1780. Gróf Brunszvik Jósef Váradon Fő Ispánnak installáltatott. Prof. Revai Miklós, akkor Rajzolás Professora a’ Váradi Normális Iskolánál és Piarista Misemondó, Verset nyomtattata az alkalomra. Én kevés holnapok előtt (1779. Júliusban) hagytam-el iskoláimat ’s itt jelen valék épen Consil. Buday László Úr házánál midőn eggy csoport Vendég íme jő, hozza a’ verset, és vad kaczagással neveti, hogy melly éktelenségek azok. A’ nagytestű éltes Superintendens elkéri a’ kaczagótól ’s olvassa fenn szóval: Nem de talán az örömszekeren diadalma Camillust Vitteti és az előbbi időre
*és a <boldog> időre [Javítás a törlés felett.]
Felvirradt boldog Romának népe csodálja a’ rab nemzeteket. Rév. Vers. Pozsony, 1787. lap 157. A’ Superintendens elragadtatott az öröm és csudálás által, ’s a’ Tekintetes Úr szemeket mereszte, meg nem tudta fogni, hogy az olly tudós ember mint a’ Superintendens hogy magasztalhat olly esztelenséget, ’s jó ideig azt hitte, hogy a’ Superintendens dicséretéből
*dicseretéb<en> [Az ékezethiba emendálva.]
irónia szóll. – Ez a’ derék ember a’ Horátz, Propertz, Virgíl megkurtított neveiket is szerette ’s ajánlotta, mellyek akkor az Orthologusoknak épen olly szenvedhetetlenek voltak, mint most többé nem azok.