F. Lészai Dániel Úrnak Kazinczy Ferencz
szíves idvezletét.
Mintegy nyolcz napja annak hogy az Úrtól eggy levelet venni szerencsém volt. Fogva valának lovaim, mennem kelle, ’s a’ levél papirosaim köztt eltévede; nem lelem sohol. Halasztanom kellene talán a’ választ reá, míg az ismét kezembe kerűl; de nem akarok hálátalannak látszani, ’s inkább légyen válaszom hijános, mint hogy ennek nézethessek. –
A’ mi Síposunk’ Gazdasszonyának ’s ifju barátjának halála szívesen megérdeklett. Ha túl a’ síron öszvetalálkoznánk, a’ mint azt az emberi szív velünk elhitetni szeretné, és ha oda visszaemlékezést vinnénk magunkkal: ez a’ kettős halál a’ mi Síposunknak kedves lehetne. Ha a’ test a’ maga elementumaira oszlik széllyel, ’s el nem vesz de egyéb lesz mint a’ mi volt: nem történhet e valami illyen azzal a’ mi Énünkkel is, a’ mit részetlennek, és így eloszolhatatlannak hiszünk, de a’ melly talán nem az lesz a’ mostani szerei nélkül, mint a’ mi itt ezekkel volt.
Borsos Urnak ítélete
Ábelem felől nekem igen kedves vala; azt mutatja az e’ felől vett hír, hogy szaporodik azoknak száma, a’ kik érzik azt a’ mit én a’ Dayka és Báróczy Életekben
*
életekben [Átírás.]
mondottam. A’ mi Glottomachuszaink csak az USUS bálványa előtt térdelnek. De a’ Döbrentei hatalmas szava a’ Muz. 5d. Füzetében, ’s az a’ szép Óda a’ mellyet ott Székely Sándor énekelt – annak csak az a’ hibája van, hogy eggy kisség pompásabb mint lennie kellett volna; de jó dolog az, midőn az ifjúnak fék kell, és nem sarkantyú – ’s hogy eggy kisség hosszú: ’s Kölcseinek a’ Phantasiához írt Schilleri tűzzel ’s Matthissoni kényességgel ’s gyengédséggel (Zartheit) írt isteni dala, mellyet én Nyelvünk’ ’s Literatúránk’ eggyik legszebb mívének tartok, – a’ Döbrentei, Székely és Kölcsei szava, mondom, teheti azt a’ csudát, a’ mit a’ kürtök csináltak Jerikó alatt. –
Éljen az Úr szerencsésen, és tartson-meg baráti emlékezetében. P. Török Urnak minden szépet tőlem.
Széphalom, Január. 17d. 1817.
Reá-akadtam az eltévedt Levélre. – Rendes dolog, hogy a’ Luftschriftet emlegető Tudósok semmit nem dolgoznak. Semmit nem írni, igen is, könnyebb mint Luftschriftet. De ne vegyük rossz neven, akármit mondanak, ’s engedjük a’ restségnek vagy a’ tehetetlenségnek azt a’ vígasztalást, hogy a’ mit más csinál, semmit nem ér. Szacsvai az én Epigrammjaimról azt ítélte, hogy azok érthetetlenek, és ha ő olly verseket kénytelen volna olvasni, bánná hogy olvasni megtanúlt, ’s én a’ legteljesebb nyugalomban vettem a’ szót, ’s nyugalmam nem volt kevélység. Meglehet hogy fiatal koromban az illy szót én is másként vettem volna mint most. –
Síposnak azon Munkáji közzűl mellyeket az Úr említ, én csak a’ B. Nalácziné felett mondott Predikátziót bírom.