Válasz.*[„Valószínűleg anyjához intézett leveleinek másolatai és egyes kikapott részei ezek, külömböző időkből. Közülök csak az első van keltezve. A többit csak egy-egy vonallal elkülönitve folytatólagosan irta a kék füzetbe. Dékáni Kálmán közlő.” (Dékáni/Kazinczy 1903, 368, 1. lj.)]
Széphalom, Máj. 31d. 1810.
Bdunyák azt a’ hírt hozza, hogy Asszonyám nem vette levelemet és hogy rosszul van. Miként történhetett meg az hogy levelem Semlyénbe nem ért, meg nem foghatom, mert azt tulajdon magam adtam postára etc. etc. Mi úgy szándékoztunk, hogy e holnapban mind ketten lemegyünk Asszonyám tiszteletére. De Sophie az elhalálozáshoz sebesen közelitő atyját s ágyba esett anyját nem hagyhatja; én pedig a’ Pataki Bibliotheca végighányására vagyok rendelve, ’s ezt a’ munkát az Examenig el kell végeznem. De lovaim is úgy el vannak foglalva, hogy eggy nap sincs, mellyben fogva ne volnának; ’s e’ miatt halada az is eddig, hogy az életért Ábrányba küldjek.
Restauratio – Budaházy Péter. – Emlék. –
Én meg nem tudom fogni miként lelhet valaki abban örömet, hogy Asszonyámnak olly hazug híreket viszen, mintha mi a’ Miklós öcsém fiainak küldött holmit maguknak a’ fiúknak adtuk volna által. Mi a’ zsákot Regmeczi embernek adtuk, hogy Regmeczre vigye; a’ vajat akkor általadni elfelejtettük, mert be volt téve a’ setét kamarába. Az olly tévedés megeshetik akarás nélkül is. De magunktól vévén észre a’ botlást, a’ vajnak minden illetése nélkül általadtuk Kálinak. Hogy mi a másét, annyival inkább pedig a’ mi a’ Miklós öcsém fiainak adatik, meglopjuk, azt felőlünk senki sem tészi-fel, a’ ki ismerni akar.
Asszonyám az elsőbb levelében megneheztelt, hogy Susit az Asszonyám levelében és az Urát, előhoztam. Sajnálom tettetés nélkül, hogy Asszonyám előtt kedvetlen dolgot tettem. Az Isten tudja, hogy vele megbántani nem akartam. Én azt hittem, hogy az Asszonyám neheztelése őerántok egészen elmúlt; ezt pedig onnan gondoltam, mert eggyik levelét Asszonyámnak hozzám Susi írta, és Asszonyám valamit ollyat mondott, hogy nem tudom mikor és micsoda kolcsokat nála hagyott volt. Ha ezt nem hittem volna, nem fogtam volna cselekedni, mert keresett bosszantásnak tetszhetett volna, azt pedig más ellen sem cselekszi örömest az ember, mikor elkerűlheti, annyival inkább nem illik ’s nem szabad gyermeknek anyja ellen. – Azt írja Asszonyám, hogy Miklóst és engem Susi vízre vitt. Hogy mi ketten vizre vagyunk víve azt Isten és világ látja. A’ Miklós szerencsétlenségét nem hozom elő, de a’ magamé felől szabad szóllanom. Engem nem Susi és nem Klári vitt vízre. Olly nagy volt az én szerencsétlenségem, hogy azt érezhettem mások bizgatások nélkül is. Sem nyugalmat nem tudtam soha lelni, sem egyéb nem voltam a’ háznál mint idegen. A’ Regmeczi executiókor meg volt nekem mondva, hogy magamat a’ dologba ne avassam, ’s Asszonyám emlékezik, mint ellenzettem a’ levelek közlését. Sőt azon órában, midőn Munkácsról megindúltam, megvolt mondva, hogy a’ gazdaság egészen az öcsém kezében lesz, én csak a’ processust folytassam. Ifjabb testvér sem fogná az illy egyenetlenséget eltűrni, nem hogy öregebb tűrje. Igy folytak-el esztendők a’ nélkül, hogy én legkissebbet tehettem volna. Kőnek kellett volna nékem lenni, ha ezeket nem érzettem, ’s vaknak, ha nem láttam volna. Kéntelen valék Asszonyámtól külön szakadni, mint Miklós, hogy valaha legalább nyugtom legyen.
