Baranyi Gábor [II.],
Bihari Vice Ispány ’s igen híres Diætai Követ 1764ben.*Követ <…ben> 1764ben.
Az ifjúság’ botlásai, sokszor még elvetemedései is, nem azt mutatják, a’ mit némelly tapasztalás nélkül maradt, elhűlt vérű öreg vél: azok sokszor csak a’ magával nem bíró, de ha nem ingereltetik, annyival inkább ha szelíd okossággal vezéreltetik, idővel bizonyosan elcsendesülendő tűznek mívei; ’s hányszor láttuk immár, hogy, azoknak csudáltokra, a’ kik a’ természetet nem ismerik, épen az illyenekből váltak legelső karú férfiaink! Ezen állítás igazságára igen világos bizonyság az a’ nagy ember, a’ kinek, minthogy férfiúi kora’ nagy tetteiről hallgatnom kell, elég ifjúsága’ eltántorodásait ’s lelke kifejtődésének némelly nyomát említenem.
Váradi ’s Micskei Baranyi Gábor fija volt Miklósnak, a’ ki, a’ Római Anyaszentegyház’ kebelébe térvén, a’ Hét személyi Fő Törvénység’ Bírájává tétetett. A’ gyermek’ szilajságát semmi módon nem lehetett megszelídíteni; a’ háladatlan munkába belé fáradt atya tehát őtet a’ Királyi Ügyek’ Directoroknak, Reviczky Urnak, adta által, hihető azzal a’ kéréssel, hogy az csigázgassa nyakasságát.
R. derék prokátor volt; de a’ prokátorság’ lelke nem jár mindég eggyütt a’ nevelés’ philosophiájával; ’s vannak charakterek, mellyeket szelíden kell gyeplőzni, mert az erőszak csak elmakacsítaná. R. a’ délczeg ifjat gyakorta az elcsüggedésig űzte. Azért katonává lett. – – –
Utóbb megtért hazájába.
Bihar érzette becsét, ’s Vice Ispáni székébe ültette bé. Fényesbb Magistratust nem lehet képzelni. Lelke tántoríthatatlan volt, híven szerette a’ jót, a’ gonoszt vesztig gyűlölte; nem tudta mit tészen félni. Az álnokság nem merte szemei előtt játszani istentelen játékait, mert tudta, hogy szemeit meg nem csalhatja, ’s rettegett engesztelhetetlen tüzétől, melly az erkölcsök’ akkori sivatagságokhoz képest undok és oktalan káromkodásokban öntötte ki magát. –
Sok mondásai szájról szájra mennek által, ’s Bihar soha sem fogja tisztelet nélkül kimondani nevét. – Egykor elvádoltatott, hogy hívatalát kevély hatalommal viseli, ’s sokan rettegnek miatta kimondani a’ mit ítélnek. Ez volt felelete: Aestimandos æstimare didici: virilem tamen ætatem assecutus, tali magisterio, quale illi prætendunt, subesse, nec possum, nec volo. Votorum libertatem non impedio: ingenue tamen confiteor, me muta dæmonia ejiciendi potestate non pollere. – Egykor azt vetették a’ Gyűlésben szemére, hogy bizonyos czikkelyben lágymeleg. Az, a’ miről Nagy Jó Uram szóll, felele B.; háromféle: született, lett és tétettettetett. Én tétettettetett vagyok, ’s nem csuda. – – –
Diætai történetei isméretesek. – –
B. ollyan volt, mint a’ Homér’ Bajnokjai: durva, de nagy; heves, indúlatos, irtóztató, de derék. Századok szűlnek olly tulajdon characterű férfit.
A’ nagy emberek’ képeit tisztelettel nézi minden, a’ kinek szíve a’ jó becsét érzi. Hadd fessem tehát úgy a’ mint az még előttem lebeg. Eggy kisded, zömök, kopasz és ősz fejű ember, tarjagos kerek ábrázattal, búzavirág színű mentében, mellyet fél vállra vetve hordott, hasonló színű dolmánnyal és nadrággal. Sinórja ’s gombja
*gombj[.] [Átírás.]
ezüst: öve, ’s ha jól emlékezem, néha még csizmája is, piros. Szavai mint a’ kétélű tőr; rettentő dörgésű a’ beszéde, de attól az ügye-fogyott soha el nem rettent, mert szíve gyönyörűséget lelt azokban pártfogásokban, a’ kik nyomattattak. Csak a’ mód volt fonák: a’ szív jó volt. –