Fáradtan az Ön két versének fordításától nem tudva eleget tenni magamnak, kértem Desöffy József támogatását. De ő is hátráltatva volt sógornője, Sztáray született Károlyi grófné halála miatt, valamint egyik fiának hosszadalmas, súlyos és veszedelmes betegsége miatt. De ebben az órában megkapom a fordításokat, és igyekezetem, amellyel ezeket Önnek elküldöm, s igyekezetem, amellyel az oltár előtt alvó gyermek versének fordítását Önnek presentálom, bocsánatot jelenthetnek számomra. Tudja, mennyi fáradságomba kerül a rímekkel való bíbelődés, s nagy jóindulatával, amivel irántam viseltetik, hosszas késlekedésemet nem az én nem akarásomnak, hanem nem tudásomnak fogja tulajdonítani, méltóságos Gróf! –
AZ ŐSZ.
Oszla miképp a’ rózsakor’ idv-álomja
Úgy a’ virág; zúztól a’ pacsirta tart,
Szállna e tört ágon a’ bogoknak romja
’S a’ kivédlett telkek nyujtván avart?
Puszta terűleten a’ tér’ csorda baromja
Szélben bőgve, gyomot, tarlót, kavart,
’S csendek alatt lankadt ugarunk sejtendi,
Gyász lepelébe havunk hogy majd rejtendi.
Ambár messze hazát a’ madárfi keressen,
Éktelenebb sinljen most a’ határ,
Bár a’ kebel dobog is nem ütve olly hevessen,
És közelít langyosbb égfénye bár,
Még is az Őszt nézem mosolyogva kegyessen,
Drága gyümölcst éh szám ízlelve vár.
A’ Kikelet és a’ Nyár mutogat szép szándékot,
Ám de te Ősz szebb vagy, ’s adsz bőven ajándékot.
Tiszta fohász a’ Tavasz. Nyár szikra szeméből
Lő bellángjairól gyujtó hevet,
Ollykor vért is szív mások’ kebeléből.
Illy nem az Ősz: kínál bakator-levet.
Hattyuként síklik ’s nedvek’ közepéből
Dúzs nyakkal víz köztt int és nevet;
Úgy halad önnön egén Angyal, friss szellem
Lehlete, arcza pedig nyájasság, kellem.
Mennyeg’kékjeiben őszkor szebb fény ég
’S tiszta seregként szent takarón terűl*)
Künn a’ küzdőnek most int, hogy már rég
Bús honny hagyta mezőn ingyen kerűl
Jer haza, mond, vár itt jobb tűzhely, jobb lég,
Testvéribb szívben búd elmerűl.
Szercseg, pattog a’ láng ’s bikk, s említő szónál
Morczos időn, örömet-tartó kandallónál.
Térek e, kedvesim, én őszkor hozzátok?
Lesz e szarándokság sors végzetem?
Mind eggy; halmozzon jót Isten reátok.
Bőv ősszel napjitok’ nem tölthetem.
Szívem’ szíveteken hogy hordozzátok
Mint én azt még is megkérhetem.
Lelkem igaz tova is, ’s tán párja a’ levélnek
Mellyet Anyók már rég eleresztgete szélnek. **)
*) Ősszel ’s télben több csillag fénylik az egen, mint tavaszkor és nyárban.
**) A’ Cúmai Sibylla jövendő igaz mondasait falevelekre írá, mellyeket az ő barlangjából szelek szórtak-el a’ világon. Foliis tu carmina manda, ut fluitent sparsim rapidis ludibria ventis.
A’ TÉLI FOLYAM.
Görgeti a’ sebesen zúgó Vág hullámit
A’ szilajos habzárt a’ jég borítja.
Hol itt, hol ott magát lángokra nyitja,
Forrva, meleg mélyben rejtvén gyúllámit.
Úgy takarom kebelem nem szűnő vérzését
Hóba, dérbe, midőn sebem vakar.
A’ keserv lobogva tollat akar,
’S lángol a’ Jajfagy alatt, titkolván rezgését.
Néma levégbe szakad fájdalmam’ szózatja,
Ott szív hijja vagyon: buta itten a’ vak nép
Jég, gyulvány eggyütt, bús lelkem’ forgatja,
És torlódva nővén a’ belsőmen tép.
Ám de halok meg elébb mint szívem árja
Belsőmből a’ sebet ’s a’ vért kitárja.
–––
Úgy rendelkezett, hogy ezekbe a versekbe semmi olyat ne vegyek bele, ami az olvasónak nehézséget jelent. Nem tagadom, hogy előfordulnak bizonyos szavak, kifejezések, amelyeket a közönséges vagy elmaradott olvasó nem akar, vagy nem tud megérteni. De átadom a tisztelt és szeretett férfi fordítását, ahogyan én kaptam. Neki jólesne, ha tetszését elnyerné; de minthogy itt nem ő, hanem Ön beszél, Gróf Uram, így természetesen szabad keze van.
Erdélyi leveleim mostanáig Bécsben vannak. A kéziratot két hónapja küldtem el Döbrenteinek, hogy még egyszer nézze át. Most legkedvesebb munkámon, Sallustiuson dolgozom. Hogy a fordítást az eredeti minden individualitásához hasonlóvá tegyem, s hogy a maxUmust(?), vOlgust(?), coloSt(?) a magyar olvasó szeme elé idézzem, nem azt mondom fel, hanem föl, nem becs, hanem böcs. Kicsinység, de jaj annak, akinek a kicsinységek nem számítanak.
4-én Ferdinánd főherceg és Cumberland herceg Ujhelyen/ben ebédeltek. Megjelentek az archívumban is. Bemutattam a főhercegnek feledhetetlen nagyanyjának királyi leiratát, amelyben nekünk atyja halálát jelenti, és bejelenti, hogy a kormányzást átvette. A leirat 2 oldal terjedelmű, s a főherceg végigolvasta. Aztán mutattam még neki néhány eredeti kéziratot. Bocskay, Bethlen Gábor, és az erdélyi fejedelmek. El voltunk ragadtatva a főherceg felbecsülhetetlen szerénységétől és nemes lényétől. Látni benne a gondolkodót, s hogy ezt látjuk, örömmel gondolunk a bátor katonákra, akik Ulmnál szablyával a kezükben utat törtek. A fiatal Schwarzenberg herceg magyarul is beszélt velem, és megjegyezte, tudja, hogy én könyvcsináló ember vagyok. Ez a szó engem mindig elnémít. A bűneimre emlékeztet.
Még egyszer kérem, Gróf Uram, a bocsánatát, hogy kérését ilyen sokára teljesítettem. Amilyen jól esik nekem becses jóindulata, olyan vigasztalhatatlan lennék, ha azt látnám, hogy Ön már nem az, aki volt.
Széphalom 1822. szeptember 6.
Gróf Úrnak
Fr. K.