Erdő-Tarcsán Oct. 26.kán 1820.
Kedves Uram Bátyám,
nagy tekintetű Barátom!
Sietek megosztani kedves Uram Bátyámmal elragadó örömeimet mellyekkel Gróf Mailáth Jánosnak e’ napokban vett nagy becsü Levele véletlenűl meglepe. Hazánk ezen széplelkü Nagyja nem várván, hogy én tenném az első lépést, a’ legnyájasabb leereszkedéssel kívánt megelőzni, ’s maga nyita utat a’ megbecsülhetetlen ismeretségébe való eljutásra. Ez valamint a’ leghízelkedőbb szerencse reám nézve, úgy viszont az ő széplelküségét, ’s felemelkedettségét a’ legbájolóbb fényben tündökölteti, ’s újabb jele annak: hogy a’ szerénység, ’s szelíd lebocsátkozás elválhatatlan társai a’ való nagyságnak. A’ Gróf az által akará örömeimet nevelni, hogy a’ gyüjteményébe felvett zsengéim’ fordításait is megküldé, ’s kívánva, hogy ítéletemet azokról szabadon mondanám-ki. Megírtam neki: hogy lánglelke villámsebességgel fogta-fel enyelgő Camoenám’ könnyü szellemét, ’s minden erőltetés nélkűl híven megtartotta annak minden sajátságait. Egyszersmind tiszteletére ezen Epigrammát írám:
A’ fényt nem keresed, ’s kívánsz azt nyujtani másnak;
Szép fényt nyerni, de azt osztani isteni dísz.
A’ lefordított darabok ezek: An ein liebendes Mädchen. Die Freude. Beleidigung. Mein Tempe. Das Glück. Chloe Lippen. Amors Befreyung. Die Feyer. Der Liebe. Az alvó Szépet le nem fordította, mert úgymond: „annak kiessége nagy részint a’ poétai nyelvünk tündér lágyságában fekszik, ’s én nem átallom vallani, hogy nekem lehetetlennek látszott azt németűl előadni a’ nélkűl, hogy a’ költeménynek nyelvbeli kecsét el ne törűljem.” Melly szeretetre méltó szerénység! Az elkésett Ámort azért, mert azt a’
Profanum vulgus*
Profanum vulgns [Tollhiba.]
balra magyarázhatná. Íme így függ gyakran a’ legnagyobb ember is a’ Publicum nagyobb részétől! Ezeket nem hiú kérkedésképen kívántam kedves Uram Bátyámmal közleni, pirúlnék, illy utálatos gyengeséggel magamat lealacsonyítani; hanem azért, mivel azon dicső Férjfiú’ characterének némelly vonásait festik, ’s illő hogy őtet mindketten közelebbről ismerni tanuljuk.
Ha elgondolom, melly sok örömet, ’s gyönyörűséget ada nekem eleitől fogva kedves Uram Bátyám’ megbecsülhetetlen ismeretsége, barátsága, elégtelennek érzem magamat lángoló hálaérzéseimnek festésére. ’S nem Uram Bátyámnak kell e köszönnöm ez újabb szerencsémet, ’s megtiszteltetésemet is? Valóban annál kedvesebb fog az mindenkor lenni előttem. Nincs becsesebb, nincs kívánatosabb örömkoszorú, mint mellyet a’ barátság nyujt; ’s én boldognak tartom magamat, hogy azt kedves Uram Bátyám’ kezéből nyerhetém el!
Ímhol egy nefelejts tőlem Uram Bátyám emlékkönyvébe!
A’ Kegyek’ oltárát, melly tündérfénybe borítod
Kedvelt áldozatid’ mennyei lángjaival
Szent hálát mosolyognak azok rád bájövök’ oldva,
’S Papjoknak koszorúz, ’s ken-fel Apollo maga.
Maradok örökös tisztelettel
Kedves Uram Bátyámnak
alázatos szolgája
Szent. Miklóssy Aloyz mk.