines zu geben. Hätte ich überflüssiger bey mir so würde ich ihr weit mehr gegeben haben. – Az Asszony nem szóllhatott; de könyűi mutatták, hogy jótétemet érdemlette.

Ezt a’ történetet én nem dicsekedésből, hanem örömből, és hogy követésére mások is buzdítassanak, sokaknak beszéllettem már el. Hány ízben adtam kevélységből nagyobb haszontalan discretiókat! ’s fösvénykedhettem e eggy illy szerencsétlen személynek, a’ kit mások által elhagyatva láték, valamit adni? Sőt szégyenlem, hogy illy kevéssel beértem; szégyenlem, hogy meg nem mondtam neki hogy más nap ismét ott legyen, hogy alamisnámat vehesse ’s nem a’ magam cselekedetemmel^* dicsekszem, hanem ennek az Asszonynak a’ szép érzésében gyönyörködöm. –

Nevetve még azt jegyzem fel, hogy akkor nap zöld posztó frakk volt rajtam, czifra réz gombokkal; fehér lajbli, gros de tour fekete bugyogó, vad galamb szín selyem strimfli, czipők, és eggy gömbölyű kalap, eggy arasznyi nagyságú^* fekete máslival.