Széphalom Septemb. 23d. 1819.
Tisztelt barátom,
Ma éjjeli 3 órakor tűz támada itt a’ faluban, ’s ámbár a’ rettenetes szélben a’ harang félre-verését hallanom nem lehetett, minthogy addig bé sem hunytam szemeimet, én voltam a’ legelső, a’ ki a’ veszedelmet megsejté házamnál. Cséplőm az ablakomhoz jött, hírt adni, de már talpon valék. Képzelheted réműlésemet. Feleségem felriadt a’ cséplő szavára, én pedig szaladtam két legkisebb gyermekeimet szabadítani-meg a’ veszedelemtől. Azokat bátorságba tévén, ’s teheneimet ’s lovaimat az ólból kiveretvén, familiám leveles ládáját vitettem-ki két izmos cseléd által, magam a’ szobaleánnyal az Autographiai Gyűjtemény ládáját vittem az udvarra. Ekkor Manuscriptumaimat ’s barátim leveleinek csomójit ’s úgy réznyomtatványimat ’s eggy skatulyámat, mellyben az 1795dikben viselt félesztendei szakál is van. Elébb már megtettem a’ rendelést, hogy a’ tűz és közöttem álló két ház fedele tépessék-le, de a’ mi meg nem történt mert a’ szél füst és láng miatt meg nem történhetett. Igy csendesen vártam, legkedvesebb portékáimat kiszabadítván, hogy az öldöklő Angyal felettem menjen-el a’ mint neki tetszik. Házam’ zsindelye sok helyeken égni kezdettek, de azt cselédim eloltották. Csűröm megmaradt, mert a’ szél más erányzatot veve. Két oeconomicus házam ’s eggy egészen új kocsim leve hamuvá, ’s károm ezer és két ezer forint köztt áll. A’ ládát vivén, eggyet buktam, ’s két térdem
*terdem [Emendálva.]
nem karczolást, hanem sebeket kapott, nehány napig fel nem fogok öltözhetni. Embereim közzűl eggy telkes gazdám és négy zsellérem égtek földig, ’s három testvérek által bírt Vendégfogadóm oda van. Ha gazdag volnék, felépíteném embereimet, ’s minden károkat az utolsó fillérig én viselném: szegény lévén és a’ szegénység mellett hat gyermek atyja, kötelességnek ismerem, hogy csűröm őket táplálja, még pedig ajándék képében, mert nem illik, hogy az én csűröm megmaradván, az övék elégvén, ők koplaljanak. Édes barátom, epe nélkül mondom: Virtus post nummos. Nincs jobb portéka mint a’ pénz, noha Sallust azt mondja, hogy azt eggy Bölcs sem szerette-meg. A’ pénz még virtust is adhat, ’s van virtus, mellyet nem lehet gyakorlani pénz nélkűl. De a’ pénz is csak az eszes ember kezében jó; a bolondéban nem jó az.
B. Vécsey Pál reggel 9 órakor tére be hozzám, a’ Sógor Asszonyom pedig a’ maga sok gyermekeivel 11kor, ’s ez még ebédre Kázmérba ment, látván hogy házam rendetlenségben van, ’s szakácsom nem főzhet elégetett kezeivel. Engem csendesen találtak,
*találta[.], [Átírás.]
mert nem azt tekintem melly kárt vallottam, hanem hogy mit vallhattam volna ’s mit nem vallottam.
