Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Szemerének boldog napja miatt, melly őtet Apríl. 12d. a’ legszerencsésebb férjjé tevé, Péczelen múlatozván, Uram Öcsémnek kedves levelét nem elébb mint tegnapi beérkezésemmel lehete vennem. Örvendek hogy Muzáriona illy tekintetű barátjának javalásával dicsekedhetik. Így fogadá azt Superint. Kis Úr is, ’s úgy hiszem, az általunk annyira szeretett Guzmics is így fogja. De illy kedvezőleg nem minden Olvasója ítél. Eggy némelly már azon is felakada, hogy a’ Gyüjtemény minden Előbeszéd nélkül jelene meg ’s Olvasóji nem tudhatják előre mit fognak itt lelni. Másoknak az nem egyéb mint zavar, rend és czél nélkül. Ismét mások, megfejtés nélkül találván egymás mellett az egymással ellenkező vélekedéseket, a’ Buridán’ füles paripácskájára emlékeznek, melly éhen dermede meg, mert el nem tudá magát szánni, hogy ösvényének jobb vagy bal szélén harapjon e az eggyaránt kövér fűbe, – és a’ mi efféle eggynek és másnak eszébe, ollykor inkább csak ajakára bökken. Szemerének kedves a’ gáncs, ’s azt, mint a’ kedvező ítéleteket is, felveszi, mert festi,^* korunk melly ponton áll, ’s a’ Munka az effélék által^* lesz olly lomtárunkká, honnan ügyünk’ későbbi Historiographusai híreiket venni fogják, ’s bővebben mint egyéb hasonló nemű írásinkból. De lássa kiki, mit kívánnak czéljai ’s ereje mit enged, ’s bízza az ég’ hatalmasságaira, elvetett magvából mit tetszik nevelniek. A’ szelek’ dühe sivány homokdombjainkból a’ legjobb magokat is elhordja, ’s a’ kevély bérczek, ’s a’ kopár hegyoldalak, mint a’ büdös mocsár’ mélységei, a’ legjobb magnak sem engednek gyökeresedést; de higyjük erős hittel, hogy a’ jó mag, jó földben és jó mívelés mellett, jó aratást hoz eggykor ránk.^*

Én ellenben még szeretem hogy Muzárion Előbeszéd^* nélkül jelene meg, ’s czéljait ’s rendét azolta is játékosan rejtegeti; hogy nem^* magyaráz, nem ítélget, hanem mind ezek helyett figyelemre szoktatja Olvasójit, ’s előre sejteté velek, hogy titkát kitaláltatni, nem eltanultatni kívánja; hogy szóllani gondolkodó fejekhez vágy, nem minden benyomásnak engedni készekhez. Ez Szemerének világosan kiáltja mind színetlen szerénységét, mind lelke’ tisztaságát,^* egyenességét, a’ mik neki az életben is közönségesen elismért kitündöklő tulajdonai. Nincsen itt az a’ játék a’ mit más Folyó-írásinkban látánk, ’s ő nem veszen fel javalva valamit, de a’ mit javal, kárhoztatni is látszva, hogy^* így annál is a’ ki állít, annál is a’ ki tagad, kedvességben maradjon; felejti magát,^* ’s nem vágy pillogni; egyedül az ügy’ javát tekinti, elszánva hogy azért szenvedjen is ha a’ szükség kívánni fogná; épen ellenkezőleg az Igen’ és Nem’ hérósaival, kik^* az ügyet is csak azért szolgálják hogy pilloghassanak, ’s készek^* meggyőződések ellen is szóllani, csak hogy magokat kínzó homályokból kikaphassák. ’S minthogy Kritika nélkül, melly Írót ’s Olvasót eggyeránt iskoláz, el nem lehetünk, de a’ Recensiókat nem tűrjük, a’ tanítások’^* ’s példák’ terjesztőjit, egymás mellett adván az ellenkező vélekedéseket ’s külömböző dolgozásokat, ön magok által emelteti vagy buktatja. A’ nagy^* bölcseséggel választott szer nem marad szerencsés foganat nélkül, de óhajtanunk kellene, hogy Olvasóink, kik ollykor elborzasztó meghittséggel hallatják fonák ítéleteiket, végre vala- […]^*

Melly dicső példát ada itt az a’ tiszteletet és szeretetet érdemlő férfi, ki ügyünket első ifjusága olta hitelt felűlhaladó szorgalommal, hitelt felűlhaladó áldozatokkal szolgálja; kit a’ nagy^* Révai, még akkor igen ifjat, méltónak ismere hogy az kidőlte után ez lépjen tanító székébe, és hogy oda állítassék, azért haldokolva is esedezett! Halad ez is, szabadon, semmit nem követve mint meggyőződését; eléggé erős, még eggykori kedves Mestere’ tanításit sem követni, a’ hol azok neki hibásoknak tetszének; eléggé igaz,^* ellenségéét is elfogadni, a’ hol azt valónak ismerte; hajthatlan^* térdet hajtani a’ bálványoknak, bár aranyból vannak csinálva, ’s kész eldőnteni óltárokat, ha azok előtt sűrű csoportok tömjéneznek is: de kész maga is tömjénezni a’ tömjénezettnek, (Schwartner) a’ hol az tiszteletet igazán^* érdemel; ’s nemes a’ bántást jótétek által bosszúlni, ha bántójában érdemet talál, és azt, ön mozdúltából,^* a’ gondolatlan bántónak híre nélkül, még tiszttársáúl is ajánlani (Endlicher); nemes, akkor még^* nem ismert ifjainkat (Vörösmarty, Kisfaludy Károly) fénybe juttatni, ’s magához szővni a’ jókat, bár nem ragyognak, míg^* a’ kiken semmi érdem, de pillogni szeretnének,^* ’s taposgatják^* a’ jobbakat hogy előbbre tolonghassanak, magától hidegen távoly tartja. Igaz férfi, a’ maga saját tüzében, ál csillámok^* nélkül, szelíd és kemény eggyszersmind, mint a’ kard, véd és öl; melly véd^* és öl az igaz kezében. „Mert nem szerette hévvel Istenét, Ki hévvel nem gyűlöli az ördögöt.”