Asszonyám minden nyomon bizonyítja erántam való anyai kegyességét valahol lehet azt bizonyítania, ’s az engemet egészen megnyúgtat. De siralmas nékem az erőszakot látnom és érzem hogy egyformák nem vagyunk. A’ Familia leveleinek az én kezeimben kellene állani, nem az öcsémében. Ő azt fogja mondani, hogy nem az övében van, hanem az Asszonyáméban. Igy takarózik ő mindég Asszonyámmal, hogy ő legyen a’ Mindenható. ’S István öcsém és Péter bátyám még az Asszonyám itt nem létekor is kapnak ki levelet a’ ládából: én pedig Nagy Gábor Úrnak itt létekor azt a’ feleletet kapom a’ Menyemtől, hogy elvitte Asszonyám (vagy az Uram) a’ kolcsot. Mikor Árendába adatik Regmecz, Szőlőskéről Regmeczre hívatik Péter bátyám: de nem én Kázmérból. Az én sorsomat a’ Miklós öcsém sorsát a’ Jósef öcsém határozza-meg; én azt sem tudom mint áll ő; de hogy ő tudhassa az enyémet nékem az Asszonyám Álmosdi végzését le kell írnom. Édes Asszonyám, ez nekem békétlenség, nem tisztelenkedés: hanem olly fájdalom, mellyet nem lehet megemészteni. Ezek vittek-ki engemet az Asszonyám fedele alól, hol ezek nélkül én szintúgy meg tudtam volna maradni, mint más. Méltóztassék tehát Asszonyám nem engemet vádolni, ’s ne a’ két leánytestvéreimet, kik egyebet nem tettek, hanem hogy sorsomat szánták. Susi sok ideig azt hitte, hallgatásomat félre értvén, hogy én kéz alatt szívom a’ ház jövedelmét. Susi eggyike volt azoknak, a’ kik erántam igazságtalanságot követtek-el. De Susinak kéntelen vagyok azt a’ bizonyságot adni, hogy midőn kerestem a’ békét, elfogadta, magába tért, ’s velem testvériséget ’s jótétet is éreztetett. Asszonyám a’ bizonyságom, ha nem kerestem e szivesen, sokszor és sok gorombaságoknak eltűrésével a’ békélést más testvéreimmel is. Még csak feleletet sem kaptam reá, ’s látván, hogy a’ legbékességesebb szenvedéssel sem érek semmire, letettem mindenről, ’s már most többé nem keresem.
Dienes Öcsém könyvet kér, ’s Asszonyám parancsolja hogy küldjek. Az Asszonyám tekintete miatt örömest megtenném: de M. tudja, hogy Februáriusban kéntelen voltam neki is azt felelni, hogy nincs csak eggy is, és azzal bizonyítottam hogy nincs, mert ollyat küldtem neki, mellynek széleire a’ correcturákat raktam-fel. Egyéberánt nem veheti azt Dienes öcsém nekem vétkűl, hogy fáj, hogy midőn a’ feleségem porcelljai közzül egynehány darabot elkéretett, ’s a’ feleségem azt neki oda adta, noha az a’ 3 vagy 4 cserép olly tekintetű familiai reliquia, hogy azokat az anyjok a’ 3 gyermek köztt egyenlően tartotta méltónak felosztani, D. csak ezt sem mondta reá, köszönöm. Eggy szippantásnyi tobák nem gráczia, ’s azt még is legalább 1 fejbillentés nélkül nem hagyja senki, a’ ki gorombának tekintetni nem akar. D. nem 45 esztendős korában fogott a’ gazdasághoz, ’s az Isten neki gazdag jövedelmet adott az Arendák ’s hosszas szolgálati iparkodás után, én pedig fogva voltam ’s elsüljedtem bajaimban. Ha ő volt volna az én állapotomban ’s én az övében, én vele nem bántam volna úgy. – Lássa Dienes mit csinál. Kerestem vele is a’ jóllehetést, mint mindenik testvéremmel. Legalább hát azt ne vegye vétkűl, hogy jól vagyok azokkal, a’ kikkel jól lehetek.