Kezemben van a’ Prof. Sárvári által hozzám küldött nyaláb. Az Referendárius Cserei Farkasnak Magyar Valerius Maximusát (az az, Magyar dolgokból szőtt Valerius Max. forma Munkáját) hozta hozzám. A’ fija akarja ki nyomtattatni, ’s nem kap nyomtatót. Én teszek próbát, ha kiadhatom e. Magyar dolgok, de nem a’ Valer. Max. formájában, ’s valljuk-meg, ma még is csak másként írunk mint M. Theresia alatt, még pedig nem csak a’ Magy. Stilusra nézve. –
Melly igen óhajtanék én tenálad múlathatni fejedért, szívedért, lelkedért, tudományaidért csudált férjfiu! melly igen óhajtanám látni a’ Méltós. Grófnét nem Kassán, a’ czifra világban, hanem Szent Mihálytt, csak a’ te ’s csak gyermekeid társaságában, ’s nem mint Dámát, hanem mint mezei házi asszonyságot, ’s kertje’ ültetései köztt! A’ vetésemmel majd készen leszek: de nekem ezer meg ezer bajaim vannak, a’ mi miatt ritkán tehetem a’ mit óhajtok. Nem ígérem tehát hogy megyek: de ha mehetek, bizonyosan megyek, ’s viszem mind a’ parancsolt dalt és Zrínyit, mind Sallustomat ’s Mílómat, mind azon Értekezést, mellyről minapi levelemben szólottam; mert én úgy hiszem, hogy dolgozásom csak úgy ér valamit, mikor te javalhatod, ’s azt hiszem még a’ midőn különösségeim mellett megmaradni makacsságom parancsol is. Hagyjuk-meg kinek kinek a’ maga sajátságát, ’s tűrjük az ollyat bár nem javalhatjuk. Gróf Teleki László az illyenben Anarchiát lát; én csak a’ Természet által is gyakorlott Külömbözőségek’ Eggységét, ’s az nekem kedvesbb az a’ másik Eggység.
Ámbár a’ Bártfai levelek’ sorsa elijeszthetne, én Erd. Leveleimet még is a’ magam koczkámra adom-ki, ’s azon leszek, hogy nyerhessek is valamit, ’s adósságomat eggy kis részben fizethessem. Nincs most édesebb érzés előttem mint azé az Atyáé, a’ ki ezt mondhatja gyermekeinek: Ezt nektek én szerzettem. Néked, édes barátom, még ezt a’ szerencsét is megadta a’ Sors, még pedig nagy mértékben. Te nekik csak azt a’ fényt nem adtad, hogy kulcsot, keresztet és titulust szerzél.
Mihalyik Kassai Órásnak brutalis heroismusa nekem nagyon tetszik. Észre vette, hogy felesége eggy Trémamonti nevű Mazuchelli Rgtben szolgáló Hadnaggyal múlatgatja magát, ’s kérte az Oberstert ’s Generális Márjásit, hogy tegyenek bajáról. Azt mondják, azok nevettek az emberen, ’s ő a’ sétáló helyen a’ Hadnagy pofájába külde be eggy töltés srétet. Képzelem, melly lárma lett a’ lövésre, és hogy némelly Kassai Dáma mint csudálkozott hogy az olly vakmerőség mint juthat férjnek eszébe. Hallom a’ Tisztek azt mondák Mihalyiknak, hogy hiszen az neki tiszteletére volt, hogy eggy aranyrojtocskát hordó Úr magát az ő burger rangú feleségével mulatja. Galba negabat. Ohajtanám hogy efféle történeteket minden két esztdőn látnánk eggyszer. Most a’ legények másnak házasodnak ’s az asszonyok úgy mennek férjhez, hogy felváltva lássák magokat a’ szobaleány által ’s az a’ házassági szentséget eloltja.
Ez a’ mocsok nem vala a’ papiroson midőn írni kezdettem. Fekve írom levelemet, ’s így gondatlanságom vagy csak szerencsétlenségem bocsánatodat érdemli.
*[E sor alatt a kihagyott helyen látható a kéziraton az említett két tintafolt.]
Élj szerencsésen tisztelt barátom. A’ Mélt. Grófné eddig vette franczia levelemet. Bár soloecismusaim meg ne bánthatták volna. Csókold kezeit képemben szent tisztelettel. Én ezt a’ nagylelkű Római Asszonyt magáért tisztelem, nem teéretted, noha éretted is fognám, ha magáért nem tisztelhetném.
[Dessewffy József [?] feljegyzése a 2. levéllap verzóján:]
T. Kazintzÿ Ferentz Úr levele.
Jött Sz. Mihályra, Okt. 7ikén
1819.