[Kazinczy levélfogalmazványa felett egy beragasztott papíron Bossányi Zsuzsanna üzenete (dőlttel szedve):]
Azert a szep Karatsont köszöntő Levelirt küldeték 120 Rf. egy szép nagy Mentére.
A. B. S.*[„A levél felső részére ragasztott levéltöredék.” Dékáni/Kazinczy 1903, 364, 1. lj.]
Édes Asszonyám!
Ma vett kegyességét a’ legszívesebb köszönettel vettem, ’s kezeit érette csókolom. Csak az Isten tudja azt és az én lelkem, mennyi küszködések után tettem a’ karátsonyi lépést. De meg vagyok nyugtatva, mert kéntelen voltam tenni. Szint úgy ellenkezik a’ természet rendével, hogy fiú viselje magát tiszteletlenűl anya eránt, mint az, hogy egyik testvér a’ más testvérnek subordináltassék, melly még eddig ugyan nekem sokszori kéréseim mellett is, megváltozhatatlan sorsom volt. Az pedig, hogy még cseléd is paczkázzék rajtam, épen rémitő cselekedet. Én tudom mi van az Álmosdi végzésben ’s miolta itt vagyok, soha magam ellen panaszra alkalmatosságot nem adtam: de bízom Asszonyámnak kegyességéhez, hogy azt nékem tiszteletlenség jele gyanánt nem veszi, ha azon esetre erőszakkal élek, ha valaki velem szembe száll. Hosszú és kedvetlen út az ilyen esetekben a’ satisfactio-kérés, ’s minekutána látom, hogy velem úgy bánnak, mintha nem volnék fija az atyámnak, az utolsó grádusig lévén elkeserítve, illő magamat olly lábra tennem, hogy ne bántathassam. ’S ha csak azt cselekszem, engem vétkesnek tartani senki nem fog.
Fekvésemet kiki látja a’ ki akarja; azt is látja ha akarja, hogy én nem egyformán traktáltatom az öcsémmel. Abból többé jó nem lesz, és így hadd menjen a’ hogy mehet, és ha kedvetlenségek esnek, vádolja magát az, a’ ki mind azoknak oka. – Nem kérdem, én vagyok e vétkes, vagy azok a’ testvéreim a’ kik velem jól nincsenek; noha ha erre a’ czikkelyre felelni kell, kész leszek szóllani. De azt maga tudja Asszonyám, hogy felejtvén mind azt a’ mi velem történt, sokáig jártam utánok; igyekeztem őket megszelidíteni; hogy azzal, a’ ki utána-járásomat elfogadni akarta, jól vagyok; melly eléggé mutatja, hogy a’ többivel is jól volnék, ha engesztelésemnek engedtek volna; tudja azt is, hogy a’ többek köztt Dienes tett e egyebet legkissebbet is minden lépésimre paraszt gorombaságnál. Azonban Asszonyám nem azokat inti észre, illendőségre, becsületre, hanem engemet néz hibásnak, engem vádol mások előtt, engem keserít. Jósi engem Asszonyám előtt ebattázott, gazemberezett, bottal fenyegetett, ’s Asszonyám eggy szóval sem szólitotta. Engem, hogy ebbeli bántásimat barátimnak panaszlottam, engem, igen is, megszóllított, megdorgált.
Adták e vissza testvéreim századrészét annak, a’ mit én tettem? Ezt Asszonyám tudja. Menjenek tehát útokon, ’s legalább ne keserítse Asszonyám az én nyugodalmamat. Fogságom hetedfél esztendeig tartott. Épen annyi ideig szenvedtem ide haza is a’ rabságot. Ha erszényemben vagyok megcsalva, legalább hadd legyen nyugtom.
35 fából nekem, akár hármat veszünk fel, kik itt bírunk, – akár csak a’ fiukat, kik az atyai és anyaiban részesülünk, akár fiút és leányt eggyütt, ’s az Őzvegy részt azon felyül – 35 fából mondom nékem kettőnél több jut, ’s illy állapotban lévén, nem lehet kivánni, hogy istálóm padlásához és hidlásához fát pénzen vegyek. Én tehát fát vágatni bízonyosan fogok. Ha behajtja Laczkó János az embereimet vagy lovaimat, azt ő lássa. Én csak arra kérem Asszonyámat, hogy előzze-meg a’ ház gyalázatját, hogy ne engedjen rút tetteket történni. Az az Öcsémnek minden mesterkedése, hogy innen engemet kirekeszthessen. Igy izente a’ Péchy Sándor Árendása által, hogy sertéseimet küldjem Szürnyegre makkra; azért vett az én kárommal 26. márjást a’ Meczenzofi vásárosokon, hogy marháik az én rétemről nem tudom kiébe csaptak akkor midőn eggy garas ára fű nem volt a’ réten és így kárt nem tehettek. Ha tettek volna is, el kellett volna nézni az izetlenség eltávoztatása miatt. Én ugyan elnéztem volna. Ajánlom magamat anyai kegyességeibe, kivánok szerencsés útat ’s maradok
Ferencz.